Lovasi és Háy megmondja a tutit irodalomról és rockandrollról

Olvasási idő kb. 2 perc

Az író és a zenész közös darabjáról beszélget Kecskeméten napsütésben, fák alatt. Vegye ki a délutánt, dedikáltasson irodalmi folyóiratot rocksztárral!

Az író darabot írt, a zenész meg számokat hozzá, és ezt a Kaposvári Csiky Gergely Színház tavaly decemberben már be is mutatta. Háy János és Lovasi András csütörtökön Kecskeméten beszélgetnek annak alkalmából, hogy közös alkotásuk, A kéz című "beatzenés darab" szövege most jelenik meg először nyomtatásban, a Forrás áprilisi számában. Vegye ki a délutánt, és dedikáltasson magának irodalmi folyóiratot rocksztárral!

Na, most volt egy vidéki fiú, aki Budapestre akart menni rockzenésznek. Író lett belőle (Háy János), és később jól megírta a fiatalságát, Budapestre kerülését egy regényben, A bogyósgyümölcskertész fiában. Meg volt ez a másik fiú, aki zenélni akart Pécsett, és zenész lett belőle (Lovasi András). Ez a fiú elolvasta a másik regényét, megtetszett neki. A másik pedig szerette az ő zenéjét. Aztán ennyiben maradtak.

Szerencsére volt egy művészeti igazgató (Bérczes László) a kaposvári Csiky Gergely Színházban, aki kitalálta, hogy csinálhatnának együtt ebből a regényből, vagy inkább novellafüzérből valami jó kis zenés darabot. Így lett, csináltak. Az író megírta a szöveget, a zenész (meg a Kiscsillag zenekar) a dalszövegeket, a rendező (Göttinger Pál) megrendezte, ez lett A kéz "beatzenés darab", amelynek a Forrás irodalmi folyóirat most az áprilisi számában közli a kéziratát. Ennek apropóján pedig a két egykori vidéki fiú is megjelenik, hogy beszélgessenek a lap főszerkesztőjével a darabról, irodalomról és rockandrollról.

2012. április 26-án 16 órakor a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Forrás Kiadójának vendége Háy János és Lovasi András.

Helyszín a Kerámia Stúdió udvara (6000 Kecskemét, Kápolna u. 13,, bejárat a Munkácsy u. felől.

Közreműködik: A KATONÁSOK színjátszócsoport.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.