Anyatej vodkával, konyakkal - receptek felnőtteknek
2009.06.03. 12:21 - Tünde
A csecsemő legfőbb tápláléka az anyatej, amelynek pozitív hatásairól rengeteget lehet olvasni. Ha már annyira egészséges, miért maradnánk ki a jóból?
Utánanéztünk, milyen felnőtteknek való ételekhez és italokhoz lehet felhasználni saját anyatejünket. Tejeskávéhoz, koktélokhoz, sőt almáspitéhez is keverhetünk az anyatejből.
Hans Locher, egy svájci étteremtulajdonos szerint az anyatej a világ legtermészetesebb dolga és nem érti, miért tiltakoznak az emberek az anyatejes receptek ellen. Mint mondja, ez az első íz, amit az ember élete során megízlel, miért ne vehetné fel akár étlapjának ételei közé? Végül engedélyek hiányában nem árusíthatott anyatejes ételeket, ám olyan recepteket talált ki, mint az antilop steak anyatejes-konyakos szósszal, az anyatejes-fűszeres bárányhús vagy az anyatejleves.
Az interneten sok olyan oldal fellelhető, ahol anyatejes receptek olvashatók. Ezen a weboldalon például remek anyatejes shake-, gyümölcskrém-, különböző öntet-, kávé- és süteményrecepteket találtunk. Kedvencünk az olasz makaróni receptje, amelyben a reszelt sajtot kell felolvasztani forró anyatejben, majd ezzel leönteni a makarónitésztát.
Itt egy érdekes túróreceptre és az anyatejből készült szappan receptjére bukkantunk, utóbbi készítési módját mi is bemutattuk korábban a Porontyon. Egy koktélos oldalon pedig találtunk egy ütősnek tűnő koktélreceptet, amely fele-fele arányban tartalmaz anyatejet és vodkát.
Anyatejből készíthetünk vajat, fagylaltot és tulajdonképpen bármit, amihez tehéntejet szoktak használni. Kíváncsiak vagyunk, vajon mit szólnának a vacsoravendégeink, ha étkezés után bevallanánk, hogy saját anyatejünket használtuk fel az ételek elkészítéséhez, majd kedvesen megkérdeznénk, hogy kérnek-e még egy kis tejeskávét.

Kommentek
2009.06.03 14:41:09uveg
2009.06.03 14:29:18Heatherette
csak néha nézek ide mert annyira nem érdekelnek ezek a cikkek főleg igy 4 gyerek után. úgyhogy légyszi ne keverj össze senkivel inkább nézegesd a képet az való neked
2009.06.03 14:46:16Heatherette
ahhoz képest a múltkori hozzászólásod is közvetlenül plüssbirka után jött, és beszóltál Tündének, h 3 gyerek után megtanulhatna krumplifőzeléket csinálni (bár nem írta sehol, hogy ne tudna). érdekes, h ennyire egyezik a véleményetek, és azonos a fikastílusotok...
2009.06.03 14:51:35uveg
keveset lóghatsz ezen az oldalon amilyen megfigyelő vagy.
én nem nézem hogy ki után írok. lehet neked ez a feladatod.
amúgy meg csak gondoltam hogy nem tud főzni mert a nemistudom ki főzött neki mert neki könyörgött vagy mi volt már nem emlékszem. ennyire nem érdkel. én inkább a most született gyerekemmel meg a maradékkal foglalkozok nem ezeket olvasom. na csáááááá
ja és az hogy egyezik a stílusom azzal a másikkal, képzeld még szerintem sok mással is!
2009.06.03 14:54:07cozumel
Anyam, mi lesz itt :)))))))))))))))
2009.06.03 14:54:57Heatherette
két kattintás vkinek a gondolatait összegyűjteni, életem. nem kell azt megfigyelgetni :)
a szöveged meg elég szánalmas, plüssbirka.
