SZÜLŐSÉG

Van kiút a szülés utáni depresszióból

2007. június 16., szombat 10:10

Hasznos lett volna, ha elolvasok egy ilyen posztot szülés előtt pár héttel. A tényeken ugyan nem változtatott volna, de azok elviselésén és kezelésén igen. Ha Te hamarosan szülsz, kérlek, ne hagyd ki. Ígérem, hogy nem foglak rémtörténetekkel traktálni. De ne kövesd el azt a hibát, amelyet én elkövettem: ne gondold, hogy Veled még véletlenül se történhet hasonló. Valószínűleg tényleg nem fog. De ha mégis, nem kell kétségbeesned.


Másfél évvel ezelőtt szültem, így mindaz, amit leírok, ma már csak emlék. Előre le szeretném szögezni: ma boldog és kiegyensúlyozott vagyok (természetesen nekem is vannak rossz napjaim és problémáim). A gyermekemet nagyon szeretem, a viszonyunk felhőtlen. Mostanra teljesen normális az életem.

Mi is az a szülés utáni depresszió? A pontos definíciókat a szakemberekre bízom. A saját szavaimmal: az az állapot, amikor szülés után a hetedik mennyországban való lébecolás helyett valami egészen mást tapasztal az anya hetekig vagy akár hónapokig, a nagy üres semmitől az iszonyatig bezárólag széles skálán. Röviden ennyi történt velem.

Elmaradt a szülés utáni eufória. A szülőszobában fáradt voltam, csak attól féltem, hogy leejtem a gyerekemet. Nem néztünk a kicsinyemmel mélyen egymás szemébe. Nem történt patetikus változás az életemben. Pedig számítottam rá. Túl sok ilyen megható történetet olvastam, és csalódtam magamban. Ne várj el ilyesmit magadtól, én rosszul csináltam!

Az életem hosszú hetekig filmszerű volt, nem reális, mintha nem velem történnének a dolgok. Semmit nem éreztem a gyermekem iránt. Ragaszkodtam hozzá, tudtam, hogy remekül látom el, babusgattam, szeretgettem – közben üres voltam. Akartam a lángoló érzéseket, hiszen az lett volna a normális. De semmi. Sőt. Időnként a legváratlanabb helyzetekben olyan késztetést éreztem, hogy pusztítsam el a gyermekemet. Iszonyatosan szégyelltem magamat emiatt, és nem mertem róla beszélni senkinek. Nagyon rosszul tettem! Azt hittem, hogy valami végzetes probléma van velem, és ha elmondom valakinek, elveszik tőlem a babámat, mert alkalmatlannak nyilvánítanak az anyaságra. Meg voltam róla győződve, hogy én vagyok az egyetlen „őrült”, aki ebben a cipőben jár – hiszen csodálatos anyatörténeteket úton-útfélen lehet olvasni, de ilyesmiről még csak nem is hallottam.

Több hónapba is beletelt, amíg teljesen kilábaltam ebből az állapotból. Elég nagy butaság és felelőtlenség volt, hogy megvártam, amíg magától elmúlik – hiszen a véletlennek köszönhetem, hogy nem lett nagyobb bajom. Ne csináld utánam! Ha hasonlókat tapasztalsz, mondd el a párodnak, vagy egy olyan embernek, akiben megbízol! Olvassátok el közösenezt az oldalt! Fordulj bizalommal szakemberekhez! Nagyon fontos: nem vagy bűnös, nem rontottál el semmit! Ez egy állapot, amin lehet és kell is segíteni – a saját és a gyermekedben érdekében.

matzi

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.06.19 22:07:31kovvacs

    Alvomacko,

    pont ez a sztori lényege.

    Én úgy fogalmaznám meg a saját laikus szavaimmal:

    az tekinthető gyógyultnak pszichés betegségből,

    aki visszakapta/megkapta a saját teste, cselekedetei fölötti uralmat.

    És szintén laikusként pont ez a betegség definíciója: amikor nem Te vagy az úr.

    Ahogy a barátnőm mondta kicsit más szavakkal a terápiája végén:

    "Jó érzés, hogy végre mindig számíthatok magamra"



  • 2007.06.19 23:43:25szanna

    Marcangoló! Egy falu két végén lakunk, de amióta megszületett a lányom, minden hétköznap jön "segíteni". Az első 6 hétben még rá is szorultam, de azóta nem. Próbáltam már finoman és a szemébe mondva, hogy nem kell a segítség, de mindig talál az ellenkezőjére bizonyítékot. Most ott tartok, hogy lusta énemet legyőzve, este megfőzök másnapra, tisztára nyaljuk a lakást, kivasalok stb, hogy ha másnap jön ne találjon semmi munkát. Egyelőre nem adta még fel. Drasztikusabb lépésekről lebeszéltek, mert van elég gondja (2 alkoholista, súlyos beteget ápol), ne súlyosbítsam.



    Most épp szlovéniai költözés került szóba, oda talán nem jönne utánunk.

