Tanuld meg újraéleszteni a gyereked!
A legborzasztóbb helyzet: az örökmozgó gyerek, kisbaba egyszer csak nem mozdul, baleset történik, vagy elesik és úgy marad... Mi erre a jó reakció? Mit kell tenni? Elsősegély a Porontyon.
Először néhány alapfogalom:
Légzés: könnyed, nem túl szapora és nem túl ritka, nem hörgő, nem erőlködő, mellkasmozgás észlehető szemmel. A kicsin alvás közben jól megfigyelhető, nézzük meg és memorizáljuk! 10 másodpercig figyeljük a háton alvó gyermeket, arcunkat az arca fölé hajtva, a lába felé tekintve. Érezni fogjuk a levegő kiáramlását arcunkon, látni fogjuk a mellkas mozgását, hallani fogjuk a szuszogást.
Keringés: szívműködés: bármilyen mozgás, köhögés, normális légzés észlelése azt jelenti, hogy van szívműködés. Vészhelyzetben pulzust keresni még az egészségügyi dolgozóknak is nehéz feladat, de ha meg akarjuk keresni, egy éves kor alatt a felkar belső oldalán megtehetjük, ezt is lehet gyakorolni masszázs, fürdetés, simogatás közben, játékosan. Egyéves kor felett lehet a nyak oldalán is gyakorolni a pulzusfelismerést. Kizárólag az egyik oldalon szabad egyszerre keresgélni. Ezzel se vesztegessünk több időt 10 másodpercnél.
Eszméletlenség: a baba, gyerek szólongatásra, finom válltájéki rázásra (a nyaki gerinctörés gyanúja esetén ne rázzuk!) semmiféle reakciót nem mutat. Ha mozog vagy válaszol, akkor nem eszméletlen.
I. A fentiek alapján, tehát ha a baba, gyerek mozog, válaszol, akkor baleset gyanúja esetén hagyjuk lehetőleg a talált helyzetben, kivéve ha ez a helyzet veszélyes (gázmérgezés helyszíne, ugrálóvár belépője, úttest, hasonlók). Ellenőrizzük sűrűn az állapotát, és ha szükséges, hívjunk segítséget.
II. Ha nincs válasz, akkor először is próbáljunk nem pánikba esni! Ez a legnehezebb, tudom. De gondoljuk át, ha pánikvihar tör ki, a kicsi esélye csökken a túlélésre. Ha egyedül vagyunk, rajtunk múlik minden.
Legelső teendő: hangosan kiabáljunk segítségért! Ha van körülöttünk valaki, utasítsuk mentőhívásra, fontos bejelenteni, hogy eszméletlen babához, gyerekhez jöjjenek. Ha egyedül vagyunk, egy percig tevékenykedünk a lentiek szerint, majd segítséget hívunk.
III. A következő teendő a légutak felszabadítása. Hanyattfekvő helyzetben a pici fejét finoman hátrabillentjük, állát felemeljük, és a már elmondottak szerint 10 másodpercig figyeljük, van-e légzés. Halljuk, érezzük, látjuk. Ez a hármas észlelés. Ha van kielégítő normális légzés, oldalt fekvő helyzetbe fordítjuk, és továbbra is figyeljük, van-e légzés.
Légútbiztosítás
Oldalt fekvő helyzet
Ha nem lélegezik a gyerek, vagy ritka, szabálytalan a légzése, akkor a szájba tekintve a könnyen eltávolítható esetleges légúti akadályt szedjük ki. Garatba mélyen benyúlni nem szabad. Hosszú köröm súlyos sérüléseket okozhat! Ezután öt befúvást kell végezni, nyugodt tempóban, miközben folyamatosan állat felemelve, fejet hátrahajtva tartjuk. Nem teljes tüdőből fújunk, és minden befúvás után arcunkat elfordítjuk, hogy érezzük a kiáramló levegőt. A csuklást, köhögést figyeljük, ez a visszatérő saját légzésre utal. Kisbabánál a szájat és orrot is vegyük a saját szánkba, kisgyereknél lehet csak orrba vagy csak szájba fújni. Fontos a jó tömítés, ne szökjön a levegő. Akkor hatásos a tevékenységünk, ha a mellkas emelkedik befúváskor.
Befúvás
Ha nem tudunk befújni, akkor próbáljuk a gyerek fejének helyzetén változtatni, kicsit kevésbé vagy jobban hátrahajtani, mert a nem megfelelő pozícionálás lehetetlenné teszi a befúvást, vagy tételezzük fel, hogy a légutakban idegentest van. Ebben az esetben el kell kezdeni a mellkaskompressziókat.
