Asszonyok álmában síró babák
2008.03.11. 08:10 - win
A címet nem én találtam ki, Singer Magdolna könyvének egyik fejezete, valamint magának a könyvnek a címe is. Szép, dallamos mondat, de tragédiát hordoz. Olyan, mint az életünk. Hullámzó, hol örömmel teli, hol bánattal, de mi mégis megyünk előre, tovább daloljuk, ha fáj is. Olyan könyv ez, amit csak úgy nem vesz senki a kezébe. Anyák mesélnek nekünk, akik elvesztették magzatukat, vagy újszülött gyermeküket, vagy abortuszon estek át. Segítséget nyújt azoknak, akik átélték már mindezt.
Minden nő történetével együtt érzünk, sírunk velük némán. Siratjuk az abortuszukat is. Milyen furcsa, hogy megismerve a másik történetét, már megértőek vagyunk, az abortusz szót hallva a válaszunk akaratlanul is a leszegett fej. Az elfogadáshoz lám, a megértés kell. A történeteket megértve látjuk be, hogy a bűn mellett inkább elfojtott fájdalom van. Nem véletlen, a könyv maga is sötétkék, de van benne reményként egy fehér madártoll.
A könyvet olvasva értem meg azt is, hogy mennyivel bonyolultabb az, hogy gyerek születik, mint amire fel vagyunk készülve. Nem biológiai értelemben, hanem a lelki oldalát tekintve. Mert a magzatot el kell fogadni, mindenkinek, apának, anyának, s ez sokszor nem egyértelmű.
Oldalról oldalra pakolja ránk a könyv az élet és a sors örök igazságait, az elfogadás szükségszerűségét, a létezés törvényét. És ezzel együtt a lelkiismeret-furdalást, hogy minden tettünknek ára van.
Persze azt a könyv nélkül is tudjuk, hogy mennyi erő van egy nőben. A legtöbb történetet olvasva magunkban feljajdulunk, hogy ezt már nem lehet kibírni. Mit mérhet egy emberre a sors, s hogyan lehet a sok tragédiával, eltemetett babákkal, magzatokkal együtt élni? Elgondolkodhatunk, hogy sokan burokban élünk, szerencsésen. És szembesülünk azzal, hogy hányféleképpen élik meg a különböző tragédiákat az emberek. Majdnem úgy, mint egy forgatáson. Egy jelenet van, de egy tucat kamera.
A férfiak gyengesége is előkerül néhány történetben, amikor az erős nők mellől inkább elmenekülnek. Nem tudván feldolgozni a velük történt tragédiát, inkább kilépnek belőle, s ki tudja, hogyan oldják fel magukban, maguk mögött hagyva az anyákat. A tragédiák úgy söpörnek végig rajtunk, mint egy tornádó. Felállunk, de többé már semmi nem lesz olyan, mint régen. Legfőképpen mi változunk meg.
Singer Magdolna könyve nehéz kötet. Nem súlyában, hanem következményében. Követ tesz a lelkünkbe olyan történetekkel, amik később újból és újból eszünkbe jutnak, most már mindig. Így gyógyít ez a könyv, terápia a mesélőnek az által, hogy mi is segítünk tovább cipelni a terhüket azzal, hogy elolvassuk, s feloldjuk az asszonyokat, akik álmában babák sírnak.
Asszonyok álmában síró babák
Jaffa Kiadó, 2006.
1990 Ft
Kommentek
2008.03.11 13:53:04tapsifüles
emzsr
Szívfejlődési rendellenesség. Ultrahang nem mutatta ki, a 4d-s sem. Születése után se vették észre... Mentem szoptatni és mondták, hogy nincs többé... Egy hetes volt, már mehettünk volna haza a kórházból...
2008.03.11 13:53:05szeszter
emzsr: köszönöm, h leírtad. sok-sok erőt és szeretet tudok csak nektek kívánni a továbbikban: hogy elfogadjátok (ha lehet) és tudjatok ezzel együtt élni.
félig off: nem hittem volna, hogy itt köztünk (porontyosok) ennyi szomorúság van :( Ez most nekem olyan mintha szép álomból riadnék. Ilyen a valóság. Sajnos.
2008.03.11 13:54:41szeszter
tapsifüles: h atudnék küldenék egy csendes ölelést.
2008.03.11 13:58:11fecske
Bes3: miért nem engeded meg a gyászt azoknak, akik maguk tehetnek magzatuk/gyermekük haláláról? Attól, hogy "tudatos" döntésnek tartják az abortuszt, szerintem az esetek többségében nem az. Nem egy kiegyensúlyozott lelki állapotban hoz meg egy nő egy ilyen dönést, sokkal inkább félelemből, a kilátástalanság hatására. Könnyű azt mondani, hogy legyen bátor! Épp az a lényeg, hogy nem tud bátor lenni, ha tudna, az abortuszt sem választaná. És a veszteséget ettől még ugyanúgy érzi.
Lenne egy kérdésem: sokszor bizony a szülők hibájából esik baja a gyerekeknek (pl. a mohácsi tragédiánál), akkor ők sem lennének "jogosultak" a gyászra és a sajnálatra?
2008.03.11 14:00:28emzsr
Tapsifüles: borzasztó lehetett az a pillanat, amikor megtudtad. Én hónapokig azt hallgattam, hogy ez a gyerek nem fogja túlélni - mégis küzdöttünk mi ketten ( a fiam és én), aztán egy reggel iszonyatosan hirtelen jött, hogy elment. Hát még, ha semmi előjele!
Látogass meg, kérlek minket az angyalokszulei.hu-n. Tényleg! Szeretettel, Zsu
2008.03.11 14:03:38emzsr
Köszönöm, Seszter! Egyébként az ember akkor tudja meg, mennyi fájdalmas dolog van az életben, amikor vele is megtörténik, és a sorstársak megnyílnak előtted. Így jártam, amikor az első gyerekemmel elvetéltem, így jártam, amikor elváltam, így jártam, amikor meghalt a fiam. Megtanultam felállni az úthenger alól, és más ember lettem. Nem tudom, hogy jobb-e, de toleránsabb.
2008.03.11 14:08:46emzsr
Fecske, a szavaidhoz még annyit: sajnos, ha egy tini elveteti a gyerekét, az sokszor kicsit a szülei bűne is: olyat is hallottam, akit rákényszerítettek. Vagy "csak" nem készítették fel a lányukat elég körültekintően az életre - vagy nem támogatják, ha elesik. Persze, lehet, hogy mindez adott családra nem igaz, és a lány a felelős - no meg az "apa", hiszen ne feledjük, ketten hozták össze az angyalka-jelöltet! Ha az én lányaim esnének teherbe, tudják, hogy rám számíthatnak, én felnevelném az ő gyereküket is, amíg ők tanulnak. Azt is tudják - hiszen a testvérük halt meg, akit szerettek -, hogy nem az a tragédia, ha gyerek születik...
2008.03.11 14:10:16emzsr
Az anya környezete is tényleg sokszor gyakorol nyomást, hogy az anya vetesse el a gyereket. A beteg magzatoknál ezt még tetőzi az orvosok hozzáállása is. Tisztelet a kivételnek, de az a trend, hogy a "selejtes" gyereket ki kell dobni a kukába. Szó szerint.
