A Hárommal több esküvő nem forradalmasítja az esküvős vígjátékokat, de jó nézni.
Nem kimondottan a tavasz eljövetelére lett kitalálva Javier Ruiz Caldera rendező Hárommal több esküvő című spanyol filmje, mégis elhozta magával a napsütést. A múlt héten a mozikba került vígjáték önmagában nem nagy etwas, mégis régen szórakoztunk ennyire jól egy filmen, bár köztudott, hogy a spanyolok elégé ott vannak a vígjátékgyártásban.
Bár Hajnal Tímeával kiderült, hogy a magyar filmrendezők is rájöttek már, nem feltétlenül kell bombasztori egy film sikeréhez, bőven elég, ha életszerűen van megírva és jól eljátszva, a Hárommal több esküvő esetében minden követelmény teljesül. A történet körülbelül faék egyszerűségű: adott egy gyönyörű, ám igen lúzer harmincas szingli biológus, Inma Cuesta (Ruth), akinek valahogy nem jönnek össze a párkapcsolatok, pedig ő mindent megtesz, például soha nem mond ellent aktuális partnerének. Ezt aztán egy idő után még a legbénább parner is elunja, és lapátra teszi a lányt, amiért ő persze depressziós. Aztán jön egy nálánál fiatalabb gyakornok srác (az isteni) Martín Rivas (Dani), aki megpróbálja felnyitni főnöknője szemét, de hiába. Aki egyszer lúzereket választ párul, azt nem menti meg semmi.
Illetve dehogynem menti, hiszen ez egy vígjáték, és mint ilyenben illik, szó sem lehet róla, hogy a főszereplő ne kapná meg, amit egy olyan nő, mint Inma Cuesta megérdemel. A kaszting ugyanis zseniális, Cuesta egy személyben testesíti meg Penelopé Cruzt és Salma Hayeket, csak hát fiatalabb és szebb is náluk. Kicsit hihetetlen, hogy egy ilyen nőnek miért vannak béna pasijai, de azért találkoztunk már ilyennel, ráadásul Ruth annyira lúzer a történetben, amennyire csak lehet egy nő.
Nagyban köszönhető ez anyjának, az erőszakos és sportmániás Rossy de Palmának, Almodovar egyik kedvenc színésznőjének, aki csúnyaságát és vehemenciáját szókimondásával ellenpontozza. Őt látva azt is könnyen megérthetjük, miért is lett ennyire szerencsétlen az okos, ámde érzelmi intelligenciájában még mindig kislányszinten megrekedt főhős.
Mindezek ellenére a film nem találta fel a spanyolviaszt (öhm, bocs, ez véletlen volt), előszerettel keveri az Amerikai pite gusztustalanságait és a romantikus filmek kliséit, tehát ha valaki valami valódi filmes újdonságot keres, az ne a Hárommal több esküvőt nézze meg. Mivel azonban a magyar kritikusok kiugranának a bőrükből, ha hasonló színvonalú hazai filmet látnának, nem lenne igazságos lehúzni Javier Ruiz Caldera nyilvánvalóan kasszasikerre törekedő közönségfilmjét, annál is inkább, mert a 94 perc viszonylag gyorsan elröpül, csak a vége felé néztük az óránkat, hogy mostmár azért jöjjenek össze és legyen végre ásó, kapa, nagyharang.
