Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szerencsére ma már nem csuknak le minket, ha a fürdőruhánk szabadon hagyja a karunkat, de nem volt ez így mindig.
Fürdőruhát már az ókorban is hordtak, méghozzá olyat, ami erősen emlékeztet a 1960-as években berobbant bikinire. Az úszáshoz, fürdéshez használt ruhanemű evolúciója azonban nem ilyen nyílegyenes. A viktoriánusok használtak például fürdőkocsikat is, nehogy meglássák kevésbé fedett testüket az árgus szemek, a XX. század elején pedig olyan szettben fürödtek nők, amilyenben ma civilben az apácanövendékek grasszálnak az utcán (már ha grasszálnak). A fürdőruha története igen izgalmas fejlődéstörténet, főleg az olykor sci-fi adaptációba, máskor burleszkbe illő kosztümként feltűnő darabokkal.
Az egykor virágzó ókori európai kultúrák hanyatlásával, a kereszténység térhódításával a fürdőzési kedv is alább hagyott. Pedig a Római Birodalomban olyan fürdőruhát hordtak, ami a 60-as évek bikinijére emlékeztet, sőt, gyakorlatilag meg is egyezett azzal, csak nem az volt a neve. Ahogy galériánkban is látható, nem egy falfestmény, mozaik maradt fenn ebből a korból, amely kétrészes fürdőruhában ábrázolja a fürdőző nőket.
A sötét középkorban a fürdőkultúra valamelyest háttérbe szorult, bár a törökök térhódításával – akik igen szerettek fürödni – nem tűnt el teljesen. Akkoriban egyfajta fürdőinget használtak fürdőruha gyanánt, ami a földig is leért, takarva minden testrészt, kivéve a fejet, valamint a láb- és a kézfejet. A középkorban azonban már a vízbe nem a fürdőzés öröme miatt, hanem csak a tisztálkodás elvégzésére mentek. Ezt vagy teljesen meztelenül, vagy lepedőbe bugyolálva, vagy pedig a már említett fürdőingben tették. A középkori Európa nemese le is nézte a fürdőző embereket – mert azért akadtak, akik nem csupán tisztálkodni akartak a habok között, hanem élvezték is a dolgot –, a fürdőzést pedig a pórnép szokásai közé sorolták. Az a középkori nemes, aki mégis meg kívánt mártózni a vízben, azt csak szolgájával együtt tehette, aki vigyázott arra, nehogy meglássák urának elfedni kívánt testrészeit.
A fürdőzésben, a fürdőruhatörténetben a felvilágosodás kora hozott jelentős változást. A XVIII. században felélénkült a fürdőzési kedv. A korabeli fürdőruhák köntösszerű ruhák voltak, amelyek olyan anyagból készültek, hogy ha azokat víz éri, akkor se legyen áttetszőek. Sőt, a totális biztonság kedvéért még köveket is varrtak a fürdőköntösök alsó szegélyébe, nehogy véletlenül lebegjen a vízben, és így a ruhából kikandikáljon egy könyök, ne edj isten egy váll. Ehhez a fürdőköntöshöz fürdőharisnyát viseltek, hogy a lábakat is elfedjék a kíváncsi szempárak elől. Ez ma végtelenül prűdnek és szórakoztatónak tűnik, de az akkori erkölcsi normák jegyében teljesen elfogadott volt, és akkor még nem is ejtettünk szót az úgynevezett fürdőkocsikról vagy fürdőgépekről!
Ezek a szerkezetek még a XX. század elején is szerves részét képezték a viktoriánus Anglia fürdőkultúrájának. Egy kerekeken álló fabódét kell elképzelnünk, ahol a fürdőzni vágyó felöltötte fürdőruháját, majd – továbbra is bent maradva a biztonságot nyújtó szerkezetben – segítséggel vagy anélkül egyszerűen begurította azt a vízbe, nehogy meglássa valaki őt fürdőruhában. Ha a vízbe érve már csak a feje látszott ki, végre kiszállhatott a fürdőkocsiból, és úszkálhatott szabadon. Mindezt abban a fürdőruhában, ami egyébként szinte teljesen úgy nézett ki, mint amit akkoriban az utcán hordtak, annyi különbséggel, hogy némileg könnyebb volt, az úszást elősegítendő.
Akkoriban a fürdőzéshez kapcsolódó etikettet igen szigorúan betartatták, és ez nem csak a viktoriánus angolok rigolyája volt. Az Egyesült Államokban például letartóztatták azt az úszónőt, aki láttatni engedte karját és lábát is. A következő évtizedekben aztán lassan lazulni kezdtek a fürdőzési szabályok, a fürdőruhák is megváltoztak, persze csak szépen, fokozatosan: eleinte a karok, később már a lábak is láthatóvá váltak. A fürdőzés egyre nagyobb divat lett. Az ipar és a divat természetesen ezzel párhuzamosan igazodott a fürdőzők igényeihez, a fürdőruhák egyre kényelmesebbek és praktikusabbak, mutatósabbak lettek.
Az igazi nagy áttörés azonban csak a második világháború után, a bikini térhódításával következett be.
A bikini története
1946. július 5-én a párizsi újságok a Mikronéziában található, Marshall-szigetcsoporthoz tartozó Bikinin végrehajtott amerikai atombomba kísérletről cikkeztek. A francia Louis Réard – aki az első kétrészes fürdőruhadarabot tervezte és bikini néven dobta piacra – 1946-ban azt remélte, hogy ha a szigetről nevezi el a merész ruhadarabot, hatvan évvel később már csak az ő „anatómiai bombakísérletére" fog emlékezni a világ. A divathullámra nem kellett sokat várni, „a világ legkisebb fürdőruhája” azonnal az újságok címlapjára került. A világsajtó felháborodott, a spanyol, az olasz és a belga hatóságok betiltották a bikini viselését. A kétrészes fürdőruhát igazán elfogadottá Brigitte Bardot tette, aki 1956-ban az első színésznőként bikiniben jelent meg Roger Vadim És Isten megteremté a nőt című filmjében. (Forrás: MTI)
A fürdőruha története azonban ezzel még koránt sem ért a végéhez, hiszen a nyolcvanas években megjelent a tanga (a nevét állítólag egy brazil törzsről kapta, tagjai hasonló ruhadarabot viseltek az Amazonas őserdőiben.) A fehérnemű- és a fürdőruhadivat erre az időre már szorosan összekapcsolódott, így nem csak a ruhák alatt, hanem a strandokon is megjelentek ezek a fazonok. A monokini is nagy divat lett a 80-as években, és az eltelt 30 év során nem is nagyon kopott meg a fénye, ma is sokan csak egy szál bikinialsóban mennek ki a strandra. Az ezredfordulóra pedig előállítottak már olyan anyagokat is, melyek a napfénynek akár az 50 százalékát is képesek átereszteni, elősegítve a fürdőruha alatti barnulást.
A fürdőruha- és bikinidivat fejlődése nem áll meg – minden évben valami újat, vagy régi-újat dobva a piacra –, nehogy véletlenül fel merjük venni a 3 éves fürdőruhánkat, bikininket. De a divat már csak ilyen, fürödni, úszni pedig jó. Örüljünk inkább annak, hogy már nem kell tetőtől talpig felöltöznünk, sem a fürdőkabinunkat magunkkal vonszolnunk ahhoz, hogy megmártózzunk, és azért az sem egy nagy hátrány, hogy nem fognak lesittelni minket, ha kilátszik a vízből a karunk, vagy a bokánk.
(Források: Bikiniscience.com, Erdélyi napló, Múltkor, Nol.hu, Dívány, Velvet)