2008.03.11 14:11:54emzsr
A mohácsi esetnél pedig biztos vagyok abban, hogy sokkal rosszabb a tudat a szülőknek, hogy ők a felelősek a gyermekeik haláláért, mintha simán csak autóbaleset érte volna őket, mondjuk.
2008.03.11 14:14:37ipmics
tapsifüles: igen, kérj segítséget szakembertől! most már tudom, hogy nekem is azt kellett volna tennem. rég történt hogy elvesztettem a kisbabámat, és azóta van egy tökéletes apróságom, de nincs nap, hogy ne gondolnék az elvesztettre, és mindig sírva fakadok ha meglátok egy koraszülöttmentőt (szívből kívánva, hogy mentsék meg a kicsit). miután elvesztettem a kicsimet sokáig gyűlöltem minden gyereket, mindenkit akinek gyereke van, mindenkit aki valaha volt gyerek, vagy aki egy bababoltban mertészel dolgozni. egyszóval az egész világot. nehéz volt továbblépni. főleg, hogy amúgy nem vagyok egy gyűlölködő típus.
2008.03.11 14:21:57másutt
Mi tortent Mohacson?
2008.03.11 14:36:31emzsr
Ipmics, a sárga mentő látványa néha még a mai napig sírógörcsöt tud nálam kiváltani - bár már legtöbbször kibírom sírás nélkül. A kisfiam 3-szor utazott vele.
Másutt: Mohácsnál csúszott bele a Dunába egy autó két kisgyerekkel, a szülők kiszálltak a kocsiból.
2008.03.11 14:38:59emzsr
Ipmics, ha még úgy érzed, hogy jól jönne egy kis sorstársi támogatás, gyere Te is az angyalokszulei közé! Zsu
2008.03.11 14:53:08persona
Másutt!
megértelek! én országon belül maradtam, de 180 km-re anyáméktól. Van, amikor a lelki egészségünket - a feldolgozás mellett is -csak a távolsággal tudjuk rendben tartani.Én legalábbis így vagyok vele:)kell ez az egészséges distancia:)
2008.03.11 14:57:52persona
emzsr!
jó, hogy itt vagy, melegséget érzek a hszeidből:) most, hogy volt róla szó, meglátogattam az anygalokszulei.hu oldalt és könnybelábadt szemmel fedeztem fel, hogy közel 700-an gyújtottak gyertyát a tesvéremért.(akiért egyébként az ominózus, anyámmal történ beszélgetés után gyújtottam gyertyát...)Ez nagyon megindító volt.
2008.03.11 15:07:43szeszter
így anyaként, azt hiszem, soha nem engedném, és soha nem tanácsolnám a lányomnak azt, hogy vetesse el a gyerekét. Mindig van megoldás, de tényleg ahhoz kell a bátorság, hogy az ember ezt megkeresse, ne pedig csírájába fojtsa el a "problémát" egy abortusszal.
2008.03.11 15:11:44emzsr
Köszönöm, hogy ezt írtad, Persona! Melyik gyertya a testvéredé? Nagyon tetszett, amit írtál, hogy hogyan oldottad meg anyukáddal. Az angyalokszulein felvetettük nemrég, hogy lehetne a tesóknak egy alfórumot nyitni - csak hát ezt a tesóknak kell nyitni, nem nekünk, anyukáknak. Örülnék, ha megtennéd: az én két nagylányomnak biztosan segítene, ha olvashatnának Téged! 17 és 18 évesek, már nem kicsik, és tudom, hogy én annak idején nem tudtam eléggé rájuk figyelni, el voltam foglalva a saját fájdalmammal.
2008.03.11 15:15:27emzsr
Így van, Seszter. Én egyébként azt tanítom a lányaimnak, hogy ne bogyóval védekezzenek, hanem gumival, mert a bogyó a betegségektől nem véd meg. Az én szememben a betegség sokkal nagyobb baj, mint egy gyerek, mert akár az életébe kerülhet, vagy meddőséget okozhat. Nem beszélve arról, hogy esetleg örökölték a trombózis-hajlamomat, és akkor a fogamzásgátló halálos is lehet - csak ezt nem verik nagydobra!
2008.03.11 15:34:30huhhh
"Más ember lettem. Nem tudom, hogy jobb-e, de toleránsabb."
Emzsr, köszönöm, ezt én is éppen így érzem. Bocsássatok meg, most nem tudok többet írni.
2008.03.11 15:53:12emzsr
Huhhh, ha érintett vagy, várunk szeretettel az angyalok szülei között. Zsu
Bocsánat, most ki kell lépnem.
2008.03.11 16:16:18bes3
fecske: én megértem annak is a gyászát aki úgy veszti el a gyerekét hogy egyértelmüen ö a hibás, megértem annak is a gyászát aki saját maga öleti meg a gyerekét aki a vér a véréböl, hús a húsából.
"Siratjuk az abortuszukat is. Milyen furcsa, hogy megismerve a másik történetét, már megértőek vagyunk, ...... Az elfogadáshoz lám, a megértés kell. A történeteket megértve látjuk be, hogy a bűn mellett inkább elfojtott fájdalom van"
írja a recenzor.
a megértés megvan bennem, az elfogadás nem.
Nincs helyük egy könyvben a valódi tragédiákat átéltekkel, ez relativizálás, szerecsenmosdatás.
2008.03.11 16:42:494tissimo
bes3: Szerintem egy abortusz is valódi tragédia átélése. A könyvben akik emiatt (is) szereplenk, utólag nagyon szenvednek. Igen, UTÓLAG. De szenvednek, gyászolnak. A tízparancsolatban ott a Ne ölj!, de ugyanígy a kereszténységben a megbocsátás is kulcsfogalom.
2008.03.11 16:54:21szeszter
4tissimo: van egy ismerősöm, akinek nem egy, legalább 3-4 abortusza volt. Mert hoppá, mi nem karjuk ezt a gyrekt! Aztán a sok művi beavatkozás miatt nem volt már egy idő után peteérése.Aztán férjhez ment, és ugye hát nem jött össze a várva-várt terhesség. Panaszkodott nekem. Nem tudtam sajnálni. Megérteni sem, pedig nagyon empatikus lélek vagyok. Az orvosok segítettek neki, s lett gyereke. Ép és egészséges. Azt már sajno nem tudom, hogy a lelkében most mi játszódhat le: gondol vajon az eldobott életekre, amik benne indultak (felelőtlenségből!), s ő mondta ki rájuk a halálos ítéletet?
az örökösen visszatérő kérdés: HOL ITT AZ IGAZSÁG??? (tudom, h ez csak egy költőikérdés, de akkor is!)
2008.03.11 16:57:16süni
Szeszter:Csak akkor segít egy kiadós beszélgetés(szerintem),ha elég közeli a viszonyod azzal a személlyel,na és persze csak ha nem elutasító!Talán nincs is megfelelő szó a segítséghez...
Tapsifüles!
Ne keseredj el!Én két terhesség után csak akkor tudtam örülni a harmadiknak,amikor jó lett az AFP eredmény,addig alig mosolyogtam,mindíg volt valami bajom.Most már tudom,én sem mertem kötődni...
