PORONTY

Gabonapehelytől menstruál az ötéves kislány

2009. június 22., hétfő 11:40 |

Ötévesen menstruál és csomókat találtak a mellében annak az óvodás kislánynak, akinél kimutatható, hogy a betegségét fertőzött gabonából készült élelmiszer okozta - írja a Független Hírügynökség a Délmagyarország nyomán. A család az "egészséges életmód" híve és rengeteg gabonapelyhet fogyasztanak. A vizsgálatok szerint ez okozta a kislánynál a korai pubertás jeleit. A Velvet is beszámolt a fuzáriumgombával fertőzött gabona veszélyeiről.

Az eddigi kutatások szerint a gabonaféléket megtámadó fuzáriumgomba egyik mérge okoz a lányoknál rendkívül korai menstruációt, a fiúknál mellnövekedést, mindkét nemnél csomókat és később ez kihat a nemzőképességre is. A Délmagyarország információi szerint az üggyel kapcsolatban hétfőn rendkívüli ülést és sajtótájékoztatót tartanak a Budapesten az Élelmiszer-biztonsági Hivatalban, írja a Független Hírügynökség.

KOMMENTEK

  • 2009.06.22 20:08:34Ariaden

    Húslevest úgy kell főzni, hogy vasárnap hétkor felteszi az ember és délután egyig a tűzhelyen felejti :) Nyámm :)
    Azt azért jó lenne tudni, hogy mit is evett a kislány.

  • 2009.06.22 20:42:37Farkasokkal táncoló

    Ma volt erről szó a hiradóban. Nekem megvallom, kicsit homályos ez az egész. Csongrád megyében történtek a betegedések kizárólag, és nem csak a cikkbéli kislány, hanem rajta kívül még vagy 10 ovodásnál okozott hormonzavarokat a toxin. (Nem egyszerre!)

    Csakhogy az élelmiszerbevizsgáló nem talált egyik gamonában sem a határérték feletti toxint. Most vagy egy konkrét áru a ludas, vagy pedig esetleg máshonnan került a szervezetükbe, szerintem ez a hír fog még kapni egy vajszínű árnyalatot a későbbiekben.

    Húsleves: Én mindig rakok bele maggi kockát, már a nagyanyám is rakott bele vegetát, ez a titka.

  • 2009.06.22 20:57:17d.t.mom

    Rendszeres biotermék vásárló vagyok (hetente a biopiacon szerzem be a zöldségek-gyümölcsök nagy részét, húst, tojást stb.) Ismerem a termelőket, sőt a legtöbbjük gazdaságában is jártunk már a családdal. Valaki a korábbi kommentjében azt írta nem ízlett a biotermék.... Hát nem tudom, ott a répának répaíze, a paradicsomnak paradicsomíze van...és még sorolhatnám.... nem kell a zöldségeket és gyümölcsöket agyonfűszerezni (pl. SOHA nem raknék adalékanyagoktól hemzsegő leveskockát a húslevesembe.... hiszen nem attól kellene, hogy jó íze legyen). Egyszóval az igazi biotermékek ellen kár szót emelni, aki már kóstolta, tudja mi a különbség. Egy szürkemarhából, mangalicából vagy Hortobágyon kapirgált tyúkból készült húslevesnek soha nem lesz párja. A fuzárium gomba toxinja pedig könnyedén előfordulhat bármely müzliben, mustárban, vagy majonézben is, hiszen azok adalékanyagként tartalmaznak lisztet!

  • 2009.06.22 21:06:11fecske

    Lányok, szerintem itt nem az a lényeg, hogy bio és teljeskiörlésű, hanem hogy forgalomba mehetett.

    Nyilván nem minden bio meg teljes..ű fertőzött, de ezek szerint szigorúbb ellenőrzés kéne, hiszen aki árusítja, annak általában engedélye van rá, ezért megbízol a minőségben. Úgyhogy nem a szülő a felelős ilyen esetekben, hanem a hatóság, aki nem ellenörzi kellő gyakorisággal és alapossággal a termelőket. (Persze tudom, nincs kapacitás...).

    Egyébként mi is belefutottunk ebbe, a lánykámnak 6 évesen kezdett nőni a melle, rohantunk az orvoshoz, kiderült, hogy bármikor elkezdhetett volna menstruálni is, petefészek cisztája is volt - képzelhetitek. Az első kérdés, amit a gyermeknőgyógyász feltett, eszik-e müzlit, cornflakest, dobozos vagy zacskos tejet iszik. Azt hittem padlót fogok, hát hogy ellenőrízhetném az alapélelmiszereket? Nem ettünk biót, csak sima boltit.

    Végül gyógyszeres kezelést kapott 3/4 éven keresztül, utána tünetmentes lett, azóta minden rendben. Most 9 éves, de a nyári táborokba adok vele majd betétet (már 6 évesen mindent megtudott ezekről a dolgokról a helyzetnek köszönhetően), miközben imádkozom, hogy legalább 10 éves koráig kihúzzuk a menstruálás megindulását.

  • 2009.06.22 21:08:21Vierre_

    Cöh. És d.t.mom mesélj a háztartásotok jövedelméről és kérlek ne szúrd ki a szemünket a minimálbérrel, ha te minden héten biopiacozol. Én pölö utálom a biotejet, azt gondolom ízlésről vitatkozni több mint meddő. Nem baj, ha fanatikus vagy és tény, hogy a profiban vett csirke csak kockával értelmezhető egy levesben, de.
    De bazdmeg én szeretem egy két szar ízét. Szeretem a kóla és a hagymás-tejfölös csipsz ízét. Ezeket én fogyasztom, a kölykök nem, de kikerülhetetlenek az óvodában egy-egy ünnepen pölö. Nem a kóla. :)))) Mondjuk egy nem bio szörp. És tudod 2009ben amikor már nem az ezernyolcszázas éveket írjuk és amit beszívsz levegő sem a Svájci Alpokból leáramló hideg-friss-zamatos légáramlat és spec nincs havi három-négyszáz ezres családi jövedelmünk pont szarok a biora. Majd ha geci sok pénzem lesz a havi egy kóla és csipsz mellé a szotyit nem is említve biztos én is biofanatikus leszek, de addig maradok a tömegtermékeknél kockázva és vegetázva. Jelzem. Még nem nőtt ki a harmadik cickóm tőle.