  • 2007.06.20 00:06:11kovvacs

    Anyának, anyósnak ne legyen kulcsa:( ááááá na mind1

  • 2007.06.20 08:22:09a:a

    Anyatünde 2007.06.19 14:49:14 - a szívemből szóltál, kedves Anyatünde!!! Mintha a saját első hónapjaimat írtam volna le.

  • 2007.06.20 08:30:07Anyatünde

    a:a!!!

    Itt vagy még? Hogy vagy(tok)?

  • 2007.06.20 08:36:17Anyatünde

    biene, bocs.

    Csak-csak kihagytam valamit.

    Majd később, mennem kell.

  • 2007.06.20 08:58:50levendul

    Sokan megírták már, nagyon jó, hogy lehet erről első kézből és sokaktól tényleg őszintén olvasni.



    Nekem a második gyerekkel volt nehéz.



    Érdekes, mert az elsőt elvitték tőlem kivizsgálásra, egy napig nem láttam. Akkor azt hittem megőrülök, aztán valahogy normalizálódtak a dolgok. Beletelt egy kis időbe, mire belerázódtunk, de nem volt veszélyes. Nagy szerencse, hogy nem károgott senki.



    A másodikkal sokat feküdtem, kórházban is két hónapot, nem volt könnyű. A kicsi nagyon sokat sírt az első időkben, fájt a hasa, és a nagy is féltékeny volt. Előfordult, hogy a szomszéd nénike (aki addig hozzám sem szólt) beszólt az udvarba, hogy nincs-e valami baja a gyereknek, mert olyan sokat sír. De szopott rendesen, szépen fejlődött,és kb hat hét után könnyebben mentek a dolgok. Addig viszont őrület volt. Annyira kétségbeejtő volt, hogy elmentem egy pszichiáterhez. Csak egyszer jártam nála, nem lett belőle terápia. Valahogy rendbejöttek a dolgok.



    Ha ma kerülnék ilyen helyzetbe kitartóbban keresnék valakit, aki segíteni tud.



    és kicsi off:



    Anyatünde,



    írtam vhol, de lehet, hogy nem olvastad, szerintem mi beszélgettünk élőben is, mikor az elsődet vártad (SztImre, 2000 tavasza):)

  • 2007.06.20 09:43:01másutt

    Alvomacko,

    En belekotnek abba, amit irtal :-), en is ugy gondolom, hogy a depresszio BETEGSEG, es semmikeppen nem lenne szabad egy bekezdesben beszelni rola azzal, hogy 'az ember nem tud uralkodni a saját testén' vagy nem tud lefogyni (ahol azert valamilyen szinten az embernek van uralma afelett, hogy mi tortenik, bar sokan ezt is vitatjak)....

    Gyakorlatilag minden betegseg lenyege, hogy az ember elvesziti a teste feletti uralmat.

    Nem hiszem, hogy ezt emlitened valakinek, aki rakos, vagy asztmaja van es kohog (ugyancsak nehez uralkodnia magan annak, aki kohog, nem?)



    Egyebkent nagyon regen lejegyeztek mar a depresszio kulonfele formait, evszazadokkal ezelott... bar a szules utani depresszio tenyleg nem volt ilyen gyakori. De meg okori tortenetek is vannak nokrol, akik 'megbolondultak es megoltek a csecsemojuket'. De mint ezt fenn mar nagyon regota kibeszeltuk, nagyon sok minden, ami kivalthatja, egyszeruen nem letezett 200 eve.

    (ugyanugy, ahogy egy masik cikk miatt talaltam egy olyan szociologiai kutatast, ami azt jegyezte le, hogy a 'termeszetes nepek, torzsek menstrualo noi SEMMIFELE kellemetlen tunetre nem panaszkodtak soha - gorcs, PMS, stb megis ha gorcsolne a hasad a menzi alatrt nem mondanam Neked, hogy 'uralkodj mar magadon es szedd ossze magad, micsoda gyenge ember')



    :-) Egyebkent hol all ma a naptarad, nem a XX. szazad vegen tartunk, hanem a XXI. kb 7. eveben...

    :-)

  • 2007.06.20 09:50:36biene

    verofenyes nem tul meleg szep napot kivanok innen a kb 20 fokbol.

    sokat gondolkoztam a tegnap leirtakon es olvasottakon. es megallapitottam, hogy nincs orok igazsag. viszont annak tenyleg csak orulni tudok az olvasott sztorik utan, hogy nekem nem volt ppd-m. :)

    (persze meg lehet) ;)

  • 2007.06.20 10:05:37kovvacs

    biene, és már gyógyulsz? Gyerkőcöd nem kapta el a betegséget?

  • 2007.06.20 10:21:22biene

    tuszos mandulagyulladasom van, es a doki azt mondta, hogy szerencsere mano meg tul pici ahhoz, hogy elkapja. azt mondta, hogy vigyem nyugodtan bolcsibe, en meg pihenjek itthon. ez mar mult pentek ota van igy. ma az utolso nap. :)

  • 2007.06.20 11:18:41Anyatünde

    levendul, írtam volna, csak nem nagyon volt idő rá. De azóta is gondolkodom, hogy ki lehetsz. Ha jól értem, amit írtál, még mindketten pocakosak voltunk, mikor találkoztunk. Próbálok visszagondolni, hogy melyik anyuka várta a másodikat, úgy hogy az első kicsije kb. 3 éves volt.

