A babaúsztatók nem fegyelmeznek
Kicsit ódzkodom mindentől, amitől a baba nagyon okos lesz, ami rengeteg képességét egyszerre fejleszti, egyáltalán, ami babával kezdődik, nagy hűhót csapnak körülötte, és sok pénzben végződik. Mégis régóta szemezgetek a babaúszással, mert annyira szeretik a gyerekek a vizet, és valóban mint természetes közegükben mozognak benne.
De vagy túl messze, vagy túl alvásidőben voltak a foglalkozások ahhoz, hogy eljussunk bárhová is. Így amikor megtudtam, hogy meglehetősen olcsón, harmincezer forintért lesz egy öt napos tábor Farádon, Csorna mellett, akkor kaptam az alkalmon és jelentkeztem Leával.
Összecuccoltuk azt a huszonöt kilónyi cuccot, ami nélkül kimozdulni értelmetlen volna, beraktam Leát a babakocsiba, amire azért volt szükségem, mert székként és altatóként tudtam később bevetni. Leát már akár negyed órára is le lehet kötni egy dologgal, így csak az út negyedénél fordult a helyzet válságosra.
A szállásról elég annyi, hogy a recepciósok bármelyikét rögtön felvenném bébiszitternek, és ez bababarátságból elég is volt. A szomszéd szobában egy hét hónapos lakott, aki számomra szokatlan módon naponta háromszor aludt, ha Lea épp nem sikkantott nagyobbat a kelleténél egy-egy macska láttán. Ezért igyekeztünk sokat kinn lenni, például naponta hússzor körbefutottuk a konferencia asztalt. Elég hosszú volt. A kaja napközis jellegű témákat variált, párizsi szelet, tarhonya, de én mindennel elvagyok, a gyerek meg semmit sem eszik, pizzát rendelni meg valószínűleg még a Góbi-sivatagba is lehet. Egyszóval csak két dolog hiányzott: egy etetőszék, meg egy közös tér, ahol össze lehet terelni a gyerekeket és játékaikat anélkül, hogy percenként ki kéne halászni valamelyiket a recepciós pult alól.
A műfajhoz tartozik ugyanis, hogy 25 bölcsis korú rombol folyamatosan, elektronfelhőként döngve a fel-alá rohangászó anyák körül. Ebből 15 volt egy-másfél éves – tehát mozgékony, de fegyelmezhetetlen korú. Ahhoz képest abszolút pozitívum, hogy bár a legkülönbözőbb emberek jöttek itt össze, egyetlen kirívó gyerekfegyelmezés nem volt. Mindenki teljesen lazán és normálisan állt hozzá a kis dúvadakhoz. Talán ez a babaúszók közös jellemzője.
Maga az úszás eleinte kicsit furcsa volt nekünk, kezdőknek. Ahogy egy nő megjegyezte, a babaúszás nem csak móka, kacagás. Már pedig én azért vittem el Leát, hogy társasági életet éljen és szórakozzon, élvezze a vizet, nem azért, hogy edzőtáborban legyen. Noha szinte senki nem nyomja a gyerekét valamiféle teljesítmény felé, azért fix feladatok vannak, azt kell végezni, és nincs renitenskedés. Amikor harmadik nap hirtelen éreztem, hogy elkezdem kényszeríteni Leát, hogy neki is menjenek jól a dolgok, ő se forgolódjon, akarjon beugrálni folyton, akkor gyorsan kiálltam. Elvégre nem iskolába akarjuk járatni az egyéves gyereket. Innentől megint minden jó volt, játszottunk, együtt merültünk a víz alá, és Lea, aki rögtön nyúl a törülköző után, ha víz megy az arcára, mosolyogva bújt elő és harapdálta az orromat.
Ugyan azt gondolom, hogy egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni, mert az megfelelő környezetben tökéletesen fejlődik magától, de a babák láthatóan élvezik az úszást. Ha valaki évekig jár rendszeresen, akkor négy évesen meglehetősen jól, vízbiztosan úszhat már a gyerek. Persze ha valaki ötévesen kezd úszni, akkor megtanul pár hét alatt – nem is az úszástanítás a cél (bár annak elemeit tanítja lépésról lépésre az oktató), az inkább mellékhatás, hanem a jó érzés, és maga a tanulásos együttlét, ami egy speciális kapcsolat a szülő és a gyerek között. A gyerekek pedig boldogan produkálják magukat: felhozzák a labdát, a karikát, élvezik a saját ügyességüket és teljesítményüket. A vízben a szárazföldön ügyetlenebb is könnyen mozog, a legkisebb is tud siklani, merülni, hajtani magát.