  • 2009.06.22 21:18:03Lexie

    Angliában a gyerekek 99%-a, és a felnőttek nagy%-a zabkásával kezdi a napot, és ott sokkal nagyob a bioláz,szóval ennek a fele gondolom bio. kint én egyáltalán nem hallotam menstruáló 5évesekről.... Az meg a másik,h arról is volt cikk, lehet pont a velveten, h Amerikában meg azért érnek olyan korán a lányok mert asok műkaja hormonzavart okoz nekik.... Nos akkor most melyik igaz?

  • 2009.06.22 21:19:26loreál

    Sziasztok!

    Ez az első hozzászólásom, eddig csak olvastam a dolgojókat, de most úgy éreztem muszáj leírnom amit tudok.
    Szóval, hogy a PÁNIKOT ELOSZLASSAM:
    Apukám mezőgazdasággal foglalkozik, konkrétan nagyban termel étkezési gabonát!!!!
    A cikk olvasása után gyorsan felhívtam( ezer éve ismerema FUZÁRUIM szót, annak ellenére, hogy abszolút nem értek a mezőgazdasághoz...nem tudom megkülönböztetni a búzát az árpától)
    A lényeg, nem kell parázni!!!!
    Fuzáriumfertőzés mindíg is volt és lesz is....100 éve is volt, sőt akkor még nem is tettek ellene semmit. Most igen, permetezik ha kell. Ja és minden gabonát bevizsgálnak, ahol többek között nézik a fuzáriumszintet is. Ami mellesleg csak a gabona héjában van, tehát a sima fehér lisztes dolgok alapból nem lehetnek fertőzöttek. A teljes kiörlésűekben és korpában fordulhat elő, legfőképp ha ellenőrizetlen gabolnából készül valami!!!!!!!És itt azt hiszem ez a lényeg.. Na meg az, hogy baj ott is csak akkor lehet ha valaki eszeveszett mennyiséget fogyaszt valamitől!!!!!!Ha semmi mást csak gabonapelyhet eszel lehet, hogy baj lesz...de ez igaz lehet bármire.....ha változatosan étkezünk nem lehet gond.....
    Még egyszer összegezve fuzárium ügyileg a teljes kiörlésű, bio( nem permetezett) és a korpa lehet veszélyes, bár elvileg ha ellenőrzött a gabona annak sem szabadna.

  • 2009.06.22 21:24:56d.t.mom

    Vierre_, nem nem minimálbérből élünk, mint ahogy gondolom az itt kommentezők többsége sem... a bio ízekről senkit sem győzködök, egyszerűen én így gondolom és kész... ja, a gyerek valahogy mégsem szereti sem a csokit, sem a chipset, sőt még a hiper-szuper gyerekjoghurtokat sem. Pedig kap, időről-időre megveszem, és megkóstoltatom (próbálom) és mivel igazi ízeken nő fel, nem tettük tönkre az ízlelőbimbóit, ezért el tudja dönteni, hogy mi az ami kell neki... amúgy nem csak én, tudom, hogy pl. titokban a nagyi is be-be próbálkozik csokikkal stb. teljesen sikertelenül. Egyébként meg egy üveg kóla és a chips sem olcsó, de ha te ezt választod... és ha a minősített biotermékekeket nem engedheted meg magadnak, attól még kereshetnél vidéken megbízható nénit, bácsit akitől beszerezheted a zöldség/gyümölcsöt. Ja, tényleg, az túl macerás lenne...

  • 2009.06.22 21:33:00dodóó

    d.t tényleg macerás.
    Ha a néni nem jön a piacra hanem én megyek busszal az azt jelenti hogy a 6.20-kor induló járattal megyek oda érek 7.10-re.ott vagyok 8-ig.
    8.20-kor jön a buszom de falujáró így 9.40-re érek haza és csak utána kezdek főzni.
    na ezt azért hetente 2-3-szor inkább nem.

  • 2009.06.22 21:33:41madz

    már megint egy kalap alatt a csoki meg a műcuccok...

  • 2009.06.22 21:35:57Vierre_

    d.t.mom ha már személyeskedünk, azért megnézném azt a szegény gyereket aki megkóstolja a danonínót aztán merne neki ízleni, gondolom bájos kiselőadást kapna annak ártalmairól.
    A gyerekem csillagom, így a belvárosban, nem eszik csokit, nem iszik cukros szarokat, ásvány-és csapvízen tengődik "szerencsétlen" egyedül a sós nasi ami megy, ropi, én kérek elnézést, kalapácsot, fejszét. A csipsz meg a kóla, ami szerinted drága köbö kétszázötven, mert tudod max a nullaharminchármasat iszom.
    És így a belső városrészben nem találok sehol nénit kocsi nélkül. Tehát vonatozzak hetente el valahová és vonattal hozzam haza a cirka tíz kilós heti zöldség-gyümölcs ellátmányunk. Aha. Én örülök ha van háromszázért cseresznye és azt veszem meg. De ha lenne pénzem sem tölteném el értékes időmet nemtommilyen bioboltokban, hanem vegyes étrendre állnék át, van amit onnan van amit nem. Én nem misztifikálom túl a mangalicát, kéthavonta ha eszünk disznót, jó lesz nekem a suttyó natur oldalas is és a többi. A macerásságról meg csak annyit, hogy kocsival biózni több mint vicc. Miért nem költöztök ki valami tanyára és tartotok lovat, azzal csapnátok ki a gyereket a suliba, megtermesztenéd ami kell, vágnád a saját tyúkod és akkor bio lennél. És a rucik? Biok? A kocsid bió?
    Semmi bajom a biókkal, csak a fanatikusokkal van bajom.

  • 2009.06.22 21:37:38psyché

    en mindig meglepödöm, hogy vannak olyan "csodagyerekek", akik nem szeretik a csokit + egyeb edessegeket. en pl egeszen egszsegesen fözök, söt eleg sok biocuccot is hasznalunk (tej+joghurt), de a fiaim meg sosem utasitottak vissza a csokit, söt, ha lehetösegük lenne, bizony napokig csak csokin elnenek.

    husleves: en marhahusbol szoktam csinalni, mert az jo sokaig kell fözni. sosem rakok bele etelizesitöt, megis nagyon jo izü lesz.