    Vagy már a kórházban találkoztunk, amikor már bent kellett lennem?

  • 2007.06.20 12:22:37cseresznye

    Azért mert korábban senkit nem érdekelt, hogy van-e szülés utáni depresszió, attól még lehet, hogy ugyanennyi volt. Ne felejtsétek, hogy nekünk már természetes, hogy nem tekintjük a nőket szülőgépnek, de még a szüleink is úgy nőttek fel, hogy a családban nem volt téma a nők problémája, azt el kellett rejteni. Apámon látom, hogy őszintén fogalma sincs semmiről.



    Ja, és megvolt/van az az előítélet, hogy ami speciálisan női dolog, az gyengeségből ered = hiszti.Volt olyan fizika tanárom, aki előre közölte, h senki sem hiányozhat az iskolából menstruációs fájdalmakra hivatkozva, hiába igazolják a szülők, mert nem kell nyápickodni, ő tudja, hogy az nem lehet olyan szörnyű.

  • 2007.06.20 12:27:24levendul

    Anyatünde, én bentfekvős voltam, te meg akkor vártad a kicsit, vagyis a nagyot :), mesélted, hogy nagyon rosszul helyezkedett és lehet, hogy császár lesz.



    Lehet, hogy te nem is emlékszel, nekem valamiért megmaradt :).

    Amúgy porontyismerős vagyok én is, enyémek a három gyönyörűek :)

  • 2007.06.20 12:38:24cseresznye

    Ja, a tanár persze férfi volt.

  • 2007.06.20 12:49:09cseresznye

    Kékfelhő! Az, hogy valakinek nem megy a szerelem nélküli szex, az nem ugyanaz, mint az első pasihoz hozzámenni, két teljesen független helyzet.

    Meg ez is olyan, hogy mindenki önismerete szerint. Engem nagyon összetör, rossz hatással van rám, lehúz a bevallottan testcélú kalnad, minek erőltettem volna. Az erkölcs még csak ez után jön, egy további kérdés, hogy ha kívánod, akkor megengeded-e magadnak, vagy nem, de nem erről beszélt asszem Mulan sem.

  • 2007.06.20 12:58:37másutt

    cseresznye:

    egyetertek, teljesen... a hiszti resszel kulonosen.



    az, hogy csak az elmult par evtizedben fogalmaztak meg egyes pszihes betegsegek (noi ES ferfi) kategoriait, az nem jelenti azt, hogy ezek nem leteztek azelott!



    Az anorexia peldaul, ami gyakran ugy van bemutatva, mint egy 'modern' betegseg (es a media, mint fo okozo) jol dokumentalva van mar a viktorianus kortol, amikor is lanyok, asszonyok megtagadtak maguktol naz etelt es emiatt csontsovanyak voltak (az etvagy a kaja irant a szex iranti etvagyat szimbolizalta, ezert tabu volt, meg ugye a vekony dereku befuzott lany volt a meno...) es a hires anorexiasok kozott ott volt Emily Bronte irono (Uvolto szelek) es a mi Sissi kiralynenk.



    Az ugyancsak tortenelmi teny, hogy a gyermekagy alatt sok no lelki beteg volt, de ez mashogyan volt beallitva, ugy mint ahogy mondod.



    Magarol a 'hiszti'-rol meg csak annyit, hogy meg az emlitesetol is hiszterias rohamot kapok.. :-) Az egy nagyon csunya gyujtoszo volt mindarra, amik nem tetszettek a ferfiaknak a nokben, mint pl. erzekenyseg, siras, esetenkent meg az is, ha MEGMONDTAK A VELEMENYUKET!

    :-)

  • 2007.06.20 13:17:44Kékfelhő

    cseresznye: szerintem az erkölcsökről tényleg nem érdemes vitatkozni, az a lényeg, hogy mindannyian mások vagyunk.



    A testcélú kalandokkal sincs baj, amíg mindkét fél számára egyértelmű, hogy ez nem több annál. Ebben, mint minden másban is, világ életemben ragaszkodtam az őszinteséghez. Sosem használtam ki másokat, és sosem éreztem azt, hogy mások kihasználnak. Szerintem ez a legfontosabb. :)

  • 2007.06.20 13:44:00Anyatünde

    OFF



    levendul, légy szíves, fedd fel magad. ;-)) De inkább az iwiw-en, nem akarnám szétoffolni ezt a jó kis topikot.



    ON



    Biene: sikerült mégis félreérthetően írnom tegnap. :-(( Magam is meglepődtem, mennyire felkavaró volt leírni azt a hooosszú hsz.-t. Csak ma reggel átolvasva jöttem rá, hogy 1-2 mondat mégiscsak gázos lett.