IV. Keringés jeleit keressük (fent leírtam), esetleg pulzust, de maximum 10 másodpercig
Ha biztosak vagyunk abban, hogy van keringés, a lélegeztetést kell folytatni, amíg a saját légzés vissza nem tér, ekkor stabil oldalt fekvő helyzetbe fordítjuk, és folyamatosan ellenőrizzük.
Ha nem észlelünk keringési jeleket, vagy a pulzus percenkénti 60-at nem éri el (tehát másodpercenként egy pulzuslökés), vagy bizonytalanok vagyunk a megítélésében, akkor kezdjük el a mellkaskompressziókat. Innentől felváltva lélegeztetünk és végezzük a mellkasnyomást.
V. Ezt a következőképpen tegyük: kemény alapon fekszik a gyermek (asztal, föld), hanyatt. Feszes bodyt, vékony rövidujjú feszes pólót véleményem szerint rajta hagyhatunk, sok idő telne el a vetkőztetéssel. Persze több rétegnyi ruhán át sem a légzés észlelése nem könnyű, sem a kompresszió végzése. Ilyenkor muszáj szabaddá tenni a gyermek hasát-mellkasát. A hasán mutató-és középső ujjunkat felfelé csúsztatva elérjük a szegycsont végét, ettől számítva 1 ujjnyira a fej felé lesz a nyomáspont. Ez a szegycsont alsó harmada. Percenként 100 nyomás szükséges, mereven tartott mutató- és középső ujjunk begyével. Gyakoroljuk nyugodt körülmények között, amíg érezzük a 100-as ritmust, akár stopperrel is. Fontos, hogy a lenyomás és felengedés között legyen egy pillanatnyi szünet, ne „bökdösés” jellegű legyen a kompresszió.
Nagyobb gyerek esetén egy tenyérrel, vagy két kézzel végezzük a műveletet. A mellkas átmérőjének harmadáig be kell nyomni. Nem szabad sajnálni, mert nem lesz hatásos a tevékenységünk. 15 nyomás után 2 befúvást kell végeznünk. Ez a ciklus ismétlődik, négyszer, ekkor telt le az első perc. Ha egyedül vagyunk, ekkor hívunk segítséget.
Mellkaskompresszió:
Addig folytatjuk, amíg vissza nem térnek az életjelenségek, vagy a megérkező szaksegítség ki nem veszi a kezünkből a picit. Vagy ki nem merülünk. Bár ez saját gyermek esetén nem fordulhat elő, ez az én véleményem...
A következő ábra röviden összefoglalja mindezt. (CPR: kardio-pulmonális reanimáció)
Még valamiről szeretnék szólni: a légúti idegentestről. Minden szülő ettől retteg, joggal. Játék, főleg kis, több darabos játék a mindent szájba vevő babára veszélyes, evés közben a beszéd, futkosás szintén. Ha a falat, játék alkatrész a garatba, gégebemenet közelébe kerül, azonnali bő nyálzás, köhögés indul el, a gyermek elvörösödik, fuldoklik, köhög, levegő után kapkod. Ha az idegentest a hangrés fölé ékelődik, teljes légúti elzáródás jöhet létre. És a legrosszabb lehetőség, ha a hangrés alá kerül, elzárva a légcsövet. Borsó-, kukorica-, mogyoródarabka esetleg rövid fuldoklásos epizód után „legurulhat” az egyik főhörgőbe, a gyermek újra kap levegőt, látszólag rendben van, de az egyik tüdőfél akár teljesen vagy részlegesen elzáródhat a levegőtől, az idegentest kimozdulhat, teljes elzáródást okozva. Több nap tünetmentesség után pedig a kicsi idegentest akár nagyon súlyos tüdőgyulladást okozhat.
Mit tegyünk, ha vészhelyzet alakul ki a légúti idegentest miatt?
Először is, ha van erős, hatásos köhögés, akkor erre biztatjuk a gyermeket, nyugtatjuk, megfigyeljük. Ha a szájba visszakerül, kiköpetjük vele. Orvosi ellátás akkor szükséges, ha gyanús, hogy darabkák kerülhettek nagyon mélyre, fentebb leírtam.
Ha nincs hatásos köhögés, és a gyermek elvesztette az eszméletét, segítségért kiáltunk, hanyatt fektetjük, légút megnyitás, szájba tekintés, elérhető idegentest eltávolítás után öt befúvás, és a feljebb leírtak szerint újraélesztés kezdése szükséges. 1 perc után segítségkérés, ha egyedül vagyunk.
Ha még eszméletén van, öt háti ütés, majd öt hasi lökés következzen, csecsemőknél nem hasi, hanem mellkasi lökés.