  • 2009.06.22 21:41:30kerekbilincs

    Másutt: én is a "happy cows' milk"-et vettem, y-nal kezdődött a neve. :) Egyetértek, de azért vettem akkor dán gyesznyót, mert elfelejtették a nagy reklámozásban mondani, hogy száj-és körömfájás miatt épp akkoriban nem engedték be a kontinensre a britet.

  • 2009.06.22 21:44:24madz

    csokiból vannak olyan jó minőségűek, hogy szinte sajnálja az ember megenni, olyan szép.
    és vannak biocsokik is. sok.

  • 2009.06.22 21:44:52d.t.mom

    Vierre_ nem azt mondtam, hogy kizárólag bio-t eszünk, de törekszünk... kizárólag bio talán még egy tanyán a világ végén sem létezne... hiszen, ha áram van? És hidd el, az a "szegény gyerek" bár megkóstolja, utána mégis köszöni és nem kéri a felsoroltakat... nekem is egyszerűbb lenne, ha megenné, hiszen könnyebb bárhová elindulni úgy, hogy bármelyik boltba beszaladhatok... egyébként meg bicajjal járunk a biopiacra...

  • 2009.06.22 21:48:11másutt

    psyche; a csaladomban fogorvos volt, es szerintem amig iskolaba nem kerultem nem voltam csoki, cukor, rago kozeleben soha.
    akkor meg (70-es evek) nem alltak rakasra a csokikak mindenutt: a kozert, a benzinkut, a stb penztaranal, mint most. Volt 2-3 fele magyar csoki, mikulas, husveti csokitojas, oszt annyi.
    nem volt "divat" csokit zabalni allandoan.

    azota bepotoltam a csokievest, de igy is honapok telnek el, amig egy falat nem csuszik le a torkomon, soha. nalam a csoki addikcio, ha ketszer eszem, utana harmadnap is kell, 2 hetig nem birom abbahagyni, akkor is csak elvonasi tunetekkel, muszajbol, a ram felment +2-3 kilo miatt.

    a gyerekem 20 honapos es egyetlen egyszer latott edesseget eleteben: a szulinapi tortaja volt cukrozott. az egyetlen edes, amit valaha kapott, a fott repa es a gyumolcs. ugy nevelem, ahogyan engem neveltek: huson, rizsen es zoldsegen, gyomolcson.
    a nagyszulei akartak neki adni cukrozott babapiskotat: nem engedtem.
    amikor kikerul a karmaim kozul, fog enni eleg csokit, cukrot, es meg mindenfele szemetet. addig tolem nem kap semmit, csak ami atmegy a rideg mercem alatt. nem is tudja, mit veszit... egyelore.
    kifejlodott egy izlese, ami hus es zoldsegparti, aldja meg az isten erte.
    amig az en fedelem alatt lakik, itt nem fog "csokin elni".

  • 2009.06.22 21:49:49Kipikopii

    2009.06.22 21:19:26loreál

    Loreal: koszi szepen,jo volt olvasni vegre tenyeket, amik kimaradtak a szenzaciohajhasz mediatajekoztatasbol.

  • 2009.06.22 21:52:25éjszárny zöldi

    nehany hozzaszolo szerint se a haztaji se a bolti nemjo. csak szeliden erdeklodnek, akinek egyik sem jo, az mi a lofaszt eszik? :}

  • 2009.06.22 21:55:44éjszárny zöldi

    másutt: aztan azert lesz padlon a szervezete, mert annyira szokatlan lesz neki, amitol elzartad... a vegletek ritkan jok.

  • 2009.06.22 21:59:19ditakai

    eeesziiik ?! ...hát fotoszintetizál :-)

    és engem az is érdekelne, hogy aki ilyen szinten rá van tekeredve a témára, az mi egyebet NEM csinál a hétköznapokban, hogy ennyi fölös kapacitása van ilyen extremitásokra

  • 2009.06.22 22:01:25tigrincs

    Nem hiszem, hogy jó irányba megy a társalgás, ha egymás zsebében turkálunk, és azt nézzük kinek mire telik. A szülő dönt mindenről, sokszor nem is a legjobban, aztán valahogy csak túlélik a kölykök az anyai hülyeséget, legyen az túlféltés, túlöltözteteés, túlszeretés. A kajával se mehet tutira senki, csak, ha saját maga termeli, aztán a saját laborjában le is ellenőrzi, hogy a földből, levegőből, szomszédtól nem került-e bele túl sok káros anyag. Ebből a cikkből nekem ez jött le, elsőre. Másodjára meg az, hogy minden sz@rt el lehet adni kishazánkban. És ez bizony szomorú.

  • 2009.06.22 22:09:29madz

    másutt, a csoki mint szeméééét???

  • 2009.06.22 22:21:46glad az egyetlen

    Az itteni hsz-eket még nem olvastam el, de a nyilatkozat pro-contra elindult az ügyben a hatóságok között, de azért az erősen meglepet amikor ez ügytöl függetlenül eg yszakértő megjegyezte, hogy a teljes kirörlésű és a bio cuccokban van a legtöbb (természetes) toxin.

  • 2009.06.22 22:24:41madz

    nna
    http://velvet.hu/sztori/2009/06/22/nemzokeptelenseget_es_rakot_okozhat_a_fertozott_gabona/

  • 2009.06.22 22:29:32wish73

    csak a posztot és az utolsó pár kommenetet olvasva nekem is az jutott eszembe, mint farkasokkal táncolónak. hogy a bánatban lehet, h egy megyéhez kötődik a dolog, miközben a müzlik tudomásom szerint dobozban, zacsiban eljutnak mindenhova. akárhol is termelik, jut belőlük máshová is,kivéve, ha a faluvégi kiskertben csak saját részre terem. de akkor a megyében más sem betegedett volna meg, max a közvetlen szomszéd.
    nem lehet, h inkább a vezetékes víz, vagy valami nagyobb területre kiterjedő, de mégis jól lokalizálható szennyezés?
    amúgy a porontyon már több, mint egy éve is volt szó a teljes kiőrlésű cuccok és a korai pub. kapcsolatáról. spanyolviasz.