    Amiket írtam, kizárólag saját magamra vonatkozik.

    Ha esélyes lett volna, hogy felkopik az állunk, nyilván és is elmegyek dolgozni, a babát (mondjuk a legnagyobbat pl.) meg akkor bölcsibe kellett volna adni, mert nem lett volna, aki vigyázzon rá. (dolgozó nagyszülők...)

  • 2007.06.20 14:03:31kaposztalepke

    Kékfelhő: tetszett ez a mondat: "én azokat nem értem, akik az első pasijukhoz hozzámennek feleségül"



    na, ez nem feltétlenül úgy van, hogy márpedig összejöttem az első komoly pasival, és elhatároztam, hogy hozzámegyek..;) Nálunk spec úgy volt, hogy 18 voltam, amikor megismertem az azóta már férjemet. Persze voltam szerelmes gimiben, de semmi "komoly" nem lett belőle, smaciztam mással is, de tényleg Ő volt az első, akivel lefeküdtem. Elsős egyetemistaként eszembe sem volt házasodni, vagy tudomisén. Nagyon szerettük egymást és jól megvoltunk, kész..aztán ez kitartott egyetemem végéig (párom 27 volt,a mikor megismerkedtünk, már rég dolgozott), dolgozni kezdtem én is, sikerült különköltöznünk, és márcsak a hivatalos dolgok miatt is előkerült, hogy össze is házasodhatnánk. Addig úgy voltunk vele, hogy minek...aztán úgy, hogy végülis miért ne..nem a papíron múlnak a dolgok, de jól megvagyunk. Aztán mikozben szerveztük az esküvőt jött a babu is, tervezés nélkül, szinte esélytelenül, és hűde milyen zseni dolog volt Tőle:))))

    Szóval egyszerűen így is alakulhat, hogy "az ember az első pasijához hozzámegy feleségül". Nem hiszem, hogy miközben jól megvoltunk szakítanom kellett volna vele egy időre, hogy "hadd próbáljak ki másokat is", vagy megcsalnom, vagy tudomisén csak azért, hogy nemár hozzámenjek az első pasimhoz:))))) Szóval egyszerűen így alakult. Korán találkoztam azzal, akivel kellett. Ha úgy alakult volna, hogy lett volna néhány szerelmem/szakításom, vagy "felnőtt szingli időszakom" masszív testi vágyakkal, vagy bármi más, akkor nyilván nem az első pasimhoz megyek hozzá. És valszín úgy is jó lett volna, ahogy sokaknak jó is. És ez nemcsak erkölcs kérdése, mert azzal a hozzáállással, hogy "csak azzal szex, akibe szerelmes vagyok" is simán összejöhet, hogy nem az első pasija lesz az örök és utolsó;), valamimnt azzal a hozzáállással, hogy "jó a szex szerelem nélkül is" megeshet az, hogy hozzámegy az első pasijához...vagy a másodikhoz, de nem száz strigula után;))),mert lehet, hogy úgy gondolja, hogy függetlenként bőven belefér némi kaland, de ha már van egy szerelmi kapcsolata, akkor hűséges...mint itt sokan említették.



    Szóval ez nemcsak erkölcs és elképzelés kérdése, hanem sokszor inkább csak az, hogy hogyan alakul az életünk. Nekem nem okozott volna erkülcsi problémát, ha nem az első pasim lesz a férjem. De ha így alakult, ezt sem fogom bánni és sajnálni:) Sőt. Mindennek megvan a maga értéke és varázsa.

  • 2007.06.20 14:09:15cseresznye

    Kékfelhő! Én is aszondom, hogy az erkölcs itt nem téma, pont az ellenkezőjét, hogy maguk a hajlamok tök különbözőek, hogy kinek mi okoz örömet, annyira, hogy az egyik nem is tudja elképzelni, hogy a másiknak az tényleg jó. Remélem, nem gondoltad beszólásnak, amit írtam, nem azt akartam!

