Kiújult az ötéves Inez agydaganata
Újabb műtét vár Inezre, tudta meg a Velvet az ötéves kislány édesanyjától, Krasznai-Kamarás Krisztinától. „Talán holnap megoperálhatják a kiújult daganata miatt. Öt napja bent van a kórházban, de belázasodott, így az orvosok nem vállalják el, csak a végső életveszély esetén műtik meg” - mondta.
Azonban hiába hajtják végre a műtétet, doktorai szerint már csak pár hónapja van hátra a kislánynak. Ennek ellenére Inez családja nem adta fel a reményt, és abban bíznak, nem lesz igazuk az orvosoknak.
Inezt, aki a gyermekrák legagresszívabb típusában, a PNET-ben szenved. Az ötéves kislány tavaly novemberben kezdett fáradtságra panaszkodni, és hányt is. Azóta átesett egy életmentő műtéten, kioperálták homloklebenyéből a daganatot, kemoterápiára járt, sugárkezelést kapott. Most ismét kiújult a daganata, az orvosok szerint már csak pár hónapja van hátra a kislánynak. „Az orvosok így közölték: még megműtjük az ötéves kislányod, aztán hazaengedjük, hogy elbúcsúzhass tőle" - mondta Kamarás-Krasznai Krisztina.
Az Amerikai úti idegsebészet korlátozott lehetőségei miatt mindössze napi kétszer két órában látogathaják szülei. „Amikor ki kell menni, Inez nehezen viseli. Éjszakára nem maradhatunk vele. Hiába országos intézmény az idegsebészet, szűkek a szobák, tényleg nincs hely. Látom, hogy az orvosok mindent megtesznek, és a nővérek is erejükön felül teljesítenek, nem az ő hibájuk” – mesélte Inez édesanyja.
Ennek ellenére Kamarás Krisztina nem adta fel a reményt, és nem szeretné, ha máris temetnék lányát. Megkérdeztük, mire lenne szükségük, mi az, ami könnyíthet Inez állapotán. „Akinek van egy pozitív gondolata, vagy van olyan ismeretsége, csodadoktora vagy bármilyen ismerőse, akkor ossza meg velem. Amíg egy gyerek itt van, el nem engedik. Reménykedünk és bízunk, mindent megpróbálunk, ami a lehetőségeinkbe belefér”.
- Címkék:
- kamarás inez,
- daganat,
- műtét

KOMMENTEK
2010.03.04 21:33:27Sheila67
Szívemből szóltál Orsi, mélységesen egyetértek minden szavaddal.
2010.03.04 22:24:11no comment 01
:(( a húgom kislányának is agydaganata van..kint élnek Japánban ott kezelik a kislányt..:(((ott fejlettebb az orvostudomány..annyira helyes és aranyos ez a kislány...nem értem én ezt..és mondja valaki nekem,hogy van isten..:((((
2010.03.04 22:35:08Wish1973
nézegettem a youtube-on kapcsolódó videókat, és őszintén kérdezem a hívőket, h ezt hogy tudják összeegyeztetni a feltétlen hittel. nekem nem fér a fejembe, frankón.
2010.03.04 22:36:08Wish1973
na tessék, no comment, nem is láttam a te hsz-odat, csak a frissítés után. nagyon sajnálom az unokahúgodat.
2010.03.04 22:36:56no comment 01
Misszi::((
2010.03.04 22:44:07no comment 01
Wish1973: én is..és tehetetlennek érzem magam..:(( egy idősek az én kislányommal..és még fényképet se merek küldeni..nem helyes ez így..a gyermeknek kell szülőét eltemetni..és nem fordítva..
2010.03.05 08:09:55Rosa Rugosa
Nem tudom megállni, hogy ne térjek ide vissza.
Mindig az eszemben van ez a kislány.
2010.03.05 09:24:09ForLara111
Wish, úgy tudják összeegyeztetni, hogy a hitük az egyetlen amit nem vehetnek el tőlük, amit nem veszíthetnek el, és ha már más nem marad, a hit az egyetlen amibe a végsőkig kapaszkodni lehet. Én továbbmegyek, ha hited nincs, semmid sincs.
2010.03.05 09:30:52gonosztojás
Rorlara
Hát, az ilyen isten a maják Kukulkánjánál is kegyetlenebb akkor.Ott legalább csak addig szenvedett az "áldozati" gyermek amíg egy mozdulattal kivágták a szívét.
De ez úgy látszik kéjeleg a gyerekek kínhalálában.
Ceszd meg a hited.
2010.03.05 09:32:57ForLara111
No comment: borzasztóan sajnálom és átérzem a fájdalmad. Igazad van, nem ez az élet rendje.
Ha megnézed, hogy milyen kis porszemként élünk ezen a világon, és elfogadod azt, hogy vannak dolgok amiket NEM tudsz megváltoztatni, ugyanakkor vannak dolgok amiket még igen, és azott helyzetben minden tőled telhetőt megteszel,akkor mégha nem is tudod a dolgok menetét megváltoztatni, talán megnyugvást találsz és erőt.
Nem tudsz mást tenni.
Sheila: köszönöm,- nagyra értékelem a barátságunkat.
2010.03.05 09:38:48ForLara111
gonosztojás: tudod, más nevet kéne választanod.
Neked van gyereked? Mert tudod, a Te jelened az ő jövője. Én ebben a tudatban nevelem az enyémet.