DE.
Tényleg megfosztanád a gyermekedet a szeretetedtől?Kit szeretsz jobban:magadat,vagy a babádat?Aki még meg sem született,és nem tud az előzményekről,csak érzi(érezheti),hogy az anyukája nem szereti tiszta szívből?????Én ezeket a kérdéseket tettem föl magamnak...Szerintem segít,ha ezt átgondolod!!
Ja,és még annyi(tudom,nehéz):NE magadat sajnáld,NE rettegj,CSAK szeresd a magzatod,amíg lehet!!!!
2008.03.11 17:00:57bes3
szeszter: nagyon értelmes és tartalmas beszélgetés zajlik a másik vonalon, nem akarok OFF-olni, tehát bár nem értek veled egyet, de befejezem itt és most :)
máskor és máshol szívesen.
2008.03.11 17:10:534tissimo
sünire reagálva: nem feltétlenül kell közel állnia egy segítenőnek a gyászolóhoz. A pszichológusban pl. az a jó, hogy ismeretlen, sokan könnyebben megnyílnak olyannak, akiknél tiszta lappal gyászolhatnak. Én pl. egy elég kemény csaj vagyok, a szeretteim is határozottnak ismernek, valahogy könnyebben tudtam sírni egy ismeretlen vállán, aki nem ismerte a múltamat.
2008.03.11 17:13:41tapsifüles
Süni
Dehogy fosztanám meg a gyermekem a szeretetemtől! Egyszerűen csak félek mindentől! Nem merek örülni, pedig tudom, hogy most örülnöm kellene, hiszen nagyon gyorsan megfogant és ha minden jól megy, a testvére születésnapja körül fog megszületni. Mindenki azt mondta, hogy várjunk még, korai még, de ő jönni akart... De közben meg félek, hogy őt is elveszítem! És nem tudok abban hinni, hogy kétszer nem történhet meg ez a szörnyűség... Mert ugye mindenki ezzel nyugtat... Előtte azt gondoltam, hogy ilyen nem történhet, most már azt gondolom, ha egyszer megtörténhetett, akkor bármi lehet...sajnos...
2008.03.11 17:14:13süni
4tissimo:
Ez igaz,csak Szeszter szavaiból úgy tűnt,az ő ismerőséről lehet szó...
Én nem mentem dokihoz,Isten segített(nem nyálazásból mondom).
2008.03.11 17:17:20DrSzöszi
"Nincs helyük egy könyvben a valódi tragédiákat átéltekkel, ez relativizálás, szerecsenmosdatás."
Khm.
1. Igazad van, szerintem sem illenek bele ezek a történetek egy ilyen könyvbe, egészen más a lelki háttér, a szenvedés/nem szenvedés stb.
2. Komolyan úgy érzed, hogy fel vagy jogosítva arra, hogy megállapítsd, mi VALÓDI TRAGÉDIA és mi nem az?
Amíg úgy képzeljük, hogy az abortusz csak vihogó tinédzsereket érintő probléma, addig mondjuk tényleg eldönthető. Csakhogy ez nem így van.
Nekem már zokogott barátnőm fél évig a vállamra borulva abortusz miatt - mellesleg már ELŐTTE is zokogott, kurva nehezen szánta rá magát, és szerintem soha nem fogja magának megbocsájtani, úgy érzi gyenge volt akkor. (Ő nem akarta, de a "körülmények" és "jósándékú emberek" áldozata volt. Személyesen garantálhatom neked, hogy számára ez valódi tragédia volt.
2008.03.11 17:20:45süni
tapsifüle!
Velem is kétszer történt meg,egymás után,fiatalon...Sírva jöttem ki a védőnőtől,mikor mondta,jó lett az AFP eredmény (a fiammal).Ekkor jöttem rá,mennyi boldogságtól fosztottam meg magam,meg a babám.Persze,végig bújkált a kisördög bennem,csak nem hagytam előjönni:-))
Szívesen adnék bátorságot,de nem tudok,legyél kitartó!!
2008.03.11 18:07:36LeVilli
Egy barátnőm most vesztette el a 19 hetes magzatát. Eléggé befelé fordul, nem is nagyon beszél róla senkinek. Aki olvasta a könyvet: nem bántódna meg szerintetek, ha ezt a könyvet megvenném neki?
2008.03.11 18:38:26bes3
Dr Szöszi:
ó bocsánat,
én természetesen nem vagyok feljogosítva hogy megállapítsam mi a valódi tragédia, ellenben te bizonyára nem erről a világról való vagy, hiszen te személyesen vindikálod magadnak a jogot megítélni hogy a barátnőd tragédiája igazi tragédia (jogász vagy? :-D )
akkor nem járok messze a relativizálás felvetésével a valóságtól, ugye?
a gyereküket bugyibafojtók vajon nem zokognak a sitten a tettük miatt? hmmm? Kit hat meg?
amit meg legjobban utálok az a "körülmények áldozata viselkedésmód".
Fel kéne már nőni végre a jó életbe.
"Abortuszon esett át " meg "abortuszra kényszerült" vazze, ostorral verték hogy vetessse el a gyereket? Akkor mégis csak a magzatvédőknek van igaza, és be kéne tiltani ha ez a nőknek egy külső kényszer? Mert én az abortuszpártiaktól csak azt hallom hogy ez "önrendelkezés" meg "emberi jog".
2008.03.11 18:48:36undokmano
Sziasztok! Én az angyalokszülein ugyanezzel a nickkel szoktam hozzászólni... Szóval, sok nő számára nyúktott segítséget valószínűleg ez a könyv. Akik itt sorstársak írtatok, Nektek nem kell mesélni róla, mert tudjátok, mit jelent elveszíteni a babácskánkat, akik meg nem tudjátok, mit jelent, Nektek szívemből kívánom, hogy ne is tudjátok meg. Aki babát vár, én személy szerint nem ajánlom, hogy elveszített babákról olvasson, hiszen a terhesség/várandósság/áldott állapot amúgy sem a fullnyugodt időszak egy anya számára, és biztos vagyok abban, hogy nem tesz jót, hiszen zaklatottá válik.
LeVilli, ha úgy érzed, nézz fel az angyalokszüleire, ott van egy könyvajánló topic, ahol többen anyák ajánlottunk egymásnak könyveket, amik segítettek. Szerintem ne gondolkodj azon, hogy megbántódna vagy sem a barátnőd, menj be az első könyvesboltba, olvass bele a könyvbe, és ha úgy érzed, hogy a barátnődnak esetleg segítséget nyújthatna, akkor vedd meg. De ne csomagold be stb csak egyszerűen add oda neki. Hidd el, még ha nem is fog repesni, de örülni fog annak, hogy valaki szereti és odafigyel rá. :) Azt is nyugodtan mondd meg neki, hogy bármikor nagyon szívesen meghallgatod, ha úgy érzi, szeretne valakivel beszélgetni.
