Ezekre figyeljen, amikor fagyit vesz

Már nem sok van hátra a Fagylalt Napjából, május nyolcadikából, amikor országszerte számtalan cukrászdában féláron kapjuk meg a hideg desszertet, de a szezon ezzel még nem ért véget, sőt. Csak most jön a java. Már készül rá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is, össze is gyűjtötték a fagylaltfogyasztás legfontosabb élelmiszerbiztonsági szabályait.

Hogyan, miből készül?

Mint honlapjukon írják, a fagylalt cukrászati technológiával, speciális fagyasztással, jellemzően a fogyasztás helyszínén készülő vendéglátó-ipari termék. Pasztőrözéssel vagy hideg eljárással, fagylaltporból, sűrítményből, pasztából, tejjel vagy vízzel készítik, élelmiszer-adalékanyagok (pl. habosítók, sűrítők) és járulékos anyagok (pl. gyümölcs, dió, mandula, pisztácia, gyümölcskonzerv stb.) hozzáadásával. Külön kategóriába sorolják a hagyományos, kézműves fagylaltot, amit különleges technológiával készítenek a cukrászok.

shutterstock 135519701
Shutterstock

Nem mindegy, hány fokon 

Habár Magyarországon évtizedek óta nem volt fagylaltmérgezés, nem árt némi elővigyázatosság a vásárláskor. Mivel gyorsan romló élelmiszer, a fagylalt esetében is érdemes körültekintően vásárolni. Állandó hőmérsékletű, folyamatos hűtést igényel, már néhány fokos hőmérséklet-emelkedés is gyors olvadáshoz, a baktériumok szaporodásához és minőségromláshoz vezethet.

Fontos, hogy az árusítópult környezete legyen rendezett, tiszta, pormentes, és a fagylaltpult biztosítsa a termék legalább -8 °C-os hőmérsékletét, valamint megfelelően védjen a szennyeződéstől. A jól működő adagolópultban a fagylalt állaga akkor jó, ha nem túl lágy, nem olvadt. A fagylaltra közvetlenül ráhelyezett díszítések ehetőek, ízlésesek és tiszták legyenek. Lényeges szempont az is, írja a Nébih, hogy folyó vizes kanálöblítőt, vagy minden tégelyben külön adagoló eszközt, spatulát használjanak és a leöblített kanalat ne a pultra helyezett szivacsra, törlőruhára ütögetve szabadítsák meg a víztől. 

shutterstock 135808091

A jó minőségű fagylaltban nincsenek jégdarabok, mert az a megolvadt fagyi visszafagyasztásakor keletkezik. A Nébih közlése szerint az igényesen üzemeltetett fagylaltozóban a frissen készült fagylaltot nem töltik a korábban készült fagylaltra, a tölcsért védik a kosztól és kiszolgáláskor szalvétával adják át a vásárlónak. A Nébih szerint az ideális pultos pedig: ápolt, higiénikus, keze tiszta, karkötőt, gyűrűt nem visel, bőre pedig sebektől, sérülésektől mentes.

Oszd meg másokkal is!
Mustra