Ehhez a csecsemőt combunkra fektetjük lejtőztetve, alkarra, tenyér, ujjak állat támasztják, másik kézzel ütünk a hátra. Nem ötöt gyorsan, hanem lehetőleg annyit, amennyi kell a helyzet megoldásához. Figyeljük, kijött-e az idegentest. Ha ez nem sikerül, hanyatt fordítjuk, és a mellkasi nyomásponton nem kompressziót, hanem gyors lökést adunk két ujjal. Ezt a két műveletet váltogatjuk a sikerig. Ha közben elveszti az eszméletét, elkezdjük az újraélesztést.
Nagyobb gyerek esetén megkísérelhető a Heimlich-műfogás, álló vagy ülő helyzetben: gyomorgödörre a gyermek mögött állva összefogott kezünkkel gyors, felfelé-hátra irányuló lökést adunk. Fekvő helyzetben gyomorlökés szükséges.
Remélem, ezzel az írással tudtam segíteni, és azt kívánom, soha ne legyen szükség ezen ismeretek alkalmazására.
A poszt megírásához felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Dr Szentirmai Csaba, a SE I. Gyermekklinika főorvosa. Forrásként az ő összefoglalóját használtam fel: ERC újraélesztési irányelv 2005 Gyermekek és csecsemők újraélesztése. Köszönettel tartozom neki.
Fontos, hogy a leírtak elméleti elsajátítása nem helyettesíti a gyakorlati tudást. A Magyar Reanimációs Társaság honlapján tájékozódhatunk a laikus képzésről is.
Felmérések bizonyítják, hogy harminc perces képzés után a laikusok döntő többsége képes az újraélesztés kivitelezésére. De félévente a tudás frissítése szükséges.
csutkababa
- Címkék:
- elsősegély,
- olvír


KOMMENTEK
2009.09.26 10:37:14nyina&mika
köszönjük!
2009.09.26 10:44:04Subbantósdi
csutkababa: remélem, egyikőnk sem kerül olyan helyzetbe,hogy bármilyen életmentő megoldásra szükség lehet, de ha igen, köszönjük előre a tanácsokat!:o/
2009.09.26 10:52:28másutt
nagyon szepen koszonom!
csutkadraga, folytatasnak ajanlom a kovetkezot.
szinte MINDEN gyerekkel elofordul elobb vagy utobb, hogy csunyan "odakoppan" valahova (leesik, legurul) egeszen apro koraban, amikor meg nem tud jarni sem.
amikor az enyem gurult le az agybol, az alatt a 10 perc alatt, amig uvoltott, 10 evet oregedtem.
ketsegbeesve kutattam a net-et, hogy akkor most vigyem-e orvoshoz, vagy nem.
talaltam is egy listat azokrol a dolgokrol, amiket figyelni kell (felsir-e, pupilla valtozasa, ver barhol, hanyas, stb) amiket meg kell nezni lyenkor, azt eldontendo, hogy kell-e orvoshoz rohanni.
azt hiszem ez is erdekelne sokakat...
2009.09.26 10:57:01ditakai
csutkababa, köszi, az összefoglalót
gyengébb pillanataimban néha elkap a para, hogy biztosan tudom-e ezeket az infókat, és alkalom adtán alkalmazni is tudnám-e őket
ezt nem lehet elégszer ismételni :-)
2009.09.26 10:58:19ditakai
húú másutt, ..been there, done that :-D
2009.09.26 11:01:04madz
csutka, köszi
2009.09.26 11:04:26Shadearmy.
Off:
Sziasztok csajok! Remélem még emlékeztek rám. Valamelyik posztnál az utolsó bejelentkezésem múlt vasárnap volt.
Nos visszatértem. :-)
Erik 21.-én hajnal 3:10-kor megszületett. 4100 g és 60 cm.
2009.09.26 11:05:46dodóó
shadearmy,Gratulálok.!!
Írd a poronty baba érkezetthez is:-)
2009.09.26 11:07:42venomspawn
Szörnyű még belegondolni is abba, hogy a baba egyik percben még nevetgél ebéd közben, aztán újra kell éleszteni :(
2009.09.26 11:09:50Shadearmy.
Csutka! Ez jó poszt. Többször át fogom olvasni, hogy mindig eszembe jusson, ha szükség lenne rá, de remélem csak elmélet marad és nem kell gyakorlatban alkalmazni.
2009.09.26 11:11:31datyeuceu
Leszarom.
2009.09.26 11:12:27Shadearmy.
dodóó
Azt hol találom? Nem vagyok még régi porontyozó. Pár hete kezdtelek titeket olvasni
2009.09.26 11:13:12Shadearmy.
datyeuceu: Kár volt megszólalnod!