Ha ilyen a hozzáállásod, nagy esélyed van rá, hogy már most elcseszed neki, és neki is egy ilyen megkeseredett gonosztojás gondolkodása lesz. Sajnálom.
2010.03.05 09:51:46hinta-palinta
ForLara, ilyet mint gonosztojás írt, az ír aki már elvesztett egy gyereket. Nem gondolod?
2010.03.05 09:57:48gonosztojás
hinta-palinta
Nem ért ilyen csapás, de el tudom képzelni a szülők fájdalmát.
De azt nem tudom elfogadni, hogy egy kisgyerek életének ílyetén való vége az el van azzal a birkamentalítással intézve hogy "minden rendben mert ezt az isten akarta.."
Gyenge és erőtlen isten az aki gyermekeket büntet.
2010.03.05 10:08:23ForLara111
Hinta: mint közben kiderült, tévedtél. De tudod, még ha igazad is lett volna, én azt gondolom, hogy az ÉN hitemet SENKI ne próbálja elvenni.
Ha gonosztojás nem hisz, az az ő dolga. Csak akkor ezt másképp kell fogalmazni. Ami neki birkamentalitás, arról nekem egy dolog jut eszembe. Átlag ember, átlag felfogással. Tudomásul veszem. Az átlag emberek nagyon nagy része funkcionális analfabéta, amit annyit jelent, hogy bár tud olvasni, nem tudja a sorokat értelmezni. Ez sajnálatos.
Egy percig sem állítottam hogy minden "rendben van". Jobban elmerültem más emberek fájdalmában, mint ahogy azt Te gondolnád. Nagyon is átérzem Kriszáék fájdalmát. De akkor sem lehet mást tenni, mint bízni, remélni, és ha bekövetkezik az elképzelhetetlen legrosszabb, abban a tudatban lenni, hogy Te minden tőled telhetőt megtettél. Én nagyon tisztelem Krisztát és a családját amit Inezért tesznek.
2010.03.05 10:14:51hinta-palinta
ForLara, a te hitedet senki nem akarta elvenni...
gonosztojás, emlékeztetett a nick valaki másra, aki átélt már ilyet.
Igen, bízni és remélni kell.
Ezt nem is vitatta senki, vélemény volt.Amihez mindenkinek joga van. Neked is másnak is.
Aki nem hisz az miért funkc. analfabéta?
2010.03.05 10:17:19gonosztojás
Forlara
Azt hiszem te mozogsz kötött pályán.Pont az átlagember az aki feltétlen és megfelebezhetetlen hittel rendelkezik.Mert nincs önálló döntési, ellentmondási mersze.
Kell neki egy cáratyuska aki bármit tesz, az szent és megfellebezhetetlen.Még azt is megkockáztatom hogy így kényelmes neki.
A vak hit megnyugtató a fenti szituációkban? Hogy "én mindent megtettem, és mivel hiszek egy felsőbbrendű akarat kizárólagosságában, a tőle származó vaskos igazságtalanságokat is ezzel megmagyarázok?
2010.03.05 10:18:05gonosztojás
hinta
Igen van ilyen a környezetemben.Nem ok nélkül írtam amit.
2010.03.05 10:22:02Rosa Rugosa
Azért elég leegyszerűsített változata ez a hit megítélésének, hogy amíg az őzikék nem fekszenek az oroszlánok mellé barátságban, addig nincs Isten.
É sokszor azt látom pl. hogy az lesz vallásos, akit igencsak meggyötört az élet.
2010.03.05 10:26:47hinta-palinta
RR a gyászreakciónak a düh és okolás, elfordulás természetes része. A gyászidőszak után ez természetesen megváltozhat.
2010.03.05 10:32:06Rosa Rugosa
2010.03.05 10:26:47hinta-palinta
Ezzel egyetértek.
Megjegyzem én sem vagyok hívő.
Van viszont ismerősöm, aki hagyományosan hívő családból származik, gyakorolja is a hitét és ő mondta, hogy a frissen belépők nagy része olyan ember, akit valamilyen tragédia ért.
Mondjuk én emögött sejtem azért azt is, hogy egy megértő közösségre vágyik, valamint választ szeretne kapni arra, amire nem lehet.
Hogy tovább tudjon élni valahogy.
2010.03.05 10:34:23hinta-palinta
RR, a végére pont ezt akartam írni én is.Hogy választ, megnyugvást találjon..
2010.03.05 10:36:04ForLara111
Gonosztojás: és mégis kinek mondasz ellent? Ha ellenmondasz Istennek, akkor majd nem lesznek beteg gyerekek? Akkor majd nem lesz olyan, akivel igazságtalanul bánik az élet? Nem a vak hit a megnyugtató, hanem az, hogy TE megtettél mindent. Ezt a kettőt külön lehet választani.
Tudod annak kényelmes, aki azt mondja engem nem érdekel, amíg nem velem történik, engem nem érdekel más élete.
Attól hogy a hited megmarad, még nem kerülsz kényelmi pozícióba.
Ne az Istenre legyél mérges, legyél mérges azokra, akiknek azért hal meg a gyerekük, mert rosszul bánnak velük, vagy mert elhanyagolják, vagy mert olyan veszélnyek teszik ki őket a felelőtlenségükkel, ami simán elkerülhető lett volna.
2010.03.05 10:41:28gonosztojás
Forlara
Hm...
