Ki mondta, hogy kutyák nem élvezhetik a művészetet?

Olvasási idő kb. 2 perc

Dominic Wilcox megalkotta az első olyan interaktív művészeti kiállítást, ami kutyáknak szól, és ők tényleg őszintén élvezik is.

A kutyás családoknál a kutyák már szinte vagy teljesen családtagnak számítanak, ezért is meglepő, hogy csak 2016-ban jutottunk el a kifejezetten őket célzó művészet gondolatáig: a kutyáknak szóló, interaktív kiállításig. Dominic Wilcox brit dizájner, művész és feltaláló nemrég egy kétnapos kiállításon nemcsak megmutatta a kortárs művészetet az ebeknek, hanem ezt egyfajta kutyáknak szóló, interaktív játszóházba is helyezte. Persze az egész egy jól sikerült reklámkampány részeként jöhetett létre, de kit érdekel, ha a végeredmény nekünk is vicces, meg a kutyáknak is jó? 

A kiállítás nem öncélú, a More Than biztosító kisállat-biztosítását hirdető #PlayMore kampány keretében nyílt meg Londonban az augusztus 20-i hétvégén, és arra szerette volna rávenni a gazdikat, hogy töltsenek több időt az állataikkal, elsősorban játékos módon. Minden műalkotás állatorvosok bevonásával készült, akik olyan játékokat találtak ki, amely mind mentálisan, mind fizikailag stimulálják a kedvenceket. Volt itt szimulátor, amelyben, mint egy autós utazásnál, ventillátor lebegtette a kutya fülét, ha kidugta a fejét egy papírmasé autó ablakán, és közben még izgalmas régi cipő- és nyershús-illatot is hozott a szél; egyik etetőtálból a másikba "ugráló" vízsugarak; virtuális frizbi, vagy óriási, nasi alakú labdákkal töltött etetőtál, amelybe jó nagy hasasokat lehetett ugrani (a kutyáknak).

Az izgalmas interaktív játékok mellett természetesen festménykiállítás is helyet kapott a tárlaton, erre Clare Mallison, Joanne Hummel-Newell, Robert Nicol és Michelle Thompson alkottak olyan, kutyák számára izgalmas témájú képeket, amelyek például levélbedobó nyílásból hulló borítékokat, meg óriási csirkecombokat ábrázoltak. A festmények természetesen kutyamagasságban kaptak helyet a falon (egy német dog és egy csivava magassága közt vajon hol helyezkedik el a tökéletes látószög?), illetve arra is ügyeltek a művészek, hogy a színeket a sárga-kék spektrumból válasszák, ugyanis ezek a legjobban láthatóak a kutyaszem számára.

"A kortárs művészet már régóta az egyik legfontosabb ihletforrás és hétköznapi varázslat az ember számára, de még soha senki nem próbálkozott azzal, hogy ugyanezeket az érzéseket állatokból próbálja kiváltani vele. Ez volt az egyik legizgalmasabb kihívás a pályafutásom során, és egyúttal nagyon boldoggá tesz, hogy sikerült valóban egyéni és egyedülálló interaktív tárlatot összeállítanom egy ilyen merőben új közönség számára" - örvendezett Wilcox a közönség által farkcsóváló lelkesedéssel fogadott kiállítás megnyitója után. A tárlat sajnos csak két napig volt nyitva Londonban, az augusztus 20-i hétvégén, de alább egy videós összefoglaló róla,ittpedig további fotókat is talál, sőt a művész skicceit is a tervezési fázisból.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.