2009.09.26 11:21:29netanyó
Shadearmy! Gratulálok! Legyetek nagyon boldogok!
2009.09.26 11:34:18másutt
shadearmy:
http://velvet.hu/poronty/2007/08/13/poronty_baba_erkezett/
a jobb oldalon van a cikklistan, a terhessegi hetek utolsoja.
gratula!
2009.09.26 11:38:22bogaras
köszönjük
2009.09.26 11:53:04manka78
Köszönjük Csutkababa! Ez az egy poszt sokkal hasznosabb, mint az eddigi P tanácsadó összevetve.
2009.09.26 11:57:13Subbantósdi
Shadearmy: én is szeretnék csatlakozni a gratulációkhoz!:o) Sok boldogságot kívánok a fiadnak és Neked!:o)
2009.09.26 11:58:16Subbantósdi
...és tényleg, van ilyen Poronty baba érkezett rovat, oda lehet írogatni, ha valakinek babája született vagy közeli rokonának is, akár, így tudunk egy helyen értesülni az örömhírről és egymásnak gratulálni. :o)
2009.09.26 11:58:18másutt
tudjatok miert jobb, olvashatobb es hasznosabb a fenti, mint a Tanacsado Ur roffenesei? Mert kozulunk valaki irta, nekunk.
csutkababa a mienk, "egy verbol valok vagyunk o meg mi!"
Porony ♥ csutkababa.
2009.09.26 11:59:27manka78
Vagy, mert valóban szakember.:)
2009.09.26 12:05:21másutt
igen, de a mi nyelvunkon beszel!
2009.09.26 12:18:05manka78
A tanácsadó beszélhet a mi nyelvünkön, ha szerintünk használhatatlan amit ír. Csutka hasznos és használható infókat ír. Bár remélem, hogy soha nem lesz rá szükségünk.
2009.09.26 12:31:24nanemárrr
Kérdés: légzésfigyelőt meddig ajánlatos használni?
Igen mi beszereztünk...nekem így megnyugtatóbb! :)
2009.09.26 12:32:32mammina
koszi. jo volt. a masutt altal emlitett odakoppanas is nagyon erdekelne, kicsi es nagyobb korban is. mikor kell gyanakodni hogy komolyabb a serules. iszonyatos puklikhoz mar volt szerencsem - kisebbik lanyom nem kimeli az idegeimet -.
2009.09.26 12:33:15Laser11
kösz, jó a cikk
datyeuceu, kár hogy anyád nem így gondolta amikor neked volt valami bajod volt, most meg ideokádsz.
2009.09.26 12:42:36csutkababa
Köszönöm a pozitív véleményeket!
De NAGYON fontos, hogy írjátok be a gugli keresőbe a cikk címét, mert az összes ábra ott található, nézzétek át!!!!!
Én beillesztettem őket, de Tünde jogos kifogása, hogy a képek forrása nem volt itt feltüntetve. Nézzétek meg!!!
2009.09.26 12:54:33Pandi
Csutkababa, köszi az írást, tényleg nagyon hasznos.
Az ábrákat már hiányoltam volna, úgyhogy akkor mindjárt meg is nézem a linket.
2009.09.26 13:09:51Dundus
Köszi szépen az írást! Nagyon hasznos,bár remélem soha az életben nem kell majd használnom. Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy esetleg egyszer alkalmaznom kellene valamelyik fiacskámon.
2009.09.26 13:57:29drlucifer
Csutkababa!
Ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy szükségem legyen rá, de köszi. Érthető, szájbarágós (jó értelemben), szóval köszi.
Shadearmy!
Gratula a picihez!
2009.09.26 14:00:14drlucifer
Nanemárr!
Mi kb. egy hónapja szedtük ki az ikrek alól a légzésfigyut (akkor voltak 7 hónaposak), mert elkezdték szerelni...
Amúgy 1 éves korig szokták mondani.
2009.09.26 14:12:29Shadearmy.
Nekünk nincs légzésfigyelőnk, a nagyobbnál sem volt.
(no beírtam a történetünket a születős blogba. Pár kommentnyi lett)
2009.09.26 14:28:03cozumel
Csutka
koszi, ez nagyon hasznos!
2009.09.26 14:29:20cozumel
Ez a leszaromozas mekkora lelki szegenyseget mutat mar?
es meg van rola gyozodve, hgy o mekkora arc, mert total indiffrens egy temavan kapcsolatban.
2009.09.26 14:32:42nanemárrr
Köszi a válaszokat! Igen én is a szerelésmiatt gondolkodtam, hogy vajon meddig tartható a helyén a kütyü?!
Ja, és mekkora benga vagyok! Naná, nagyon jó és hasznos az írás...tényleg pont nekem/nekünk írodott, mármint a nyelvezetét illetően. És valóban soha egyikünknek se kelljen használnia a leírtakat!