2009.06.03 14:55:17ditakai
Heatherette,
bezzeg a te stílusod nem fogható máséhoz :-)
2009.06.03 15:00:43uveg
2009.06.03 14:29:18Heatherette
szar gyerekkorod lehetett. csak sajnálni tudlak!
még mindig nem plüssbirka vagyok de ezek szerint te eltökélt vagy ám legyen hátha ettől kicsit magadbaszállsz és megveregeted a vállad hogy jó voltál ma is.
szánalmas
2009.06.03 15:00:51B-
Én a saját anyatejemet sokszor megkóstoltam (amikor cumiból adtam, és féltem, hogy mondjuk 3 óráig volt hűtés nélkül és valami baja lett esteleg), meg amikor felaolvasztottam, hogy jó-e még, és szörnyű íze volt :-)
Nálunk előfordult, hogy este összebújtunk, egyik mellemen a ded, a másikhoz bújt apa, úgy csinált, mintha ő is szopizna, erre a ded röhögött, akkor kaptam puszit... nem szex volt, de nagyon intim, családias dolog. Nem volt gusztustalan.
Szerintem nem gusztustalan az anyatej, bár bűn rossz íze van, és nem feltétlenül vérfertőzés, ha a szoptatás közben apa is odabújik a másik cickóhoz. Érintés és érintés között nagy különbségek vannak.
2009.06.03 15:04:20korcsolya
MI VAN MA, hogy ilyen borzalmas témákat hoztok, Tünde, Win? Komolyan elképesztő. Biztos megkaptátok az ukázt fentről, hogy bosszantsátok egy kicsit a népet a kommentszám növelése érdekében. :( Kár, mert ez így most nagyon színvonaltalan.
2009.06.03 15:04:43rita a felcser
Rossz ize? NEm.
En ugy undorodtam a tejemtol,hogy hogyha lecsepegett valahova,veletlenul a polom mandzsttajaval toroltem fel,hogy hozza se keljen nyuljak.Aztan egyszer valahogy jutott a kezfejemre,raneztem,es eppen surgosen le akartam torolni,mikor arra gondoltam,hogy ne menjen karba es lenyaltam.Szuper ize volt.
2009.06.03 15:05:38ditakai
B-
szerintem a fenti képpel az a baj, hogy egyáltalán nem az általad leírt jópofa helyzetet ábrázolja, hanem teljesen offside hangulatot ad a dolognak :-\
2009.06.03 15:06:06nyunyóka
Egy reggel Apa tejeskávét akart inni és nem volt itthon tej. Azt kérdezte vigyorogva: Anya, ki tudsz segíteni?
Akkor még bőven volt tejem, lefejtem úgy fél decit, és Apának mindjárt volt tejeskávéja. :))
Egyébként én is megkóstoltam anno, olyan édeskés az íze.
2009.06.03 15:14:07Dee_
Én azt olvastam, hogy az anyatej nem alszik meg, így nem lehet belőle bármit készíteni. Egy blogger próbálkozott a tejéből lágy sajtot készíteni, de önthetett hozzá rengeteg savanyító anyagot (azt hiszem, citromlével próbálta), hogy összerántsa, nem történt semmi.
2009.06.03 15:21:06Kipikopii
Nekem is van ismerosom, ahol a megmarado tejbol a nagyobb gyerekek kaptak palacsintat.
Azert Pikka-val ertek egyet, s maradok inkabb kispolgar, mert en is szivesebben latnam a folos tejet raszorulo kisbabak cumisuvegeben, mint ettermek menujen.
2009.06.03 15:21:41Borcsika
nekem ez elég bizarr. nem vagyok prűd, de azért ennyire nem kellene liberalizálódni.
de hangsúlyozom, ez az én privát véleményem, és nem várom el, hogy bárki is egyetértsen ezzel.
2009.06.03 15:25:35Borcsika
nyunyóka: az enyémnek konkrétan vasas ize volt, és kávéba nagyon nem játszott volna. meg semmibe sem. én is megkóstoltam egy kiskanállal, csakhogy tudjam, milyen izű cuccot tol a kölyök.
2009.06.03 15:26:34csutkababa
Én is megkóstoltam, sokkal édesebb volt, mint a tehéntej.Ragadt, ha megszáradt.
2009.06.03 15:33:42Heatherette
te tudod, mit jelent az, h nyunyó(ka)? :)))))
2009.06.03 15:37:29ditakai
nekem speciel semmit - miért, a te szóhasználatodban mit jelent?
