Ekkora lehet az ingyenes kézipoggyász a fapadosokon

Olvasási idő kb. 6 perc

Összeszedtük a Budapestről induló fapados járatokról, melyiküknél mekkora kabinbőrönd milyen feltételekkel vihető fel ingyenesen a fedélzetre; és mennyibe kerül, ha túllépi a határt.

Állandóan változnak a szabályok arról, hogy melyik fapados légitársaság fedélzetére, hány darab, mekkora és hány kilós kézipoggyászt lehet felvinni. Többször szívtunk már emiatt reptereken, hogy átpakoltatták velünk a csomagokat, vagy könnyíteni kellett a táska tartalmán és hát ugye senki sem szívesen dob ki ezt-azt az előre gondosan összeválogatott dolgok közül. A Wizzair, Ryanair, Easyjet, Germanwings, AerLingus, Norwegian Air Shuttle és az AirBaltic szabályait szemléztük. 

AerLingus

Az ír légitársaságnál az ingyenes felvihető kézipoggyász méretei nem haladhatják meg az 55 cm magas x 40 cm széles x 24 cm mély méretet és a 10 kilogrammos súlyt. Ezen kívül az utas még vihet magával egy kis táskát, ami lehet laptop táska, vagy szatyor, amit a „duty free”-ban vásárolt, illetve pelenkázótáska. A plusz táska méretei a következők lehetnek: 25 cm magas x 33 cm széles x 20 cm mély. Az alábbi videón be is mutatják, mik a követelmények a fedélzetre ingyenesen felvihető táskával kapcsolatosan és további hasznos információkkal is ellátnak, érdemes megnézni. 

AirBaltic

Az AirBaltic járataira egy kézipoggyász vihető fel, ami 55 cm x 40 cm x 20 cm-es lehet, illetve nem lépheti át a 8 kilós súlyt. Továbbá még egy kistáska, laptoptáska, „duty free” szatyor, kameratáska vagy esernyő is felvihető, ha nem nagyobb, mint 30 cm x 40 cm x 10 cm. Az oldalukon felhívják a figyelmet, hogy ha a kézipoggyász nem felel meg a fentebb felsoroltaknak, akkor a reptéren, becsekkolásnál fel kell adni sima poggyászként és még 60 eurót (18 800 forint) is ki kell csengetni. Nos, szerintünk mindenki jobban jár, ha még otthon ellenőrzi, hogy tényleg megfelelő-e a mérete a táskájának, és az sem árt, ha ráteszi egy mérlegre. 

Egyébként van egy kicsit kedvezőbb opció is: ha nem biztos abban, hogy megfelel a bőröndje a megadott kritériumoknak, még becsekkolás előtt mutassa be az AirBaltic pultjánál és kérje a segítségüket. Ha úgy találják, hogy nagyobb a súlya vagy a mérete, felveszik rendes poggyászként, és így már csak 40 eurót (12540 forint) számolnak fel plusz költségként, ami nem sokkal kevesebb, de mégiscsak.

Easyjet

Az angol légitársaság már régebben bekeményített, náluk kizárólag egyetlen csomag vihető fel a kabinba, melynek maximum méretei a következők: 56 cm x 45 cm x 25 cm. És vigyázat! Ebbe a méretbe beleértendők a kerekek és a táska fogantyúja is! Ezt azért nem árt tudni, és hiába próbálnak meg majd trükközni, ennél a társaságnál ezt felejtsék el: egyből küldik majd, hogy adja fel a csomagját poggyászként. Jó, azt azért megengedik, hogy kabát, sál, esernyő és mankó/bot lehessen még az utasnál a kézipoggyászon kívül, és hogy teljes legyen a kép, „duty free-s” zacskó is vihető. 
Jó tudni:
  • nincs súlylimit a kézipoggyásznál, annyi a követelmény, hogy beleférjen a kis easyjetes narancssárga állványba, ami a reptéren van kihelyezve
  • a kézipoggyászban maximum 1 liternyi folyadék lehet, 100 milis egységekre bontva, lezárható tárolókban. A tárolókat áttetsző, lezárható tasakba kell helyezni, melynek mérete 20 cm x 20 cm-es lehet maximum. 
  • itt is spórolhat kicsit, ha előrelátó: ha gyanakszik rá, hogy a kézipoggyásza nem illeszkedik az EasyJet követelményeihez, még a becsekkolásnál ellenőriztetheti, ott csak 30 angol fontot (kb 12800 forint) fognak ráfizettetni önnel, ha mégis fel kell adnia. Ha azonban ugyanez a beszállókapunál derül ki, ez az ár már 45 font (kb 19300 forint) lesz. 

Germanwings

A németeknél sajnos 8 kg lehet a kabin bőrönd súlya, ami egyáltalán nem sok, főleg ha azt vesszük, hogy ebből a bőrönd önsúlya - jobb esetben - eleve 1,8-2 kiló. Ha olcsón meg akarja úszni az utazást, bőrönd helyett inkább könnyű sporttáskát vigyen, ebbe is kényelmesen bele tud pakolni, de máris nyer minimum 1,5 kilót. A táska méretei: 55 cm x 40 cm x 23 cm-es lehet, illetve az öltönytáska mérete: 57 cm x 54 cm x 15 cm-be bele kell férnie. 