2009.09.26 14:36:44herbivore
csutkababa,
köszi, szuper!
2009.09.26 14:39:45herbivore
nanemárrr,
mintha az újraélesztős tanfolyamon 6-7 hónapot mondtak volna
2009.09.26 14:44:51nanemárrr
Én is úgy tudom, hogy egy éves korig ajánlják, de 6-7 hóig mindenképpen...utána meg ugyebár a gyerek szerelési-vágya miatt már kétesélyes a dolog, hogy marad-e a helyén?!?!
2009.09.26 14:49:29Pandi
Nanemárr, én is 1 éves korig hallottam.
Nekünk tovább is maradt, de már csak az én nyugalmamért.:) A gyerek nem szedte szét, bár érdekelte (volna) a dolog.
2009.09.26 15:12:27Pizsi16
Ha más a légzésfigyelő szóna került. Nekünk Angelcare van, és felébresztem a kicsit kiveszem , tisztába teszem, gagyarászunk , átöltözünk, mert beizzadtunk, majd megszólal a légzésfigyelő... nos ennyi idő alatt tuti, hogy már 2x meghalt volna. :(
Tévesen eddig 1x jelzett, de már számtalaszor nem jelzett, pedig már kb 10 perce nem volt a a baba az ágyban....
2009.09.26 15:23:46dodóó
Állítsd érzékenyebbre.Nekünk is ez volt.
Nem tudom mikor vettétek de ha garanciális a garancia levélen van egy telefonszám és ingyen meg nézi a szerviz,akár javítják is,vagy cserélik.
Természetesen arra az időre biztosítanak másik légzésfigyelőt.
2009.09.26 15:30:26dodóó
Nálunk 14 hónapig volt azt hiszem a matrac alatt.
De akkor már ritkán aludt a kiságyba és volt hogy be sem kapcsoltam.
9 hónapig viszont nagyon oda figyeltem.
Sajnos kétszer is riasztott és a baba rongybabaként feküdt a karomba mikor felemeltem.
Nővérem babája 3 hónapos volt mikor a dédike vigyázott rá és jelzett a kütyü.
Mentősként a nővérem volt szolgálatban és őt küldték az esethez.Szegény,nagyon megijedt.
2009.09.26 15:33:05anyatájger
csutkababa, köszi, hogy megírtad ezt a cikket!
2009.09.26 15:56:14nyúlmama
Csutkababa, köszi! Van még ilyen hasznos témád? Akko írj arrúl is!
2009.09.26 16:08:42hinta-palinta
Nekem a klinikán azt mondták a NIC-en, hogy az utolsó (valódi) apnoetól számított 3 hónapig minimum, de fél-egy éves korig ajánlott. Valahol olvastam, hogy kb. 9 hónapos kor körül gyakoribb a SID.
2009.09.26 16:16:35hinta-palinta
Ezt ismeritek?
http://www.dealtech.hu/respisense.htm
2009.09.26 17:03:33Moira
csitka: köszi a cikket, bagyn hasznos szerintem.
Az oldalra fölmentem, de idén már nincs tanfolyam (mármint civileknek) csak jövő februárban :-S
2009.09.26 17:08:40drlucifer
Nekünk szerencsére csak olyankor sípolt, amikor kivettük valamelyik babát és elfelejtettük kikapcsolni. Vagy amikor lemerült az elem. :-)
2009.09.26 17:35:47Om Yasmeen
Nagyon hasznos cikk, szerintem minden szülőnek kéne tanítani gyakorlatban is, mert vészhelyzetben sokat számít, ha valaki tényleg begyakorolta ezeket a mozdulatokat és nem csak olvasott róluk. Pánikolni is kevesbé fog, aki tudja, mi a teendő, milyen sorrendben milyen lépéseket kell megtenni, stb.
Én a Léghajóprogram egyik egynapos képzését végeztem el tavaly, nem akarom direktben reklámozni őket, ha valakit érdekel keressen rájuk.
2009.09.26 19:53:26oreille
elveszett a köszönöm, amit írtam...
szóval Csutka köszönöm a cikket, lefordítom a férjemnek.
2009.09.26 20:47:40rita a felcser
Ezt fajt elolvasni.
Egy masfelevesnek mar fel kez menne azt hiszem.
