Mitől lesz kövér a gyerek?

Olvasási idő kb. 4 perc

Nem tanulja meg, mennyi az elég, ha az érzelmi szükségleteit kajával pótoljuk. Na meg: ha nem mutatunk jó példát.

Azok vannak kisebbségben, akiknek soha, semmilyen gondot nem okozott a súlyuk. Legalábbis a nők körében mindenképp igaz ez. Azonban nem mindegy, hogy hány éves kortól, és persze milyen hangsúllyal kerül elő ez a kérdés. Igencsak megnehezítheti a gyermekkort a kövérség, melynek a testin túl messzemenő lelki hatásai vannak. Nem beszélve a kamaszkorról, ami a legjellemzőbb megjelenési időszaka a különböző evészavaroknak. De mitől függ, kövér lesz-e a gyerek?

Egyél, csillagom, nekem nősz nagyra!

Az, hogy túlsúlyos lesz-e valaki, nagyban múlik a családi mintán, még akkor is igaz ez, ha jelentős a genetika szerepe. Génjeink a hajlamot határozzák meg, de az, hogy mit kezdünk a kapott adottságokkal, már a mi kezünkben van.

A család befolyásának legnyilvánvalóbb része, hogy milyen mintát mutat az életmódra. Azt gondolnánk, evidencia, hogyha valaki szeretne egészséges testsúlyú gyermeket, igyekszik példát mutatni táplálkozással és testmozgással, a valóságban azonban nem ritka, hogy a túlsúlyos szülő a gyermektől várja, térjen már jobb belátásra, és ne csak a TV előtt tespedjen egész nap. Igaz, ő nem ott tesped, hanem a monitor előtt dolgozik, ez azonban nem változtat azon, a csemete nem lát rá példát, hogy este lazításként el lehet menni kocogni, vagy legalábbis egy jóízűt sétálni. Hogyha az ember fáradt, nemcsak koffeinnel, hanem tornával is felfrissítheti magát, ha rosszkedvű, akkor nem feltétlenül csokival lehet csak vigasztalódni, hanem beszélgetéssel, vagy egy jó programmal. Felnőttként nehezebb változni, mondják, ami igaz is, de talán ha a gyermek érdeke lebeg szemünk előtt, akkor mégis könnyebb.

Ó igen, a saláta nagyon finom, és egészséges is!
Fotó: Nagy-Bagoly Arpad

A közvetlen példamutatáson túl más utakon is hat a család. Fontos, hogy mennyire engedi a szülő, hogy a gyermek kialakítsa saját önszabályozását, azaz hallgasson belső jelzéseire, és annyit egyen, amennyire éhes. Sok vizsgálat szól a normális és túlsúlyos emberek táplálkozási szokásainak összehasonlításáról, és az egyik jelentős különbség, hogy a kövér emberek mintha nem érzékelnék belső, testi jelzéseiket. Ennek eredményeként egy csomó más hatás elsodorja őket, például egy jó illat, illetve az érzelmi hatások.

Egy vizsgálatban különböző filmeket mutattak be egyes csoportoknak. Volt köztük érzelem gazdag, és unalmas, szenvtelen alkotás is. A filmek megtekintése után megvendégelték a vizsgálati személyeket, és mérték, mennyit esznek. Az átlagos testalkatúakat nem befolyásolta a film jellege, míg a túlsúlyosak közül lényegesen többet fogyasztottak, akik valamelyik érzelmileg felkavaró alkotást látták.

Hagyni kell tehát a gyermeket, hogy annyit egyen, amennyit az éhségérzete diktál, felesleges (és értelmetlen) tömni, mondván, egyet még a mami kedvéért, egyet a papi kedvéért, ha pedig már sokkal többet evett, mint jól esett volna, jutalmul kaphat desszertet is. Ha nem akarjuk mesterségesen megtanítani neki, mennyit kell enni, éppen annyit fog, amennyire szüksége van.

A gyermek indokolatlan etetésének más gyökerei is lehetnek. Feltételezhető, hogy összefüggésben áll azzal, ha kis korában a szülő nem hangolódott rá sikeresen saját igényeire, és amikor valójában megnyugtatásra, vigasztalásra vágyott volna, akkor is ételt kapott.

Egyszer egy lakodalmon tanúja voltam, amint hajnali kettőkor melegítettek sült csirkecombot a kilencéves, egyébként túlsúlyos kislánynak, aki megadóan, bár nem sok örömmel arcán rakosgatta szájába a falatokat. Az előzmény az volt, hogy le akarták fektetni a szülők a vendégszobában, ő azonban vonakodott ettől. Feltehetően szívesebben maradt volna a nyüzsgő-zsizsegő társaságban, persze, ki vágyna egyedül a szobában lenni, mikor odakint zajlik az élet. A szülők tehetetlenül álltak egyik lábukról a másikra, végül azt kérdezték: éhes vagy? A lány nem túl meggyőzően, de bólintott, bizonyára tudta, ez olyan érv, amivel még időt nyerhet.

Nyilván lehet reális oka, hogy a szülő annyira szívén viseli a csemete táplálását, hogy könnyen túlzásokba esik. Ahol szűkös erőforrás az étel, teljesen jogos hozzáállás, hogy csak lakjon jól, attól erősödik a szervezete, kevésbé kell tartani a betegségektől, minden egyéb szempont csak ezután következik. Benne van a zsigereinkben ez a tápláló szemlélet, és ez teljesen rendben is van.

Hát mit csináljak, ha ezt szereti? Nem vagyunk nyulak, hogy zöldséget rágjunk!

Csak vegyük észre, mikor másról kezd szólni a történet, mint az egészségről. Például nem ritka a túletetés a bűntudatos szülőknél, akik félnek a gyermek szeretetének elvesztésétől. Ha a gyermek zsarolni tudja a szülőt azzal, hogy „te nem is szeretsz engem, ha azt a csokit nem adod oda”, akkor érdemes elgondolkodni, mi vezetett ide.

Természetesen nem a gyermektől indul egy ilyen mondat, hanem a szülő, leginkább tudattalan félelmeiből. Különféle történetek állhatnak egy ilyen mondat mögött, de egy közös bennük: a szülő, és ennek következtében persze a gyermek is valamiért törékenynek érzi az érzelmi kapcsolatot, úgy érzi, valamit kompenzálnia kell az étellel, sérült az a biztonság.

Az evésre is igaz az arany középút szabálya. Persze, hogy nem baj, ha az étel is része az ünneplésnek, vagy akár a vigasztalásnak: senkit nem lehet elrontani azzal a mondattal „nehéz napod volt, gyere, együnk egy sütit a cukrászdában!”. Gond abból van, ha az étel eszközzé válik, ami pótol bizonyos érzelmeket, és a kapcsolatok elsőrendű szabályozója lesz.

Cziglán Karolina, pszichológus

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Cziglán pszichológus Karolina,
Cziglán pszichológus Karolina,
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.