Két részletben kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok – ekkor érkezik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Két részletben kapják meg az idősek a kiegészítő nyugdíjemelést: az első, nagyobb rész novemberben, a pénz maradéka pedig decemberben érkezik majd.

Jó ideje lehet tudni, hogy az előre jelzett és a valódi infláció különbsége miatt kiegészítő nyugdíjemelésre lesz szükség. A kormány tegnap hozott döntést ennek pontos részleteiről, amelyekről a Magyar Távirati Iroda számolt be. 

Mutatjuk, mikor érkezik a kiegészítő nyugdíjpénz

Az átlagos nyugdíjasok összesen 51 155 forintot kapnak két részletben. Az első részlet a novemberi nyugdíjjal érkezik majd, ekkor kapják meg az idősek a nagyobb részt, átlagosan 47 200 forintot.

Idézőjel ikon

A fennmaradó összeget pedig a decemberi ellátással kapják meg a jogosultak.

Bizonyára jól jön a pluszpénz, ám sok alacsony nyugdíjból élő, idős ember gondjait nem oldja meg
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

A novemberi és decemberi utalások időpontjai:

  • november 12. (szerda)
  • december 2. (kedd)

A kiegészítő nyugdíjemelés elnevezés kissé csalóka: a pluszpénzre ugyanis azért van szükség, mert nem úgy alakult az infláció, ahogy azt korábban előrejelezték. A kormány 3,2 százalékos pénzromlással kalkulált, és ennek megfelelő volt az év elején az inflációkövető nyugdíjemelés.

Idézőjel ikon

A pénzromlás valódi mértéke azonban 4,8 százalék, ezért jár visszamenőleg az 1,6 százalékos emelés.

Nyugdíjasszervezetek, köztük az Országos Nyugdíjas Parlament (ONYP) ugyanakkor sokszor sérelmezte, hogy miért csak novemberben kerül sor a kiegészítő emelésre, ha már korábban lehet tudni, hogy szükség lesz rá.

Idézőjel ikon

A korrekcióig ugyanis hónapról hónapra többezer forint mínuszban vannak a nyugdíjasok.

„Ha már most tudni, hogy mennyit fognak fizetni, és a fedezet is megvan rá, miért nem most folyósítják” – mondta áprilisban Karácsony Mihály, az ONYP elnöke, aki szerint a korrekciót már az április 11-én esedékes nyugdíj folyósításakor meg kellett volna ejteni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?