  • 2009.06.22 22:31:03wish73

    Vierre, a tejfölös hagymás layst én is titokban szoktam tolni, az a kedvencem, de képmutató vagyok a lányaim előtt.D

  • 2009.06.22 22:45:16cozumel

    En egy kicsit utana bogarasztam nemzetkozi szakirodalomban, csk egy pelda, de nagyjabol azonos allasfoglalason vannak:


    Titre du document / Document title
    A survey of Fusarium toxins in cereal-based foods marketed in an area of southwest Germany
    Auteur(s) / Author(s)
    SCHOLLENBERGER M. (1) ; SUCHY S. (1) ; JARA H. T. (1) ; DROCHNER W. (1) ; MÜLLER H.-M. (1) ;
    Affiliation(s) du ou des auteurs / Author(s) Affiliation(s)
    (1) Institute of Animal Nutrition, Hohenheim University, Stuttgart, ALLEMAGNE
    Résumé / Abstract
    A total of 237 commercially available samples of cereal-based foods including bread and related products, noodles, breakfast cereals, baby and infant foods, rice and other foods were randomly collected in southwest Germany during the first six months of 1998. The trichothecenes deoxynivalenol (DON), 3-and 15-acetyl-deoxynivalenol (3-,15-ADON), nivalenol (NIV), fusarenon-X (FUS-X), T-2 toxin (T-2) and HT-2 toxin (HT-2) were determined by gas chromatography/mass spectrometry following clean-up by a two stage solid-phase extraction. Detection limits ranged between 2 and 12 μg/kg. Based on all samples, the incidence of DON, HT-2, T-2, 3-ADON, 15-ADON, and NIV was at 71, 18, 4, 4, 4 and 2%, respectively; the average contents in positive samples were at 103, 16, 14, 17, 24 and 109 μg/kg, respectively. Fus-X was not detected in any sample. A lower (P < 0.05) DON content was found in baby and infant foods as well as in cookies and cakes compared to bread. Overall, based on the incidence and level of all six toxins, the degree of contamination was lowest in baby and infant foods.

    ****** Foods produced from either white or whole grain flour did not differ (P > 0.05) with regard to the incidence and level of DON. *****

  • 2009.06.22 22:47:08másutt

    madz: a csoki nem szemet.
    :)
    nem hiszem egyebkent, hogy egy 20 honaposnak barmifele edessegre lenne szuksege.

    talan kicsit kesobb, meg nem mondom mikor, de felolem nyugodtan ehet.
    (2-3-4 eves?)

    amit szigoruan vettem, az az angol egeszsegugy altal ajanlott 1 eves korig se cukor, se mez, se csoki szabaly. azota, oszinten, nem volt alkalma... meg nem tudom magyarazni miert.

    a nagyszuloknek meg szerintem pszihologia szukseguk van ra, hogy az az 1 nap, amig veluk van, "rosszalkodhasson".
    nem lesz megmondva, hogy nem szabad.

    de itthon, nslunk, nem.

  • 2009.06.22 22:48:14cozumel

    Utolso mondat a lenyeg nagyjabol: tehat a vizsgalt toxinok, koztuk a fusarium, nem fordultak elo nagyobb tetelben a teljes kiorlesu cuccok kozt.

    Persze a medianak ezt igy kell talalni, mert mennyivel jobban eladhato egyszerueknek, hogy "nezma' annyuk, ezek is osszezabaltak mindenfele egessseges szart, azt a vegen harom melle nott a gyereknek" ...

  • 2009.06.22 22:53:44glad az egyetlen

    "...Én speciel a helyi piacokon szeretek vásárolni..."

    Na igen ez amiről viszont már korrában tudtam, hogy piaci áru az egyenlő az oroszrulettel.
    Több eset bizonyítja, hogy a kistételben árult hobbikertészeti terékek néha egyenesssen életveszélyesek.
    Józsi'bá hajlamos nulla szakértelemmel minden szart rászórni a meggyre kilóra, csak hogy ne legyen kukacos.
    És akkor a házi hentes áruról ne is beszéljünk...

  • 2009.06.22 22:54:53kriszi

    Ez is nesze semmi, vásárolj termelőtől. Mert ugye a termelő a lisztet (amit jellemzően nem is árul) pl. a saját két kezecskéjével őrli meg, és még véletlenül sem keveredhet bele penészgomba. Asszem, ez is olyan dolog, mint a hormonok a vízben: na bumm, most lehet min pánikolni, de tenni ellene nem tudunk semmit.

  • 2009.06.22 22:57:51glad az egyetlen

    "...Utolso mondat a lenyeg nagyjabol: tehat a vizsgalt toxinok, koztuk a fusarium, nem fordultak elo nagyobb tetelben a teljes kiorlesu cuccok kozt...."

    Ha ez arra volt esetreg reakció amit írtam, akkor:
    "...ez ügytöl függetlenül eg yszakértő megjegyezte, hogy a teljes kirörlésű és a bio cuccokban van a legtöbb (természetes) toxin...."

    vagyis nem biztos, hogy amiről beszélt a szakértő az a fenti "vizsgalt toxinok" között megtalálható.

  • 2009.06.22 23:00:20glad az egyetlen

    Másik ismerősöm a termelői mézzel járta meg.
    Allergiája miatt csak hársfa mézet ehetet, ami ugye drágább.
    Mikor vette a mézet 5x rákérdezett, hogy egy biztos tiszta akác méz-e, majd otthon olyan rohamot kapott a jelek szerint virágmézzel higított méztől, hogy ihaj!

  • 2009.06.22 23:01:23wish73

    és biztos, hogy a kert végében , épp 5 méterre a veteményestől tutira nincs egy szívecskés kukucskálóval, deszkaajtóval ellátott szó szerinti budi, amiből esőzéskor, meg a talajvízzel tutira nem is kerül semmi a veteményes földjébe. és ez nagy szerencse

  • 2009.06.22 23:35:08loreál

    Kipikopii- nagyon szívesen, bár ahogy én elnézem itt már egy kissé elment a téma időközben.
    Azért örülök, hogy valakinek tudtam infóval szolgálni. Jó éjt!
    És nyugodtan egyétek meg a reggeli műzlit...tutira senkienk nem lesz tőle semmi baja....

