A természettel való összeolvadás
Sokan vitatkoznak rajta, hogy a taoizmus vallás vagy filozófia, de ha jobban belemélyülünk, rájövünk, hogy ez is, az is. A hitet védelmező, harcos és harsogó vallásokkal szemben a taoizmus a belső elmélyülést, meditációt hirdeti: a szertartásos vallási aktivizmussal szemben a teljes visszahúzódást helyezi előtérbe.
A tao eredetileg utat jelent, elsősorban a csillagok útját az égbolton, de jelenti a bölcs utat is, amely célhoz vezet, a rendet és a törvényt, amely mindenben érvényesül. Ebben a felfogásban hasonlít a hindu dharma fogalmára.
Az évszázadok folyamán a tao természetéről vallott nézetek sokszor ellentmondásosak, zavarosak, a különböző filozófusok és vallási iskolák magyarázatai eltérőek. A tao bölcseit egyfajta varázserővel is felruházták, jártasak voltak az alkímiában, hosszú életet éltek, levitáltak és a láthatatlanná válás képességével is rendelkeztek. Ezen tulajdonságok talán azért alakultak ki, mert a taoizmus soha nem volt egységes vallás, és mindig is számos eredeti kinyilatkoztatáson alapuló tanítás kombinációjából állt. A taoizmus a mai napig hatással van a nyugati világra, mindenekelőtt a Tao Te King befolyása miatt, melynek hatása mindig is jelentős volt a művészetekben, irodalomban, pszichológiában és a filozófiában.
A taóval eggyé válni
A taoizmus több mint 2500 éve a kínai gondolkodás, filozófia és vallás meghatározó tényezője. A keleti világnézet a nyugati ember számára meglehetősen szokatlan, hiszen a monoteista vallások hívei isteni kinyilatkoztatásokban bíznak, szabályokhoz tartják magukat, míg a keleti vallások a kontemplációt, az elmélkedést helyezik előtérbe. A keleti szemlélet ugyanannak a világtörvénynek a megnyilvánulását látja mindenben. A természettel való összeolvadás, az egységhez tartozás az ember végső célja. A tao, azaz a mindent átható végső és kiindulási ok, a világtörvény megismerése önmagunk megismerésével egyenértékű. A taóval eggyé válni, a mindenséget ezáltal megismerni, elfogadni, az ember létezésének egyetlen értelme.
Konfuciusnál a tao törvényt jelent, amelynek segítségével az ég rendben tartja a természetet és az emberi életet, viszont a kínai univerzizmus (a taoizmus elődje, illetve termőtalaja) fogalmai szerint a tao egységes világtörvény. Az állam helyes kormányzásának módozataiban azonban egyetértenek: míg a konfucianizmus megmaradt az állam és társadalom problémáinak vizsgálatánál, Lao-ce tanításai nyomán a taoizmus az egyén misztikus, transzcendens, vallásos vagy filozófiai kérdéseit kutatta, így a társadalom és államszervezet vizsgálatától fokozatosan eltávolodott.
Az egyetlen cél: a "nemcselekvés"
A taoizmus a hagyomány szerint az i. e. 4. században megjelenő legendás filozófus, Lao-ce tanításain alapul. Hogy Lao-ce valóban létezett-e vagy legenda volt, nem tudjuk. Neki tulajdonítják a taoizmus alapművét, a Tao Te Kinget. A tanítások középpontjában a tao, azaz a világtörvény áll, amellyel azonosulva a bölcs uralhatja a természet erőit. Lao-ce szerint az embernek nincs önálló személyisége, létezésének egyetlen célja önmagát kiemelni az értelmetlen világból és a tao valóságába helyezni.
Az egyesülést misztikus azonosulással érheti el. Az ember akkor lehet csak boldog, ha kizárólag önmagáért és nem valamely cél érdekében él, ezért le kell mondania minden aktív cselekvésről, és így, a nem cselekvés állapotában (wu wei) már képes megszabadulni társadalmi kötelmeitől. Az embereknek a taóval kell összhangban lennie, akkor jut el az örök boldogság állapotába.
A kommunisták sem tudták kiirtani
A taoizmus, mai szemmel vizsgálva, nem egységes világkép, inkább tanítások és eljárások összessége. A Mao-féle szocialista diktatúra alatt, a kínai vallásokkal együtt, a taoizmus is az elnyomás és üldöztetés áldozata lett. A „Kulturális Forradalom" során sok kolostor és templom elpusztult, ősi iratok semmisültek meg, a szerzeteseket és apácákat elüldözték vagy kivégezték. Az újból felépített templomok látogatottsága, és az ünnepségekre érkező zarándokok tízezrei azonban azt jelzik, hogy a taoizmus a népi Kínában még sokáig élni fog. A Kínai Népköztársaságban működő Kínai Taoista Szövetség mintegy 60 millióra teszi a Kínában élő, hívő taoisták számát. Hozzávetőlegesen 8 millió taoista él Tajvanon, ahol számos taoista iskola talált menedéket a Kulturális Forradalom alatt.