  • 2007.06.20 14:24:08tnyúl

    Az első fiam megbetegedett a szülés során. Egy hónapos kálváriánk után mehettünk haza az egyik budapesti gyerekkórházból, viszonylag egészségesen. Sikerült a trauma hatására 39 kg-ra fogynom, és tüskés sünné válnom. Egy éves volt a fiam, amikor emiatt majdnem elváltunk a férjemmel. A kapcsolat helyrejött, és terveztük a tesót. Aki meg is fogant és gyorsan távozott is. Utána rögtön terhes lettem, úgy gondoltam, egy elvetélt magzatot majd pótol az élő. Meg is született a kisebbik fiam, egészségesen. Amit tudat alatt nem hittem el - folyton azt vártam, h megint történik valami. Egy éves volt, amikor depressziós lettem, nem ettem, nem ittam, az öngyilkosságon járt az eszem. Pedig ott volt a két gyönyörű gyerekem. A sógornőm fogott kézen és vitt el egy olyan pszichológushoz, aki nem híve a gyógyszeres kezelésnek. Hosszan terápiáztunk. Kiderült, h a saját születési körülményeim, a zűrös gyerekkorom, az édesapám elvesztése, és a rossz kapcsolatom az édesanyámmal, utána az életveszélyben lévő kisfiam mind-mind rátettek az állapotomra egy lapáttal. A kezelésnek 4 éve. Boldog vagyok, várom a harmadik gyermekemet, aki két héten belül megszületik. Újabb probléma: kislány lesz, és én félek, nem leszek jó mamija. Mert fogalmam sincs, milyen az igazi anya-lánya kapcsolat. Viszont most egy fél órája ment el tőlünk a tiszteletsünk, és rengeteget beszélgetek erről más anyákkal. És nem utolsó sorban még mindig mellettem áll, és segít a férjem. Remélem, nem lesz ezúttal semmi gond. Az első két fiam születésénél egyedül voltam, mint a kisujjam, most rengeteg jószándékú, segítőkész ember vesz körül. Én ebben látom a lényeget, és örülök, h felvetődött ez a kérdés. Az édesanyákat nem szabadna lenézni, magára hagyni, csak azért mert a "hogy vagytok?" kérdésre nem boldog, felüdítő mosoly a válasz.

  • 2007.06.20 14:25:41levendul

    persze, igazad van :)

  • 2007.06.20 14:27:27Kékfelhő

    dehogy gondoltam annak :)



    kaposztalepke: én sem beszólásnak szántam, és biztos belőlem is lehetett volna kevésbé cafkás nőszemély, ha felnőtt korom hajnalán összeakadtam volna valami használható férfiemberrel. :)



    Nálam meg pont úgy alakult, hogy nem volt senki, akit komolyan tudtam volna venni, sokáig gondoltam, hogy nincs is szükségem pasira. Aztán jött gyermekem apja, és 25 évesen úgy éreztem, szerelmes vagyok. Először életemben. Aztán ez sem lett az igazi, de határozottan az első volt. :)

    Az elmúlt tíz évben két pasim volt összesen: a gyerekem apja és a párom. Számomra sem idegen dolog a monogámia, csak úgy gondoltam fiatalon: ha nem keresem, nem is jön az igazi. Így kerestem. :)



    Elég sok férfi volt az életemben, és ha egyszer lányom születik, egész biztos ez a szám a töredékére fog csökkenni, ha kérdezi. De egyben biztos nem fogok hazudni: minőségileg a legjobb szexet az ember azzal tudja összeütni, akibe szerelmes, akivel együtt él, akinek minden apró mozzanatát ismeri. Legalábbis én így tapasztaltam. :)

  • 2007.06.20 15:09:17Alvomacko

    másutt: a XX. századot azért írtam, mert mi itt mindannyian még abban a században születtünk. :-)



    kaposztalepke: én is hozzámentem az első pasimhoz és válás lett a vége. De asszem én nem is voltam igazán szerelmes bele, csak biztonságban éreztem magam mellette.

  • 2007.06.20 15:20:39Alvomacko

    Szerintem az emberek empátiás készségével van baj.

    Mert el sem tudjuk képzelni azokat a dolgokat, amik még nem történtek meg velünk.

    Ilyen pl. a menstruációs görcs.

    Ugyanakkor meg azt is látom, hogy ha a környezet tutujgatással, túlzott aggódással reagál a dolgokra, akkor a szenvedő hajlamos a szenvedését felnagyítani. Nálunk is előfordulnak menstruációs görcsök a lányoknál. Első körben gyógyszert adok neki, biztosítom őket az együttérzésemről, de ennyi. Egy óra múlva megkérdem persze, hogy használt-e a gyógyszer. Rendszerint el is felejtik a dolgot addigra. De előfordult, hogy fekve találtam őket. Ekkor jönnek az újabb gyógymódok, simogatás. Alapból tesire sincs felmentés. Nem is nagyon kérik.

    Szóval igyekszünk a maga helyén kezelni a problémákat, nem túlságosan felfújni őket. Nálunk valahogy minden hamarabb elmúlik emiatt. Sokkal kevesebbszer és kevesebb ideig betegek a gyerekek, mint a társaik. Lilla pl. 1 napot hiányzott a suliból, azt is verseny miatt és Nóri összes hiányzása is a felvételik miatt volt.

    És büszkék is emiatt.



    Ettől függetlenül azt érzem, hogy néhány idegi alapú folyamat (ide szándékosan nem írtam konkrét dolgokat) elkerülhető lenne a szülők odafigyelésével, a probléma közös megoldásával, sok-sok beszélgetéssel, bizalommal.



    Már egyszer megkérdeztem, hogy az összes depressziós betegnél található valamilyen fizikai elváltozás a szervezetben? Kimutatható ez minden esetben? Ha igen, akkor ez tényleg olyan, mint az asztma, COPD, leukémia stb. hogy csak gyógyszerrel biztosítható a normális életmód.

  • 2007.06.20 15:45:10másutt

    Alvomacko: asszem ezt most kutatjak...