2009.06.03 15:37:33ruju
Húúúúú. Faszi külön: igen. Gyerek külön: igen. De a kettő együtt és ugyanabból a célból.... Brrrr.
Ha félbevágom a képet, és csak a szopizó kisbabát nézem, az meghitt és szép. Ha a másik felét nézem, akkor az igenis a szexet sugallja. És nem, nem szexelek úgy, hogy a kezemben van a kisbabám. Úgy igen, hogy alszik mellettem a kiságyban.
Meg mellesleg a boci sem iszik "anyatejet" ha kinőtt belőle, pedig van az anyjának és tehéntejet emberként fogyasztani sem természetes, ld. laktóz-intolerancia, vagy csak szimplán hasfájás tőle, ami igen sokunknak van.
Szóval szoptatni évekig, igen, cuccot készíteni belőle nekem már bizarr, csaldáom felnőtt tagjait ezzel etetni meg egyenesen gusztustalan. NEKEM.
2009.06.03 15:40:30madz
H, én tudom :)
2009.06.03 15:43:54Metog
Pedig finom az anyatej FRISSEN. Lefagyasztás után kiolvasztva tényleg egészen más íze van, pontosabban: háthogyismondjam...
Szerencsétlen tehenek rákötve a gépre, vérzik a tőgyük, tele vannak antibiotikummal, háteztsemtudom...
A kép meg szerintem is jó, a reneszánsz seggeken sem kell felháborodni, megezensem...
2009.06.03 15:45:23Heatherette
ditakai
a nyunyó (nyunyóka, nyunyetta) egy szleng a hajtűdobálós, riszálós, ridikült viselős, utcán vonulós buzira. elég széles körben ismert.
2009.06.03 15:54:29ruju
Szerintem ez itt nem a reneszánsz segg kérdésköre. Nekem a képen két tökéletesen össze nem egyeztethető dolog jelenik meg: mell, mint anya, táplálék, stb, meg mell, mint szexuális "tárgy". Szerintem ez ilyen céllal is készült, és nem azért, hogy azt sugallja, hogy de fasza az anyatej még felnőtt korban is - amiről meg a cikk szól.
2009.06.03 15:55:09ditakai
heatherette,
most nagyon röhögök, mert felidéztél bennem egy khhm.. "jelenséget" aki minden reggel szembesuhant velem fősulira menet :-D
2009.06.03 15:55:40ruju
Rosszul fogalmaztam, megpróbálom megelőzni a kőzáport: nyilvánvaló, hogy az anyaság és a szexualitás összeegyeztethető, de a kettőt nem űzöm párhuzamosan, térben és időben egyszerre...
2009.06.03 16:02:53Lord of the Sith
A tej kisdedeknek való.Nincs valami jó emberhús receptgyüjtemény ?
2009.06.03 16:06:53ditakai
Ez is egy jó megközelítés :-D
2009.06.03 16:30:21andie
minap láttam anyatejet képen, cumisüvegben (barátnőm családjában született baba), és olyan színe volt, mint egy fakóbb a baracklénak. Jól meg is lepődtem. Azt mondták, ennyire zsíros.
Én is megkóstoltam az anyatejet, mikor öcsémet szoptatta anya. Fura íze volt. :-)
2009.06.03 16:38:03Brumibaby
OFF
Sikítva röhögök, ezt olvassátok el:
http://modoros.blog.hu/2009/06/03/modoros_notipusok_az_osanya#comments
Bocsánat
ON
2009.06.03 16:57:29plussbirka
2009.06.03 14:29:18Heatherette
H. ezt te komolyan azt gondolod, hogy uveg az en fake-em? elarulom, engem ez a tema kicsit sem zavar sot. fentebb irtam neked, hogy szerintem ez sokkal jobb poszt, mint a GI Jesus-os. ez mar osszeeskuves elmelet. szerintem te szeri vagy Tundebe.
2009.06.03 17:35:33hallohallo
szerintem a kép jobb lenne, ha a nő is mint személy szerepelne rajta, fejjel együtt. így csak mint kiszolgáló automata van ott.
:(
2009.06.03 18:08:22akárki
Pamelajúing, sztem is undorító, de nem azért, mert nem tudom, honnan származik.
