Gördeszkás gésákkal újít a kétszáz éves japán porcelánmanufaktúra

Olvasási idő kb. 2 perc

A Kutani 1811 óta működik, úgy érezték, most elérkezett a frissítés ideje. Például boomboxot hallgató, doboló vagy szörföző gésákkal a klasszikus formájú edényeiken.

Vagány és újszerű megoldásokkal próbálja feldobni kínálatát a történelmi múltú japán Kutani Choemon néven futó manufaktúra. A Zsolnayhoz és a Herendihez hasonlóan porcelán étkészletekben nyomuló márka vezetősége szeretné a fiatalabb generációt is a célközönségében között tudni, ezért ügyesen bolondította meg a hagyománkövető mintáit pár modern és fiatalos elemmel. Így kerültek a klasszikus formájú edényeikre a szintén klasszikus, kék-fehér színösszeállításban gördeszkások, szörfösök, zenészek és ghettoblastert hallgató szerzetesek.

Fotó: choemon.com

A konzervatív kézműves technikát a merész, kortárs művészeti elemekkel bekeverő márka legújabb gyűjteménye ráadásul teljesen megfizethető áron kapható a Kutani online boltjában, egy mutatós teás csészéért például átlagosan 6000 yent (13.739 forint) kérnek. – írja a thisiscolossal.com

Az első feljegyzések a porcelánról a Wikipedia szerint a Myoreki korszak első időszakából, 1655-ből származnak. A japán kerámiatörténelem úgy tartja, hogy a Daishoji klán ekkoriban talált porcelánkészítésre alkalmas agyagot a Kutani bányában, aminek hírére más tartományokból is érkeztek kézművesek, hogy megtanulják a porcelán készítést.

Fotó: choemon.com

A Kutani porcelánokat ebben az időszakban Ko-Kutaninak hívták és rendkívüli ritkaságnak számítottak. 50-60 évvel a termelés megkezdése után azonban a Kutani hirtelen bezárt. Ennek okai egyenlőre még ismeretlenek. Egyes elméletek szerint az előállításhoz szükséges pigmentek hiánya vezetett a bezáráshoz, míg más források szerint pénzügyi nehézségek miatt szűntek meg.

Fotó: choemon.com

Mintegy 80 évvel később, 1810-ben leheltek újra életet a műhelybe, ami új festészeti technikákkal, formákkal és különböző fejlesztésekkel kezdte meg működését. Az stílus jegyek egyike volt a kínai festészeti technikákra épülő Mokubei vonal, a zöld, sárga, lila és sötétkék színekkel játszó Yoshidaya stílus, az arany bevonatokkal kísérletező Eiraku stílus, a piros réteget használó Iidaya stílus, a hagyományokkal szakító Hachirode, az emberi alakzatokat festő Kutani valamint az összes technikát ötvöző Shoza stílus. Bár örülnénk neki, ha hazánkban is ilyen nyitottan állnának a porcelángyárak az újításokhoz, hasonló innovációkra valószínűleg még várnunk kell.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.