Az Isten a gyengék és elesettek imáját meghallgatja..ugye?
Aha..
2010.03.05 10:43:42Ribizlee
bocs, lehetne kérni hogy a hitvitát az Offban folytassátok?
2010.03.05 10:49:37gonosztojás
Ribizli
Igazad van, pont most akartam írni hogy elcsúszott az egész.
megyek is, és ha van Isten a kislány meggyógyul.Én nagyon-nagyon drukkolok neki.
Üdv.
2010.03.05 10:52:48másutt
"ha van Isten a kislány meggyógyul"
nem vagyok egy nagy hivo, de ez megkerdojelezheto.
avagy gondolod, hogy istent csak ez az egy gerek erdekelne, es a tobbi parmilliot evente hagyja ehen pusztulni, meghalni, halalra kinoztatni?
2010.03.05 10:57:46Auguszta Romanova
Szerintetek komolyan van helye a posztban egy vallasi vitanak?
2010.03.05 10:58:53dodóó
Én nagyon sokszor mondtam azt hogy nincs Isten ha ez megtörténhetett velünk.
De mégis hiszek mert a Mirella itt van él és egészséges.
2010.03.05 11:00:13másutt
Abszolut nem, es ezt ugysem dontjuk itt el.
Az ilyen megjegyzesektol a hideg kiraz.
Ilyen helyen plane.
2010.03.05 11:03:28dodóó
Ott tartottunk hogy aki tud este 9-kor gondoljon a kislányra!
Onnan folytassuk.
2010.03.05 11:35:11ForLara111
A vita nem vallási okból indult. Ott indult a hozzászólásom, hogy mekkora ajándék az élettől hogyha egészséges gyereked van, és ezt értékeni kell! Ha tudod értékelni a saját életedben lévő normális egészséges, rettegés nélküli életvitelt, és erre mint ajándékként tekintesz, észre tudod venni, hogyha egy rászorulónak segítségre van szüksége.
Ezért nem kell Krisztának magyarázkodnia, mindenki adjon és tegyen és segítse őket belátása szerint. Kriszta ezt írta: bárki hitétől függően minden poizitív jószándékú cselekedetével segít.
Kár, hogy ezt csak nagyon kevesen hallották meg. Azonnal a válasz erre az én hitem megkérdőjelezése lett.
Sajnálatos módon, és ezt több topikban megfigyeltem, az emberek arra vannak a mai világban kihegyezve, hogy azonnal beszóljanak, ítéljenek, negatív megjegyzéseket tegyenek, (lehetőleg valami sértéssel fűszerezve) szinte ki vannak éhezve arra, hogy másokba kössenek bele. Kinek és mire jó ez? Mindig, mindenhol ez az állandó személyeskedés megy (én utálom, cseszd meg a hited, kifordul a belem a témától, mire a kell a pénz neki?) a másik alapvető tisztelete nélkül.
2010.03.05 11:45:01csutkababa
Forlara
Minden tiszteletemmel azért megjegyzem, te is beszóltál. Nincs hit, nincs semmi, illetve a funkc. analfabáták. Szóval inkább ne tekintsd magad felsőbbrendűnek, tudod: szálka és gerenda.
És ennyi voltam ebben a témában.
Túl sok halált láttam már, hogy legyen saját véleményem a témáról.
Ineznek lehetőleg fájdalommentességet kívánok. Azt hiszem, most ez a legtöbb.
2010.03.05 11:55:06Vakmacska
Csutka, hihetetlen, leírtad amit tegnap este gondoltam. Majdnem be is írtam - hogy gondolom a Poronty orvosi hozzászólói itt azért nem szólnak bele, mert túl sok halált, túl sok vesztett csatát (nem feledve, hogy sok, reménytelenségen túlból megnyertet is) láttak ahhoz, hogy ide bármit írjanak.
2010.03.05 11:58:17csutkababa
Vakmacska
Igen. Igazad van...sajnos.
2010.03.05 12:03:03Rosa Rugosa
Huss innen, ez nem ide való.
Csatlakozom Ribizleehez, poronty off.
2010.03.05 12:03:55ForLara111
Csutkababa: én is láttam.
És nem tekintem magam felsőbbrendűnek, mégha Te azt is olvasod ki a soraimból. De nem hagyom, hogy más meg megpróbáljon lehúzni a saját szintjére. Csak mert interneten bármit le lehet akár alpári stílusban is írni.
Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményem.
Szép napot mindenkinek!
2010.03.05 12:07:13Rosa Rugosa
ForLara111
Gyere már át az OFF topicba és ne itt vitatkozz.
2010.03.05 12:07:55Rosa Rugosa
http://velvet.hu/poronty/2010/01/20/poronty_off_4.0./
2010.03.05 21:42:04no comment 01
ForLara111:köszönöm az együttérzésed..de ez a hit dolog nagyon fura..vegyes érzelmeket vált ki belőlem..amikor a gyermekeim azt kérdezik,hogy létezik isten..rájuk nézek és azt mondanám igen..de,amikor Jozefinára gondolok..azt mondanám legszívesebben,hogy nincs..ilyenkor mindig csak annyit tudok kinyőgni nekik,hogy abban hiszünk,amit látunk és tapasztalunk..vagy amíg meg nem bizonyosodunk egy dolog,jelenség létezéséről..tehát nem tudom..lehet,hogy igen..lehet,hogy nem..ezt,majd eldöntöd te!Bennem egy kicsi gyermek szenvedése mély lelki háborút indít el..nagyon érzékeny vagyok erre..oly annyira,hogy tudom én nem élném túl egyik gyermekem elvesztését sem..lelkileg ehhez nem vagyok erős...én nagyon kívánom Ineznek és családjának,hogy gyógyuljon meg a kislány..és tudom,hogy minden rendben lesz..!