Te fejed otthon a tehenet, te vágod a csirkét?
Mert, ha nem, nem tudhatod honnan származik.
2009.06.03 18:09:07Dudukly
OFF
2009.06.03 16:38:03Brumibaby
köszi, tényleg jót röhögtem :D. Te léptél elő az első számú magzattornásztatóvá:D
ON
Jó a kép, én is nagyon várta a "9 hónap alatt nem nyúlok a csajomhoz"-típusok undorodását, bejött. Tapasztalatom szerint viszont apuka kérve-kéretlenül kap tejet együttlét közben. (Nem kell, hogy a ded a másik cicin csüngjön. Különben is, mindjárt jönnek az ősanyák értekezni a tandemszoptatás szépségéről.)
A lefejt de fel nem használt tejet nem olyan evidens más "rászoruló" gyereknek adni, sok-sok vizsgálat után talán csak Pesten mennek érte. Sok anyuka önti ki vagy használja el a fagyott készletet a későbbi gyerekfőzelékekbe.
Valamelyik amcsi filmben volt olyan, hogy a csaj véletlenül anyatejet öntött egy kajához, és azzal nyert főzőversenyt, szóval a téma blődsége miatt kimeríthetetlen.
2009.06.03 18:09:45baudolinA
hallohallo,
egyetértek.
2009.06.03 18:18:43anyamadár
2009.06.03 16:57:29plussbirka
Ha Tünde túlsúlyos lenne és nem lennének szépen manikűrözött körmei H. már nem is védené annyira... :)))
2009.06.03 18:22:46mammina
en anyosom kavejaba voltam kenyelen fejni egy kicsit mert tej nelkul nem itta meg, viszont nem volt otthon. meg is jegyezte, hogy a tengerentulon mennyivel jobb a tej mint otthon. no komment, sosem arultam el neki hogy mit kapott. ferjemmel felborulva rohogtunk :-)
"Tapasztalatom szerint viszont apuka kérve-kéretlenül kap tejet együttlét közben. "
milyen igaz :-)
2009.06.03 19:12:04oreille
Brumi, ezzel a linkkel megmentetted a napomat. köszi! :-))
2009.06.03 19:24:23baudolinA
anyamadár,
most azonnal valld be, hogy irigyled Tünde manikűrözött körmeit. :)
(Te vagy-e a Lúdas Matyi, és ha nem, mered-e tagadni? :))
2009.06.03 19:37:58anyamadár
2009.06.03 19:24:23baudolinA
Olyan naggyon faszán néznének ki a manikűrözött karmaim egy nap földtúrás után ahogy állok a lemenő nap fényében a gumicsizmámban...
2009.06.03 19:39:29anyamadár
Ez lemaradt:
:))))))))))))
2009.06.03 19:45:56baudolinA
Nálam is elég parlagi a magyarázat: zavar, ha nő a körmöm. Régebb a zongora miatt ha akarhattam volna se lehetett volna növelni, most meg már idegesít. Úgyhogy hetente vágom, körömvágó csipesszel. Ollóval nem tudnám levágni a jobb kezemről. :)
2009.06.03 19:54:22anyamadár
Baud volt idő mikor kipróbáltam a műkörmöt, de majd megőrültem tőle, alig tudtam használni a kezem, ezért inkább meghagyom az ilyen úri huncutságokat másoknak, Barbra Streisandon jobban is mutatnak a hosszú körmök mint rajtam. :)
2009.06.03 20:02:00ruju
húúúú, a műköröm, én nem is tudom, hogy földi halandó hogyan létezik vele. Minden nap újracsinálja? Hát nekem a sima körömlakk is egy nap után lepattog a sok vizezéstől meg egyebektől, szóval háááááát...
2009.06.03 20:03:26ruju
Ja, azért nyáron a lábkörmeimet szoktam pingálni, ott talán két napot is tart a festék, amíg rá nem tolom a bevásárlókocsit vagy rá nem lép a gyerek. Sőt, jobb, amíg véletlenül bele nem rúg. Jujj
2009.06.03 20:11:50anyamadár
Ruju ez nekem is fájt :))
(a bevásárlókocsi meg a belerúgás ááááá)
2009.06.03 20:15:33ruju
De, hogy témánál maradjunk, lehet, hogy az anyatej gyógyír lenne a sebeinkre? :-D
2009.06.03 20:19:59Heatherette
atya ég! ruju, te aztán tényleg más világban élsz. nem, nem csinálja újra minden nap, sőt senki se maga csinálja, sőt 3 hétig bírja, és csak a lenövést kell újra tölteni. a sima körömlakk lepattogzik, ez rajta marad.