A tábor során nagyon jól látszott, hogy körülbelül négy nap intenzív társasági életre és úszásra vannak kalibrálva a kicsik – csütörtök este kitört az össznépi hisztéria, mindenki sírni kezdett, és nem akart aludni menni, vagy verekedett egy kicsit. A szép az volt, hogy ezzel együtt minden szülő nyugodt maradt, senki nem állt neki az elfáradt gyerekén levezetni a saját feszültségét. Nem tudom, a víz teszi-e, hogy így kisimulnak az ember idegei, de én az öt nap non-stop leávallevéstől kevésbé voltam fáradt, mint itthon egy-egy normál nap után. Egyszóval tökéletes kis téli nyaralás volt kettesben. Leának csak egy dolog hiányzott: mire hazaértünk, már a mobilomat hívta papának, mert folyton őt hívogatta.
Kapcsolódó linkek:Áldos Panzió
Babaúszás


KOMMENTEK
2008.01.22 10:42:33summer
Nagyon jó kis cikk! Rögtön kedve lesz az embernek gyerekestől kisimulni a vízben :)És nagyon tetszik az "egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni, mert az megfelelő környezetben tökéletesen fejlődik magától" hozzáállás is. Én is "ódzkodom mindentől, amitől a baba nagyon okos lesz, ami rengeteg képességét egyszerre fejleszti" , viszont nincs jobb annál, amikor látod, hogy a lurkók mennyire élvezik a "játékot". Hab a tortán, hogy ez közös mulatság :)
2008.01.22 11:21:15Ditke
Nekem is nagyon tetszett! Mi augusztus óta járunk a gyerekkel hetente babauszira. Akkor volt 5 hónapos. Jó kis társaság jött össze + tényleg baba és mama is kisimul. Valahogy aznap ugyan fáradtabb vagyok estére (azért 1 óra a vízben fárasztó ám), de elmaradnak a fáradtságból adódó "hisztirohamaim". :) A hátfájásomra is nagyon jó. Kisfiam meg nagyon szereti a hatalmas medencét és a többi gyereket. Természetesen vannak gyakorlatok, de én csak annyit csinálok vele, amennyit akar. Ha nincs kedve, akkor csak játszunk, időnként kiállunk pihenni. Így nem érzi kényszernek és feladatnak.
A múlt héten megtanult úszni is: egyedül a karúszókkal úszott és nagyon-nagyon tetszett neki. A merülés és a víz alatti pár tempó már eddig is ment, de most a fél medencét egyedül úszta át. :))))) Egy gond volt csak, a nagy örömködésben (kacagott folyamatosan) nyitva volt a szája és így elég sok vizet nyelt. De ki se akart jönni a vízből.
2008.01.22 12:00:45Csöre
Éppen ma számoltam utána: Botond egy hónap híján két éve jár babaúszásra. 5 hónaposan kezdte, most 28. Nem mondom, vannak nála ügyesebb "kisdelfinek" (vagy mondjuk úgy: bátrabbak), de jó nézni, mennyire élvezi a pancsolást - nekem szerényen csak ennyi a célom, úszni majd picit később, az ún. ovis úszáson tanul meg - de azért pesze kiválóan merül, meg most már akár egyedül is beugrik (ha nem figyel oda :D, de segítséggel mindig) és nyáron a Balatonnál sem kell felváltva vigyázni a parton a reszkető gyereket. Érdekes módon azt szokta meg a legnehezebben, hogy néha leér a lába a vízben: ilyenkor sokáig nem merte letenni a piskótáit, inkább a nyakáig is felhúzta azokat. Ahová mi járunk egyébként, ott nincsen semmi drill: adott időintervallumon belül mindenki akkor jön-megy, amikor akar, teljesen vegyes a csoport 3 hónapostól három évesig, és az úszásoktató jár körbe-körbe, és tesz különböző javaslatokat, hogy mit lehetne megpróbálni, mit kéne gyakorolni. Különben meg össznépi pancsolás.
2008.01.22 12:54:47zsoltik@
A babaúszás szuper jó dolog. Az 1.13 éves kislányom imádja (legalábbis az esetek 99 %-ában, pont múlt héten úgy döntött, hogy aznap nem). Sosem éreztem, hogy kényszeresen jól kéne szerepelni - ez persze azért is lehet, mert amúgy (néhány gyakorlatot - konkrétan a háton lebegést, illetve apa/anya hátán kapaszkodást - leszámítva) "jól" teljesít, élvezi, röhög (szó szerint), sikongat. A Rubin hotelbe járunk, már 3/4 éve, hetente, és tényleg szuper. Azért a víz lehetne néha melegebb és a szauna nagyobb ;-)
Ha nem mentünk volna el, valószínű eszembe sem jut a fél éves Törpilla de Frászt bevinni a wellness szálók medencéjébe, így meg mindenütt együtt lubickoltunk.