(Igen,nem csinaltam pont ezt meg bebi manokenen sem,meg mielott valaki belekot)
2009.09.26 20:56:46nanemárrr
Nekünk is csak akkor sípol, ha kivesszük a Krapekot és elfelejtjük kikapcsolni...na meg amikor lemerült az elem. Ez cuki volt: reggel ötkor kivettem a gyereket etetni, pelenkázni, stb. Rakom vissza a kiságyba, kütyü bekapcs, sípol, mint a veszedelem...hát azt sem tudtam hirtelen, hogy mi a franc van...persze egyedül voltam a gyerekkel alig bírtam szétszedni a gépet, a gyermek meg jót mosolygott az egészen...a szomszédok nem hiszem! :) Bár nem jelezték...
2009.09.26 21:17:55hivatalipatkány
Köszi Csutka, nagyon hasznos amit írtál.
Egy kérdésem lenne: a nagyobb gyerek alatt pontosan milyen életkorút értesz?
Meddig térdre fektetős és mikortól H-műfogás.
Köszönöm
2009.09.26 21:31:34manka78
Bocsi, de ezen a H-műfogáson felnevettem. Elképzeltem, hogy Heatherette-ről milyen műfogást nevezhetnénk el.:)
2009.09.26 21:43:12Pms
manka, az szerintem szigorúan 18 karikás lenne:)
2009.09.26 21:55:30manka78
Szerintem is.:)
2009.09.26 22:00:01csutkababa
Hivatalipatkány
Na, ez a bosszantó, az általam nagy műgonddal beillesztett-válogatott képek mindezt tisztázták volna.
Tünde, nem tudsz valamit tenni? így felemás az egész írás...
Egyébként 4-5 éves korig combra keresztbe fektetés, mintha apu elfenekelni akarta volna-póz, és így a háti ütések, efölött a Heimlich műfogás.
2009.09.26 22:09:39lifepak
ÉJLEN ÉLJEN ÉLJEN! Végre! Aki eü.ben van, az igazán látja, mekkora szükség lenne arra, hogy tudjanak a laikusok elsősegélyt nyújtani!
KÖSZÖNJÜK!
2009.09.26 23:18:20Vvuk
hinta-palinta: nem nagyon hallottam még, de az ötelt tetszik :) azt is jó lenne tudni hogy hol és mennyiért lehet beszerezni
2009.09.26 23:20:05Vvuk
csutkababa, köszönjük. az ilyen cikkek után mindig elgondolkodom hogy kéne elsősegély tafolymra menni, mert amit a jogsihoz tanultam már rég el is felejtettem :(
2009.09.26 23:31:39psyché
Köszönöm Csutkababa! Meggyöztel arrol is, hogy elvegezzek egy gyermek-elsösegyelytanfolyamot.
2009.09.27 03:29:46Kipikopii
Csutkababa: koszonet a gyors irasert es a hasznos informaciokert.
Tunde: kepek nelkul ez a cikk sokkal kevesbe hasznalhato es ertekes, foleg a vizualis tipusuaknak. Nem lehetne ujra kozolni az egeszet kepekkel kiegeszitve? (Termeszetesen annak orulok, hogy ilyen hamar kitettetek posztnak, de mivel ez fontos tema, a kepek miatt szerintem erdemes lenne ujra megjelentetni.)
2009.09.27 08:11:03Brumibaby
Csutka, köszi, ez volt a Poronty történetének egyik legfontosabb írása.
És itt meg kell említenem egy nyugdíjas nővérkét, aki elhivatottságból tart elsősegély-tanfolyamokat a környékünkön, tavasszal az én munkahelyemen is. Ennek nyomán egy kolléganő sikeresen visszahozott 2x egy infarktusos ügyfelet (szegény - az ügyfél - meghalt aztán a mentőben, de erről nem a kolléganő tehetett, a mentők nagyon megdicsérték)
2009.09.27 10:33:47sajtos pogi
2009.09.26 12:42:36csutkababa!
Beírtam a keresőbe a címet és feldobta ezt az oldalt, v. olyan oldalt ami ezt a bizonyos cikket ajánlja. Mit csinálok rosszul???
Amúgy köszi, bennem sok kérdést helyre tett!
2009.09.27 10:36:11- anya -
Ajánlom mindenki figyelmébe:
http://babaelsosegely.hu/
2009.09.27 10:45:11sajtos pogi
Számomra nem volt egyértelmű, hogy "datyeuceu" a cikket, vagy Erik baba születését szarja le. (A felháborodók szerint a cikket.) Szerintem inkább az utóbbit, mert azt mondjuk magam sem értem, h. egy saját bevallása szerint nem túl ismert nick miért az újraélesztős cikk kapcsán közli babájának érkezését. Egyáltalán ez miért lehet fontos az itt olvasgatók számára???