2010.03.06 19:17:31dodóó
Drága Inez!!
Névnapod alkalmából szeretettel gondolunk rád!!!
2010.03.06 19:33:01csorbavaza
Imádkozzatok a pici lányért, hogy még tudjon egyszer rámosolyogni az édesanyjára, hogy még mondhassa azt, hogy anya szeretlek,hogy könnyű legyen az álma, mert nagyon hívják az angyalok...
És imádkozzatok az édesanyáért, hogy el tudja viselni, hogy legfénylőbb csillagát elszólítják nem sokára...
2010.03.06 19:48:22csorbavaza
Végig olvastam a kommenteket, kérek mindenkit, hogy a nehéz órákban, ha segíteni akar, akkor viselkedjen emberségesen!
Gondoljatok szeretettel Inezre, akinek nem adatott meg a gyermekkor szépsége, varázsa, embertelen szenvedésekkel teli életet kapott
És ne hagyjátok magára az édesanyát sem most, sem később, mert nehéz órák és nehéz élet vár rá.
2010.03.06 20:15:27Aurin
Drága Inez! boldog névnapot kívánok!
2010.03.06 20:50:18psyché
Draga Inez, nagyon boldog névnapot kívánok Neked!
2010.03.06 22:49:39LédyN
Ma INEZ névnapja van! Kicsi lány én azt kívánom neked, hogy a JÓISTEN és az ANGYALOK tegyenek csodát, gyógyítsanak meg, hisz oly sok szép dolog várna még rád az életben.Imádkozom érted és családodért!
2010.03.07 19:24:11Sheila67
Drága Inez!
Szeretettel gondolok Rád és Édesanyádra...
2010.03.07 20:13:42hajnalcsillag18
fogjunk össze a ho'oponopono módszerrel tudnánk segíteni Inezkén!!!
mindössze négy szót kell mondogatni magadban rá gondolva.
- szeretlek, sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm!
2010.03.09 11:22:54Aggodalmas
Nincsen nap,hogy ne gondolnék Rájuk...vajon mi lehet velük,vajon a szülők elég erősek tudnak-e maradni?Imádkozom értük!:(
2010.03.09 14:06:06dodóó
2010.03.07 20:13:42hajnalcsillag18
Mi az a ho'oponopono módszer????
2010.03.09 15:00:13meeko
ho'oponopono módszer...
tőlem mindenki abban hisz, amiben akar, úgy küldi az energiát, ahogy akarja, ha ezzel nem zaklatja a családot. De ne essünk már túlzásba! Az egész nekem sok: az eset boncolgatása, az anya megkeresése itt-ott. A jószándékot érzem én, mégsem értek ezzel az egésszel egyet.
2010.03.09 15:10:29ressmoni
Most kérdeztem a barátnőmet mit tud Róluk:
Nem tudom mi az utolsó hired róluk. Már nem lát, mozgás képtelen és iszonyatos fájdalmai vannak, egész múlt héten végig hörgött, azt mondja Kriszti hogy borzalmas volt hallgatni. Most meg egész nap ordít a gyerek a fájdalomtól, mert amit tud adni fájdalomcsillapítót, az már nem hat. A szakkönyvek meg állítólag azt írják az agydaganatról hogy nem fáj!
Pénteken az orvos azt mondta hogy nem biztos hogy megéri a hétfőt, ma kedd van, tehát még él!!
Jövő héten megy egy csoport Brazíliába, és a csoportból egy hölgy elmegy ott egy orvoshoz aki a hölgyön keresztül megműti Inezt. Tudod ebben az állapotban már mindent kipróbálsz. Sok gyógyító már el sem vállalta, most van egy gyöngyösi, akihez hetente egyszer elviszik alkalmanként 20000 forintért. Kriszti nem tudja eldönteni hogy azért vállalta el, mert tényleg tud segíteni vagy csak pénzt akar legombolni.
A lakását már eladta, a szülei háza terhére kölcsönt vett fel, munkahelye nincs, amíg az adományokból futja viszi orvoshoz, ha elfogy a pénz vége.
Szóval ez szörnyű, úgy beszél arról hogy Inez meghal napokon belül, mintha azt mondanám hogy elmegyek a boltba. De érzem hogy belül majd összeroppan, állítja is hogy már szerinte kezd megőrülni.
ennyi....
2010.03.09 15:16:50dodóó
meeko ha tudod mi az mond el az Off-ban légyszi.
2010.03.09 15:17:56meeko
Dodóó! Kigugliztam én is, mert bár hallottam róla, nem tudtam pontosan.
2010.03.09 15:20:15dodóó
Tudom hogy mindenki pénzből él,de ilyenkor elkérni ezt az összeget....
2010.03.09 15:22:12dodóó
Köszi,megnéztem.