Másrészt viszont, hogy ezzel kapcsolatban is mennyiféle álláspont van: kedves barátnőnknek a gyermekorvosa úgy ráijesztett (fülgyulladást kap, meg mindenféle betegséget, és megfullad) az anyukára, hogy most nem meri vinni.
2008.01.22 12:57:14zsoltik@
OFFTOPIC: miért is nem lehet szép szabványos (X)HTML linkeket illeszteni a kommentbe?
2008.01.22 13:32:16DKone
Nem tud valaki olyan honlapot, ahonnan letoltheto egy par gyakorlat baby uszasra? Pl. hogyan szoktassuk ahhoz, hogy berakja a fejet a viz ala, stb?
2008.01.22 13:36:19Hübele
Csöre, ez nagyon jól hangzik, én is ilyen helyet keresek a 8 hónaposomnak. Hova jártok?
2008.01.22 13:44:35nyuszimanó
DKone: www.babamamauszas.hu
Mi fél éve, 4 hónapos kora óta hordjuk Fruzsit úszni a Hófehérfókába (Camponánál) és nagyon élvezi! Ott külön csoportok vannak kor és "tudásszint" szerint. Szerintem érdemes kipróbálni, jó családi program és a babáknak is nagyon jót tesz!
2008.01.22 13:46:23Csöre
MOM Wellness (tejóég, hény l-lel és hány s-sel kell írni??), de a lényeg inkább az, hogy a Ficánka Bébi Úszóklub néven futó babaúszó oktatókhoz járunk, akik tulajdonképpen egy testvérpár. A MOM-on kívül Érden, Budakeszin és a III. kerületi, Szérűskert utcai tanuszodában tartanak foglalkozásokat.
2008.01.22 13:53:19Hübele
Csöre! Köszönöm szépen, máris rákeresek:-)))
2008.01.22 13:54:20DKone
Nyuszimano: koszi, nagyon jo.
2008.01.22 15:15:18kicsitulipán
Dkone! Kezdetnek otthon is le tudod önteni egy pohárból babád kobakját. Egy szót kell használnod, amire majd kialakul a reflex, nekünk pl. a merülés. Ezt a szót kell mondani előtte és szerintem ezzel már lehet kicsit edzeni a kicsit. Szépen csorogjon csak végig a kis arcén a langyos víz, majd megszokja. Szerintem is szuper dolog, mi is a 4 hónapos oltás után járunk rendszeresen.
2008.01.22 15:37:27renege
Én a Kalovits programot tudom mindenkinek ajánlani. Abban az a jó, hogy nem kell lefröcskölni a baba arcát vízzel, merülni is csak a harmadik vagy negyedik alkalommal szoktak. Nincsen semmi kényszer, éneklés közben vizi együttlét az egész lényege. Írtó szuper. Mi három hónapos kora óta járunk a babánkkal, és csak dícsérni tudom.
www.babauszas.hu/
2008.01.22 16:04:10levendul
zolnaid, MOST tapsolok :P
2008.01.22 19:41:51Levegővétel
30 ezerért én is mennék ebbe a táborba, de a honlapon egy mama+baba 5 napos tábor 78 ezerért van meghirdetve....megint nincs szerencsém :((
2008.01.22 22:35:09Csöre
Engem is érdekelne egy ilyen tábor, Farádon pl. még úgysem voltam, de most én is csak a 78 ezreset találom az alsópáhoki Kolpingban, aminek említésére életem párja nem úgy reagált, mintha ez lenne életünk kihagyhatatlan lehetősége.
2008.01.26 10:27:42Cyr
Mi is jártunk babaúszásra, Kalovits programra, az elsővel. No nem sokat, fél évet. Aztán amikor 4 évesen elvittük "rendes" úszásra, mindenhol azt hallottuk, hogy az oktatók mennyire nem szeretik a babaúszásról érkezetteket. Rákérdeztem az okára. Azért nem kedvelik túlságosan, mert a sokat babaúszókban rögzül a láb "bicajozó" mozgása, nagyon nehéz kinevelni belőlük, hirtelen helyzetekben ismét ezekhez a mozdulatokhoz térnek vissza. Szerencsére nálunk még nem rögzült a dolog azalatt a fél év alatt.
Ugyanakkor valóban jó, hogy felszabadultak a kicsik a vízben, élvezik a mozgást, de mint mindent, szerintem ezt is csak mértékkel érdemes.... Már ha az ember azt szeretné, hogy később a gyerkőc problémák nélkül meg tudjon tanulni rendesen úszni.