  • 2009.06.22 23:35:53madz

    másutt, a csokit nem azért eszi az ember, mert szüksége van rá :))
    de egyébként igazad van, nálunk is ismeretlen fogalom volt egyéves korig a cukor meg a csoki, akkor volt egy torta, amit megnyalt. de még egy-két évig nem forszírozom az ügyet
    és nálunk szerencsére a nagymama sem

  • 2009.06.23 00:32:41Vierre_

    Én szeretem a finom dolgokat. És szeretem az egészséges és finom dolgokat. De szeretem az egészségtelen és finom dolgokat. És van egy rakat E ami gáz, de egy csomó E valójában ártalmatlan. Pölö cékla, aszkorbinsav (C vitamiin), karotin stb. Az én húslevesem über. Legendák szólnak róla. Minden szart belepakolok ami kell de tény, ha darabolt csirkéből csinálom lószar íze sincs egy-két kocka nélkül. Ezért figyelek már arra, hogy egész legyen és honnan származik. Szóval nem vagyok fanatikus biogirl, de jobb ha egészséges mint nem, de szeretek bűnözni. Nem teszem gyakran mert nem vagyok édesszájú, ezért ált csipsz vagy szotyi a bűnös kólával kombózva, max kéthavonta. Megkívánom és jól esik. Vannak olyan cuccok ami geci egészségtelenek ellenben geci finomak és ízesek. :)))))))

  • 2009.06.23 00:41:28másutt

    hozzam barki johet kolazni, most vettem egy 64-es doboz csomagot, nagytetelbenm mind a 64 benn van a jegszekrenyben.
    nagyon jol csuszik a biocsirkere.

  • 2009.06.23 00:46:33Vierre_

    másutt höhöhöhöhöhö :)))))))))))))

  • 2009.06.23 00:46:58ditakai

    nademásutt... szóhoz sem jutok a megbotránkozástól :-)

  • 2009.06.23 00:56:24Vierre_

    Tuti biokóla. Biofekete bióbubival biokoffeinnel és biokólaaromával. Másutt nem adja alább, vett baszki hatvannégy doboz biokólát. :))))))))

  • 2009.06.23 00:56:28másutt

    mint amerikai, azt kell hogy mondjam, hogy az en hajom biza kolatengeren vitorlazik. sajnos itt ebben a szornyu orszagban, ahol lakom, nincsen Diet Mountain Dew, mert az az igazi.

  • 2009.06.23 01:04:32Vierre_

    másutt, te nem brit vagy baszki? Vagy ez most vicc volt és elbasztam? :)))))))))))))))))))))

  • 2009.06.23 01:08:11ditakai

    Vierre, vendég van a váróban odaát :-D (női munkaerő téma)

  • 2009.06.23 01:31:43Vierre_

    Vágom. VAn egy ifjú regesünk. Új haver a bandában. Bruhahahaahahahahaah.:)))))))))))

  • 2009.06.23 07:50:50nyúlmama

    Szerintem az a baj, hogy először is, miért kell mindjárt felkapni a hírt, ami csak félhír, nincs semmi bizonyítva még, de persze ezen jól el lehet a médiában csámcsogni napokig. És már rég nem az a lényeg, hogy szegény gyerekkel mi van.Ez a termelőtől vásárló dolog: egyrészt nem lehet mindent megvenni a termelőtől, ahogy ezt már más is írta itt. Másrészt erről is hallottam már fura dolgokat, hogy aszondja, nénikét kiállítanak a piacra, mint termelőt, oszt valakinek a dolgait árulja, egy frászt a maga által megtermeltet. És ha azt, akkor azt honnan tudhatjuk biztosan, hogy az minden ízében jó? Voltam én már vidéken egy háznál sajtot venni, hát mit mondjak, nem vettem, miután láttam, hogy hol készül, és milyen körülmények közt. De ha ezt kiviszi a piacra, akkor ezt nem látod ám!
    Aztán: én is szeretem a rozs kenyeret, a barnát, stb. De azt hiszem, többen elég egyértelműen leírták, hogy egy biztos: a fuzárium ezekben a cuccokban van leginkább jelen.ezzel együtt nem vagyok bio- ellenes, csak szkeptikus, mert ahogy már más is leírta, látjuk, tudjuk, hogy amit bio-ként 3x annyiért árulnak, az tényleg az?
    És engem is elgondolkodtat, hogy miért kerülhet polcokra az, ami nem egészséges? Tán csak nem azért, mert jó hasznot hoz?És aztán lehet mondani, hogy ejnye, bejnye, minek veszel ilyet?
    Amúgy meg, hiába nézed meg, mit veszel, mert nincs ráírva, ha meg igen, akkor mindenről tudod, hogy az mit jelent?És persze, hogy mi az egészséges, az is változik- vaj kontra margarin, ki emlékszik még?Amikor a gyerekeim kicsik voltak, jártunk fel allergiavizsgálatra , és ott mesélte a doktornő, hogy sok esetben ők is csak onnan tudják meg, mi van pl. bizonyos kenyerekben, hogy a tartósítószerre allergiás gyerek mamája felhívja, hogy x kenyérben biztos van, mert a gyerek rosszul lett tőle.

  • 2009.06.23 08:03:14anyamadár

    Szerintem nagyon nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt az étkezésben, főleg ha gyerekeid is vannak.
    (ezzel most nem mondtam újat mi?:))
    Itt legtöbbször a szupermarketben veszem meg az élelmiszereket - zöldséget, gyümölcsöt is - csak ritkán jutok el piacra, és csak reménykedni tudok abban, hogy rendesen bevizsgált termékekről van szó. Többet nem tehetek.

  • 2009.06.23 09:03:55fHold

    basszus! a többség osztja az észt, hogy mi egészséges, mi nem az. pedig nem ez most a kérdés!! a kérdés az, hogy meg lehet-e bízni a polcon lévő termékek minőségében. (nem hinném, hogy a szomszéd Józsi bácsi maszek üzeméből vették a müzlit, ha meg igen, akkor arra is vonatkoznak szabályok!) a kérdés, hogy a szabályok elegendő védelmet nyújtanak-e. és ha igen, akkor ki-kik nem tartják be őket? ha nem, akkor nosza, változtassunk. akik pedig veszélyeztetik a MI (nem, nem csak a - mostmár beteg - kislány) egészségünket, azokat söpörje el a népharag. legalábbis messze az élelmiszeripartól.

  • 2009.06.23 09:32:26Baatkaa

    Hiaba akarsz egeszsegesen elni, ha kozben megmergeznek! fHoldnak igaza van, lehet-e egyaltalan bizni az elelmiszeriparban?

