Meleg pártól lopott fotóval kampányolt a melegellenes politikus

Olvasási idő kb. 2 perc

Rosszul sült el az ír politikusnő és az olasz szélsőjobb párt ellenszenves provokációja.

A kanadai meleg pár, BJ Barone és Frank Nelson szülőszobán készült fotója 2014-ben bejárta a világsajtót és a közösségi oldalakat. A béranya programban részt vett boldog párról és újszülött fiukról, Milóról akkor Lindsay Foster lőtte a híressé vált képet, amit azonban nem várt kontextusban láttak viszont: egy ír politikus, Mary E. Fitzgibbbon, illetve egy olasz szélsőjobboldali párt, a Fratelli d'Italia is engedély nélkül használta fel kampányaihoz.

“Ez a gyerek sosem mondhatja majd ki, hogy “anya”. Védjük meg a gyerekek jogait!”- hangoztatta plakátjain az olasz párt, míg az ír politikusnő Twitter oldalán osztotta meg bicskanyitogató gondolatait követőivel: “Gondoskodnunk kell a gyerekek azon jogáról, hogy amennyiben lehet, a saját anyjuk és apjuk szeretetében nőjenek fel” – írta Fitzgibbon, aki egy képet is posztolt a boldogságtól síró apák fotója mellé, ezen egy állapotos nő pózol férjével és kisgyerekükkel.

“Általában nem zavar, ha felhasználják a képeimet, addig a pontig, amíg azt pozitív kicsengéssel teszik és feltüntetik a nevemet is. Azonban így törvényellenesnek találom a képeim felhasználását. Szeretem Frankie-t és BJ-t, együtt harcolunk az elfogadásért. Az olaszországi eset miatt pedig valószínűleg jogi útra tereljük az ügyet. A család nem az anyákról és az apákról szól, hanem a szeretetről. Milót olyan szerető emberek veszik körül, hogy sokkal jobb hely lenne a világ, ha minden gyerek ilyen közegben nőhetne fel” – nyilatkozta a Foster a BuzzFeed riporterének.

Az ügyben természetesen megszólalt az egyik apa, B.J. Barone is, aki szerint senki nem kérte az engedélyüket a kép felhasználásához, amivel egyértelműen az LMBTQ családok jogait kívánták megkérdőjelezni. A pár a pletykák szerint Milo kalandjai címmel egy olyan felvilágosító gyerekkönyvet kíván a közeljövőben piacra dobni, amelyben az LMBTQ családban élő gyerekek életét kívánják majd bemutatni.

Az ellenszenves propagandaakció kapcsán felpezsdült az élet a közösségi oldalakon is, rengeteg egynemű pár posztolt családi fotókat az ír politikust is betagelve, a twitteren például #WeAreFamily hashtaggel tettek fel képeket a tiltakozók.

Idézőjel ikon

Hey @MaryFitzgibbon #wearefamily Love is Love! pic.twitter.com/dNT32Ap4Px
— Dennis & Jody (@dennisandjody) febrero 24, 2016

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.