Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A repülés nem olyan már, mint szeptember 11. előtt volt: kisolló a feladott poggyászba, félliteres üdítő legfeljebb a szemetesbe mehet, ezt már mind fújjuk. Van ugyanakkor számos olyan változás, melyet a terroresemények hívtak életre, mégsem tudatosultak bennünk annyira, mint ezek – és vannak olyanok is, amelyeket tévesen tulajdoníthatunk ennek az eseménynek.
Aki repül, mostanra tudja, hogy jó eséllyel le kell vennie a cipőjét és övét a biztonsági átvilágításkor, szúró- vagy vágószerszámot, illetve 100 milliliteresnél nagyobb űrtartalmú üvegben levő folyadékot pedig nem vihet fel a fedélzetre.
Akit zavar a cipő nélküli sorban álldogálás, jó, ha tudja, ez bizony nem 9/11 következménye.
Az is igaz, hogy szintén 2001-es volt az eset, amelynek kapcsán bevezették: annak az évnek a végén cipőbombát vitt volna fel a Charles de Gaulle reptér egyik utasa egy gépre, az egyedi eset pedig azonnal és meglehetősen szélsőségesnek tűnő változást indukált.
Megnyugtat a biztonság tudata
Úgy tűnik azonban, hogy ezekre az óvintézkedésekre – amellett, hogy persze szívesen zsörtölődünk is miattuk – valamelyest vágyunk is. A repülés a valóságban nagyon biztonságos, mégis sokaknak nehéz megküzdeni azzal, hogy olykor tízezer méteres magasságban egy dobozban üldögélve életüket egy maroknyi emberre bízzák. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy potenciálisan áldozattá is válhatnak, amennyiben terrorista is ül a gépen, bizony jobb érzés, ha azt gondoljuk: legalább ez ellen tesznek valamit.
2013-ban változhatott volna egyébként a jelenlegi szabályozás: Amerikában felmerült, hogy zsebkéseket és más régóta betiltott eszközöket felengedjenek a gépekre, ám a légiutas-kísérők és a légi marsallok olyan hevesen kezdtek tiltakozni, hogy az ötletet elvetették.
Nem csak szeptember 11. miatt változott a repülés
Ha azt hiszed, a tiltott tárgyak listája, valamint a szigorúbb biztonsági ellenőrzések jelentik a megváltozó repülés esszenciáját, tévedsz. Szeptember 11. hatása talán a koronavírusénál is erőteljesebb volt: két év kellett a légi közlekedésnek ahhoz, hogy újra talpra álljon, és az utasok ugyanúgy bízzanak ebben a közlekedési módban, mint annak előtte.
Ez ugyanakkor nagymértékben hatott a térsaságok anyagi helyzetére.
Több társaság döntött úgy, hogy nem szolgál fel ingyenesen ételt utasainak, hanem pénzért kínálja csak azt, illetve a poggyászok feladása is egyre jellemzőbben került pénzbe a repülőgépeken.
A fapados társaságok térnyerésével az extra lábhely, bizonyos ülések is pénzbe kerülnek már – egy nagy sokk megmutatta az iparágnak, hogy amiből pénzt lehet csinálni, abból kell is, mert ki tudja, mit hoz a holnap.
Tény az is, hogy a terrorcselekmény hozta el a változást a fedélzetre felvihető tárgyak terén, de ez voltaképpen egy anakronisztikus állapotnak vetett véget. 1973 óta nem változott ugyanis ez a szabályozás, épp ideje lett volna azon egyébként is változtatni. Valójában az a csoda, hogy nem vette észre senki sem már korábban azt a lehetőséget, amelyet a laza szabályok jelentettek.
A személyzet élete is felfordult
Az utas számára láthatatlan, ám az iparágnak meglehetősen fontos változást hozott ugyanakkor szeptember 11. a gépek személyzetének életében.
8 pilóta és 25 légiutas-kísérő halt meg a támadásokban: a rettegés jó ideig megmaradt kollégáikban is.
Voltak közöttük olyanok, akik a felszállás közben nyakra tett kézzel ültek, hogyha egy terrorista felpattanna, ne tudja elvágni a torkukat, egyes légitársaságok pedig engedélyezték, hogy az egymást jól ismerő személyzet tagjai együtt dolgozhassanak, ami nagyobb érzelmi biztonságot kölcsönzött nekik odafenn.
Ma már a stewardessek kiképzésének is része a terrortámadásra való felkészülés, és a fedélzeten töltött idő is más, mint eddig volt. A légiutas-kísérők jelzést kapnak arról, mikor hagyja el a kapitány a pilótafülkét annak érdekében, hogy használja a mosdót, felszálláskor pedig a stewardok és stewardessek elszóródnak a gépen belül. Valószínűleg ritkán gondolnak már arra, hogy életüket kockáztatnák, de tény, hogy az elmúlt 21 évben a társaságok jobban feltöltik járataikat, kevesebb légiutas-kísérőt foglalkoztatnak, így ők leterheltebbek. A repülés már nem az a felhőtlen élmény, ami egykor volt: ez biztos.
