Járja be 3D-ben a pápai bazilikákat!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Róma négy legnagyobb bazilikáját pár napig az Urániában és több vidéki nagyvárosban is megnézheti.

A művészettörténet rajongóinak legnagyobb örömére nemcsak a németalföldi festő, Hieronymus Bosch világhírű munkájáról, a Gyönyörök kertjéről forgattak ismeretterjesztő filmet a Művészet templomai sorozat készítői, hanem 3D-s verzióban bemutatták már a Vatikáni Múzeumot, Firenzét valamint az Uffizi-képtárat is. A film, ami az ókeresztény gyökerektől haladva mutatja be a kereszténység kétezer éves történetét, decemberben és január elején is látható a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban illetve bemutatják Szegeden, Miskolcon, Tapolcán, Szolnokon, Szentendrén, Jászberényben és Cegléden is.

Csodálatos képek és történetek a Szent Péter bazilikáról.
Fotó: facebook.com/AMuveszetTemplomai

Ezúttal a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság Rendkívüli Szentéve tiszteletének alkalmából mutatják be az Örök város, Róma négy legnagyobb bazilikáját, a Vatikáni Szent-Péter-bazilikát, a lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházat, a Santa Maria Maggiore-bazilikát valamint a falakon kívül eső Szent Pál-bazilikát

A Giotto di Bondone, Michelangelo Buonarrotti és Gianlorenzo Bernini remekműveit őrző monumentális helyszíneket és azok páratlan műkincseit a szakma négy elismert művészeti szakértője, Antonio Paolucci a Vatikáni Múzeum igazgatója, Paolo Portoghesi építész, Micol Forti, a Vatikáni Múzeum kortárs művészeti részlegének igazgatója, valamint Claudio Strinati művészettörténész mutatja be nézőknek.

Különleges helyszíneket mutatnak be a filmkészítők.
Fotó: facebook.com/AMuveszetTemplomai

“Ezek a különleges helyszínek a római zarándokok legelső állomásai, ám ezek közül is kiemelkedik a Péter apostol sírjára emelt monumentális templomépület, amely a római katolikus egyház első számú szentélyeként a világ huszonöt leglátogatottabb emlékhelyének egyike” – áll a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment bemutatójában.

Fotó: facebook.com/AMuveszetTemplomai

Az Itália és Róma rajongóknak jó hír, hogy a művészettörténészek cseppent sem unalmas beszámolói mellett a filmben többször is idéznek Stendhal “Római séták” című művéből, melyben a híresen olaszbarát francia író a négy bazilikában tett kalandjait írta meg. Amennyiben érdekli, hogy mi lesz a Művészet Templomai-Itália kultúrális gyöngyszemei néven futó projekt következő nagy dobása, vagy hogy melyik dokumentumfilmjüket játsszák újra az Urániában, akkor ide kattintva bekövetheti Facebook oldalukat is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?