2008.03.11 18:48:404tissimo
bes3, erre is van példa a könyvben, egy nőt a férje kényszerített abortuszra, bezárta a lakásba, ki akart mászni egy vasalódeszkán, ami a mélybe zuhant, több próbálkozás után feladta, a férje eltuszkolta az abortuszra, ahol tovább kínozták, és senki, de senki nem próbált meg neki segíteni, pedig asszem a védőnők/egyéb szakemberek feladata lett volna. Már megint azt kell mondanom: szerintem éppen ezért, a látóköröd szélesítése miatt olvasd el a könyvet, mert te így látod az abortuszt, pedig lehet, hogy rengeteg nő olyan helyzetben van, amit el se tudsz képzelni (meg én sem).
2008.03.11 18:54:44undokmano
tapsifüles. Nekem az Elsőm komplex szívfejlődési rendellenességgel született, UHn nem lehetett látni, csak a GOKIban tudták katéterrel tökéletesen feltérképezni. 2,5 hónapos volt, amikor meghalt, soha nem hozhattuk haza. A temetésekor 5 hetes volt a pocakban a Második. Most múlt 1 éves... Kitartás! Nem egyszerű, de nyugodj meg, minden rendben lesz a babussal. Magzati szívUHra vidd el, meg a születése után is. Ennyi kell, hogy kicsit nyugisabban tudd végigcsinálni a szülésig. És utána? Utána szét fogod magad aggódni. Jó értelemben :)
2008.03.11 18:58:38bes3
nem kell aggódnod eléggé széles a látóköröm, sőt ezt a sztorit is olvastam. (szuleteshete.hu)
nézd ha engem a pasim bezár, a mélybe zuhanok miatta, akkor egyszerűen feljelentem. Legkésőbb az abortusz előtt van lehetőségem SIKÍTANI és segítséget kérni.
"segítség" alatt pl abortuszbizottságot értesz? Kötelezően vizslatni hogy az aki KÉRI az abortuszt, miért is kéri? nagy előrelépés lenne, mit mondjak....
utólag persze bárki bármit mondhat, lehet hogy így volt ahogy előadja a nő lehet hogy nem.
Ha tudnád hogy a széles látóköröm megszerzéséig milyen hajmeresztő hazugsághegyeket hallgattam meg pl várandósság témakörben, és a motiváció rengetegszer az önfényezés volt....
2008.03.11 19:04:48huhhh
Okoska, megelőztél, köszönöm.
2008.03.11 19:05:41bes3
Egyébként nem véletlen hogy az angyalokszulei.hu-n nemigen találni művi abortusz sztorit. Nahát, miért vajon?
a nőkben igenis működik a józan ítélőképesség és nagyon jól tudják hogy a gyermek ELVESZTÉSE és ELVETETÉSE ég és föld távolságra van egymástól. Ennek a két jelenségnek az összemosása, újból csak ezt tudom mondani, gusztustalan összemosási kísérlet.
Hasonlóan gusztustalan a "legális és illegális drogok" magyarországi köztudatba vetéséhez.
APád milyen droggal él? Sörözik minden pénteken a tesóival? Anyád? Kávézik? te? Cigizel? ti ezekkel a drogokkal éltek, más meg mással, marihuána, heroin, kokain, kávé, sör, nem mindegy?
Nem!
2008.03.11 19:07:22bes3
igen, a szemforgatás és a manipuláció kihoz a sodromból, nem tagadom.
2008.03.11 19:07:28huhhh
Bes3, akkor most én kérlek meg nagyon szépen (Okoska után), hogy ne itt és ne így. Köszönöm szépen.
2008.03.11 19:08:03bes3
én már elksözöntem egyébként, Dr Szöszi provokált vissza :)
2008.03.11 19:08:24bes3
huhhh: nyílt fórum, nem kötelező olvasni
2008.03.11 19:10:35huhhh
"én már elksözöntem egyébként, Dr Szöszi provokált vissza :)"
Szóval te is csak a körülmények áldozata vagy. A szmájlit a végén nem értem, de meg ne magyarázd, nem akarlak visszaprovokálni.
2008.03.11 19:11:04huhhh
Meg írni sem kötelező.
2008.03.11 19:16:29bes3
nem panaszkodtam és nem mártírkodtam. valamint legalább vállalom a hibáimat ...
ha valaki (ezúttal én) azt írja egy fórumban hogy OFFnak tartja a választ valamire és inkább nem válaszol bár nem ért egyet a neki címzett válasszal,akkor ha ezek után 17.17-kor direktbe megszólítja, válaszol..
ennyi történt
2008.03.11 19:22:06emzsr
Lányok, nincs semmi gond azzal, ha valaki nem ért egyet másokkal, higgyétek el! Mindenki azon a szemüvegen keresztül látja a világot, amilyen éppen van neki, és ezt az összes addig átélt, hallott, olvasott, látott stb. dolog befolyásolja. Mint ahogy az is, amit nem tapasztalt meg. Nem kell senkit elutasítani ezért. Kérlek, ne zavarjatok el senkit. Érdekes lehet, hogy valaki miért látja úgy, ahogy látja. Nem?
Én még sajnos nem olvastam a fenti könyvet, így nem tudok hozzászólni, hogy miért kerültek bele AB-s történetek - de szerintem az lehetett az oka, mert így teljesebb, árnyaltabb a kép. A tűréshatár pedig mindannyiunknál ,ás: ez még belefér, az már nem.
2008.03.11 19:22:21emzsr
más
2008.03.11 19:25:49huhhh
Délután benéztem ide egy kicsit, de túl sok minden jutott eszembe ahhoz, hogy érdemben hozzá is szóljak a témához. Meg aztán a billentyűket sem láttam rendesen.
Visszajöttem, mert jólesett volna beszélgetni olyanokkal, akik átélték, amit mi, vagy ha nem is élték át, de érzik és átérzik az ilyen helyzeteket. Sok olyan hozzászólást olvastam, amiről szívesen beszélgettem volna. Kár, hogy végül ez lett ebből a topikból. Talán majd máskor. Sziasztok.
2008.03.11 19:26:38emzsr
LeVilli, ajánld az angyalokszulei oldalt a barátnődnek. Nekem a kisfiam halála után ketten, egymástól függetlenül ajánlották - már másnap ott voltam, és óriási segítséget kaptam!
2008.03.11 19:28:03emzsr
Kedves Huhhh, csak ismétlem magam, várunk a másik oldalon, ott szinte csak sorstársak vannak. Zsu
2008.03.11 19:30:22Pandi
Emzsr
Teljesen igazad van, azzal sosincs baj, ha más az a szemüveg.
De az ott látottak megfogalmazásával azért lehet sok-sok árnyalat közül választani.
Talán egy ilyen posztnál lehetnénk kicsit visszafogottabbak, attól még ugyanúgy elmondhatja mindenki, hogy mit gondol.
Nekem például eddig még "megszólalni" sem sikerült, annyira letaglóztak a történeteitek.
Talán most sem kellett volna...
2008.03.11 19:33:45emzsr
Ez is igaz. Pont azért írtam, amit írtam, hogy ne durvuljon el a dolog. Mit szerettél volna írni?