    (az agyban levo elvaltozast)

    de az 100%, hogy egyes anyagok, hormonok (seratonin az egyik ilyen) erteke mas.

    dehat a depresszionak is sokfele formaja van, rengeteg... es csak a diagnosztizlas evekig tarthat.. es kezelesek kiprobalasa meg addig.



    Egyebkent dobbenetes, hogy az elmult 50 evben rengeteg dolgot minositettek betegsegnek, ami eddig nem volt igy kategorizalva, es ugyanez visszafele.

    Sok oszagban pl. a HOMOSZEXULITAS ilyen... van, hogy idegbajkent kezelik es korhazba kuldik a 'szenvedoket', van, hogy buntenynek es bortonbe, es van, hogy teljesen elfogadott. Most, 2007-ben!!! Namarmost ez azt jelenti, hogy attol fuggoen, hogy a kettos piros vonal (hatar) melyik oldaln szuletett a delikvens, vagy idegbetegnek tartjak, vagy bunozonek, vagy teljesen normalisnak.

    Es ez csak 1 pelda a sok kozul, ilyen kulonbozo a megiteles pl. a depresszio, az anorexia, gyermekagyi depresszio, a skizofrenia, stb megiteleseben is.

    Ne felejtsuk el, hogy sokig bortonbe csuktak az 'idegbetegeket' vagy boszorkanykent elegettek aki 'mas' volt! Hitler meg gazkamraba kuldte oket.



    Nagyon nagyon keveset tudunk meg ma is, es azt is vitatjak!



    Egyet tudok: soha egyetlen depresszioban szenvedo nem gyogyult meg meg attol, hogy valaki azt mondta neki: 'szedd mar ossze magad' es az altalam ismert depresszioban szenvedok mind azt allitjak, hogy kb ez a legrosszabb, amit mondani lehet.

  • 2007.06.20 20:49:09biene

    anyatundi: nyugi nem vagyok sertodos



    nekem ma gyonyoru napom volt, megcsinaltam a kislanyom blogjat, legalabbis elkezdtem :)



    ha mar beteg az ember hasznalja ki



    na jo ejszakat mindenkinek!!

  • 2007.06.20 21:03:28kovvacs

    tnyúl,

    hadd mondjak hülyeséget, léci, nézd el nekem:)

    Szóval a lányokkal már csak úgy van, hogy hát hogy is mondjam... :) Na jó, lehet, hogy általában nem úgy van, de nálunk valami igazi kölcsönös rajongás van az apjával a leányzónak. (Majdnem biztos vagyok benne, hogy az én mélyrepülésem azért nem okozott egy hajszálgörbülést se a lányomnak, mert remekül karbantartotta őt az a kritikátlan és szűnni nem akaró rajongás, amit az apjától kapott és kap a mai napig. Milyen az már, amikor - az egy közös ismerősünk által egyszerűen érzelmileg közömbösnek titulált - férjem a 17 hónap után ugyanúgy képes meghatódni a lánya létezésének tényén, mint a születésekor :)

    Szóval anya-lánya kapcsolat? Hm. Hát nem tudom. Azér nem rossz:) Sokat röhögünk együtt, pl. levágjuk magunkat a padlóra hanyatt és emelgetjük a lábunkat. Vagy a karomba veszem és vágjuk az arcokat a tükörbe. Marha jó:)

    Inkább azt mondd el, milyen fiús anyának lenni, mert én be vagyok tojva tőle. Tényleg parázom. Valami jóval azért tudnál kecsegtetni? :)

  • 2007.06.21 08:25:24Kékfelhő

    Fiús anyának lenni nem gáz, vannak teljesen jó oldalai:

    1. nem kell a hajával bíbelődni, jöhet a hajvágógép 3 mmm-re állítva

    2. nem kell azon rágódni, csinos-e, hisz őt pl. ez egyáltalán nem érdekli, rövidnadrág, póló, szandál, oszt mehet

    3. ha nagyon nem tudsz mit kezdeni vele, akkor "Gyere focizni!" felkiáltással kirángathatod a lakásból, és az sem feltünő, ha béna vagy, 5-6 éves koráig ő még nálad is bénább :))

    4. ha nagyon hangos és virgonc, akkor széttárhatod a kezeidet, hogy "fiúból van", ezt a szöveget a szomszédok fele beveszi

  • 2007.06.21 08:25:59Kékfelhő

    -m

  • 2007.06.21 08:54:51Alvomacko

    kovvacs: nekem nincsenek fiaim, csak láttam néhányat. Az is jó, hogy ismeri az autómárkákat, a dinoszauruszokat, a vonatokat sokkal jobban mint te és olyan klassz dolog csodálni egy 3 évest, hogy honnan a csudából tudja (csak nem szabad túlzásba vinni! :-)). És majd az is tök jó lesz, amikor Lego-ból mindenféle saját kütyüt eszkábál és hallgathatod, hogy melyik része mirevaló. Én imádom a kisfiúk fantáziáját, nekem eddig nagyon fantáziadús kispasikhoz volt szerencsém. Imádom, ahogy magyaráznak.