2009.06.03 20:24:40ruju
H, kisgyerekes háztartásokban is 3 hétig megmarad? Vagy csak akkor, ha nem nyúlok semmihez? H, igen, nem ez mozgatja az én kis "másvilágomat" :-D De ne kössünk ki a smink témáról, inkább mondd, hogy álltok?
2009.06.03 20:25:45ditakai
heatherette szívem :-D azt hiszem te még nem vagy teljesen tisztában a hardcore házimunka manikűrre gyakorolt hatásaival (kell hozzá férj, néhány gyerek, kert, és persze nulla alkalmazott)
tény, hogy lehet egy nap 23-szor gumikesztyűbe bújni, de elég macerás - és sokszor nem életszerű
2009.06.03 20:27:14ruju
Hah, pont tegnap gondoltam is rád, egy indexes hírből megtudtam, hogy látens homoszexuális vagyok, mert van a hüvelykujjamon gyűrű. Ez most egy remek alkalom, hogy felvilágosíts... Bár sztem annyira nem fontos, nekem tetszik és kész, és ha meg a meleg kultúrában van is jelentése, még jó, hogy a kultúrák hatnak egymásra... Azt még nem tudom, hogy mellette a mutató ujjon levő nagy pillangós gyűrű alapján melyik szubkultórába passzolhatok még bele, de gondolom hamarosan az is kiderül :-D
2009.06.03 20:28:28mirka
mammina :)))))
2009.06.03 20:29:01ruju
ditakai, allergiás vagyok a latexre. Meg a kemikáliákra úgy "ámblokkk". Amikor kiderült, azt mondta az orvos, hogy na szóval... Cérnakesztyű a patikából, arra ráhút a gumikesztyű, és tádám, már lehet is házimunkát végezni. Én meg könnyezve röhögtem körbe...
2009.06.03 20:29:40ruju
heatherette, rád gondoltam, nem ditakaira :-)
2009.06.03 20:29:43Heatherette
hát nemtom, de nekem is van, és én baszott nehéz kartonokat pakoltam, bontogattam, csomagoltam, pakoltam vele, és sose törtem le, pedig elég necces volt már néha. és bár gyerekem nincs, aki letörné, házimunkát én is végzek, mint bárki más, mert nincs bejárónőm. egy csöppet el van tévedve az, aki azt feltételezi, hogy a műköröm úri passzió. bármit lehet vele csinálni. nekem akárhányszor betört, olyan picsaságoktól sikerült, h pl becsuktam a hűtőajtót.