2008.03.11 19:34:37begyszli
Kedves Emzsr! Én elolvastam pár történetet és köszönöm azoknak, akik szavakba tudták önteni a velük és angyallá lett gyermekeikkel történteket. Szerencsés vagyok, hogy csak olvastam és közben sokat tanultam. Emberségről, empátiáról, örömről, bánatról, az életről, pedig már magam sem vagyok fiatal. Azóta az motoszkál bennem, hogy vigyázzak, ne féljek, de vigyázzak az összes szerettemre.
2008.03.11 19:41:26emzsr
Tudod Begyszli, akkor már érted, miért írtam, hogy más lettem. Meggyőződésem, hogy mindenki feladatokkal születik, és még azok a babák is, akik angyalkák lettek, elvégezték a feladataikat - legfeljebb később jövünk rá, hogy ez vagy az miért is történt. Ha az emberek jobban odafigyelnek a szeretteikre, és megértőbben fordulnak mások felé, biztosan sok angyalka mosolyog odafenn elégedetten. :-)
2008.03.11 19:41:40Pandi
Emzsr
Én, szerencsés kívülálló az égvilágon semmi okosat nem tudok írni, csupán figyelni benneteket, hogy hogyan is lehet együttélni egy ilyen tragédiával és hogyan lehet mégis továbblépni és újra babát vállalni.
Én is olvastam néhány történetet az oldalatokon, bár egyszerre csak egyet sikerült, azt is nehezen.
Igen, csak tanulni lehet belőlük.
2008.03.11 19:52:06emzsr
Kemény lecke nekünk, akik szereplünk a történetekben - de valamiért nekünk ezt közelebbről kell megtapasztalnunk.
Nekem az volt egy nagy tanulság, hogy bárkivel bármikor bármi megtörténhet - ezt pedig az emberek nem tudják, azt gondolják, hogy ááá, ilyesmi csak mással történik meg...
Ezért száguldoznak túl gyorsan az utakon, ezért élnek felelőtlenül, vagy ezért ítélkeznek. Ez az én leckém volt. Másnak más a lecke - de legjobb mások történeteiből tanulni, hidd el, Pandi.
A másik leckém az volt, hogy az ember nagyon erős tud lenni, ha kell, és hihetetlen dolgokat kibír. Ezért is idegesített, ha azt sóhajtotta valaki, hogy jaj, én ezt nem élném túl... Dehogynem! Nincs más választásunk: vagy túléljük, vagy nem. Az életösztönünk pedig elég erős, ezért aztán túléljük.
Jaj, mennem kell, mindenkinek szép álmokat!
Zsu
2008.03.11 19:58:42persona
emzsr!
:)
a tesóm gyertyája a 11. oldalon van: D. Gábor
Szívesen vállalom amire invitálsz,írj még róla!
2008.03.11 19:59:56undokmano
Pandi. Nehezen lehet együttélni a múlttal, szerintem. Én ezt látom és ezt érzem. Az egyik szomszédom kisfia akkor született, amikor mi Dávidunkat temettük. A szomszéd kiskölyök irtó aranyos, anyukájával is szívesen dumálok, de képtelen vagyok arra, hogy összeeresszem a kissrácot Zoltával, mivel a szomszéd kisfiút látva mindig arra gondolok, hogy Dávid most kábé ugyanezt tudná, ugyanígy menne stb.
Én azt vallottam, és vallom most is, hogy az élet megy tovább. Ha elvonulok és magányos leszek és sírok és okokat keresek, attól még nem lesz jobb, sőt. Én imádok Zoltával játszani, nevetni, mászkálni, megtanítani neki mindenfélét. És járunk ki Dávidhoz is, olyankor ő mindig "nem érti", hogy ha azt mondtuk, hogy megyünk Dávidhoz, akkor miért nem találkozunk valakivel. Ha éppen Dáviddal kapcsolatban mélyponton vagyok és sírok, akkor Zolta elvonul csendben játszani és hagyja, hogy sírjak.
Nekem "szerencsém van", mert el tudtam mondani Dávidnak a kórházban, hogy mi döntöttünk, mi nem akarjuk, hogy gépeken "éljen" kínlódva talán még 2 hetet, és el tudtam mondani neki azt, hogy nagyon szeretem és vigyázni fogok rá örökre. Kurva nehéz volt. Most is könnyes a szemem, mert látom magam előtt a gyerekem, aki öntudatlanul fekszik, csövek lógnak ki a kis karjából...
Hát nem könnyű ez a téma. Én ma már nem is fogok szerintem olvasni itt, bár ki tudja... Túl fájdalmas megosztani a gondolataim, de lehet, hogy valakinek segít. Remélem, hogy valakinek segít.
2008.03.11 20:00:23LeVilli
Köszi a tanácsokat, csajok!
2008.03.11 20:07:22Pandi
Undokmano
"Túl fájdalmas megosztani a gondolataim, de lehet, hogy valakinek segít. Remélem, hogy valakinek segít."
Ebben egészen biztos vagyok.
2008.03.11 20:33:44szeszter
begyszli fentebb: "Szerencsés vagyok, hogy csak olvastam és közben sokat tanultam. Emberségről, empátiáról, örömről, bánatról, az életről, pedig már magam sem vagyok fiatal. Azóta az motoszkál bennem, hogy vigyázzak, ne féljek, de vigyázzak az összes szerettemre."
ezt tanultam ma én is. és sok-sok türelmet, mióta az angyalokszülein is jártam. Megbecsülni mindazt, amit idáig kaptam.
Köszönöm nektek, és mindőtöknek erőt adó ölelést és sok sok kitartást küldök.
Undokmano: mindig, mindenkitől lehet vmit tanulni, és még akkor is segítesz másoknak, amikor az lenne az utolsó gondolatod.
2008.03.11 21:06:16emzsr
Szia, Persona!
Visszaértem. Gyújtottam gyertyát G-nak is.
Arra gondoltam, hogy ha van kedved, nyithatnál egy alfórumot testvérek címmel, és leírhatnád, amit itt. A nagyobb testvéreknek biztosan sokat segítene - és ha mi, anyukák is elolvassuk, akkor nekünk meg abban segítene, hogy a többi gyermekünkre is figyeljünk oda! Hidd el, ez nagyon nehéz a mélygyászban - pedig a tesóknak is nagyon nehéz, és fontos, hogy ne érezzék azt, hogy az anyukájuknak ők ár nem fontosak, nem elég jók... Sajnos én elkövettem ezt a hibát, és a gyerekeim, főleg a kisebbik lányom valószínűleg így élte meg ezt...
Köszönet a segítségedést! Zsu
2008.03.11 21:07:07emzsr
-ért
2008.03.11 22:04:27miramira
OLvastam a könyvet kb:egy éve.Szerencsére a kislányom mellettem van,nem éltem meg ilyen tragédiát.
A könyvet megsirattam - no comment.
Angyalok szülei?
Hm... végig olvastam egy éjszaka,átértékelődött a kapcsolatom a lányommal.Mindennap egy új nap de a holnap nem biztos,ezért mindig mikor kiabálnom kellene vele az is az eszembe jut mivan ha nincs holnap??
