Az író hat nap alatt, focitippekkel akar kétszázezret keresni különben az utcára kerül. Hétköznapi történet, segítsen neki tippelni.
Filmbe illő ötlet végrehajtására kényszerült Ficsku Pál író, aki volt restaurátor, történelemtanár, forgatókönyvíró és főszerkesztő is, ám most könnyen az utcára kerülhet. Míg a nyarat két gyerekével Miskolctapolcán töltötte, egy bírósági feljelentés értelmében tartásdíj nem fizetése címszó alatt 2 508 606 forintot követelnek rajta, amiből 340 ezer forint a végrehajtási díj. Ficsku azt állítja, fizette a megítélt tartásdíjat, ezt azonban bizonyítani nem tudta. Hosszas huzavona után sikerült részletfizetést kieszközölnie a komolyabb összegre, ám a végrehajtási díjból fennálló kétszázezer forintot egy héten belül kell rendezze. Mivel nincs egy vasa se, így vasárnap este irodalmi valóságshow-t indított a vagy.hu nevű portálon.

A tét ennél is nagyobb, ugyanis ha nem fizet, végrehajtási széljegy kerül belvárosi lakásának tulajdonlapjára, ebben az esetben pedig ugrik a banki hitele, azonnal elárverezik az ingatlant. Az író így kölcsönkért kétezeregyszáz forintot és vásárolt hét darab tippmix szelvényt, azzal a nem titkolt céllal, hogy a szerencsejátékkal teremtse elő hét nap alatt a kívánt összeget. Mivel a hét szelvényből hatban azt a Liverpoolt tette meg győztesnek, aki saját városában kapott ki az Aston Villától, már csak egy szelvénye maradt, de ő még nincs totálisan kétségbeesve.
"Maradt még hat napom, amit szeretném, ha végigkövetnének" - írja. "Az első irodalmi valóságshow. Egyszereplős. Holnaptól a tippeket is közzéteszem. Jó lenne, ha a tippjeitekkel segítenétek. Hogy ki tudjam elégíteni a végrehajtót, s megmaradjak a gyerekeimnek. Megveri-e a Paris Saint Germain a Lyont és a Barcelona az Atletico Madridot?"
