  • 2009.06.23 10:05:05zölderdö

    Sehol nem írták, hogy a család biot evett, csak azt, hogy teljes őrlésűt. Egyébként meg durva az, amikor 1,5-2 éves gyerekeken narancsbőrt látok (egy bölcsiben, nem Magyarhonban, nyugaton:-)), mert minden szart megesznek, porból készült barnaszósz, cukor, minden tele tartósítószerrel,adalékanyaggal, aszpartamos szörp stb. Az egyik legnépszerűbb babakeksz (Liga) tartalmaz répacukrot,és glükóz-szirupot és 6 hónapos kortól adják a gyerekeknek! Pedig ahogy "másutt" is írta 1 éves kor alatt a gyereknek nem ajánlott hozzáadott cukor ill. só. A jelszó itt: no artifical colours or flavours, csak ez nem azt jelenti, hogy más adalékanyag nincs benne. Persze senki nem olvassa el, mi van a címkén.
    A tej meg azért nem igazán egészséges, mert az eredetileg a kisbocinak van kitalálva, nem az embereknek. A kecsketej egyébként közelebb áll az emberi tejhez.
    Nagyanyáink korában nem voltak autók, amik szennyezték a levegőt, és nem használtak növényvédő szereket, és nem ettek késztermékeket (amikben van többek között a génkezelt szója pl. csoki, felvágottak), és nagyon kevést húst, ezáltal nagyon kevés zsírt. Nem ettek minden nap szalonnát.

  • 2009.06.23 10:28:41kriszi

    Gondolkodtam... azon, hogy mennyire érdemes azt mondani, hogy én csak ilyet, meg csak olyat veszek. Amennyire tudom (nem biztosan), a bolygón nem vagyunk bőviben az élelmiszernek egyáltalán. Egyre gyakrabban vizionálok olyan sci-fiket, amelyekben szintetikus úton állítják elő a kaját-piát-mindent.
    Úgyhogy lassan nem tudom, mivel teszek jobbat a (nagyobbacska) gyerekeimnek: ha kizárólagosan bión nevelem őket, vagy ha úgy, hogy végszükség esetén ők vagy az utódaik akár mosóporon is megéljenek.

  • 2009.06.23 11:36:00mazsola84

    Én aztán nem vagyok bio, de csajok könyörgöm ne tegyetek már a húslevesbe kockát, meg vegetát meg ilyen szarokat.
    Ha nem elég erős az íze inkább főzzétek marhahúsból (én nem is szeretem a szárnyas húslevest, zsírosabb, de nem ízesebb).
    1 kg-nyi marhahúsból nekem simán van 6-7 liter gyönyörű aranysárga gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény minőségű levesem.
    Elfogy az utolsó cseppig.

  • 2009.06.23 11:44:51anyamadár

    Mazsola én sem vagyok bio de én is csak zöldfűszereket használok. Ízfokozó nem kell a húslevesbe (meg semmibe) csak sok finom zöldség esetleg a csirke mellé pulykanyak és tényleg ráérősen főzni.

  • 2009.06.23 11:58:45mazsola84

    anyamadár, nekem a húslevesbe a következő ízfokozók mennek: hús, sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, kelkáposzta (kevés) vagy kelbimbó, hagyma, fokhagyma, paprika, só, egész bors, krumpli, petrezselyem.
    Ezekkel faszán lehet fokozni az ízeket :)

  • 2009.06.23 12:03:25dodóó

    Nekem a húslevesbe a következő ízfokozók mennek: hús, sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, kelkáposzta (kevés) vagy kelbimbó, hagyma, fokhagyma, paprika, só, egész bors, krumpli, petrezselyem.

    mazsola nem baj hogy bemásoltam?

    Krumplit te i egészbe teszed bele?

  • 2009.06.23 12:06:21mazsola84

    Nem baj.
    Kisebbeket teszek bele egészben, és csak az utolsó 15-20 percben, különben krumplipüré úszik majd a levesben :))

  • 2009.06.23 12:13:02psyché

    en is jobban szeretem a marhahusbol keszült levest. a vegen en meg szoktam bele csirkemajat is dobni par szemet. nagyon finom benne.:-)

  • 2009.06.23 12:17:02dodóó

    Viszont a tésztát külön vízben főzöm ki.nem a levesbe.

  • 2009.06.23 12:17:15anyamadár

    Psyché a májat én is a végefelé dobom bele :)

  • 2009.06.23 12:18:27anyamadár

    Dodóó a tésztát én is külön főzöm ki és külön tálalom, csakúgy mint a zöldségeket, húsokat és leszűrt levest.

  • 2009.06.23 12:22:29psyché

    en is külön fözöm ki a tesztat. a zöldsegeket es husokat szinten külön talalom. a leves leszüreset viszont ki szoktam hagyni. a ferjem szerint az a legjobb resze, nehogy mar kidobjam.:-)

  • 2009.06.23 12:23:02dodóó

    Egyszer megjártam egy 8 tojásos sokat reklámozott tésztával.
    Nagyon gázul nézett ki.

  • 2009.06.23 12:24:09anyamadár

    Óh én nem dobom ki a leszűrt cuccokat, hanem beborítom Mashu meg az én tányéromba. :)))

  • 2009.06.23 13:31:16kriszi

    Tészta külön főzve, de erre a célra kimerített, kevés levesben (anyóstól ellesve). Jobb íze lesz.
    A leszűrt cuccok nálunk javarészt visszamennek a levesbe, sőt a húst is lefaragom-felkockázom, és visszaborítom. Pár dolog, amit nem mindegyikünk szeret, vagy nem néz ki jól (pl. petrezselyemzöldje-csokor, szétfőtt vöröshagyma) megy a páromnak. De a tésztát is rámerítem az egészre, és így esszük. Ízlések és pofonok...

  • 2009.06.23 14:58:07mazsola84

    Nem azért, hogy a zabálást reklámozzam, de (cozumel, most ne figyelj ide) ma véletlenül elvetődtem egy CBA-ba és éppen volt akciós fahéjas-mogyorós croissant 89,- pénzért. Gondoltam próba cseresznye, veszek kettőt. Most burkoltam be az egyiket, és bár köze nincs a croissanthoz, inkább egy mini kürtőskalácshoz hasonlított, de valami olyan isteni volt, hogy itt kell hagynom az irodában, ha azt akarom, hogy holnap reggelire megmaradjon a másik.