2008.03.11 22:18:49bi
Végigolvasva a kommenteket,szétbőgtem a fejemet.Velem is megtörtént 10 évvel ezelőtt:az uh vizsgálaton mondta az orvos,hogy nincs szivhangja a babámnak.Borzasztóan akartuk a férjemmel a gyereket,és az leirhatatlan,hogy mit éreztem.Be kellett mennem a kórházba "terhesség befelyezésére", ott igy nevezték.Természetesen az abortuszosok szobájában helyeztek el,ahol az egyik szobatársam nagy hangon megkérdezte tőlem:"téged mennyiért kapartak ki?"Mire én:semennyiért,mert megszültem volna,ha élt volna bennem a gyerek."
Nem a testemnek volt nehéz,az könnyen kibirta.De a lelkem olyan pokolian fájt!Szerintem ilyen helyeken és helyzetekben szükség lenne lelki tanácsadásra,vagy valami hasonlóra, de ilyen nincs egy vidéki kórházban.
2008.03.11 22:20:10bi
Azóta megnyugodtam,született 2 egészséges és szép gyerekem.Már régen nem gondoltam az elsőre,aki nem születhetett meg.Most sirtam egy jót.
2008.03.12 00:39:58Tamira
Lányok, nekem csak egy távoli ismerősömmel történt tragédia nemrég, de amióta meghallottam, nem tudom kiverni őket a fejemből.
Szerencsére a kislányom itt alszik a szomszéd szobában, és én arra gondolok, milyen szerencsés vagyok, és közben a könnyeim csorognak...
Szeszter, helyettem beszélsz most is.
4tissimo, az idézeted elküldtem az érintettnek, hátha ismeretlenül is segíthetek neki.
2008.03.12 01:17:16madz
talán nem teljesen illik ide, de muszáj kiírnom magamból. három legjobb barátnőm szinte egyidőben esett teherbe, és most egy hónapon belül mindhárman elvesztették. még korai időszakban, de engem ez akkor is megrázott. egyikőjük spontán elvetélt, másiknak elhalt 10 hetesen, a harmadiknak pedig annyi polipot meg miómát találtak a méhében, hogy nem tudta vállalni. én most 27 hetes vagyok és szinte szégyellem magam előttük a nagy hasammal, pedig még ők igyekeznek tekintettel lenni rám...
2008.03.12 07:05:43szeszter
Tamira: igen szerencsések vagyunk. De nekünk "szerencséseknek" is tudnunk kell arról, hogy bizony ez a valóság, és történnek ilyen borzalmas dolgok. Már csak azért is, hogy jobban meg tudjuk becsülni azt, amit kaptunk.
2008.03.12 10:58:05lavazza
Minden tiszteletem. Csak közhelyeket tudnék írni, azt meg nem akarok, mert nincsenek szavak, amik kifejeznék, amit érzek.
2008.03.12 11:56:42DrSzöszi
bes 3,
jogász vagyok, de ez hogy jön ide?
Nem vindikálom magamnak a jogot, hogy általában minősítsek bármit is - arra vindikáltam a jogot, hogy miután végignéztem valakinek a szenvedését, meg tudjam állapítani, hogy az valódi szenvedés volt-e. Szerintem talán ennyire alkalmas vagyok.
Hozzátettem azt is, hogy szerintem sem egy könyvben a helyük ezeknek a történeteknek.
Csak a "valódi tragédia" kitételedre reagáltam.
(Egyébként nem, nem ostorral kergették. Egy ronda válás közepén volt éppen, és befenyegették azzal, hogy elveszik tőle az akkor kétéves kisfiát. Szerintem nem ment volna, de beijedt. Előtte és utána is zokogott, végül a pszichiátrián kötött ki. Azt gondolom, ez is egy valódi tragédia.)
Megjegyzem, éppen az abortuszelenneseknek kéne valódi tragédiának tekinteni az abortuszt. Ugyanis ez a gyerek életéről szól, és nem az anyáéról. Minden gyermekhalál elsősorban erről szól.
Egyébként erősen abortuszellenes vagyok magam is.
Csak azt gondolom, hogy a "vihogó tiniken" kívül történt már ilyesmi olyan emberekkel is, akiknek ez tényleg tragédia volt.
Gyengeségnek tartom magam is a körülményekre való hívatkozást.
Csak az kérdezném - és a valaki gyenge, annak már nincs joga szenvedni? Annak a tragédiái többé nem valódiak???
A fenti történet volt a legdrámaibb ilyen eset, amit láttam. De azért hidd el, láttam már szenvedni ennél "enyhébb" sztorikban s embereket.
2008.03.12 12:10:26DrSzöszi
A többiektől pedig elnézést kérek, hogy hozzájárultam ahhoz, hogy az egészen más, sokkal-sokkal mélyebb és fontosabb irányba induló beszélgetés megszakadjon.
Nem szándékos volt, egy könyvről volt szó a címben, és ennek kapcsán jött bes3 hozzászólása.
A téma nem volt OFF ugyan, de valóban disztongválhattunk volna annyira, hogy ne most, ne ide.
Ismét elnézést.
A tegnap délutánom az angyalokszulei olvasgatásával töltöttem, ami azzal a következménnyel járt, hogy az este hisztériásrohamot kapó kölykömet nem sikerült kellően megfegyelmeznem, mivel túlságosan örültem annak, hogy láthatom - még akkor is, ha épp hisztériás roham közben...
2008.03.12 13:23:17emzsr
Bi, ez jó ötlet, tetszik! Ha mást nem, annyit mindenhova ki lehetne tenni, ki a legközelebbi pszichológus vagy pszichiáter az adott szülészeti osztály közelében!
Dr.Szöszi: én a kisfiam halála óta fizikailag képtelen voltam/vagyok meglegyinteni a szájukat időnként túl nagyra nyitó kamasz lányaimat... Nem megy.
2008.03.12 13:23:51emzsr
Mi az, hogy OFF??? Még nem találkoztam ezzel máshol.
2008.03.12 13:25:56arcnelkul
úgy érzem muszáj írnom, talán könyebb lesz.
Valódi tragédiaként éltem meg az abortuszom, és a mai napig annak érzem. És igen, kényszerítettek. Próbáltam öngyilkos lenni,de nem volt hozzá erőm, aztán már csak sodródtam. Hónapokig éltem "zombiként", míg végre valakivel tudtam róla beszélni. Az első gyerekemről, aki mindig első marad, az én első angyalkám.
A másodikat 6 hetesen vetéltem el. Aztán jöttek a lombikok. A harmadik és negyedik angyalkáimat embrióként ismerhettem meg, nem fejlődtek megfelelően. Az 5-6. három hétig éltek. A 7-8. be sem ágyazódott. És én most itt ülök összetörten, blogokat és fórumokat olvasok, próbálok erőt gyűjteni, de már úgy érzem nem tudok erős lenni. Meddig még? meddig éri meg? Mi az oka, mi a célja ennek a szenvedésnek? talán egyszer lesz rá válasz...
És most lehet megkövezni, lehet undokul azt mondani, amit megkaptam már, hogy ab után ne csodálkozzak a következményeken. holott az ab 12 éve volt... ez az én tragédiám
köszönöm, hogy meghallgattál.
2008.03.12 13:31:53szeszter
arcnelkul: kérlek ne add fel!
