A nem a farkukkal gondolkozó férfiak szobrot érdemelnek

Olvasási idő kb. 1 perc

Yoan Capote szobrairól nem mondható, hogy a farkuk irányítja őket.

Miközben szinte hetente látnak napvilágot hatásvadász munkák vagina témakörben, addig a kubai származású szobrász, Yoan Capote az ésszerűséget tartja szem előtt és a görög szobrokat idéző, fejnélküli torzóit gondosan kidolgozott aggyal látja el. Méghozzá nem is akárhova illeszti Capote a kognitív funkciókat ellátó szervet, a péniszt kívánja helyettesíteni az emberi aggyal.

„Capote elsősorban az egyének közötti interakcióval és lelki élményeikkel foglalkozik. Munkái során az emberi szervek gyakran olvadnak össze élettelen tárgyakkal, de szereti átrendezni az emberi testrészeket és újraértelmezni a hétköznapi tárgyak jelentőségét is" - olvasható a művész oldalán.

Fotó: yoancapote.com

Az 1977-ben született szobrász munkái általánosságban is számtalan társadalmi kérdést vetnek fel, Capote ugyanis előszeretettel érinti többek között a szexualitás, a prostitúció vagy a környezetvédelem témakörét, és ahogy azt a művészek szokták, alkotásaival fejezi ki aggályait a problémákkal kapcsolatban – írja a boingboing.net a Pinar del Ríóban élő művészt magyarázva.

Fotó: yoancapote.com

Yoan Capote egyébként a 7. Havannai Biennálén megkapta az UNESCO díját, de az elmúlt években állított már ki New Yorkban és a Velencei Biennálén is. A kubai művészeti körökben ígéretes tehetségnek kikiáltott Capote nem csak szobrokat, hanem festményeket is készít, amiket a műkritikusok leginkább az "erős", "provokatív", "tiszteletlen" és "nonkonformista" jelzőkkel jellemeznek.

Fotó: yoancapote.com
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?