2009.09.27 11:08:17hinta-palinta
Vvuk, írd be a gugliba, kidob egy csomó webáruházat, licitoldalakat is, meg a hivatalos forgalmazót.30000 ft körüli az ára. Használtan nem tudom érdemes-e beszerezni, én úgy értem a leírásban, hogy az akku élettartama véges és nem is lehet tölteni, szóval a kiszolgált idő után kuka.Nem biztos.
Ha használtan veszed, ugye nem tudhatod, milyen állapotú az akkumlátor, mennyi ideje van még...
2009.09.27 11:41:57csutkababa
Sajtos pogi
Cím alatt Dr Szentirmai cikk címét értettem. Erre egy szakmai cikk jön fel, pdf formátumban. Sok minden plusz szerepel benne, ezekből válogattam a képeket, csak itt nem jelent meg. Pedig sokat segített volna. Forrásként ugye megjelöltem a cikket, ebben sem szerepelnek a képek forrásai, hátha Tünde mégis visszailleszti a képeket ezek után...
2009.09.27 13:03:19anyamadár
Csutkababa ez fantasztikus!!! :)
Nagy-nagy köszönet!!!!
2009.09.27 13:27:18csutkababa
Köszi!:)
Egyébként mindenkinek köszönöm a méltatást. De az a kérésem, csak azért, mert gyakran kommentelek, ne vegyétek úgy, hogy ez a poszt úgy jó, ahogy van. Kérdés, kérés, valamit nem értetek, kérdezzetek!
Ha tudok, válaszolok.
És most megyek bablevest és csúsztatott palacsintát csinálni:)
2009.09.27 14:38:55sajtos pogi
2009.09.27 11:41:57csutkababa
:DDDDDDDDDD
A végét már csak átsiklottam, s nyugtáztam, h. ott már nincsenek "teendők".
Köszi!
2009.09.27 14:46:42Veg_
2009.09.26 11:04:26Shadearmy.
Off
Gratula, olvastalak akkor :-)
2009.09.27 14:49:09Veg_
Csutka: örülök, hogy elkészült :-) Ilyen info mindenkinek kell...
2009.09.27 14:55:18hinta-palinta
Csutakababa, én kérdeznék, de csak azért, mert kb 3 éve már nem gyakorlom nap mint nap az eü.-t:)Na, szóval azt olvastam, hogy a befúvás már nem alkalmazandó, csak a mellkaskompressziók.Mennyire igaz, miért és Magyarországon is ez van? Felnőtteknél esetleg?
Soha nem volt brészem éles újraélesztésben, olyan helyen dolgoztam, ahol ez nem jellemző.A poszthoz grat., olyan jó, ha valaki összeszedi a tudnivalókat.
2009.09.27 14:57:33hinta-palinta
Na, én maradok a félregépelős hinta.., csutkababát akartam írni.
1 mentség: laptop, amiről néhány billentyűt már leszerelt a ded.Néhány meg rozoga.
2009.09.27 20:40:55csutkababa
hinta-palinta
A következők miatt van így:
1.,Csecsemő- és gyerekkorban a klinikai halál messze legtöbbször hipoxia miatt következik be. Azaz legtöbbször a légzés zavara miatt. És sokkal kevesebb a vér oxigéntartaléka.Az oxigénkínálat fenntartása az elsőrendű feladat reanimációban.Tehát kell befúvás is, emellett a gyerekek könnyebben lélegeztethetők laikus számára is.
Mindezek miatt kell először 1 percig komplex reanimációt végezni,utána hívhatunk segítséget, ha egyedül vagyunk. De addig az egy percig kissé pótoltuk az oxigenizációt.Légúti IT lehet az a kivétel, ahol ugye nem lehet befújni, erre szolgál a háti és mellkasi manőver.
2., Felnőttekben a keringés zavara, szívműködés zavara a vezető ok a klinikai halálban, a légzés gyakran még akár percekig fennállhat, ezen kívül kimutatták, hogy csak mellkaskompressziókat végezve is a felnőtt vére még 5 percig elegendő oxigénszinttel rendelkezik a minimálisan szükséges perfúzióhoz. Ebből logikusan következik, hogy előbb segítséghívás, majd reanimációkezdés a helyes sorrend.Persze előbb-utóbb itt is kell lélegeztetni!
Tehát különbség van a gyerek és felnőtt reanimáció között, a fenti elvi megfontolás miatt.
Még különbség az is, hogy gyereknél 15/2 a kompr. és befúvás aránya, felnőttben 30/2, mert felnőttben a koronáriakeringés külső pótlásához egyszerre ennyi kell minimálisan.
2009.09.27 23:01:47Rosa Rugosa
Én úgy hallottam (Vendég a háznál), hogy a légzésfigyelőnek akkor lenne igazi értelme, ha az anyuka megtanulná a jelzéskor szükséges teendőket is... hogy ne csak a kezét tördelje, amikor baj van.