    És imádni fog téged, mert fiúból van. Majd biztos mondja, hogy "anya, ha nagy leszek, akkor nekem te leszel a feleségem". :-)

  • 2007.06.21 08:58:13Kékfelhő

    nekem már mondta, hogy szeretné, hogy én legyek a felesége, de már van férjem (a páromra gondol), így azt nem lehet :)

    azt hittem, megzabálom :))))))

  • 2007.06.21 09:49:01a:a

    Anyatünde: még itt, holnap megyek a következő UH-CTG-flowmetria körre. Baba tegnap elég enerváltan mozgott, én meg paráztam, de aztán rájöttem, hogy mivel 50 fokban én sem ugrálok, neki hiába egyenletes a hőmérséklet, ő is érzi, milyen őszi légy vagyok...

    Ma teljes pihit tartok, a fiam úton anyósékhoz, én meg elszüttyögök otthon.



    Kékfelhő: fura dolog ám ez a "hozzámegyek az első pasimhoz". Lényegében én is így tettem.

    Előtte egy komoly kapcsolatom volt, az is nagyon későn jött. Másfél évig tartott, és bizonyos szempontból nem teljesült be igazán soha. Szellemi szinten maga volt a tökély, teljesen egy hullámhosszon voltunk, de az ágy... Katasztrófa volt. Mikor kiléptem belőle, Ő sírt, azt mondta, én voltam az első, akivel el tudta volna képzelni az életét. Baromi pocsék érzés volt... De tudtam, hogy fizikailag egyszerűen nem illünk össze, így pedig nem mertem belemenni a házasságba.

    Utána jött a férjem, akit már évek óta ismertem - egy épületben dolgoztunk -, de csak évődtünk néha, illetve én vele, ő nem mert velem :-))) Aztán megtudtam, hogy tetszem Neki, és ettől zsongtam be igazán. Egymásba bonyolódtunk, mérhetetlen türelemmel állt hozzám, a lényegében teljesen tapasztalatlan nőhöz, gyengéd és lassú volt, mindig csak annyit lépett előre, amennyit én kívántam. Ésd tökéletes volt Vele a szeretkezés.

    Néha azt gondolom, hogy jó lett volna kicsit vadabb életet élni, "feltámad bennem a blues", már csak azért is, hogy biztosan tudhassam, az, amit szeretnék, normális, ahogy szeretném, az teljesen elfogadott. Aztán rájövök, hogy Vele is mindent kipróbálhatok, amit csak szeretnék, teljesen nyitott, és hive annak, hogy mindent szabad, ami mindkét félnek jó. Csak pokoli nehéz legyőzni majdnem 27 év prüdériáját, a belém ültetett korlátokat, nehéz elhinni, hogy nem vagyok kurva vagy perverz, csak mert a klasszikus pozitúrákon kívül mást is szeretnék kipróbálni.

    Nna. Most aztán jól kitárulkoztam... Ez valszleg azért van, mert szexuális életem a mélyponton van... így legalább beszélek róla...

  • 2007.06.21 10:19:59marcangoló

    A:a, de hasonlóan jártunk! :-)))))

  • 2007.06.21 10:24:39kovvacs

    a:a

    anyám mesélte, hogy 28 évvel ezelőtt, mikor az öcsémet várta, végigsírta az utolsó egy hónapot, mert az öcsém nem volt hajlandó mozogni. És akkor még nem voltak ilyen műszerek meg vizsgálatok, senki nem tudta, mi van az öcsémmel, neki meg a legrosszabb is felmerült a fejében. Holott a drága tesóm csak lusta volt és nem strapálta magát a mozgással. (Azóta is van benne egy ilyen jelleg:)))) De makkegészésgesen, időre született - tehát önmagában még nem rossz jel, ha a gyerkőc kicsit le van lassulva.

    A másik meg, a:a,

    mindketten már abban az időben vagyunk, amikor a gyerek élete MÁR NEM függ a bent töltött időtől, most már csak hízik a picur meg érik, mnden egyes nap egy kis plusz a könnyebb élet felé, de ha nem, akkor sincs semmi komoly baj, ez nem a 22-26-ik hét már, de mennyire nem az! Különben meg nagyon spórolok rá, hogy augusztus vége fele frissenszült szobatársak legyünk :))))

  • 2007.06.21 10:26:55marcangoló

    Kovvacs, én azt nem tudtam elképzelni, mit csinálok egy puncissal. De annyira cuki, hogy ez nem kérdés, pillanatnyilag csak vihorászunk együtt, meg dögönyözöm, meg ilyenek. Csecsemőként pont ezt csináltam a fiammal is.:-) Most meg azt, amit ő szeret (meg én is). Nem úgy szoktam rá gondolni, hogy most fiús dolgokat csinálunk, hanem játszunk azzal, meg olyat, amilyet akar. Úgy érzem, nem kell a nemnek nagy jelentőséget tulajdonítani, az egyéniség sokkal fontosabb.

