Hiszti van? Három videó a tuti megoldással

Olvasási idő kb. 2 perc

Van, akit Katy Perry nyugtat meg, más csak Aviciben hisz, de a borjúméretű éneklő kutya mindent visz!

Bárki bármit mond, egy hosszan hisztiző gyerek rohadtul idegesítő, és ugyanez az autóban, ahol még menekülni sem tudunk még rosszabb. Akkor is, ha izomból próbáljuk nyomni az angyali mosolyt, de előbb-utóbb csak odasziszegjük az összeszorított fogaink között, hogy „ha ezt MOST nem hagyod abba, esküszöm, hogy...”

Vannak persze szerencsés szülők, akik még idejében felfedezték a zene jótékony hatását, és ha a gyerek belekezd, csak beteszik a „csitító zenét” és a lurkó máris jobb kedvre derül. Kár, hogy felnőtteknél ezt nem lehet ugyanígy bevetni, mennyivel nyugodtabb napjaink lennének, nem?! Korábban már volt egy ilyen videós összeállításunk, most jöjjön egy hazai és nemzetközi zenére nyugvó gyerek, és a harmadik, amelyiket egy négylábú éneke nyugtatja meg.

Máris itt az első baba - szerintünk az egyik leghelyesebb - aki megunta a kocsikázást és úgy döntött, anyja idegeire megy ahelyett, hogy csendben nézelődne ki az ablakon. A hiszti jelei ezek kérem szépen, semmi fájdalmas sírás nincs a háttérben, ezt tisztán látható. A kislány egyszerűen csak azt szeretné ha valaki foglalkozna vele az egyhangú kocsiúton. Szóval belekezd egy nyűglődésbe, vergődik egy kicsit, aztán egyszer csak megszólal a „Dark Horse” Katy Perrytől és mint egy igazi rajongó, teljesen extázisba jön a zenétől. Sőt, még énekelni is megpróbál. Ezzel a cukiság kimaxolva, de azért nézze meg a többi videót is, amint betelt ezzel a masnis szőkeséggel. Bevalljuk, nekünk csak a sokadik újranézés után sikerült továbblépnünk...

A második videón egy hazai csöppséget mutatunk meg, aki Avicii, Good Feeling című nótájára ropja őrületesen a táncot, és amint az egyik gonoszkodó szülő kikapcsolja a muzsikát, a gyerek azonnal értetlenkedve nyafogni kezd. Itt azonnal több kérdés is felmerült bennünk: meddig bírja a gyerek és meddig a szülő, és ennél a családnál éjjel-nappal szól a 24 éves svéd Dj zenéje? És ha igen, nem túl nagy áldozat-e ez?

Végülis, ha a gyereknek tetszik és ezzel leköti magát, a szülő szívesen beáldozza magát akár a legpocsékabb zenének is, nem?!

Zseniális, ha megvan a tuti zene, ami biztosan működik a gyereknél, de még ennél is nagyobb királyság talán, amit a következő videóban láthatnak. És nem is kell hozzá más, mint egy megfelelő méretű és affinitású malamut - már ha jól néztem a kutya fajtáját.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?