2009.06.03 20:30:28Heatherette
ruju, ezt a gyűrűdolgot nem ismerem
2009.06.03 20:31:10ditakai
:-D
2009.06.03 20:32:41ruju
Na jó, én bevallom, engem baromira zavar a hosszú köröm. Főleg sportolásnál (még régen baletton szoktam le róla, mert ha nagyon-nagyon markoltam a rudat, bizony szépen magamba vájtam valamennyit), most meg ütősportoknál ugyanez a helyzet, egyszerűen nem bírom, hogy a tenyeremben vannak a körmeim mert fogom az ütőt, és a számítógépen is nagyon zavar, sőt, az is előfordul, hogy véletlenül a gyereket karmolom meg vele, ha hagyom kicsit nőni :-(
2009.06.03 20:34:14ruju
Na, H, tudok neked újat mondani meleg témakörben? Ez büszkeséggel tölt el, idelinkeljem? :-)
2009.06.03 20:34:38ditakai
(mármint a hahota rujunak ment)
a műköröm dolgot részemről passzolom..., aki allergiás bizonyos kemikáliákra az nem hordhat műkörmöt, de egyébként elképzelhetőnek tartom azt is, hogy valakinek tényleg olyan gyenge a körömszerkezete, hogy nem lehetne rendesen ráépíteni
2009.06.03 20:35:30ruju
állítólag a pride.hu-n is megvan, rámentem, de lehetetlen feladatnak találtam megtalálni vmiféle utalást erre vonatkozólag, úh feladtam :-)
2009.06.03 20:40:32Heatherette
a pride-on egyszer voltam életemben. elég gagyi hely. hm, elolvasnám a cikket, szal igen, légyszi
2009.06.03 20:41:38ruju
ditakai, a műköröm a legkevesebb, elég nehéz úgy élni, hogy bizonyos kemikáliákat kizársz az életedből, konkrétan pl. a Na-benzoátot. ezen is csak röhögni tudtam. Hát az aztán az ég világon mindenben benne van. Uígy a parfüm, a színezékek, stb. Úgyhogy megtanultam ezzel is együtt élni, amennyire lehetett, annyira csökkentettem ezeket a kajában és háztartásban (mondjuk kajában a Na-benzoát a kritikus, ugye, a többit amúgy sem ettük :-d), és idén talán kevésbé repedezett a bőröm. A szar az, hogy az összes kézkrémben is benne van ezek közül legalább kettő, szóval ha már "baj van", akkor sem tudom egyszerűen kezelni, addig meg még nem jutottam, hogy vmi gyógyszereset használjak. Nah, mindegy, azért nem ekkora probléma ez :-DDD
2009.06.03 20:47:09ruju
Jegygyűrű szingliknek
Na, hazudtam, nem a poszt szólt erről, hanem a kommentek, nagyon mókás a hozzáállás, 1x 2x én is hozzászóltam. Nem tudom, hogy kell úgy linkelni, hogy ráklikkelve odavigyen, bocsi, ez a poszt címe, keress rá így lécci. Szőke vagyok, na.
2009.06.03 20:52:23ruju
http://velvet.hu/blogok/randi/2009/06/01/jegygyuru_szingliknek/
deh, asszem tudom :-), mostmár itt az idő, hogy festessem a hajam?
2009.06.03 20:53:03ruju
mégsem. a francba. na befejezem a monológot.
2009.06.03 21:02:53sashafierce
most minden teoriat megdöntök:)
sportoltam 8 evig atletizaltam, rudat ugrottam magasat ugrottam gerelyt hajitottam, dolgoztam kavezoban, egesz nap mosogattam, ültettem viragot es vigyaztam az unokaöcseimre mindezt, MÜKÖRÖMMEL:D durva nem?
amugy ha egy vekony reteg zselet rahuzol, es azt fested le, arrol nem pattog le a lakk, mig a sajat körömröl igen..
kicsit eltertünk a tematol:)
2009.06.03 21:14:39ditakai
hogymikvannak?!
2009.06.03 21:17:56anyamadár
2009.06.03 21:02:53sashafierce
Én ehhez béna voltam úgy tűnik. Na meg nem akartam, hogy az aikidós vagy jitsus-társam nyakában maradjon egyik-másik ujjtartozékom. :)))
2009.06.03 21:32:21Kipikopii
Bar nem gondoltam volna soha az eletben, hogy en mukoromtemahoz hozzaszolok, de most muszaj megkerdeznem: masnak nem akad be az izgo-mozgo gyerekebe a korme? Mert en ket ok miatt vagom csutkara a kormeim: 1) nekunk a babagondozas-felkesziton kifejezetten javasoltak a rovid kormot, hogy ne gyuljon ala a bakterium, kosz, es ne fertozzuk el vele az ujszulottet. 2) az en gyerekeim mar babakorukban is tok erosek voltak es ugy mozogtak, hogy neha megkarmoltam oket, ha rossz iranyba rantottak magukat.
2009.06.03 21:42:33dodóó
Nekem is csak egy réteg vékony zselé van a körmömön ami rövidre van vágva és halványan ki van lakkozva.
Kettő hétig bírja aztán látszik hogy kezd lenőni.
Én is mosogatok,virágokat ültetek,homokozóban játszok és semmi baja.
Nemrég kezdtem el,ezelőtt nagyon elhárítottam a gondolatát is hogy nekem műköröm....