  • 2009.06.23 15:14:57cozumel

    nahat mit latok, bekapcsolom a gepet, itt virit a nevem, es Mazsola bevallja bunet :-))))))

    Nem banom, reggel meg en is lagyszivu vagyok, csak 2X 8 negyutemu fekvotamaszt rovok ki ezuttal :D:D

  • 2009.06.23 15:17:23cozumel

    fHoldnak meg igaza van.

    Az utobbi evekben elelmiszer botrany botrany hatan, es nem csak Magyarorszagon, hanem az egesz vilagon.
    Na ez itt a kurva nagy baj, ezzel kellene valamit kezdeni, csak nem tudom, hogy globalisan lehet-e egyaltalan...

  • 2009.06.23 15:17:33mazsola84

    4ütemű fekvőtámasz? haha... 5 perc taposógépben kiegyezhetünk?

  • 2009.06.23 15:18:44zolnaid

    rakjatok húslevesbe ízfokozónak egy pici gyömbért, körömnyi babérlevelet meg szerecsendió-virágot.
    Egyébként aki hozzászokott ahhoz hogy mindenbe vegetát rak, annak egy kicsit minden ízetlen lesz utána sajnos. (persze le lehet jönni a szerről)

  • 2009.06.23 15:22:22Vierre_

    Nekem a húslevesbe a következő ízfokozók mennek: hús, sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, kelkáposzta (kevés) vagy kelbimbó, hagyma, fokhagyma, paprika, só, egész bors, krumpli, petrezselyem.

    -hiányolom a paradicsomot, én dobok bele kettőt. Amúgy dettó és még ezek után is ízetlen mert a fostalicska bontott csirkének már semmi íze nincs. Ezért veszek most már csak egészben, hátha.. de ritkán marad meg azután is az a pár millis zsírréteg a leves felszínén, amiből nagyanyámnak volt vagy fél centi. :)))))))

  • 2009.06.23 15:23:07Vierre_

    jahm igen, én rozmaringot és majoránát rakok még bele, néha tárkonyt.

  • 2009.06.23 15:34:57mazsola84

    Vierre_ van amikor megy bele paradicsom, ha nem felejtem el. Meg egy pici szerecsendió.

    Amúgy meg a hússal van a baj, toljál bele a csirke helyett egyadag marhalábszárat, semmi probléma nincs vele.

  • 2009.06.23 15:35:48Vierre_

    Én nem vagyok totál ellensége. Pölö a tükörtojás tetejére mindig szórok egy csipetnyit, mert szerintem úgy finom. A zöldbabot és a krumplit is enyhén vegetás vízben főzöm meg és a rizst is. Mert hiába pakolok egy bála zellert és fokhagymát a vöröshagyma mellett plusz egy nagy doboz tejfölt a zöldbabfőzibe, nekem ízetlen marad. A leveskocka sem ellenségem, csomószor mentette meg az életem, amikor gyorsba kellett meleg leves tésztával mert megkívántam. Nem vegetázok mindent és nem kockázok mindent, de van amibe jó szerintem.

  • 2009.06.23 15:47:21madz

    vegeta és társai helyett ki lehet próbálni a lestyánt. ízre, szagra kb hasonló, csak nincs benne addiktív ízfokozó :)

  • 2009.06.23 15:55:55Vierre_

    madz jahm, de én nem vagyok addiktív. Fix kajákhoz használom, zöldbabot az idén még nem is csináltam, krumplifőzit sztem kétszer. Tüktojoz meg teljesen okés. Nem vagyok ráfüggve de ellensége sem vagyok.
    Az ízfokozókról meg fentebb írtam, imádom a természetes ízeket, de van egy két dolog, főleg műanyag szarok amiknek geci jó ízük van. Ha nem azt kajálja az ember napi szinten akkor semmi különöset és hibát nem látok a dologban. :)))))))))) pölö. Milyen jó a régi krémtúró. Abban is van, mindenben van ízfokozó. Fingom nincs mi az, de egy-két dolognak tényleg baromi jó ízt ad. :))))))))))))

  • 2009.06.23 16:10:26madz

    én simán bevágom az ízfokozós tejdesszerteket, meg ha egy évben egyszer veszek csipszet, az kb két percig tart ki.
    de ha én főzök, akkor van egy ilyen kattanásom, hogy lehetőleg ne. még a pirosarany meg ilyenek is necces, de azt azért használok

  • 2009.06.23 16:19:17Vierre_

    én a fokhagymakrémtől hányok. Piros aranyat sosem használok, de: erős pistát igen. :)))))) És pölö egy vizes ízetlen gombafajtához pörköltszaftotkockát. Kurva jót tesz neki. :)))))))))

  • 2009.06.23 16:44:09madz

    a pistával abszolúte semmi gond nincs szerintem
    fokhagymát csak eredetiben
    viszont annyira faszántos koviubit rittyentettem...

  • 2009.06.23 19:47:20eino.

    2009.06.22 16:02:43cozumel

    Ennek igy kibaszottul sok ertelme van tenyleg, mert az egesz sztori a bio es a teljeskiorlesure lett kihegyezve.
    Ime egy ikszkjuz megint a tulsulyosoknak, lam-lam, megse jo, ha egeszsegesen taplalkozunk.
    Az, ogy a gomba nem bio es nem tk. gabonan is megteremhet, kijaloszarterdekel?

    ..............

    Cozumel, a pelyhek gabonahéjakat, korpát tartalmaznak, azon van a fuzárium toxinja. Legalábbis sokkal inkább, mint a fehérlisztben . Ráadásul a pelyheket sokszor nyersen fogyasztjuk , vagy csak éppen átforralva. (Bár nem tudom, van-e összefüggés a fuz. esetében a mérgezés erőssége és a hőkezelés között)

    Azért azt is jó lenne tisztázni (ezt nem rád reagálva írom, csak úgy általánosságban, a híreket hallva-olvasva), hogy Magyarországon termett búzában sokkal kisebb eséllyel található meg a fuzárium, mint amit Dél-Amerikából, Szlovákiából, hasonlóan csapadékos helyekről hoznak be az élelmiszer-feldolgozó üzemek.

  • 2009.06.23 20:03:25Farkasokkal táncoló

    Na a mostani esti tv2 hiradó megint nagyot alakított. Össze-vissza vagdosták a nyilatkozatokat úgy, hogy ygakorlatilag a tök ellenkezője jött ki belőlük.

    Az lett a lényege - uborkaszezon rulez - , miszerint nagyjából mindenki halálos veszedelemben van, aki lisztből készült akármit is eszik. Na köszike.

