Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A tévé és a gyerek.
A tévé és a gyerek. Nagy dilemma. Élből azt mondaná az ember, mint az egyszeri kossuthtéri arc, hogy nem, nem soha, meg monnyon le. Aztán jönnek a dolgos hétköznapok, és a tévé persze bekapcsolódik, meg úgy marad, a gyerek meg leül elé, neadjisten kinő a járókából, és akkor leültetjük elé. Mi is megnézünk ezt-azt, ő miért is ne nézhetne? Akkor egy megoldás maradt, a fundamentalistáké: ki kell dobni a tévét.
A tévézést rengeteg tévhit és hiedelem lengi körül, melyeknek csak töredék része bizonyul igaznak. Soroljunk fel párat!
1. A tévében sok az erőszak, aki nézi erőszakos lesz, ld. iskolai sorozatgyilkosok.
2. A tévézés megszünteti a belső képalkotást, nem lesz a gyerek kreatív.
3. Megszünteti a koncentráló képességet, és ezáltal tanulási zavarokat okoz.
4. Sztereotípiákat sulykol.
5. Mozgásszegény életmódra szoktat, elhízást, korai ízületi panaszokat okoz.
6. Hiperaktívvá tesz a pár tized másodperces vágásokkal.
7. Az elhanyagolás szimbóluma, a szem cumija.
8. A gyerekek még nem tudják megvédeni magukat a reklámok befolyásától.
9. Az oviban kicsúfolják, rosszul érzi magát, hogy nem ismeri Pikacsút.
1. Először is: nem sikerült mindeddig kimutatni, hogy a gyerekek ténylegesen nem tudják elválasztani a valóságot a tévé fiktív világától (három éves kor felett). Ebből kifolyólag nem fogják azt hinni, hogy nem fáj a lángszóró, mikor a forró levesbe kóstolni meg fáj. Viszont valóban példaképpé válhat az erőszakos magatartás. Igazából a valós környezeten múlik, hogy ezt megerősíti-e. Érdekes módon a kislányoknál nem szokott problémát okozni: mert a környezet nem erősíti meg, hogy akkor vagy jó csaj, ha olyan vagy, mint Bruce Willis a Die hardban. Ezzel szemben a kisfiúknál sokkal több agresszió belefér. Továbbá azt sem sikerült kideríteni, hogy az erőszakos alkat vezet a sok erőszakos inger keresésére, vagy fordítva. Tehát hogy mi az ok és mi az okozat.
2.-3. A tévézés valóban kikapcsolja a belső képalkotást. Ugyanakkor ha nem egész nap nézi a gyerek, csak egy kicsit, akkor ugyanúgy információforrásként tudja kezelni, mint az egyéb médiumokat (könyv, internet), és felhasználja a kreatív gondolatok előállításához. Ugyanez vonatkozik a tanulási zavarokra: az információforrásoktól elzárt gyerek és a sokat tévéző a legveszélyeztetettebb. Itt sem sikerült kikutatni, hogy mi az ok és az okozat: azok a gyerekek keresik a tartalmatlanabb, igénytelenebb műsorokat, akik nem értik a többit, akár értelmi képességeik, akár szociális hátterük miatt, vagy a műsorok teszik őket "butábbá". Egy biztos: ha napi négy órát tévézik a gyerkőc, akkor nem lesz ideje szabad játékra, mozgásra és leckeírásra. De sose feledjük! A leckeírás nem feltétlenül hasznosabb, mint a tévézés. És mi se vagyunk napi 24 órában hasznosak, szükségünk van bambuló időszakokra.
4. Sajna, igen. Igyekezzünk ne a leggagyibb elé leültetni a gyerkőcöt, hátha lesz ízlése később. Azért az nyugtasson meg, hogyha minket többet lát és jobban szeret, mint a tévéjét, akkor mi leszünk a példa. Hopp, jut eszembe: az ebédlő és a gyerekszoba berendezéséből ha lehet, hagyjuk ki.