2010.03.09 15:25:04ressmoni
én is azt gondolom, hogy ilyenkor -ebben az állapotban- pénzt kérni, már nem tudom milyen dolog, az anya pedig a reményért fizet és várja a csodát, amire eddig már minden pénze ráment, igérték is neki, jön, többen is, de még várat magára!
2010.03.09 17:08:42dit7
Ez szörnyű. Amikor ilyen nehéz, nincs valami szervezet amelyik küld egy segítőt elviselni, meg gyakorlati dolgokban is segíteni? Konkrétan ismerek egy ilyet csak nem jut eszembe a nevük. Nem lehetne nekik szólni, vagy a család nem akar?
2010.03.09 17:28:49blue angel
Nem tudnak olyan fajdalomcsillapitot adni, ami hat is? Morphin-szarmazekot?? Ilyenkor mar csak az segit. Es azt az orvos, ha kicsit tobbet ad be, el is altatja. Most lehet dobalni kovekkel. Es igen, van gyerekem.
Kivanom, h szegeny kislany minel kevesebbet szenvedve menjen el.
2010.03.09 17:37:25balnamama
Szerintem a Hospice-ra gondolsz...Azt kell mondjam, sajnos saját tapasztalatból, hogy nem hagyják a gyerekeket szenvedni, ebben a stádiumban a fájdalom csillapítása a legfontosabb, amit a morfin folyamatos emelt szintű adagolásával érnek el. Emellett folyamatos orvosi ellenőrzés mellett vannak a kis betegek. Egyszerűen nem értem, hogy miért állítja Inez anyukája az ellenkezőjét, ha egyáltalán igaz ez a hír, illetve, ha nem tudja otthon ellátni, miért nem viszik be a kórházba. Az is lehet, hogy az agyban levő daganat maga kivált ilyen rohamokat, fájdalom nélkül...Nagyon sok dezinformáció kering ezen a blogon, amin lehet nagyokat sajnálkozni meg szörnyülködni, de valójában olyan egyébként jószándékú emberek terjesztik, akiknek nincsen semmilyen tapasztalata az egész témával kapcsolatban (hála Istennek), de annál inkább van határozott véleményük. Inezt nagyon sajnálom és remélem, hogy ebben a helyzetben nem cipelik már őt semmilyen kuruzslóhoz, hanem csendben fogják a kezét, hogy érezze azt a szeretetet, amire most szüksége van, hogy félelem nélkül el tudjon menni...
2010.03.09 17:48:10Vakmacska
Dr. Muszbek Katalin. Hospice.
Ha segít, kiásom az eléhetőségeit, én találkoztam vele néhányszor régebben.
Isten legyen hozzájuk irgalmas.
[link]
Mielőtt megszültem, akkor jutott eszembe, mikor ezt hallgattam (ültem a kocsiban nagy hassal és bőgtem...)
2010.03.09 19:57:34ressmoni
Gondolom Kriszta megtesz mindent, hogy Inez ne szenvedjen. Én is kérdeztem Tőle, hogy miért nem morfiumot kap, ami segit is, de harmadika óta nem lépett be, nem jött válasz az iwiwről. Sajnos. Ilyen helyzetben és is azon gondolkodom, hogy ilyen esetben lenne jogos az eutanázia. Még ha szülő is vagy, valószinű élnél vele, minthogy igy lásd a gyereked. Hogy benned nem a szép emlékek maradhatnak meg, hanem az utolsó napok kinjai. Szörnyű lehet min megy keresztül Kriszta. Lelkileg ezen átesni, amikor már tudod... figyeled... talán várod is, hogy megkönnyebbüljön, hogy megkönnyebbülj! Felkészülni nem lehet rá, de már tudja mi vár rá. Tehetetlenül küzd a halál ellen, hát 3 gyerekes anyaként ilyenbe belegondolni, nem emberi! Hatalmas erőt kivánok Krisztának és könnyű búcsút Ineznek.
2010.03.09 20:11:03psyché
"S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében." (Falu Tamás: Esti Ima)
Ezt kivanom Inezkenek.
2010.03.09 20:12:29ressmoni
Balnamama- nem tudom hol olvastad, hogy Kriszta az ellenkezőjét állitaná, annak, hogy megtesznek mindent értük. Inezt hazaadták január közepén, hogy otthon lehessen azokkal, akik szeretik és ne a kórház hideg falai között kelljen a utolsó időszakot megélnie. Azt sem mondta senki, hogy nem tudná Kriszta ellátni. Pusztán anyaként ezt a kint, szenvedést napi szinten megélni a saját gyerekeddel kegyetlen, idegörlő, lelkileg hazavágó állapot lehet, amibe nem lehet szerintem sem mást, csak beleőrülni!
"olyan egyébként jószándékú emberek terjesztik, akiknek nincsen semmilyen tapasztalata az egész témával kapcsolatban" hát nem is szeretném, ha lenne tapasztalatom, de nem félinfókat, kitalációkat irunk le, hanem én speciel azt amit Tőle hallattom, vagy a Barátnőmtől, aki pénteken beszélt Velük. Szerintem ez itt nem az a téma, ahol találgatni volna kedve az embernek, vagy upsz, egy kicsit hozzákölteni. Nem gondolom, hogy folyamatosan a sorok mögé kéne olvasni, látni, képzelni olyan dolgokat, amiket nem irt le senki. Ha cipelik is bárhova is, az is az Ő döntésük és biztos vagyok benne, hogy nem azért teszik, mert élvezik a kínt, hanem mert esetleg még nem adják fel a reményt és hisznek, biznak, ha a lelkük mélyén esetleg már tudják is, hogy fel kéne adni. De Ők szülők, és Inez a saját gyerekük, akiért az utolsó percig is, de küzdenek. Minden szülő igy tenné, szerintem. Én is, biztosan!
