Egész életét Petőfi Sándor árnyékában élte le – Kosztolányi szerint gyorsan pergő változatban játszotta le apja életét Petőfi Zoltán, akinek verseibe, levelezéseibe immár bárki beleolvashat.
„Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart. Egyetlen zseniális tette az, amit apja jegyzett föl róla, hogy kéthetes korában óriási erőlködéssel felült az ágyában” – így írt Petőfi Sándor fiáról Kosztolányi Dezső 1910-ben. Noha a jellemzés ridegnek, már-már kegyetlennek tűnhet, sok az igazság benne: minden jel szerint Petőfi Zoltán valóban csak kallódott az életben. Iskoláit nehezen vagy nem fejezte be, színészkedni és verset írni próbált, de kevés tehetsége volt hozzá. Mulatozott, kicsapongó életet élt, mert neve miatt sokan keresték a társaságát. Szervezete azonban nem bírta a megpróbáltatásokat – mindössze 21 éves volt, amikor elhunyt.
Alig több, mint fél év jutott apának és fiának együtt
Petőfi Zoltán 1848. december 15-én született Debrecenben. Élete egyik korai tragédiája volt, hogy híres apját lehetősége sem volt megismerni: alig múlt héthónapos, amikor Petőfi Sándor elhunyt. A nagy költő a rövid együtt töltött időről feljegyzéseket készített, Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig címmel. „Deczember 14-kén este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele… Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkettő órakor, Debreczenben, Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon…” – írja Petőfi. Később így folytatja:
„Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem.
Harmadnapos korában megbetegedett, s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára felgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott.” Petőfi azt is megemlíti, hogy Zoltán fia kéthetes korában felült – erre különösen büszke volt az apa, és erről az eseményről írt Kosztolányi is.
A család egyik fele evangélikus, a másik katolikus volt, a fiút az anyja után – családja nyomására – katolikusnak keresztelték. A Zoltán nevet azonban Petőfi választotta, ahogy a keresztszülőket is: kedves jó barátját, Arany Jánost és feleségét, Ercsey Juliannát. Az apának sokat kellett utaznia, feleségét és gyermekét ezért Aranyék gondjaira bízta, ám nekik nem sokáig volt pénzük arra, hogy a dajkával együtt még három szájat etessenek.
Nehezen kezelhető gyerek volt Petőfi Zoltán
Miután Petőfi eltűnt a segesvári csatában, családja Szendrey apjánál, Erdődön húzta meg magát. Az ifjú Petőfi meglehetősen kezelhetetlen gyerek volt, akinek nevelése, kordában tartása komoly gondot okozott anyjának. Erdőd után egy darabig Pesten nevelkedett, mostohaapjánál, Horvát Árpád történésznél. Iskoláit nehezen teljesítette, 1864-ben meg is bukott a gimnáziumban – ezért is kerülhetett Petőfi testvéréhez, Istvánhoz, Csákóra.
Nagybátyja, aki 1869-ig a gyámja volt, vasszigorral próbálta tartani, így véve elejét a magatartásbeli problémáknak.
Nem sok sikerrel járt: Zoltán egy darabig Szarvason járt gimnáziumba, ám már ekkor fejébe vette, hogy színész lesz. 1867-ben csatlakozni próbált Csaby Imre vándorszínész csapatához, ám az igazgató nem vette föl. Ráadásul az eset híre eljutott Tatay Istvánhoz, a gimnázium igazgatójához, aki keményen megleckéztette a fiút.
Egy féléven keresztül magántanuló volt Pesten, végül 17 éves korában Szegedre került – Petőfi István Juhász Gyula nagyapját, Káló Antalt kérte meg arra, hogy a piaristákhoz járassa a fiút, amiért 20 pengőt fizetett neki. (Petőfi Zoltán így ugyanabban a házban lakott egy ideig Szegeden, amelyben Juhász Gyula született.)
„A tizenhét éves, szép, sápadt és nyúlánk ifjút, a nagy költő álomországának reichstadti hercegét egy derék és neves piarista ajánlatára vitte el Petőfi István, az akkori csákói gazdálkodó, Kálóékhoz”
– írta Juhász Gyula nagyapja följegyzései alapján 1911-ben. „Petőfi István nagyon szigorú tanácsokkal hagyta itt a nagy Petőfi szülöttét, de volt oka erre. A fiú már ekkor a szabad élet szilaj árjából került volt a szegedi révbe. Itt, szoros felügyelet és szinte apai szeretet mellett, három hónapig csöndesen és komolyan élt” – folytatta. És valóban, egy darabig úgy tetszett, hogy az ifjú Petőfi megnyugodott, élete sínre került.