  • 2007.06.21 10:27:21a:a

    marcangoló: akkor káposztalepkével együtt már hárman vagyunk :-)))

    Sztem amúgy meg tökmindegy, hányadikhoz megy hozzá az ember, biztosíték soha semmire nincs, mindent addig kell élvezni, amíg jól működik.

  • 2007.06.21 10:28:07Kékfelhő

    A:a, igen, én is hasonlóan jártam. :)

    Csak nekem előtte volt még pár kalandom, így ezek pl. egyáltalán nem hiányoznak. :)

    A korlátokat pedig tényleg nehéz ledönteni, én egész jól haladok, mondtam is drágámnak, ha így folytatjuk, még tíz-húsz évig remekül elleszünk az ágyban :)

  • 2007.06.21 10:39:29kovvacs

    Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, nálunk múltkor egy újítási kísérlet kölcsönös poénkodásba csapott át, végül úgy vinnyogtunk a röhögéstől, hogy a lényegből nem lett semmi:))))))

  • 2007.06.21 10:41:05Kékfelhő

    hülyék :)

  • 2007.06.21 10:43:12kovvacs

    :)))))))

  • 2007.06.21 10:48:37a:a

    kovvacs: köszi a megnyugtatást, csak tudod ilyenkor önkéntelenül is eszembe jut Peti születése, és az, hogy mi van, ha most nem kezdek el időben gyanakodni, és későn megyek be. íUgyanakkor meg azt is tudom, hogy minden pillanatban nem parázhatok, meg az sem nyugtatna meg, ha egész nap figyelné valaki folyamatosan. Így inkább igyekszem arra koncentrálni, hogy milyen jó dolga van odabent, és vigyázok rá, meg szeretgetem magamban.

  • 2007.06.21 10:50:47a:a

    kovvacs: :-)))

    (Amúgy meg valóban összehozhatjuk a nagyfiam a nagylányoddal, a kisfiad meg a kislányommal :-)))

  • 2007.06.21 10:57:31kovvacs

    a:a,

    hát pont Peti miatt:

    már VAN tapasztalatod, igen, sok rossz is, de gondolj bele, hogy kapásból mennyi mindent csinálnál másképp, ha muszáj volna! Ez adjon biztonságot! Azért ez egész más, mint amikor semmi támpontod nincs, hogy mi van akkor, ha baj van! Máskülönben meg nem is lesz.

  • 2007.06.21 11:33:07Alvomacko

    Éljen az újítási kedv!

    Azt nem szabad elveszíteni!

    Attól tud működni egy kapcsolat az ágyban. És nem kell szégyenkezni! Mert az állandó partnereddel akarsz új dologkat kipróbálni. Szerintem ez pont olyan, mint a főzés. Ott is kipróbálunk új dolgokat, hát akkor miért pont az ágyban ne lehetne.

    Mi is rengeteget nevetünk, mert én folyton bohóckodok. Az ágyban. De pont ettől jó! :-)

  • 2007.06.21 11:53:49Kékfelhő

    mi mostanában a kádban szoktunk újítani... :)

    egyszer szeretnék egy kétszemélyes nagy kádat, esetleg pezsgőfürdővel... no, majd ha megnyertem a lottót :)

  • 2007.06.21 11:54:07Kékfelhő

    mi mostanában a kádban szoktunk újítani... :)

    egyszer szeretnék egy kétszemélyes nagy kádat, esetleg pezsgőfürdővel... no, majd ha megnyertem a lottót :)

  • 2007.06.21 12:07:24kaposztalepke

    No, én sokszor pont erre gondoltam, hogy még ha nincs is húdelove, de fontos, hogy legalább valamennyire jóban legyenek a felek, akik az ágyban kötnek ki együtt...merthát bénázhat az ember alkalomadtán, próbálkozhat, meg mindenféle, lehet éppen fáradtabb,a mikor nehezebben megy a dolog, kell a türelem, figyelem...stb-stb. És ha jól megvan az ember a partnerrel, akkor még a "legcikibb" helyzet sem gond, max tényleg kollektív röhögés lesz belőle, de mindenképp pozitív a kimenetel.



    Asszem én mázlista alkat vagyok, nem hajlok különösebben az exchibionizmusra (ahhh, ezt még leírni is elég), de soha nem voltam kimondottan szégyellős, és abszolút tapasztalatlanul is vhogy marhatermészetesen jöttek a dolgok, most is lazán próbálkozok ha úgy jön ki...nálunk a férjem gátlásosabb:)



    A kádat nagyon szerettem már akkoris, amikor anyósékkal laktunk..ott jó nagy kád volt, ráadásul a fürdőajtót lehetett zárni, míg a szobánkét nem (igaz, hogy külön kis folyosócskáról nyílt a szoba, aminek az elején volt egy hanos ajtó, és a folyosóról sem lehetett még belátni a szobába, szóval nem szoktak ránktámadni, de azért...:))) )

  • 2007.06.21 13:13:46Alvomacko

    Mi a múltkor napközben kulcsra zártuk a hálószoba ajtót... :-)

1 | 2 | 3 | 4 | 5

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta