Tudja, mennyi tévézés, gépezés árt a gyereknek?

Olvasási idő kb. 4 perc

Ó, a mi időnkben napi egy tévémaci volt. Ma meg? Előbb tanulnak meg a youtube-on elindítani egy videót, mint beszélni. De baj ez? És ha igen, mekkora?

Nagyjából fél órája ülünk a nőgyógyászati magánrendelő várótermében, amikor az egyik várakozó anyuka másfél év körüli kisfia végképp megunja és irgalmatlan hisztibe kezd. Anyuka először megpróbálja a hagyományos módszerekkel elterelni a gyermek figyelmét, majd körülnéz, és a kisfiú kezébe nyom egy okostelefont. „Csak ilyenkor adom oda neki” – mondja szabadkozva. A kisfiú nyomogatni kezdi a telefont, számára megszűnt a külvilág. Végre csend van.

Bezzeg az én időmben...

Bezzeg az én időmben a gyerekek csak este nézhettek tévét, jellemzően fürdés előtt, és szigorúan el kellett hagynunk a terepet, amikor a maci megmosta a fogát. Később, a rendszerváltás után nálunk ezen a téren is lazult a fegyelem, végig lehetett nézni egyszerre akár egy Kacsameséket, egy Benjit és egy Chip és Dale-t is. Ezek a mai fiatalok meg előbb tanulnak meg elindítani egy youtube-videót, mint beszélni.

Fotó: Shutterstock

A tévé és a videójáték nem feltétlenül az ördög műve, és nem kell eltiltani minden formájától a gyereket – ugyanakkor figyelni kell, mit és mennyit néz. Egy új kutatás ugyanis több mint ezer amerikai gyermek követéses vizsgálata során bebizonyította, amit a józan eszünkre hallgatva mindig is sejthettünk: egy csomó minden, köztük a gyerek iskolai teljesítménye és testsúlya is nagyban múlik azon, hogy mennyire követik figyelemmel és mennyire kontrollálják a szülők a gyerekek médiafogyasztási szokásait.

Agresszív, kialvatlan gyerekek

A kutatók szerint ez a hatás nem nagy, de az idő múlásával felhalmozódik. A JAMA Pediatrics című gyermekgyógyászati szaklapban megjelent tanulmány szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy gyermekeink több éber órát töltenek tévénézéssel vagy videójátékokkal, mint bármi egyéb tevékenységgel. A tévé és monitor előtt töltött idő pedig összefügg a gyerekkori alvászavarokkal, a romló iskolai teljesítménnyel és az elhízással. Az Amerikai Gyermekgyógyászai Akadémia ajánlása szerint a két év feletti gyermekek maximum két órát tévézhetnének egy nap, azonban az amerikai gyerekek ezt a legtöbb felmérés szerint rendre túllépik.

A jelen tanulmányban 1323 gyereket vizsgáltak, kikérdezték a szüleiket is, és adatokat kértek az iskoláktól. Az eredmény: nem csak a napi, képernyő előtt töltött órák száma számított, hanem a szülők hozzáállása a témához. Ott, ahol a szülők megszabták, mennyi időt tölthet a csemete a tévé előtt, szabályozták, mit nézhet, és beszélgettek a gyerekkel a tévéműsorokról, a gyerekek jobban aludtak, jobb jegyeket kaptak az iskolában, több barátjuk volt, jobban beilleszkedtek kortársaik közé, és kevésbé voltak agresszívek. A jobban alvó gyerekek pedig kisebb eséllyel váltak túlsúlyossá.

Az sem mindegy, hol a tévé

Az elmúlt évtizedben az elhízott gyermekek száma megduplázódott az USÁ-ban, és ez a kutatások szerint szorosan összefügg a tévézéssel: míg a 8 és 18 év közötti gyerekek átlagosan heti 8,75 órát töltenek sportolással, fizikai aktivitással, addig tévénézéssel vagy videójátékkal átlag 44,5 órát. Vagyis nagyjából annyit, amennyit szüleik munkával.

Fotó: Shutterstock

Minden tévé előtt töltött óra pedig 6 százalékkal növeli az elhízás esélyét – ha a tévé a nappaliban van. És 31 százalékkal, ha a tévé a hálószobában helyezkedik el. A tévé előtti jellemzően mozgásszegény testtartás mellett az egészségtelen ételek, édességek reklámjai növelik ezt a hatást.

És ha utána beszélgetünk a Barátok köztről?

Sajnos nem úgy van az, hogy akármennyi tévét nézhet a gyerek, ha beszélgetünk vele a műsorról. Sőt. A tanulmány szerzői figyelmeztetnek, hogy ha együtt nézzük a tévét, az egyrészt pozitív, hiszen így követni tudjuk, mit bámul a gyermek, ugyanakkor negatív hatása is van: ezek a gyerekek gyakran végül több tévét néznek és annak káros hatásai felerősödnek, mivel úgy érzik, a szülő jelenlétével belenyugszik az állandó tévézésbe. Vagyis, ha anyám is csinálja, akkor nyilván nem tilos, hanem helyes és követendő.

Dr. Gentile és munkatársai szerint az a megoldás, ha a szülő szigorú határokat szab mind időtartam, mind tartalom tekintetében, és gyakran beszélget a gyerekkel a megnézett műsorokról. A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a gyerekek várhatóan hisztériás nagyjeleneteket fognak rendezni, de ne adjuk fel: bármikor el lehet kezdeni és hosszú távon megéri energiát fektetni a dologba, hiszen a hatások az évek során halmozódnak. És talán nekünk is jobb, ha a gyerekünk jól alszik, barátságos és kevésbé agresszív.

Hogyan szabályozzuk?

Ha nem vagyunk biztosak benne, hogyan beszélgessünk a gyerekkel a tévéről, illetve hogyan kontrolláljuk médiafogyasztását, összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot:

  • Szabjon meg pontos időhatárokat! Azaz legyen világos, mennyi tévét nézhet a gyermek és azt mikor teheti.
  • Beszéljen a hamis celebekről! Vagyis figyelmeztesse a gyereket arra, hogy a popkultúrában megjelenő szépségideál valójában fotoshopművészek alkotása, a celebek (gyakran) nem példaképek.
Fotó: Shutterstock
  • Mutasson példát! Néha iktassanak be képernyőmentes napokat, amikor egyik családtag sem kapcsolja be sem a tévét, sem a számítógépet. Még ön sem. Még apa sem.
  • Figyeljen oda a gyerekre! A gyerekek gyakran más történetekbe ágyazva, reggeli rohanáskor, vagy épp fürdés közben hoznak fel fontos témákat. A média az értékrendet is formálja, ezért fontos, hogy mindig készen álljon megvitatni a család értékrendjét. (Vagy ha nem áll készen, képes legyen félretenni és később felhozni a témát.)
  • Figyeljen a karikákra! A korhatár-besorolások is tévedhetnek, de nem véletlenül léteznek, ezért nem árt odafigyelni rájuk. A magyar korhatár-besorolásokkal kapcsolatos tudnivalókat itt is elolvashatja.
  • Ne feledje a reklámokat! Lehet, hogy beszélgettek a gyerekkel a látott filmekről, de ne felejtse el, hogy a legtöbb adón ezeket reklámok is megszakítják. Ezek azt sugallhatják, hogy egy konkrét csokoládé elfogyasztása szupererőt kölcsönöz, vagy hogy szomorú emberek adott sörmárka hatására táncra perdülnek. Ezeket a hiedelmeket sem árt csírájában elfojtani.
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.