2010.03.09 21:14:04Rosa Rugosa
Ez borzalmas. Egyszerűen elviselhetetlen lehet.
2010.03.09 21:19:38Kaila
Összetörtek ezek a hírek... :(
2010.03.09 21:26:53Misszi
Sziasztok.Szeretném nektek leírni az én véleményemet.Én is vittem Dorent minden nap alternatív terápiára,és aki kezelte minden nap,egy fillért sem fogadott el,azt mondta ha sikerül meggyógyítani Dorent,akkor majd elfogad valamit,de ezzel most ne foglalkozzunk.Ha valaki érző ember,gyermek esetében ne kérjen pénzt,főleg ha már szinte nincs is remény.Különböző emberek vagyunk,de én az utolsó 1 hónapban már nem hordtam sehova,csak fájdalomcsillapítót kapott és itthon voltunk,ahol biztonságban érezte magát.Egyébként a korházból úgy engedtek haza hogy keresni kellett egy orvost aki vállalta azt hogy kijár+egy nővér.Mert ha kell morfimszármazék akkór ezt nekik kell adagolni.Az utolsó nap Dorcsi is 4 óránként kapta sőt mellette néha még más fájdalomcsillapítót is,de néha így is fájt neki és ahogy közeledett a vége sajnos egyre kevesebbet aludt.Nem adhattak többet mert megállította volna a szívét.Sajnos ilyen kegyetlen az élet és a sors.
2010.03.09 21:28:49Kaila
:'(
2010.03.09 22:21:19no comment 01
ressmoni::((
2010.03.10 06:54:34egymásikanyuka
Balnamama!
A kis Inez nem morfiumot kap hanem panadolt
valószínű ezért vannak a fájdalmak...
Gondolom félnek a morfiumtól
2010.03.10 09:55:32manó99
[link]
2010.03.10 09:58:22manó99
Bocsi ezt nem ide szántam.
2010.03.10 19:11:16balnamama
egymásikanyuka
Ebben a stádiumban biztos, hogy nem panadolt kap, hanem morfiumot, a valóság az, amit Misszi is leírt...nem tudom, hogy ezek a mindenkit sokkoló ferdítések, hogy "ordít a fájdalomtól" meg panadolt kap egy végső stádiumos kisgyerek milyen félreértésből származhatnak, nem vitatva a kommentelők jószándékát, de megdöbbentőnek találom, hogy ilyen hírek keringenek és igazán remélem, hogy nem Inez anyukájától származnak, mert akkor fel nem foghatom, hogy miért nem viszik őt kórházba, ahol tudnák a fájdalmát csillapítani.
Misszi, nagyon sajnálom, hogy Dorennek sem sikerült meggyógyulni...sok erőt kívánok Neked.
2010.03.10 20:34:56Tintaszív
Sziasztok! Kedves balnamama!
Azt hiszem tudom, hogy mi folyik itt... Nem Kriszta mond ilyeneket, hanem az alábbi blogon lévő írást forgátják ki gyomorforgató "emberek", gyomorforgató stílusban...
Bálnamama! A kritika természetesen nem neked szól...
[link]
Kincs
2010. január 30. 22:15:17 - írta CaLiFan
2 komment
Kategóriák: Poronty
Kincs minden perce az életemnek, amit a kislányommal tölthetek, kincs, hogy ilyen hatalmas nagy hó van és mégis felvittem a hegyre síelni (igaz, morgott, mert tapadt a hó és alig csúszott, de akkor is kincs). Kincs a felvételi is, akkor is, ha fele annyit teljesített, mint amennyit tud, mert tudom, hogy egy kincs a gyerekem és igazi érték. Minden szava, véleménye, kinyilatkoztatása. Kincs, hogy matekoztunk, hogy szánkóztunk, hogy játszottunk és hóembert (vagy hóbaglyot inkább...) építettünk. Kincs az együtt chipsezés, az iskolatáska bepakolása, minden.
És eszembe jut az a reménytelenül boldogtalanul másik anyuka, aki fogja 24 órán át a kislánya kezét és várja, hogy lélegzik-e még. Én nem is tudom leírni, hogy mit érzek. Hogy ő mit érezhet. Hogy egyáltalán érez-e valamit. Nem lehet felfogni, hogy Picilány, akinek működik a szíve, a tüdeje, a mája, csak az az undormány van az agyában, az az agresszív rohadék és megzabálja, kiszívja belőle az életet. Annyira felfoghatatlan...
morfium
2010. január 29. 23:00:44 - írta CaLiFan
1 komment
Kategóriák: Fájdalom
Végső stádiumban van és a háziorvos felírt neki Panadolt. Hogy ne fájjon. Persze, hat egy ideig... Én csak órákig bőgni bírtam, aztán rájöttem, hogy attól, hogy le vagyok taglózva és sajog érte a szívem, nem segítek semmit. Elküldtem őket a legjobb dokikhoz- remélem, elmennek.
Azt hiszem, kicsit átértékelődik az, hogy mi a fontos... az igazán fontos.