    Pedig éppen csak a mondat felét vágták le minden nyilatkozó mondanivalójábó, azt ami a DE szócska előtt van... rohadékok.

  • 2009.06.23 20:03:57Farkasokkal táncoló

    (Bocs, ami a DE szócska UTÁN van).

  • 2009.06.23 20:28:33eino.

    2009.06.23 20:03:25Farkasokkal táncoló

    Egyetértek, megint megy a pánikkeltés.
    Szuper, mert lassan itt az aratás, a gazdák meg számítsanak rá, hogy a nyakukra rohad az amúgy általában jó, sőt kiváló minőségű búza?

  • 2009.06.23 22:50:48dodóó

    Én is finom kovászos uborkát csináltam csak sajna a lányom észre vette hogy meg sózom a magamét és most ő is csak úgy eszi.

  • 2009.06.23 23:36:43Farkasokkal táncoló

    Nálunk a férjem (nem apa és nem faszi) csinálja a koviubit, és mester benne esküszöm.

    (De ha NEM sós langyos vízbe rakná el az ubikat, akkor nem hiszem, hogy lenne ízük egyáltalán...)

    Sz'al a koviubi ALAPBÓL sós.

  • 2009.06.23 23:45:55dodóó

    Én az alap sós ubit sóztam meg.

  • 2009.06.23 23:51:37manka78

    A koviubi alá én fokhagymát is szoktam tenni. Anyukám nem tesz/tett, de anyósom igen és sokkal finomabb. Jó sok kapor még és hamm.

  • 2009.06.23 23:56:45Vierre_

    Én életemben először tavaly valami bizarr nosztalgia miatt csináltam baracklekvárt. Azért szeretném ha vizualizálnátok ezt a képet, mert nekem nem ment már akkor sem. :)))))))) Hát baszki, olyan savanyú lett, sikerült kevés cukrot pakolnom bele de nem baj, majd idén!!!! *me lelkes*
    :))))))))

  • 2009.06.24 06:36:24Magenta

    Bocs, dodóó, de ha te megsózod még a sós uborkát is, akkor hogy várod el a gyerektől, hogy ő ne így akarja enni?
    Minden kölyök a szüleit utánozza.

    Ha csokit eszel az orra előtt pl. akkor utána nyilván nem mondhatod neki azt, hogy nem ehetsz, mert egészségtelen és rontja a fogakat.
    (legalábbis nálunk nem szokás az "amit szabad Jupiternek" című hülyeség)

  • 2009.06.24 06:37:00Magenta

    Na, akkor:

    Hogy kell kovászos uborkát csinálni?

  • 2009.06.24 08:16:13manka78

    Magenta! Én így szoktam:
    Ubi megmos /én egyesével megmosom/, bevág. Üveg aljára kapor, rá néhány gerezd fokhagyma/kb.3/, rápakolom az ubikat, tetejére még kapor. Egy tálba csinálok sós vizet, megkóstolom, hogy mennyire sós, nem legyen extrán sós, csak olyan finoman, amitől , mikor megkóstolod, nincs rossdz érzésed. Ráöntöm a vizet, hogy ellepje a cuccot. Aztán a tetejére mehet egy jó darab kenyér dumója. Kicsit rányomom, hogy megszívja magát vízzel. Tetejére kis tálka és mehet a napra.

  • 2009.06.24 08:35:00mazsola84

    Vierre_, ha ti úgy szeretitek egyétek a vegetás főzeléket, mindenki a saját ízlése szerint főz. Én hányok tőle, mert anyósom is mindenbe beletette, még a sima petrezselymes krumplira is, meg minden főzelékbe. Én a krumplifőzelékbe babérlevelet teszek, a zöldbabba sok fokhagymát meg egy kis petrezselymet, a rizsbe nálam megy egy pici fej vöröshagyma egyben, plusz petrezselyem a végén, de ha keverek hozzá zöldséget az is jó.
    A gombapörkölt meg bors+majoranna, és a legegyszerűbb csiperkéből is isteni.

    Én is tegnap tettem el az ubit, marha jól néz ki, sőt tegnap nekiálltam a házi készítésű sajtnak is, ha kész leírom milyen lett.

    Egyébként az ubit én is úgy teszem el mint Manka, én úgy tanultam, hogy annyi evőkanál só, ahány liter víz megy rá. Ja és én jóval több fokhagymát teszek bele, kb. 2 gerezd megy minden sor uborka után, ahogy egymásra pakolom.

  • 2009.06.24 08:36:14mazsola84

    Ja és vegetát kizárólag a karfiol és a brokkoli főzővizébe teszek.

  • 2009.06.24 08:39:51Magenta

    Köszi!

    És mennyi időre kell napra tenni?
    (ebben teljesen kezdő vagyok)

  • 2009.06.24 08:47:28manka78

    Magenta! Ilyen "szép" időben nem érdemes elkezdeni. Most kéne neki talán egy hét is. Ha szép idő van, akkor kb. 3 nap. Látni rajta, hogy jó. A vize már nem áttetsző, hanem olyan fehéres. Az ubi sem olyan "nyers zöld". Egyet kihalászol, megkóstolod.

  • 2009.06.24 08:54:53mazsola84

    Én a forrástól számítva 1-2 napig szoktam még hagyni. Ha fölforrt azt onnan látod, hogy zavaros a leve, és ha tele volt az üveged, akkor jó eséllyel kifut.

    Ja és ha van otthon egy tiszta textilpelenkád akkor érdemes a kenyeret beletekerni, hogy a morzsái ne menjenek bele, mindenhova, bár én így is-úgy is le szoktam szűrni.

  • 2009.06.24 10:49:05manka78

    Én is szűröm. Úgy gusztusosabb, mint a zavaros lében.:) Beleszedem egy lefedhető tálba, rászűröm a levet és mehet a hűtőbe, mert úgy az igazi, hedegen

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Blogok, amiket olvasunk

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Két Cica Kapros lazacleves spárgával

A kapros lazaclevest korábban egy étlapon láttam, de végül nem azt rendeltem, ezért időnként eszembe jutott, vajon mivel készült.

MedIQ iDoo: A személyi edző app

Kihagyhatatlan az iDoo nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bemutatja, hogyan végezzük az adott gyakorlatot.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

Hirdetés

Hirdetés