2009.09.27 23:12:43anyamadár
2009.09.27 23:01:47Rosa Rugosa
A kisbaba légzéskimaradásánál már az is segíthet, hogy nagy hangon megszólal a riasztás.
A légzésfigyelős tanfolyamon anno azt is mondták, hogy már akkor beindulhat újra a légzés amikor kiemeli az anya az ágyból, fel-le mozgatja, belefúj az arcába...
De Csutkababa megcáfolhat vagy megerősíthet.
2009.09.28 00:10:28csirió
csutkababa, köszönöm én is neked az idődet, a tudásodat, azt, h ilyen profin leírtad nekünk a teendőket.
írták már, h jól jönne néhány gyakorlati tanács pl esések, ütődések esetén. ha lesz rá időd valamikor, írj már légyszi erről is.
az én lányom pl elég szertelen, sokat esik-kel, a kisebb esések után szó nélkül feláll, leporolja magát, esetleg mutatja, h "bibi", és akkor meg kell puszilni az adott testrészt. de egy-egy nagyobb zakózás után olyan elemi erővel sír, h nem vesz levegőt hosszú másodpercekig. volt már olyan, h szinte elernyedt a kezemben, én meg ráztam, kiabáltam, az arcába fújtam, h vegyen már végre levegőt! okozhat gondot ez a légzéskimaradás? a szívem megáll, amikor már-már tartás nélkül lóg a kezemben :(((
jó ilyenkor a ráijesztés (pl az, h kiabálok, mondom neki, h vegyen legőt, ráfújok)?
2009.09.28 00:11:15csirió
ja, 17 hónapos a lányom.
2009.09.28 09:11:31csutkababa
anyamadár
Igazad van, a hirtelen erős inger felrázza a babát, és azonnal újraindulhat a légzés,ez az esetek 99%ára vonatkozik.
csirió
Ilyen esetben tudtommal nem alakul ki életveszély soha, egyszerűen a pici belelovallja magát, és túllégzi a szervezetét. Előbb-utóbb normalizálódik a helyzet, ne aggódj, és soha ne ess miatta pánikba. Segíthet a vihar előtti figyelemelterelés.
2009.09.28 09:27:56Ribizlee
csutka, ez a cikk nagyon jó lett!
szerintem össze lehetne szedni pár alapvető tudnivalót (pl. lázcsillapítás, égések, ütések, stb.) és kirakni a hasznos linkek közé hogy vész esetén legyen hol utána nézni...
2009.09.28 09:33:39BlackCat
Most jutottam el idáig, és igen, szerintem is nagyon hasznos infókat olvashattunk!
Csutkababa! Az utolsó bekezdésedet olvasva arra az elhatározásra jutottam, hogy próbálok szervezni tanfolyamot.
Remélem bőven lesz rá igény! :)
Amiről személy szerint még szivesn olvasnék - ha lehet -, az a vérző sebek ellátása.
2009.09.28 09:49:52Magenta
csutka, nagyon klassz, köszönjük!
Végre valami hasznos Geréb Ágnes mellett.
2009.09.28 11:02:37Rosa Rugosa
anyamadár
Gondolom az általam említett tudáshoz az is hozzátartozik amit te írtál.
Én arra gondoltam, hogy ezt az okosságot nem a légzésfigyelő használata közben, szájhagyomány útján kéne elsajátítani.
2009.09.28 14:21:11csutkababa
Az ábrák berakása a szerzői jogok c. történet miatt sajnos nem megoldható.Most dolgozom az egyszerű folyamatábrákon, saját kútfőből, ezzel remélhetőleg kiegészül a cikk.
Azt áruljárok még el nekem, nagyjából el tudjátok képzelni így leírás alapján a mozdulatokat? Azt hiszem, mindenki látott már ilyet tévében, hogyan emeljük fe az állat, hogyan fújjunk be, ugye? Ez nagyjából elképzelhető így is?
2009.09.28 14:45:13glad az egyetlen
Gratulálok Csutkababa! Ennek már ideje volt, remélem kikerül állandó topikoc közé!
2009.09.28 14:59:14Ribizlee
csutka, szerintem simán megvannak a mozdulatok mindenkinek, aki nézett már vészhelyzetet vagy van jogsija. a leírásod azért nagyon klassz, mert pont a tééényleg! élményt adja meg, azaz beugrik róla hogy így tanították/láttam sokéve. (csak persze azóta átment passzív tudásba mert nem kellett használni).
még egyszer javaslom (megírom Tündének is) egy állandó eü link hozzáadását a hasznos rovathoz, mert a másik posztnál jól látszott hogy a lázcsillapítással is vannak gondok...