Biztosan sokan emlékeznek még arra az időre, amikor a Commodore 64 számítógép volt a csúcstechnológia, és kazettáról kellett indítani a programokat. Akkoriban otthon főként játékra használtuk az eszközt, a kedvencek között ott volt a Pac-Man, és más, kezdetleges grafikával rendelkező, egyszerű videójátékok.
Ha viszont belegondolunk, hogy már 1964-ben is létezett egy videójáték, a stratégiai fajtából, akkor ehhez képest a 80-as, 90-es években a Pac-Man igazi csúcsnak tűnik. Az pedig végképp elképesztő, hogy az ötlet egy tanárnő fejéből pattant ki, aki oktatási célokra akarta használni a videójátékot.
A tanítás volt az élete
Mabel Addis, a kisvárosi tanárnő gyerekkori álma az volt, hogy régész lehessen, ám édesanyja ezt nem tartotta jó ötletnek, úgy vélte, túlságosan költséges a képzés, arról nem is szólva, hogy nem biztosít megélhetést egy nő számára. Addis ezért úgy döntött, ókori történelmet tanul a Barnard College-ben, később pedig a Columbia Egyetem tanárképzését is elvégezte. 1935-ben kezdett tanítani egy iskolában, ahol egyetlen osztályterembe nyolc évfolyamot zsúfoltak. Addis közel öt évtizeden át tanította a felnövekvő generációkat.
A tanárnőt az 1960-as években találta meg a különleges lehetőség: akkoriban Kantonah-ban, egy New York állambeli kis iskolában tanított. A kisvárosi oktatás abban az időben kemény krízisen ment keresztül, ugyanis nehezen tudott lépést tartani a modern tantervvel eszközök és képzett szakemberek hiányában. Annak érdekében, hogy ez változzon, abban a megyében, ahol Addis is tanított, az oktatásért felelős egyik szuperintendáns összefogott az IBM-mel és meghívta egy találkozóra a helyi tanárokat, köztük Addist is, hogy dolgozzanak közösen oktatási célú szimulációkon, amelyeket majd általános iskolások használhatnak.
Történelmi videójátékot írt
Az IBM egyik kutatója állt elő az ötlettel, hogy játék témája a Sumer Birodalom legyen. Addist felvillanyozta az újszerű gondolat, és meg is írta a játékot, amely elsősorban gazdasági ismereteket tanított hatodik osztályos gyermekeknek. Az első szinten az volt a cél, hogy különböző növényeket termeljenek, és eszközöket építsenek, a második szinten már egy összetett gazdaságot kellett a diákoknak felügyelnie, míg a harmadik szinten a képzeletbeli város, Lagash, már más városállamokkal is összeköttetésben állt, kereskedett velük. A játékban az utasításokat Urbaba, a királyi intéző adta a játékosoknak.
Ha belegondolunk, ez pontosan úgy hangzik, mint a legtöbb mai stratégiai játék alapja. És az is volt, bár jóval kezdetlegesebb formában: a játékot William McKay, az IBM egyik alkalmazottja programozta, úgy, hogy a képeket egy projektor vetítette ki, ez össze volt kötve az általunk is ismert kazetta lejátszóval, illetve a diákok pedig egy írógéphez hasonló klaviatúrán adták a parancsokat és ez kommunikált az IBM 7090-es számítógéppel.
A gyerekek imádták a játékot, amelyben királyok és királynők lehettek, és amelyben teljesen bele tudták élni magukat a helyzetbe, hogy felelősen irányítsák birodalmukat, mert minden tettüknek következménye van.
(A borítóképen az IBM 7090-es számítógép van, ilyennel futtatta a videójátékot is. A kép forrása: Wikimedia Commons.)
Ha kíváncsi vagy, hogy más fejlesztések, amelyeket a NASA hívott életre, milyen hatással vannak az életünkre, ezt a cikketmindenképp olvasd el.