Végleg otthagyta az iskolát
Ám ez csak a vihar előtti csend volt: noha a fiúnak ez alatt az idő alatt valóban nyugodtan teltek a napjai, egy idő után elterjedt a városban, hogy a Sörház utcában lakik a nagy költő fia. „Nem ízlett neki a tanulás, a fegyelem, a nyugalom.
Az apja szilaj vére űzte. De hiányzott belőle az apja szikla-akarata.
Petőfi Zoltán hanyag lett, pajtások után nézett, kisasszonyok után járt, mulatozott” – írja róla Juhász. Újra kicsapongó életet élt, több nagy szerelme is volt a szegedi évek alatt. Például Kocsisovszky Borcsa, a színigazgató Kocsisovszky Jusztin lánya, akinek sokat járt a fiú az ablaka alá, hogy hallgassa, ahogy a lány zongorázik és énekel. Szerelme azonban viszonzatlan maradt (a nő később Molnár György színész felesége lett), így Petőfi egy kóristalánnyal, Bereznay Katicával vigasztalódott.
Ekkoriban nagybátyja még megpróbálta megmenteni: meglátogatta, hogy beszéljen a fejével. Kifizette adósságait és előre három havi kötelezettségeit. Meghagyta Káló Antalnak, hogy ha unokaöccse semmi áron nem hajlandó tanulni, ne próbálja ott tartani: adja oda neki a három havi pénz, és bocsássa útjára. Petőfi István jól ismerte a nagy költő fiát: Juhász Gyula beszámolója szerint egy nap iskolába indult, de helyette rövidesen színlappal (színházi műsorfüzettel) a kezében tért haza. „Színlapot láttam, nem megyek többé iskolába!” – kiáltotta lelkendezve, és így is tett.
Apja szobra mögé rejtette pénzét
Noha közvetlenül az érettségi előtt állt, Debrecenbe ment, hogy a színészetnek éljen. „De mint midőn újabb erővel haladva Mekka felé zarándokló török, midőn a szenthely mecset csúcsait megpillantja, úgy repült el tőlem minden lankadtság, midőn a debreczeni Thália vereslő templom födelét megpillantám” – írta megérkezéséről a városba, ahol 30 forintos fizetésért elszegődött Lángh Boldizsár igazgató társulatához. Ez eleinte sok pénznek tűnhetett a fiatalembernek – Déri Gyula így írt erről Petőfi Zoltánról szóló életrajzi művében: „Az intendáns, Kiss Sándor
nem a bizonytalan jövővel kecsegtető ifjút, hanem Petőfi Sándor fiát szerződtette a színházhoz.
Szerződtette pedig mindjárt harmincz forint havi fizetéssel, amennyit ekkor azok a fiatal színészek kaptak, a kik már kézzel fogható jeleit adták képességüknek.”
Levelei, versei
A magyar kultúra napja alkalmából digitalizálták Petőfi Sándor egyetlen fiának verseit, leveleit. 135 verse és 95 levele január 22. óta bárki számára hozzáférhető az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében.
Hamarosan azonban kiderült, hogy nyáron nem kapnak fizetést a színészek, így sokat kellett utaznia és nélkülöznie Petőfinek. „Köhögök kissé, meg vagyok hülve, s ennek oka: csizmáim tökéletesen elrongyolódtak, s a fej a talptól már tökéletesen elvált, s így a debreczeni óriási sár és víz szüntelen vizességben tartja lábamat” – írta Szendrey Júliának Debrecenből, akitől pénzt kért lábbelire. Amije volt, megpróbálta beosztani.
„Tartalék pénzét apjának a színházban lévő szobra mögé rejtette, s ha valamit fizetnie kellett, ide járt »kölcsön kérni« apjától”
– írta Szana Tamás szerkesztő, műkritikus Petőfi Zoltánnal való találkozásáról. Különösebb sikerei a színészettel nem voltak: képességei középszerűek, hangja fátyolos volt, így nem is kapott komolyabb szerepeket.
A nélkülözések és a kicsapongó életmód azonban kikezdték szervezetét. Rokonoknál, majd külföldi fürdőkben kúrálta magát, és amikor 1870 nyarán hazatért Gleichenbergből, úgy tűnt, hogy felépül. Hamarosan azonban ágynak esett: szeptembertől Pesten, barátjánál, Dolinay Gyulánál lakott. Októberre olyan rosszul lett, hogy Dolinay értesítette rokonait, akik meg is látogatták. Október végén még levitette magát a Komló vendéglőbe, amelyben a kapu alatt jobbra levő szobában lakott egykor az apja. Ekkor mozdult ki utoljára, többet már nem tudott kikelni az ágyból. November elején orvosi tanácskozáson állapították meg, hogy „a vég minden órában bekövetkezhet”. Petőfi Zoltán november 5-én reggel, tüdőbajban hunyt el.
Gondoltad volna, hogy Kosztolányi Dezső lánynevet is kapott a keresztelőjén?