2008.03.12 13:38:57begyszli
arcnelkul: bocsáss meg magadnak, s bízz tovább.
2008.03.12 13:50:05emzsr
Arcnelkul, kértél már szakembertől segítséget? Mármint pszichológustól pl.? Állítólag sokszor lelki gátjai vannak az anyaságnak. A külső segítség azért jó, mert nem mindig vagyunk képesek kirángatni magunkat a saját hajunknál fogva... Nem okoskodni akarok. Nekem megrázó volt, hogy megosztottad velünk a sok pici angyalkád történetét - ugyanakkor örülök, hogy tényleg sikerült toleránsan kommunikálnunk, máskülönben nem írtál volna.
2008.03.12 14:01:37méregzsák
arcnélkül: nem vesztetted el az arcod, ha erre utal a nick. Együttérzek Veled, remélem, lesz aki/ami segít megbocsátani magadnak, és boldoggá tesz az életben. Megtisztelt a bizalmad, köszönöm.
2008.03.12 18:00:19Mille38
Csak arróól szeretnék írni, ami menet közben felmerült a férfiakkal kapcsolatban. Mi a negyedik babánkat veszítettük el a 19. héten, 10 évvel ezelőtt. Nagyon sokat segített, hogy már volt három gyermekünk, meg az is, hogy hamarosan megszületett a negyedik, egészséges és klassz kissrác.
De emlékszem, amikor álltam a kórház folyosóján, már a tágító bennem volt, mert elhalt és meg kellett szülni. Sírtam, mint a záporeső, és a férjemre próbáltam támaszkodni, ő azonban elutasító lett és azt mondta, ne sírjak, neki is éppen ugyanúgy a gyereke, neki is nagyon fáj.
Éjszaka még egy darabig anyósom volt velem, ez jó volt, ő inkább tudott segíteni. Hajnalban, a nagy csendben túl voltunk rajta, az orvosom igen együttérző volt.
A következő hat hétben a hormonjaim iszonyatos kínokat okoztak, még vagy két hétig nagyon sokat sírtam, aztán fokozatosan egyre kevesebbet - de inkább csak titokban, ő nem volt hajlandó elviselni.
Nagyon nehéz volt, úgy éreztem, nem ad a férjem lelki támaszt. Igazából sokszor haragudtam rá, amikor eszembe jutottak a történtek. De most, ahogy titeket olvastalak, valahogy eltűnt belőlem a harag iránta. Valahol kezdem megérteni, hogy a legőszintébben nyilatkozott, amikor azt a bizonyos mondatot mondta. Nem tehet róla, hogy a fizikai fájdalmat, a halál belső jelenlétét ő nem élte át. EZT nem tudja soha megérteni, ez az én személyes bajom. Ezt mindig, minden évben látni fogom a lehullott apró cseresznyében - úgy hullanak le az éppen megkötött gyümölcsök éretlenül május végén, mint ahogy elhalt az én kisbabám is épp május végén választotta a könnyebb utat a mennybe. Nagy rejtély, nagy fájdalom, belenyugvás.
2008.03.12 19:23:36tapsifüles
Amikor ez az egész történt, én voltam az erős a családban. Muszáj volt tartani magam, mert a férjem teljesen összeroppant. Aztán amikor kezdett rendbejönni, akkor én zuhantam magamba. Mostanában pedig mindketten némán szenvedünk. Megkért, hogy ne mutassam ki neki, hogy mennyire fáj, mert akkor neki is sokkal rosszabb lesz és megint kezdődhet a nyugtatós korszak. Úgyhogy most magamban szenvedek, nincs kivel megbeszélnem, pedig néha talán jó lenne. Nem haragszom rá, teljesen megértem az érveit. Csak közben meg eszméletlen nehéz ezt az egészet egyedül végigcsinálni. És gondolom neki ugyanilyen nehéz, de azt is megértem, hogy nagyon nehéz volt minden nap úgy hazajönni, hogy itt zokogtam és nem tudott velem mit kezdeni...
2008.03.12 20:16:23szeszter
tapsifüles: sztem keressél vkit, akivel tudsz erről, beszélni, aki meghallgat Téged, úgy, ahogy szeretnél. Benéztem a szuleteshete.hu-n a siratóba. Nagyon jó szakmai cikkek, és konkrét segítségeket lehet ott találni. Ha nem ismered ezt az oldalt, biztos találsz ott valamiféle támaszt.
Én nagyon örülök, hogy itt tudsz róla írni. Ha ez segít írjál ide, mi meghallgatjuk. Én, mint anya és nő, veled sírok, hidd el. Próbálok osztozni fájdalmadban, ha lehet egyáltalán.
2008.03.12 20:29:13süni
Arcnélkül:
Persze hogy nem vagy erős.Mitől lennél????
Sorotatban veszted el a babáidat,kétségek közt vergődsz,téped magad.Nem tudom,ki vagy,milyen a jellemed,mennyire vagy kitartó.
TE ismered magad?
Tudod,mit szeretnél?TUDOD,hogy alkalmas vagy az anyaságra?Szerintem igen,de meg kell békélni a múltaddal!!!!!Ne haragudj magadra...Hibáztál,de tovább kell lépned.Menj fel az angyalokszulei.hura,jót fog tenni sztem...
2008.03.12 20:51:06eino.
Hú, ez nagyon sírós topic lett, nekem is sikerült végigbőgnöm a hsz-eket. :(
Ilyenkor azért mindig jobban értékelem, hogy nincs semmi különösebb baja a gyerekemnek. Amikor meg volt, azt Isten és a csodálatos gyerekdoki nénink segítségével végül nyom nélkül átvészeltük . Oké, magamnak is adhatok egy piros pontot, volt teendő bőven. De azért néha eszembe jut, hogy mások is legalább ennyit tesznek a gyermekükért, és hiába. :( A gyerekhalál a legigazságtalanabb dolog a világon.
-----
Arcnélkül, szerintem lazíts legalább fél évet, törődj csak azzal, hogy sok vidámság jusson az életedbe - és utána próbálkozz megint. Ennyi szomorúság nem használ sem neked, sem a babaváró terveknek.
Meg persze ott van az az oldal, amit ajánlottak, biztos találsz hasznosítható írásokat, érzelmeket. (én meg sem merem nézni, pedig szerencsére nem vagyok érintett, de hiszek a többieknek, akik azok)
És hajrá :)
2008.03.12 21:25:18Mille38
Tapsifüles, talán az írásomban is találsz valami fogódzkodót, de nekem a legtöbbet az jelentette, hogy szinte ahány nővel beszéltem, majdnem mindenkinek volt egy személyes tragédiája. És valahogy úgy rendeztem el magamban, hogy ezek az életünkkel együtt járnak és kell, hogy valami értelmes céljuk legyen. A gyermekünk jó helyen van, talán jobb hely is, mint a mi mindennapi nyögésünk és küzdésünk helye, mi pedig erősebbek és bölcsebbek leszünk a szenvedés által.
Mindig arra gondolok, én nem kárhozhatok el, mert a gyermekem csücsül egy felhő szélén, onnan lát engem és ott vár. És egyszer majd meglátom őt és akkor biztosan jobban fogom már tudni, mire volt jó ez az egész.
