Így bulizzon gyerekkel a Szigeten

Olvasási idő kb. 4 perc

10 év alatt ingyenes, van családi kemping, gyerekmegőrző és animátorok, akik ingyen szórakoztatják a gyereket amíg ön bulizik. Vagy együtt csapatják?

Idén először elgondolkoztam azon, hogyan fogok tudni Szigetelni, ha már lesz gyerekem. Mert ugye attól még nem áll meg az élet, hogy megszületik az utánpótlás, maximum csak nehezebben összeegyeztethetők a lazulós programok. Az meg, hogy napokon keresztül csak a nagyszülők vigyázzanak a porontyra csak azért, mert a szülők éppen a Szigeten csapatják, szintén nem annyira menő. De ha mégis van lehetőség kivinni, fogja-e bírni a gyerek a port, a hangos zenét és az állandó pörgést? Hisztizni fog, vagy vegyülni? Tehát, mi lesz a megoldás?

Belefutottam egy négyfős holland családba, anyuka, apuka, két kislány, akiknek már nem ez az első szigetük. A szülők szerint attól egyáltalán nem kell tartani, hogy a gyerek nem fogja élvezni a nyüzsgést, állításuk szerint van olyan, amikor ők előbb kidőlnének mint a gyerekek. A VIP kempingben vertek sátrat, mert itt jobbak a körülmények: „Nem annyira zajos, mint a többi kemping, van medence, amit a gyerekek előszeretettel használnak ebben a kánikulában, az értékeinknek van csomagmegőrző, természetesen a lányok meghalnának internet nélkül és itt az is van ingyenesen. Amiért még megnyugtató: itt van 24 órás recepció és tudjuk, hogy a gyerekekre sokkal inkább odafigyelnek ha esetleg szülő nélkül csavarogna. És természetesen a legfontosabb, a kempingnek saját használatú vécéje és zuhanyzója van, ami persze még így sem a leghigiénikusabb, de feltétlenül jobb, mint a kinti mobilvécék.” 

Galéria ikon

6

Galéria: Családi kemping a Szigeten
Fotó: Dívány / Dívány

VIP Kemping

A Sziget VIP Kemping Bérlet a Rendezvény VIP Kemping elnevezésű területén történő tartózkodásra jogosít a Rendezvény tartama alatt az -1. napon, augusztus 11-én 10:00 órától. A VIP Kempingben csak a Sziget VIP Kemping Bérlettel plusz Sziget Ottalvós Bérlettel rendelkezők kempingezhetnek. A VIP kemping bérlet az ottalvós hetijegyen kívül plusz 38 ezer forintért érhető el, ha valaki mobilházban, lakókocsiban vagy telepített sátorban szeretetne aludni, akkor még ennél is többet kell fizetnie, létszámtól és szállástól függően 25-100 ezer forinttal.

A VIP kempingnek rengeteg előnye van, de mint látjuk, ezért jó mélyen a pénztárcába is kell nyúlni és amíg a külföldi családok költségvetésének ez meg sem kottyan, addig nekünk kicsit elérhetetlennek tűnik, viszont van más megoldás is arra, hogy biztonságban tudja gyerekét a Szigeten. 

Családi kemping

A családok részére elkülönített kemping van, ahol napi 24 órában több nyelven beszélő animátorok jófejeskednek a gyerekekkel. Van játszóház, csúszda, hinta és kézműves foglalkozások is. Totyogóval is könnyebb itt meghúznia magát a családnak, mert van rendes pelenkázó és etető, ahol nyugodtan lehet szoptatni, vagy megmelegíteni a bébiételt. Olyan ez mint egy külön kis sziget a szigeten, a családok egymással haverkodnak, és a gyerekek is nagyon jól megértik egymást. Bár az animátorok szerint ez nem gyerekmegőrző, mégis a legtöbb lurkó itt marad addig, amíg a szülők kitombolják magukat egy-egy koncerten. „Mivel nincs túl sok család a kempingben, névről is ismerjük már őket. Leginkább külföldiek veszik igénybe a kempinget, egy magyar család van csak, akik itt laknak.” - tudtuk meg az egyik animátortól. A kemping bejáratánál kicsit sem olyan marcona őr vigyáz a rendre, mint a Szegény Peti nagymamájában, de minket azért csak azután engedett be, hogy megbizonyosodott róla, nem gyereket megyünk rabolni. 

Itt is vannak saját vécék és zuhanyzók, és a kemping egy, a zúzósabb koncertektől távol eső részen helyezkedik el. Az animátorok szerint nem csak azok a gyerekek játszhatnak a kempingen belül akik itt sátoroznak szüleikkel, de gyakran a VIP kempingből is átjönnek ide a gyerekek, mert itt nyugodtabb körülmények között játszhatnak, és tuti, hogy mindig akad játszótárs is. „Arra még nem volt példa, hogy napijegyes szülők estek volna be gyerekkel, de mi ezt sem bánnánk.” - tették hozzá az animátorok. Úgyhogy ezeknek tudatában megnyugodtam: lesz majd egyszer hova tenni a gyereket. 

10 év alatt ingyenes, de való-e a gyereknek?

Mázlija van ha gyermeke még nem töltötte be a 10. életévét, mert akkor ingyenesen mehet vele szigetelni. Ezt elég sokan ki is használják, rengeteg fiatalt pár látni a szigeten babakocsival, vagy már önállóan járkáló gyerekekkel. Azonban arról, hogy jó-e a babakocsiban ülő gyereknek, ha anyukája és apukája éjfélkor még a szigeten tologatja, már megoszlanak a vélemények. Gyerekes - bár gyerek nélkül szigetelő kolleganőnk szerint a babakocsiban alvó babának tulajdonképpen édesmindegy, ha a szülők jól érzik magukat és odafigyelnek, hogy alvó gyerekkel a leghangosabb részektől távolmaradjanak. Koncertekre azért nyilván nem jó fej dolog bemenni egy alvó gyerekkel.

De elég sok olyan anyával is találkoztam, akik szerint akármennyire is laza dolog kimenni a Szigetre a kölykökkel, sokszor ez már inkább öncélú, a gyereknek túl sok. "Az oké, hogy kimegyünk délután, és elkószálunk, nézelődünk, aztán ha elfárad, hazamegyünk. De az enyém már iskolás, ez azért elég más. Szerinted mit érzékel egy kétéves a babakocsiban, onnan térdmagasságból, éjjel?" - mutat rá egy babakocsiban tolt babára éjjel egy magasságában egy ismerős anya. "Hömpölyög a tömeg, még nekem is nyomasztó, pedig én felnőtt magasságban vagyok. Képzeld milyen ijesztő lehet ez onnan lentről. Ennyi zaj, ennyi ember, túl nagy pörgés. Szerintem ez csak arról szól, hogy a szülők úgy gondolják, ők most agyon lazák, de valójában a kicsi gyereknek inkább rossz ez" - foglalta össze a véleményét.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.