és várja a halált
2010.03.10 20:35:41Tintaszív
és várja a halált
2010. január 28. 15:57:15 - írta CaLiFan
2 komment
Kategóriák: Fájdalom
Nem tudnak rajta segíteni, meg fog halni. Nem fogja túlélni, otthon van vele az anyukája és várja, hogy meghaljon. Nem tudnak segíteni rajta.
Azt mondták neki, hogy meg fog gyógyulni, hogy van esélye túlélni, hogy az egyszem gyermeke meg fog gyógyulni, hiszen minden égi erő vele van, érte van, minden angyal érte imádkozik, minden hit istene vele van... több százezer ember érte drukkol, adakozik, keresi a megoldást.
És miután túlvan a pici gyereke három műtéten, közlik az orvosok, hogy nem tudnak mit tenni, menjen haza és várja meg, míg a gyermek elmegy. Nem fog fájni, semmi baj nem lesz. A gyerek hangosan ordít órákon keresztül, ő szorítja két karjában, mert hiába félig vak, félig béna, még él, még lélegzik, még kimondja azt a szót, hogy Anya.
2010.03.10 20:39:43Tintaszív
Egyébként biztosan látjátok, hogy milyen "firssek" ezek az információk és aki még jobban utánanéz ezen az oldalon, amit Kriszta VALÓDI ismerőse/barátja szerkeszt, akkor az látja, hogy a "hírekre" éhes, szenvedésen és emberi kínokon élvezkedő katasztrófaturisták, még ezt az embert sem hagyják békén...
SZÉGYEN!
hirek
2010. február 11. 8:08:47 - írta CaLiFan
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Inez
hirek pedig nincsenek...
AKINEK NEM INGE NE VEGYE MAGÁRA!!!
2010.03.11 11:04:35Mariendorf
egymásikanyukát nem lehetne egymásik oldalra átlőni????
Mindig olyan "jóindulatu" bejegyzései vannak?
Minden jót Inezkém,legyen békés, nyugodt minden perced, anyukád pedig erős.
Köszönettel
2010.03.11 11:34:34balnamama
Tintaszív, köszi, én nem ástam bele magam ilyen mélyen a kommentekbe, de már látom, honnan származhattak a dezinformációk. Most már kicsit nyugodtabb vagyok Inez felől...az anyukájának sok erőt kívánok.
2010.03.11 13:14:35egymásikanyuka
Ezt nem én írtam hanem ti linkeltétek be a blogot ahol le van írva:
panadolt írt föl neki az orvos
2010.03.11 13:15:35egymásikanyuka
Balnamama! Ez miért dezinformáció??
Ő sem ír igazat ezek szerin??
2010.03.11 14:15:26balnamama
Egymásikanyuka
Bocs, nem írom le még egyszer ugyanazt, de aki látott meg közelről hasonló helyzetet, az tudja, hogy amit Te állítasz az egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Éppen elég borzalmas ez az egész anélkül, hogy hülyeségekkel (mint pl. panadol) borzolnánk egymás idegeit.
Amit Te állítasz, az egyszerűen
2010.03.11 15:46:26egymásikanyuka
Nem én állítom hanem a barátnője
2010.03.11 16:08:25egymásikanyuka
És képzeld láttam már közelről ilyet sajnos
Én is meglepődtem ezen a "panadolon" amikor olvastam hogy azt kap
De arra gondoltam biztosan féltik a morfiumtól vagy van valami újfajta fájdalomcsillapító
2010.03.11 19:11:19Bohoc
Reméljük, hogy a kis INez meggyógyul és újra láthatjuk őt mosolyogni és játszani!
Erőt és Kitartást a Szülőknek és Ineznek is!
Pólus KölyökParkos lányok
2010.03.11 20:26:59ressmoni
olvasom a sorokat és nézek nagyokat..
számonkéritek Krisztán, hogy nem ir, pedig adakózóként jogotok van tudni mi van a kislánnyal.. (akinek nem inge..)
majd másik, mert nincs gyereke, ne okoskodjon, mert nem ismeri ezeket az érzéseket,
majd jön info, amit megkérdőjeleztek, hogy félinfo, kitalált, ilyen olyan,
máshonnan másol valaki ide infót, ami Inezről szól és ismét megkérdőjelezitek,
és elégedetlenkedés és kötekedés és beszólás és kiforgatás és megkérdőjelezés. Milyen jogon? Milyen alapon? Ki az aki itt mindenkinél mindent jobban tud, aki bárkit is számonkérhet és vitathat?
Borzalom! Ez a rengeteg rosszindulat ami némelyik emberből sugárzik, hát kritikán aluli. Irtam, hogy én csak olvasóként voltam jelent nagyon sokáig, majd irtam infot, és már a 3. hozzászólás ki lett forgatva, mintha legalábbis a hiénák a döghusra várnának, hogy téphessék, marcangolhassák. Ez a hozzáállás, hogy ha nem ir akkor miért nem, mikor tartozik ennyivel, ha valaki ir, akkor azt kitalálta. Komolyan erről szól itt minden?
Sajnálom, hogy beléptem és irtam.
Ami infót megtudok a továbbiakban, megtartom magamnak, ti meg csámcsogjatok valami máson. Inezéknek erre semmi szüksége.
Szégyen!