Jó tudni

  • a kézipoggyászban maximum 1 liternyi folyadék lehet, 100 millis egységekre bontva, lezárható tárolókban. A tárolókat áttetsző, lezárható tasakba kell helyezni, melynek mérete maximum 1 literes lehet.
  • Gyógyszer és bébiétel lehet a kézipoggyászban abban az esetben, ha bizonyítani tudja, hogy szükségesek a repülés ideje alatt.

Norwegian Air Shuttle

A norvég járatra is egy kabinbőrönd vihető fel ingyenesen, amely maximum 10 kg lehet és 55 cm x 40 cm x 23 cm. Ezenfelül egy kisméretű táska vagy laptop táska, amelyik kényelmesen befér a szék alá.

Jó tudni: ha Dubaiba utazik, oda csak 8 kilós lehet a kézipoggyász súlya.

Ryanair

Maximum 10 kg súlyú, 55 cm x 40 cm x 20 cm méretű kézipoggyász, valamint egy maximum 35 cm x 20 cm x 20 cm méretű kis táska vihető a fedélzetre utasonként. Felnőtt ölében utazó csecsemőnek (8 napos és 23 hónapos életkor között) nem lehet kézipoggyásza, de egy maximum 5 kg súlyú pelenkázótáska, melyet a felnőtt a saját kézipoggyászán kívül visz, engedélyezett. Arra is kitérnek, hogy a fedélzeten kizárólag 90 darab nagy méretű (55 cm x 40 cm x 20 cm) kézipoggyász szállítható helykorlát miatt, a többi, fennmaradó kézipoggyászt a repülőgép csomagterében kell elhelyezni, bár ezt legalább ingyen. Az viszont elég sokba kerül, ha nem illeszkedik az elváráshoz a bőröndje mérete: 50 ropogós fontot (21400 forint) számolnak fel érte és fel kell adnia.

Fotó: Shutterstock

Wizzair

A magyar légitársaság igencsak visszanyeste az ingyenesen felvihető egy darab kézipoggyász méretét, melynek a kisméretű kézipoggyász nevet adta. És ez tényleg kicsi: maximum 42 cm x 32 cm x 25 cm-es lehet. Persze van lehetőség nagyobb (azaz a többi légitársaságéhoz hasonló méretű) poggyász fedélzetre cipelésére is, csak persze külön pénzért. Ennek a mérete maximum 56 cm x 45 cm x 25 cm-es lehet és azt is mindjárt mutatjuk, hogy mennyi az annyi. Ingyenes felvihető még kabát vagy takaró, mobiltelefon (nahát???), úti olvasmány, mankó, és két éven aluli gyermek számára étel az utazás idejére, valamint összecsukható babakocsi és utazókosár.

Jó tudni: Folyadék legfeljebb 100 ml űrtartalmú tartályban lehet és az egyenként 100 ml-nél kisebb térfogatú tartályokat egy átlátszó, újrazárható, 20 cm x 20 cm méretű és legfeljebb 1 liter térfogatú műanyag zacskóba kell helyezni.

És akkor most nézze meg, hogyan számítják a poggyász díját a Wizznél, és mik a befolyásoló tényezők:

  • az utazás ideje (főszezonban vagy szezonon kívül)
  • a vásárlás módja (wizzair.com, mobilalkalmazás, telefonos ügyfélszolgálat, reptér)
  • a feladott poggyász tömege

Az alábbi táblázatban tekinthetők meg a jelenlegi díjak. Amennyiben az útra fizetendő poggyászdíj összegét szeretné megtekinteni, használhatja a poggyászdíj-kalkulátort is.

Díj wizzair.com, mobilalkalmazások, telefonos ügyfélszolgálat és repülőtér (legkésőbb 3 órával a menetrend szerinti indulás előtt)*   Repülőtér**
Szezon Főszezonon kívül Főszezonban Egész évben
Nagyméretű kézipoggyász (max. 10 kg) 3000-5400 HUF útvonaltól függően  12000 HUF 


* A meglévő foglaláshoz utólag hozzáadott nagyméretű kézipoggyász és/vagy feladott poggyász után magasabb poggyászdíjat számítunk fel. A nagyméretű kézipoggyász díja 500 Ft-tal, a feladott poggyászé pedig 700 Ft-tal magasabb annál, amennyit a járatfoglalás napján számítunk fel poggyászdíjként.  
** Ha a poggyász megvásárlása a járatindulást megelőző 3 órán belül történik. A díj 1500 Ft repülőtéri szervizdíjat tartalmaz, amelyet a földi kiszolgáló cégnek kell fizetni. Egyes cégek ennél magasabb összeget is felszámíthatnak. 

Légitársaság Kézipoggyász mérete Maximum súly
AerLingus 55cm x 40cm x 24cm 10 kg
AirBaltic 55 cm x 40 cm x 20 cm 8 kg
Easyjet 56 cm x 45 cm x 25 cm nincs
Germanwings 55 cm x 40 cm x 23 cm 8 kg
Norwegian 55 cm x 40 cm x 23 cm 10 kg
Ryanair 55 cm x 40 cm x 20 cm 10 kg
Wizzair 42 cm x 32 cm x 25 cm nincs

Ha meg arra kíváncsi, hogy milyen országba tud elrepülni egy egynapos útra, innen megtudhatja.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.