December 6. és 14. között, a hanuka apropóján rendezik meg idén a NEGYED7NEGYED8 kulturális adománygyűjtő fesztivált a VIII. kerületi Aurórában. A TÁP Színház 12-én este egy csodáról szóló csodálatos előadást ígért nekünk a lepattant pincehelyiségben. Alámerültünk, megnéztük. A Vala Mi Csoda nagy rácsodálkozást nem hozott, viszont szokás szerint jót röhögtünk.
Csoda hideg van
A tervezett kezdési időpont eleve késői, este 9-kor csak a legelvetemültebbek merészkednek színházba. A Népszínház utca és környéke ráadásul nem éppen a kultúra fellegvára szombat este, a célpontig eljutni komoly szociotrip – egyben pont jó bemelegítés egy TÁP-os estéhez. A majdnem fél órás csúszást még a cudar, alternatív színházakon megedződött szabad szellem is megsínyli kissé, az udvaron kell várakozni és rohadt hideg van. Aztán végre kinyílik az ajtó: finom pincemeleg, savanyú testszag, olcsó karácsonyi fénymegoldások. Apa, kezdődik.
Vili elintézi
Az ötlet, az eszköztár is TÁP színházasan egyszerű és esetlegesen abszurd: rejtsd el a társulat tagjait a közönség sorai között, és beszéltesd őket arról, mit jelent nekik a csoda. Egy lány az utolsó sorban neurotikusan hajtogatja, “Vili, én nem akarok az utolsó sorba ülni”. Nem kell sok hozzá, hogy rájöjjön az egyszeri néző: ez is az előadás része. Vili (Vajdai Vilmos), az előadás rendezője kiadja az ukázt: csináljunk csodát, legyen az utolsó sorból az első. Székfordítás, zörgés, nézőtéri kuncogás, végre mindenkinek sikerült megfordulni. A kicsi és zsúfolt nézőtér nem sok embert bír el, aztán amikor sorra állnak fel a színészek, hogy elmondják személyes (?) csodaélményeiket, az embernek az az érzése támad, hogy itt bizony több a színész, mint a néző.
Csoda Pici
A csodamesélések szaggatottak, ritmusuk és eseményességük változó. A zavarba ejtően banális történetektől (nagyapa viszonylag váratlan halála a jó kedélyű kórházi látogatás után, majd napsütés a temetésen, amellyel nagyapa az unokának üzen) a totális abszurdig (Csonka Pici hallá változik) mindenféle sztori hallható és látható.
Csodaszar, vas
A mesélőket időnként rossz minőségű youtube-os videók részletei szakítják félbe, a kivetítőn van minden, mint a búcsúban: hallelújázó showman, csodatévő Jézus-wannabe és egy szíriai robbanás után egészségesen kiásott kisbaba képe látható. Az előadás sok végpontja közül kettő is figyelemre méltó: az egyik Fekete Ádám dramaturg és színész, a TÁP-előadások visszatérő szereplője, aki szaggatott beszédű monológjában fantasztikusan adja elő a semmit, majd a végén "a kurva életbe, tudok járni” felkiáltással demonstrálja a mozgássérült személyes csodáját. A másik Takátsy Péter kamunyelvész figurája, aki a "csoda" szó bravúrosan áltudományos etimológiáját vezeti le olyan iszonyúan eltúlzott artikulációval, hogy még a mellettem ülő, magyarul alig-alig tudó katalán fiatalember is majdnem bepisil a röhögéstől.
Egy-két előadás jót tenne a szokás szerint erősen improvizatív estének, a negyedik alkalmat érdemes lenne újranézni.
