Gyerekrágcsák a grissinitől a sajtos csigáig

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A babák-kisgyerekek által is fogyasztható, házi készítésű rágcsálnivalókról írok.

Először is, köszönöm a múltkori kedves fogadtatást és a sok kommentet. A megjegyzések alapján a kívánságlista élére a babák-kisgyerekek által is fogyasztható, házi készítésű rágcsálnivalók kerültek, így most ezeknek a kéréseknek próbálok eleget tenni.

grissini

A receptek most inkább a sós rágcsák közül kerülnek ki, az első tej-, tojás- és szójamentes. A sajtos csiga más töltelékkel szintén készíthető tejmentes változatban.

A grissini és a csiga alapja egy kelt tészta, én pizzának, házikenyérnek is ezt sütöm.

Grissini

50 dkg liszt

1 tasak (7 gramm) száraz élesztő

só (nálunk két teáskanál vált be)

2 evőkanál olaj

2.8-3 dl meleg víz (amennyivel nem ragad a tészta)

A hozzávalókból tésztát készítek robotgép segítségével. Először 280 ml vizet javaslok hozzátenni, mert nekem eddig nem nagyon kellett több, de ez a liszt minőségétől is függ. A géppel jó hólyagosra dagasztatom a tésztát, akkor jó, amikor elválik az edény falától, nem ragad, egy gombócba áll össze. Letakarom, duplájára kelesztem. Ha megkelt, formázom.

Erre két verzió van: vagy letépkedek belőle és ezeket a tenyeremmel kb. 10 cm hosszú, kb. egy centi vastag rudakká sodrom, vagy az egész tésztát kinyújtom, felvágom egy centis csíkokra és tenyérrel megsodrom ezeket, hogy a hengeres formát megkapjam.

Nagyobb gyerekeknek ez biztos jó móka, be lehet vonni őket. 20 hónapossal még nem érdemes próbálkozni, mert csak megeszi a nyers tésztát.

Előmelegített 250 fokos sütőben kb. 8 perc alatt sül meg, de azért rá kell nézni, mert lehet, hogy előbb kész lesz.. Sütés előtt meg lehet szórni szezámmaggal, lenmaggal, reszelt sajttal, darálatlan mákkal, a tésztájába tehető zöldfűszer, és így tovább.

Kisebbeknek a natúr verzió a jó – főleg fogzási fájdalom ellen – nagyobbaknak mehetnek a fűszerek.

Érdemes a fele-harmada mennyiségű tésztából csinálni, a tészta maradékát pedig a következő recept szerint hasznosítani (vaj mennyiséghét ne felejtsétek el megfelezni-harmadolni).

Kelt sajtos csiga

a grissini tésztája

10 dkg olvasztott vaj

reszelt sajt

A tésztát a fent leírtak szerint begyúrom-dagasztom, duplájára kelesztem. Ha megkelt, átgyúrom, lisztezett felületen kinyújtom vékonyra, mintha pizzát készítenék. A tészta teljes felületét – a széleken 2-2 centit elhagyva – megkenem a vajjal, megszórom reszelt sajttal, majd feltekerem, mint a bejglit. Ha kész a rúd, azt két-három centi vastag szeletekre vágom, a tetejére rányomok még egy kis halom sajtot, sütőpapírral bélelt tepsire rakom és előmelegített, 200 fokos sütőben 30-35 perc alatt készre sütöm.

sajtos csiga

Aki nem akar tésztagyúrással bajlódni, készen kapható nyers pizzatésztából, vagy esetleg leveles tésztából is elkészítheti

A vajhoz lehet keverni felaprított friss zöldfűszert, sonkát, olajbogyót, kevés reszelt vagy átnyomott fokhagymát tetszés szerint.

Tejmentes verzió: a csigát paradicsommártással, fokhagymás-fűszeres olívaolajjal vagy sajt nélkül készült pesto-val vékonyan megkenve szintén finom (esetleg növényi sajttal is meg lehet szórni, bár ebben a témában nem nagyon vagyok otthon).

Sós zabpelyhes keksz

20 dkg zabpehely

25 dkg reszelt sajt

5 evőkanál liszt

3 evőkanál tejföl

2 tojás

1/3 csomag sütőpor

kakukkfű (vagy más zöldfűszer)

Az alapanyagokat tálba teszem és tésztát formázok belőlük.  (Kevés só kell, a sajt miatt.) Folpackba csomagolva egy-két órát pihentetem a hűtőben. A sütőt 200 fokra előmelegítem. Kibélelek sütőpapírral egy nagy tepsit, a tésztából vizes kézzel diónyi golyókat formázok, és a tepsiben villával lelapítom őket. A kekszeket kb. 15 perc alatt kisütöm.

Reggeli keksz

Azért ez a neve, mert eléggé elítélhető módon legszívesebben ezt – vagy más édeset – eszem a reggeli kávé mellé.

10 dkg liszt
¼ kávéskanál szódabikarbóna
¼ kávéskanál sütőpor
¼ kávéskanál só
12,5 dkg puha vaj
15 dkg (barna)cukor
egy tojás
egy kávéskanál vanília kivonat
5 dkg durvára vágott dióbél
5 dkg apróra darabolt étcsokoládé
17,5 dkg zabpehely (a kisebb, puhább szemű változat)

A sütőt 180 fokra – légkeverésnél 160 fokra – előmelegítem, két tepsit sütőpapírral kibélelek. A lisztet, sütőport, szódabikarbónát és a sót összekeverem. A vajat a tojással, cukorral és a vaníliával krémesre keverem robotgép segítségével, majd hozzáadom a lisztes keveréket, végül pedig belekeverem a diót, csokoládét és a zabpelyhet is. A masszából diónyi golyókat csípek ki, a sütőlemezre helyezem, majd kézzel/villával laposra nyomom, hogy megkapjam a kívánt alakot. A kekszet az előmelegített sütőben 8-10 perc alatt aranybarnára sütöm. Nem kell megijedni, ennyi idő után a sütemény még nem szilárd, de hűlés közben megkeményedik.
A kisült kekszeket rácsra téve kihűtöm, és kekszesdobozban tárolom.

A diót kétéves kor előtt hagyjuk el, tegyünk bele mondjuk egy kevés aprított aszalt gyümölcsöt, például barackot. Egyébként nem muszáj beletenni semmi darabosat, akkor egy zabpelyhes alapkekszet kapunk. A lisztből egy-két evőkanálnyit édesítetlen kakaóporral is lehet helyettesíteni.

Továbbra is kérem, jelezzétek a kívánságokat a kommentekben. Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok mindenkinek.

Zsuzsi főz

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.