Jó és rossz nincs egymás nélkül
Lao-ce kozmológiai elmélete szerint a világ, keletkezése előtt a „nemlét" állapotában volt - ebből a megismerhetetlen transzcendens állapotból jött létre a lét, vagyis a mindenség egysége - ez az egység létrehozza a jin és jang kettősségét: az őserő dualista megnyilvánulásából létrejön az életlehelet (csi), amely a két erő harmóniáját eredményezi. A háromság nemzi a tízezer lényt, a „sokságot".
A tao, tehát minden létező élőlény forrása, tápláló áramlásával alakítja és tökéletesíti őket. Ezzel kialakul a változásnak kitett sokféleség, amely ellentétek lehetőségeit hordozza magában. Az ellentétpárok (jó-rossz, nehéz-könnyű, igaz-hamis) kölcsönösen feltételezik egymást. Ebből következik az a tanítás, hogy az emberi eszmények, például az erények is csak akkor létezhetnek, ha velük szembenálló ellentétek keletkeznek.
A Jin és Jang örök egybeolvadása
A hagyományos kínai gondolkodás két ellentétes pólusra osztja a természet erőit, azonban ezek a pólusok mégis egységet alkotnak ősidők óta. A két ellentétpár egymásba olvadását a kerek, fekete-fehér, jellegzetes szimbólummal a jin-jang jellel ábrázolják. A nőies és férfias, a lent és fent fogalmak egymást feltételezik, egységgé az állandó változás, átalakulás, egymástól való kölcsönös függőségük kovácsolja őket. Az egyensúly tőlünk független valóság, megbontására irányuló bármilyen igyekezet csupán ideiglenes, hasztalan és önpusztító kísérlet lehet.
A taoista számára a természetes egyensúly helyreállítása a cél. A taoisták nem állítják a jót a gonosz ellen, hanem minden kettősség kölcsönös függőségében hisznek. A wu wei speciálisan kínai fogalom, a „nemcselekvés" és a belső aktivitás harmóniája, amelyet spontán módon, szenvedélytől mentesen, a természet működésével összhangban kell gyakorolni. Az igazi üdvösség érdekében lemondással kell élnünk, és gyermekként átadni magunkat a tao áramlásának.
A mindent átható csi és az öt elem
A csi, a mindent felépíteni képes őslehelet, az univerzum ősanyaga. A mindenséget átfogó világtörvény (tao) írja elő a csinek, hogy milyen törvényszerűségek alapján építse fel a világmindenséget. Az összes létezők a csi sűrűsödései folytán jönnek létre. A keletkezés kiindulópontja, a pusztulás végpontja. A csi, a létezés taoja, jinné sűrűsödik és janggá párolog, amelyek állandó mozgását és folyamatos átalakulását a tao szabályozza.
A taoisták úgy vélik, hogy mi emberek is, már születésünkkor megkapjuk azt az életleheletet, amivel egész életünkben rendelkezünk. A csi éltet minket, ezért ha csit vesztünk, életünk megrövidül. Az emberi test alapvetően jin jellegű, a csi pedig jang természetű, amely a testtel találkozva hozza létre az élet harmóniáját, az egészséges test és lélek egységét, a jó közérzetet. A taoisták a csi akadálytalan áramlása érdekében az élet minden területére kiterjedő praktikus megoldásokat dolgoztak ki, és ezzel együtt a mentális közérzet karbantartásához precízen összeállított meditációs gyakorlatokat végeznek. A jin és jang „csi"-jének öt különböző anyagi megtestesülése van: föld, víz, tűz, fa, fém. Ebből az öt elemből épül fel minden létező.
Nincs megváltás
Vallási szempontból a taoista papok számos istent, szentet, szellemet tisztelnek. A természetistenek mellett számtalan védő és oltalmazó szellem létezik, akikhez bonyolult rituálékkal fohászkodnak. Ezeket a lényeket az ősi kínai misztikus tanításokból vették át, de eredetükben fellelhetők a sámánizmus, totemizmus ősi kultuszai is. A kínai gondolkodás halálképe letisztult, hiszen az élet természetes velejárójának tekinti. A halál után az ember csatlakozik őseihez, azokhoz hasonlóan helyet kap a családi oltárnál, és ugyanúgy befolyásolja leszármazottai sorsát, mint az elődök az övét. A halál után a természet rendjébe illeszkedünk.
Taoista templom
A taoizmus nem tekinthető megváltó lelki gyakorlatnak. Szerintük nincs semmi, amitől meg kellene váltódni, meg kellene menekülni, vagy amiből éppenséggel meg kellene gyógyulni. Hitük szerint az „Út"-tal és az „Erény"-nyel való egyszerű összhangban élés örömteljes élethez vezet. Valószínűleg buddhista befolyásra utal a halál utáni élet egy másik értelmezése is, amely szerint életük során elkövetett tetteik miatt a halál után büntetésre, vagy jutalomra számíthatnak.
Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend és béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.
Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek ősatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.
/Tao Te King/
Forrás: Tao Te King, Az Út és Erény könyve