De így hogy rövid és a sajátom így tetszik.
2009.06.03 21:50:40baudolinA
anyamadár, írtam neked a hotmailes címedre.
2009.06.03 21:58:08madz
azért az hihetetlen, hogy ez már az n+1-edik topik, ami átalakul manikűrklubbá... ez most ennyire menő?
2009.06.03 22:02:53baudolinA
madz,
ne mondd, hogy neked nincs legalább hat centis műkörmöd. ;)
2009.06.03 22:05:30madz
baud, most csalódnod kellett? :)
nekem egyszerűen annyira furcsa lenne, hogy nem az ujjam végénél végződöm, hanem még ott megy tovább valami...
mindig rövidre vágtam, először a hegedű miatt
2009.06.03 22:26:39Magenta
Kipikopii, de, nekem most azért van rövid körmöm, mert egyszer-kétszer megkarmoltam véletlenül a minit és inkább nem szeretném többször.
2009.06.03 22:28:07Magenta
madz, ha még erre jársz: ilyen beteg könyvet még nem olvastam! De nem tudtam letenni mégsem, bár volt, ahol felfordult a gyomrom.
Most jön Henri Charriére Pillangója.
Műkörömhöz: nekem több barátnőm van, aki gond nélkül éli az életét műkörömmel, lehet, hogy csak hozzá kell szokni.
2009.06.03 22:28:37ruju
Én is írtam, hogy bizony előfordul, hogy belekapok már a picivel hosszabb körmömmel is a gyerekbe. Vagy ő fut belém. Végeredményt tekintve mindegy is. :-)
2009.06.03 22:29:45ruju
Húúúú, én azt nem bírom elviselni, mikor valaki a műkörmével kocogtatja a számítógép billentyűit vagy a telefon nyomógombjait. Brrr, már a gondolattól ráz a hideg :-(
2009.06.03 22:33:06kuss és figyelj
ellopom a képet! Tetszik :)
2009.06.03 22:36:13madz
Magenta, köszi, kezdek hozzá kedvet kapni :)
ebben a zsánerben javaslom még a Parfümöt és természetesen az Amerikai pszichót. szerintem zseniálisak
2009.06.03 22:52:11verkaverka
ruju, nekem is azzal jött az orvosom hogy cérnakesztyűre gumikesztyű, aha. Alig érzi vele az ember mit csinál. Akkor még mosogatógépünk sem volt, kiesett a kezemből a pohár, és a mai napig probléma a takarítás. Elég durva dolog. Alapvetően nálam az van hogy amíg nem nagyon vannak kiütéseim, csinálom, amikor nagyon akkor viszont semmit. Na azok az időszakok a pasim kedvencei, el lehet képzelni... (nem mintha máskor nem venné ki a részét de akkor rászakad egyedül minden vegyszeres-vizes feladat).
2009.06.03 23:02:35Magenta
madz, ezeket már láttam filmen és soha a büdös életben rá nem vesz senki arra sem, hogy még egyszer megnézzem, nemhogy még el is olvassam! :)
2009.06.03 23:07:15madz
Magenta, könyvben teljesen más! én is láttam, a Parfüm egész jó volt filmen, de az Amerikai pszicho filmen meg sem közelíti a könyvet!
2009.06.03 23:12:25Magenta
Pont ettől félek. :)
Most egyedül vagyok (két gyerek táborozik, férj továbbképzésen, hétvégéig szalma vagyok), de ha elolvasnék egy ilyen könyvet, utána nem mernék átmenni a szomszéd szobába. Parás liba vagyok.
2009.06.03 23:26:29madz
mondjuk ezt megértem.
2009.06.04 09:19:52baudolinA
madz,
neked hegedű, nekem zongora. Nem lehet, hogy ugyanabban a családban nőttünk fel? :)
2009.06.04 09:46:25sylblog
Mikor szoptattam többen bíztattak, hogy csak úgy kóstoljam meg a saját anyatejem, hogy tudjam, hogy mit is iszik a gyerek. Valahogy nem tudtam rávenni magam. Az anyatej csak addíg jó, amíg extra friss, ha pl. lefejtem és állta egy félórát, akkor már szagától is rosszul voltam.Szóval számomra elvetemült ötlet, hogy felnőtt kajákba anyatejet tegyünk.