2010.03.11 20:31:14dodóó
2010.03.11 20:26:59ressmoni
Ami infót megtudok a továbbiakban, megtartom magamnak, ti meg csámcsogjatok valami máson. Inezéknek erre semmi szüksége.
Szégyen!
Nem csodálom hogy megtartod magadnak és nem írsz többet!
2010.03.11 20:39:29meeko
De ugye nem hívogatjátok az anyukát?
2010.03.11 21:12:48ressmoni
dodóó, tegnap is kaptam új infót, ma is, de "nem vetem a farkasok közé". Itt már sokan ugyis előre tudják, hogy az infó honnan van, hogy mi is vagyok? és élvezkedem a rémhireken. Minek irnék bármit is? Itt már nem Inezről van szó.Itt már egész más a fontos népnek.
meeko, komolyan azt gondolod, hogy olyan primitiv vagyok, hogy csak azért, hogy én, vagy bárki idegen többet tudjon Inezről, telefonálgatnék nekik? Eszembe se jutottt! Nekem a száma sincs meg. De ha meglenne se jutna eszembe felhivni. Mit mondhatnék nekik? Mit kérdezhetnék? Minden percben rájuk gondolok és erőt és erőt és erőt kivánok nekik és Ineznek fájdalommentes napokat, órákat, perceket...
2010.03.11 21:21:08meeko
Volt ilyen...
2010.03.11 21:33:23ressmoni
elhiszem, de nekem nem jutott eszembe.
2010.03.11 21:34:48nyúlmama
meeko, azt hiszem, mindenki el tudja dönteni, hogy mit csinál ,azt miért teszi.
Miért érzi néhány ember azt, hogy ő tudja megmondani, mi a jó, és hogy ismeri az emberek indítékait, szándékait?
Egymást sem ismerjük itt, Krisztinát sem, de mindenki észt akar osztani.Néhány ember jóhiszeműen megosztotta itt a híreket, mert azt hitte, aki ide ír, azt érdekli.Erre ki lett mondva, hogy katasztrófaturizmus, meg ez, meg az.
Egyébként Kriszta megadta a telefonszámát a lapon, amit el is tüntethet, ha akarja.
2010.03.11 21:35:57nyúlmama
Ja, és ki honnan tudja, hogy aki felhíva Krisztát, az nem ismeri-e őt?
2010.03.11 22:39:31ressmoni
nah, ez a katasztrófaturizmus nem jutott eszembe előbb.
Én itt azt hittem olyan emberek irnak, figyelnek akiket érdekel Inez. De nagyon hamar rájöttem, hogy nem.
Három gyerekes anyuka vagyok, aki ha lázas lesz a gyereke már hülyére izgulja magát, nem hiszem, hogy tudnék nem átérzéssel gondolni Krisztára, vagy ne fájdalommal gondolni Inez fájdalmára. Más meg, ismeretlenül simán a másikhoz vágja, hogy kataszrtófaturizmus és hogy élvezkedünk a témán. Élvezkedni egy haldokló kislány életén? Vagy az anyukáén, akinek ezt naponta meg kell élnie és nem tudja lesz e holnap? Igazán szánalmas gondolat! Bárki fejében is fordul meg az ilyen! Azért Krisztus keresztrefeszitésénél itt jó sokan sokra vitték volna, mert kövezésben bajnokok! Ahelyett, hogy valóban inkább Inezre koncentrálnának és kérni az égtől, a nem tudom kitől mitől, hogy ha már igy kell élnie, elmennie, akkor legalább ne fájjon neki! Szerintem ezzel többet tehetnénk, mint hogy itt találgatunk és MI tudjuk, hogy ő honnan és hogyan szerezte az infóját, mert MI olyan rohadt okosak vagyunk! Mindenki felett állók! Megtehetjük!
2010.03.11 23:00:08csutkababa
ressmoni
Ezt már hagyd abba. Ez nem rólad szól.
2010.03.11 23:09:23ressmoni
én is véleményt mertem irni, vagy valahogy védeni, menteni magam? hjaaaa, bocs!
a 3 gyerekes anyukán kivül semmi, de semmi nem szólt rólam itt, de bocs! Csak tudod mi a baj? Hogy már Inezről sem! :(
2010.03.12 08:45:12Mariendorf
Kiújult az ötéves Inez agydaganata," ez volt a hír.
Ez Inezről szól!!!!!!!!!!!!!!
Minden jót neked kicsi Inez!!!!!!
2010.03.12 08:53:56manó99
Szerintem le kellene zárni ezt a posztot.
:((
2010.03.12 10:12:12Tiglis
Pár napja tudtam meg a borzalmas hírt, azóta csak sírok és imádkozom a csodáért. Állandóan Kriszta képe van előttem, ahogy tartja az ölében azt a kis sovány testet... Akármit is írtok, én még mindig bízom, lehet naív vagyok, de nem szabad feladni.
2010.03.12 10:39:18Yukivoltam
Tünde, nem lehetne lezárni ezt a posztot?
2010.03.12 10:50:23dodóó
Yuki én már azt is kértem hogy legyenek törölve a hozzászólások addig míg arról szólt amiről kell Inez oldala.
2010.03.12 10:59:29Tünde
dodóó és a többiek: én is kértem többször, hogy ha valamit szeretnétek, írjatok egy mailt és igyekszem azonnal megoldani a problémát - mivel nem tudom elolvasni az összes kommentet. ezt is csak véletlenül vettem észre.