Állatsimogatás, pásztorhagyományok – gyerekprogramok a hosszú hétvégére

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem tudja hova vigye a gyereket a hosszú hétvégén? Segítünk! Remek programokat ajánlunk a fővárosban, ahol ön sem fog unatkozni!

Ismét hosszú hétvége jön, ami egyfelől jó hír, másfelől meg kicsit stresszes, mert hát a gyerek fölös energiáit is le kell kötni valahogy – ha lehet, inkább értelmes programokkal. A hétvégére kánikulát jósolnak napsütéssel és néhány felhővel, de esni nem fog, így attól nem kell tartani, hogy a négy fal közé szorulnak, és a gyerek három napon keresztül mást sem csinál csak a tévét bámulja, vagy a számítógépen lóg. Sok jó szabadtéri program közül lehet szemezgetni, gyűjtöttünk pár fővárosi megmozdulást, hogy önnek már csak válogatnia kelljen közülük. 

Budapesten, a Hajógyári Szigeten idén is megrendezik a Gyerek Szigetet (június 7-június 29-ig minden hétvégén), ide reggel 10 és délután 6 óra között bármikor kivonulhat a gyerekkel. A rendezvény ingyenes és rengeteg programmal várja a kicsiket. Ezen a pünkösdi hétvégén a Kolompos együttes, a Pünkösdi királykisasszony című produkciójával szórakoztatja a gyerekeket, lesz Bohócerdő, Kukutyinban a Mester tér, Halász Judit koncert, tánctanítás, öttusa, Színes Falu és KRESZ-park. A Színes faluban Nigéria, Vietnam és Szíria szokásaival, hagyományaival ismerkedhetnek (szerintünk ez a szülőknek is érdekes lehet). A Generali Gyerek Szigeten idén lesz Tropicarium sátor, ahol néhány egzotikus állatot megsimogathatnak. Ígéretesnek hangzik.

Füllent, aki azt mondja, hogy soha nem cipelték el a szülei/iskolája a szentendrei Skanzenbe húsvétkor, pünkösdkor vagy bármilyen ünneptől függetlenül. Na ugye. Szóval, hogy az ön gyereke is így emlékezhessen a szokásos skanzeni őrületre, vigye el ide is. Június 8-án és 9-én lehet menni, esélyes, hogy tömeg lesz, de aki ide indul, az valószínűleg készül is erre.

A Skanzenben több száz fellépő lesz, pünkösdi királyné-járás és királyválasztás (ez elég látványos, főleg azoknak a gyerekeknek akik még hisznek a mesékben), pásztorhagyományokkal is lehet ismerkedni, sőt, a Bárány évéhez kapcsolódóan megtudhatják, mit jelent a báránydézsma, mivel ajándékozták meg régen a pásztorokat, és kóstolni is lehet a karcagi birkapörköltből. Tizenhat magyar közösség mutatja be örökségét, az UNESCO reprezentatív listájáról pedig bemutatkozik Mongólia, Azerbajdzsán, Szlovákia és Szardínia.

A Városligetben is rendezvényekkel készülnek az ünnepi hosszú hétvégére; a második országos hagyományőrző és kulturális várfesztiválon váraink mutatják be turisztikai és programkínálatukat. A hadijátékok és más szórakoztató programok mellett a Mezőgazdasági Múzeumban a 9. Kaland-Vár Játékkiállítás és Vásár játékbemutatókkal, játszóházzal várja a családokat. Ez a program június 7-től 9-ig, vagyis mindhárom nap látogatható.

Június 8-án még mindig Budapesten, a Kazincy utcában rendezik meg a Judafestet: ingyenes koncertek, gyerekprogramok, a régi zsidó negyed elrejtett zugait bemutató városi séták, VB-zóna, különleges ételek, italok és egész napos vásár várja az érdeklődőket. Este a város leghosszabb asztala mellett nagycsaládosokat látnak vendégül a szervezők. Kapcsolódó programként megrendezik a Fun Runt is (közösségi futás), a nevezéssel egy zsidó szervezetet lehet támogatni. Hajrá!

Június 9-én, tehát pünkösd hétfőn Pünkösd Pikniket tartanak a budapesti Dürer Kertben; a rendezvény keretében adománygyűjtést szerveznek zenekarok, szórakozóhelyek, médiumok és sportegyesületek. Természetesen a burkolás itt sem maradhat el, de legalább jó ügy érdekében lehet a harminc fokban bográcskaját nyomni. Az ételből befolyó adományokból a Baleseti Központ Gyermektraumatológiáját támogatják majd, úgyhogy a fogyókúráját most tegye félre! És hogy a gyerek se unatkozzon, lesz kirakodóvásár, zenei program, műbika simogató (jó, ezt azért nyugodtan kihagyhatja), de játszó- és kézműves foglalkozások is várják a kicsiket.

Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?