5. Hát, nem szokás tévézés közben futni. De futás közben tévézni lehet-e? Félre a tréfát, a gyerekben az az alapprogram, hogy fusson, mozogjon, örüljön a mozgásnak. Ha egy másfél éves a kismotoron teperés helyett a tévét választja, akkor vagy beteg, vagy tényleg túl sokat ültettük a tévé elé kényelemből. Vagy nagyon kényelmes alkattal született. Lehetőleg a mozgásos kikapcsolódást segítsük, de ez nem jelenti azt, hogy ha a kicsi időnként kirándulás helyett csak a szobában bambulna, akkor baj van. A fontos az, hogy mire teremtünk neki alkalmat, mire tereljük a figyelmét.
6. Bizony az a tréfás eredmény jött ki, hogy épp ellenkezőleg. A hiperaktivitás nagyrészt genetikus, és a hiperaktív gyerekeket a leterhelt szülők sokkal inkább leültetik a tévé elé, mert addig legalább egy kicsit ül. Az vesse rájuk az első követ... Viszont iskoláskorban ebből tényleg még több tanulási-viselkedési gond lesz. Itt tehát a hiperaktivitás az ok és a tévénézés csak okozat.
7. Napi négy-öt órában biztos. A közös filmnézés viszont tagadhatatlanul király. És az se baj, ha időnként egy-egy kicsiknek is érthető, könnyen követhető, szépen megrajzolt mesefilmet megnéznek egyedül, de azért nem árt utána kérdezni (persze nem kikérdezni), hogy mit látott, mert nekünk evidens tér-idő kezelési eszközök lehetnek értelmezhetetlenek egy négy évesnek mondjuk. A háttértévézés viszont nem a leghasznosabb dolog a világon. Bár ha mi se nézünk oda, valószínűleg ő is hamar megunja. De általában a háttértévézésből háttérmindentmáscsinálás és előtértévézés lesz, még hozzá egész napos. Hanyagoljuk a gyerek mellett, jobb, ha még a megszületése előtt elkezdünk leszokni róla. Különben közösen, a tévé előtt fogjuk egymást elhanyagolni. És olyan műsorokat nézni, amiket neki nem kéne. (A rajzfilmek közt is bőven van ilyen.)
8. Muhaha! A felnőttek nagyképűsége. Pontosan ugyanannyira nem tudjuk magunkat megvédeni mi se. Hiába vagyunk okosak, a reklámok küszöb alatt settenkednek be, és aztán mégis azt a mosóport és kekszet és pelenkát választjuk. A kisgyerek viszont nem tudja elkülöníteni a többi műsortól, és valóban nem érti, hogy most x azt akarja, hogy megvegyem, és ezért olyan boldog ott a kisfiú a képen vele, és igaziból nem is olyan jó játék az. Szóval nem tud ilyen áttételesen szándékot tulajdonítani. Arról nem is beszélve, hogy a legocsmányabb nemi sztereotípiák a reklámokban vannak. De nem kell gyereknek lenni ahhoz, hogy ez elborítsa az agyunkat.
9. Már hallom, ahogy Eszter leírja a Waldorf-ovi szókapcsolatot. Szerintem is király a Waldorf, de egy stabil családi hátterű és önértékelésű gyerek, akinek pár hülyesége ki van elégítve (kisherceges ruha, távirányítós traktor), nem fog nagyon kétségbeesni emiatt, talál más témát egy állami oviban is.
Kíváncsian várjuk, hogy olvasóink hogy oldják meg a modern családok legnagyobb nevelési dilemmáját? Milyen szabályok, szokások, jutalmazási és büntetési rendszerek tartják kordában a sötét doboz és gyermekük kapcsolatát?
Ajánlott irodalom: Ranschburg Jenő: Áldás vagy átok? Gyerekek a képernyő előtt. Saxum, 2006. 980 Ft.
