Nem vizsgálja meg az orvos a gyerekeket, de miért?

Olvasási idő kb. 2 perc

Hónapok után derült ki, hogy az orvos soha nem vizsgálja meg a kamasz gyerekeimet, csak meghallgatja a tüneteket, aztán adja a receptet.

Ha nem megyek le a gyerekkel együtt a gyerekorvoshoz, az nem vizsgálja meg - többek között emiatt váltottunk nemrégiben házidokit. Lógós kamaszok számára persze tökéletesnek bizonyulhatott ez a helyzet (emlékszem, annak idején, amikor még kamasz voltam, nekünk ezer forintot kellett fizetni egy igazolásért), csakhogy ez rá sem nézünk a gyerekre gyakorlat egy valóban beteg kölök esetében  elég súlyos következményekkel járhat. 

A költözés után eleinte elkísértem a tizenéves gyerekeimet, ha azok betegek voltak. A doktornő kedves és türelmes volt, hamar megszavaztam neki a bizalmat, ahogyan a gyerekeknek is, akiket egy idő után már egyedül engedtem el a rendelésre, ha valami gond volt az egészségükkel. Egy ideig fel sem tűnt, hogy nem megy minden a régi kerékvágásban, a fiúk elszaladtak az orvoshoz, ha bajuk volt, aki kiírta őket, majd amikor én úgy gondoltam, hogy gyógyultak, ismét elszaladtak a szakemberhez, hogy az megerősítse a feltevésemet, és kiállítsa a papírt, hogy ismét mehetnek iskolába. 

Aztán az egyik srác teljesen véletlenül elkotyogta, hogy amióta egyedül jár, nem vizsgálja meg a doktornő. Nemcsak akkor nem nézett bele a torkába, amikor panaszokkal ment hozzá, hanem később azt sem ellenőrizte, valóban egészséges-e a gyerek, mehet-e közösségbe.

Egyik alkalommal úgy alakult, hogy a nagyobbikra olyan hasmenés jött rá, hogy nem engedtem el még dokihoz sem, nehogy menet közben maga alá csináljon. A másnapi rendelést jól benéztük, kiderült, nem délután, hanem délelőtt rendelt, így a kölök csak harmadnap jutott el az orvoshoz. Gondoltam, mindenképp bepróbálkozunk azért egy igazolásért a dokinál, hiszen tényleg rosszul volt a fiam. És bingó!

A doki minden kérdezés nélkül kiállította a gyereknek az igazolást, anélkül, hogy megvizsgálta volna, vagy egyáltalán, hogy megbizonyosodott volna arról, hogy valóban beteg volt a kölök. 

Új szakember, új szakrendelő

Mindamellett, hogy az eljárás orvosetikai kérdéseket vet fel, utólag az is kiderült, nem is igazolhatta volna a fiam hiányzását. Orvosi igazolást a törvények szerint ugyanis csak attól a naptól kezdve lehet kiállítani, amikortól a beteg kezelés alatt áll. A napokban új szakember és új szakrendelő után néztünk, ahol ez utóbbi világosan le is van írva egy az ajtóra ragasztott papírra. Az új orvos a kisebbik fiamat tetőtől talpig átvizsgálta, aki meg is lepődött ezen, hiszen mindeddig csak fel kellett sorolnia a tüneteit, és arra kapott receptet.

Egy dolgot viszont még mindig nem értek: a rendelőben az eljárás szerint a gyógyult/anya által gyógyultnak vélt gyerekek szintén soron kívül kapnak orvosi igazolást, csak be kell kopogniuk érte. Kollégáink szerint ugyanez a rendszer működik gyakorlatilag az összes gyerekorvosnál.

Na már most egy laikus szülő honnan tudja, mikor gyógyult meg a gyerek, mikor küldhető könnyű szívvel ismét iskolába? Értem én, hogy leterheltek a rendelők, meg kapacitáshiány van,de nem érne meg a gyerek - és a többi gyerek - egészsége egy újabb vizsgálatot? 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.