Minden cseppje kincset ér, kár ezekre pazarolni,inkább igya meg a gyerek. Számomra fagyasztás után felengedett anyatej sem volt megnyerő.
2009.06.04 10:00:42madz
baud, vannak tagadhatatlan átfedések :)
de azért én tudnék mondani jelentős eltéréseket is :)
2009.06.04 16:02:59hinta-palinta
madz, magenta, beleszólhatok????Az Amerikai pszicho tényleg zseniális könxv. ía film szar, egyáltalán nem adja át sem a hangulatot, sem a hangsúlyokat.A film egy gagyi kéjgyilkos-történet nagyon rosszul megcsinálva, a könyv a lelki sivárságról szól, elidegenedésről, persze vannak benneborzalmas szexuális kínzások is, de nem ez a lényeg...A Parfüm filmváltozatát nézve mondtam is a férjemnek, hogy a képi világa szinte ugyanaz, ami olvasáskor a fejemben vetítődik:)Olvassátok el tőle a Galamb-ot is.William Wharton könyvei? Madárka, Éjfélre kitisztul, Apa,meg valami haragok című, Párizsban játszódik, festő és mami szerelméről...
http://paulauster.hu/williamwharton
2009.06.04 16:33:59bmbsz
hintapalinta
"A film egy gagyi kéjgyilkos-történet nagyon rosszul megcsinálva, a könyv a lelki sivárságról szól, elidegenedésről, persze vannak benne borzalmas szexuális kínzások is, de nem ez a lényeg..."
Hát nem tudom, szerintem meg pont, hogy a szexualitással összekötött gyilkosságok is nagyon fontos részek, különösen abból a szempontból, amit te is kiemeltél.
2009.06.04 17:46:27hinta-palinta
bmbsz, tényleg nem voltam egyértelmű. Igen, ezek a szexuláis gyilkosságok, kínzások fontosak a főszereplő lelkivilágának megértéséhez, árnyalásához, az hogy "nem ez a lényeg, rra vonatkozik, hogy nem a szex a gő mondanivaló, hanem eszköz annak kifejezésére, hogy mi zajlik a főhősben.
int ahogy a márkás dolgok fetisizálása, archidratálás, Zagat-féle étteremkalauz, napágy beszerzése, titkárnőhöz való viszonyulás is mind- mind nagyon fontos, a film csak a szexet helyezte előtérbe.
2009.06.04 18:26:12madz
hinta-palinta, igen, dettó ugyanez jött e nekem is! Whartont nem igazán ismerem, a Madárkát csak. de Paul Austert igen :)
nekem egyébként mint szöveg volt iszonyúan izgalmas az AP.
2009.06.05 13:33:43B-
Hűű, én nem bírtam végigolvasni az amerikai pszichót, annyira untam :-) Végig olyan érzésem volt, hogy most nagyon művész akar lenni a szerző - de ehhez nem ártott volna, ha eőtte ő is elolvas egy-két könyvet, hogy lássa, mi az, ami ponyva, és mi az, ami művészet.
Bocs a rajongóktól :-)
2009.06.05 14:04:48B-
Okoska: nekem is volt műkörmöm, de a végén letépkedtem :-) Tényleg sokkal könnyebben kezelhető és nagyon tartós rajta a lakk, de már 1-2 hét után látszik a lenövés, és utáltam ilyen gyakran (3-4 hetente) műkörmöshöz rohangálni, időpontot kérni, ott várni, legalább egy órát eltölteni stb stb.
Másrészt szeretem használni a körmömet, és műkörömmel nem lehet mondjuk leszedni egy matricát a hátlapjáról vagy a másik körmöd alá szaladt koszt egy gyors és diszkrét mozdulattal eltávolítani :-) stb stb
2009.06.05 14:09:26keke80
Én 2hetente nem rohangáltam, csak havonta. Mert én magamnak csiszolgattam utána, ha már elkezdett látszódni a lenövés. Simán, este a film közben. A tövét össtereszeltem, az elején meg visszareszeltem, ha már hosszú volt.
2009.06.05 20:43:12elzsabo
jó ez a kép:-D