2008.03.14 12:45:46arcnelkul
mindenkinek köszönök minden jó szót. Süni a Te szavaid különösen jót tettek nekem. Egyébként baromi szívós, kitartó fajta vagyok :-)
12 év után először beszéltem erről az anyukámmal, most kiderült, hogy ő is éppúgy szenved, mint én (a szüleim kényszerítettek az ab-ra, és most magukat vádolják, hogy nem lehet gyerekem) Egy végigsírt telefonbeszélgetés után (200km-re lakik) azt hiszem kezdenek helyére kerülni a dolgok a lelkemben. Talán "meggyógyulok"... és igen, most egy hosszabb pihenés következik, a nyarat mindenképpen kihagyjuk és ősszel jön a következő lombik, vagy nyáron egy tengerparti baba(?)...
2008.05.15 21:47:36szeszter
most beszéltem egy nagyon jó barátommal. Az unokatestvrének múlt héten kellett megszülni egy angyalt. Mikor betöltötte a 40. hetet csináltak egy rutin vizsgálatot, hogy minden rendben van-e. Sajnos nem találtak szívhangot :(((
A baba 3,80 kg volt, teljesen egészséges. Köldökzsinórcsomót találtak, és a nyakára is rá volt tekeredve a kzs.
Azt olvastam erről, hogy ez kiszűrhetetlen dolog.
Ő most már ott van a többi kis angyalnál.
2008.05.15 21:49:01szeszter
bocsánat, hogy visszahoztam ezt a posztot, de ki kellett vhova írnom magamból. A férjem mindig csak azt mondja ne gondolja krá, de nem tudok.
2008.05.15 21:54:40Pandi
Jaj, Szeszter, nem csodálom.:(
Engem minden egyes ilyen borzasztó szomorúság megvisel, függetlenül attól, hogy ismerem-e személyesen az érintetteket vagy sem.
2008.05.15 22:01:12Magenta
szeszter, sajnálom!
Igen, kiszűrhetetlen, saját példámból tudom. Amikor a fiam született, csomó volt a köldökzsinórján, pedig előző nap voltunk uh-n. Három héttel előbb jött, mint váruk, magától megindult a szülés, azóta azt mondom, Isten vigyázott rá/ránk. Ha tovább bent marad, becsomósodott zsinórral, belőle is angyal lett volna. :(
Most meg, hála az égnek, egy kisördög. :)
2008.05.15 22:12:10monsterwoman
bes3!
Csak most olvasom az egész topicot! Muszáj reagálnom a délelőtti kommentedre! Én is maximálisan elítélem az abortuszt. És a nemtörődöm, hülye nőket is akiknek ez a fogamzásgátlás. De ebben a könyvben nem ilyen asszonyok mesélnek, hanem olyanok, akik valamiért rákényszerültek és később nagyon-nagyon megbánták. Gyászolnak, éppolyan fájdalommal, mint akik elvesztették a babájukat.
Én a nővéremnek vettem meg ezt a könyvet, aki 2 vetélésen van túl, de velem tudott örülni, amikor születtek a fiaim. Neki nincs gyereke, és már a lombikot sem vállalják az orvosai, mert nagy miómája van, ő pedig fél a műtéti kockázattól (hogy ki kell venni a méhét), így már tényleg csak a csodában bízhat. A gimis barátnője tizenévesen, szülői nyomásra elvetett egy babát, majd miután révbe ért és szült a férjének egy gyereket, kiugrott a 10.-ről, mert nem tudott együtt élni a korábbi tettének emlékével. (25 éves volt)
2008.05.15 22:13:31szeszter
Magenta!
de jó, hogy mot tudom - rajtad keresztül - hogy azért nem minden eset így végződik.
Tényleg nagyon vigyáztak rá, hogy veletek lehessen.
2008.05.15 22:16:29szeszter
monsterwoman: ez borzasztó történet.
Én tudom, hogy soha semmilyen esetben nem kényszeríteném a gyerekemet abortuszra, SŐT adott esetben minden igíekezetemmel azon lennék, hogy lebeszéljem erről. Talán pont ezért. És pont a babáért.
2008.05.15 22:48:02eino.
Szeszter: szóról szóra ugyanígy.. Valahogy csak felnevelnénk azt a picit!Olyan nincs, hogy nem lehet! A rádióban volt egyszer egy nő. 17 évesen szült, és örökbe kellett adnia a szülei miatt. SOHA nem tudta magát túltenni a dolgon, meg is halt (rákban), lelki sérülten. :((
2008.05.15 22:49:01eino.
Módosítanám: persze, hogy van olyan, hogy nem lehet... De ezek a családok, akikről írunk, nem ebbe a kategóriába tartoznak.
2008.05.15 23:12:09monsterwoman
de hülye vagyok, most látom, ez egy régi topic- Jó, hogy 2 hónappal később válaszolok bes3-nak! Bocs!
2008.05.16 00:04:47Felicitasz
Na, végigbőgtelek Benneteket. Pedig én a kivétel vagyok, aki nem átallottam terhesen megnézni az angyalokszüleit - úgy kerültem oda, hogy azon gondolkodtam, hogy mit csinálnék ha beteg lenne, és hátha vannak olyanok a bolygón, akik már helyettem találtak választ az összes kérdésemre. Szóval, én olvasgattam babavárás alatt is ilyeneket, és nem ártott meg se nekem, se a Manónak, csak valahogy relativizálódott tőle már jó előre egy csomó probléma, és ezért hálás vagyok mindenkinek, aki megosztotta a történetét. Én csak azért mentem oda, hogy kevésbé félelmetesnek érezzek utána amúgy kontrollálhatatlan tragédiákat (na ez nem sikerült, ugyanolyan félelmetesek), de másfelől meg az történt, hogy kicsit jobban megtanultam igazán értékelni a jót, és kezdettől úgy nézni a most héthónapos, erős, egészséges fiamra, hogy egy csomó mindent csak magától értetődőnek szeretünk hinni, de nem az.
Mindenkinek sok erőt és gyógyulást, akinek csak szüksége van rá.
2008.05.16 06:26:28szanna
Szeszter! :(
Amikor a lányom született, az orvosom úgy köszönt el, hogy megütöttük a főnyereményt. Én akkor ezt úgy értelmeztem, hogy gyönyörű és egészséges a bébi, még a dokibácsinak is tetszik.
Aztán a zárójelentés kiadásakor magyarázta el nekem a doki, hogy az a szerencsénk, hogy élve született a lányunk, mert az ő köldökzsinórján is csomó volt és kétszer tekeredett rá a nyakára. Még akkor se fogtam fel, hogy miért is szerencse ez, mert annyi ilyen sztorit lehet olvasni, hogy a baba nyakán volt a kzs, s mindnek szerencsés volt a kimenetele. Most már felfogtam. :(
Amúgy Anna is 3 héttel hamarabb született, ráadásul elszakítottam a bokaszalagjaim, így nem tudtam a várandósság végén mozogni. Most ennek tudom be, hogy van egy egészséges lányom...
2008.05.16 07:03:34szeszter
ó szanna... hát nektek is csak örülni tudok, és most a ti ellenpéldáitok vígasztalnak.x