A gondolkodó Auguste Rodin, a világ egyik leghíresebb szobrászának talán legtöbbet méltatott alkotása. Noha az ülő alak önálló szoborként ismert, eredetileg egy hatalmas kompozíció részének szánta a művész. Még a neve is más volt.
Negyvenéves volt Auguste Rodin, amikor megkapta élete talán legfontosabb megbízatását: készítsen egy dekoratív kaput egy Párizsba tervezett művészeti múzeumnak. Az intézmény sosem épült föl, és a kapu sem készült el – ennek ellenére Rodin egészen 1917-ben bekövetkező haláláig dolgozott a monumentális alkotáson, amelynek bizonyos részei önálló művekként váltak híressé. Ezek közé tartozik A gondolkodó, a francia szobrász talán leghíresebb alkotása.
Az 1880-as évek eleje fontos fordulópontot jelentett Rodin számára. Tulajdonképpen ekkor vívta ki a művészi függetlenséget – előtte szinte folyamatosan megélhetési gondjai voltak, ami miatt sokszor igazi szobrászhoz méltatlan kőfaragó-munkákat is el kellett vállalnia. De nemcsak pénzügyileg volt ez fontos időszak számára: művészi elismertséget is ekkor szerzett.
Nehéz körülmények közül jött a híres szobrász
Rodin kifejezetten szegény családból származott, 1840-es születésétől kezdve sokat nélkülözött. Tíz éves korában kezdett rajzolni, tehetségére rajztanára, Horace Lecoq de Boisbaudran figyelt föl a művészetre és matematikára specializálódott iskolában, a Petite École-ban. Noha 1857-től kezdve
több agyagmodelljét is elküldte a párizsi képzőművészeti iskolába annak reményében, hogy felvételt nyer, rendre elutasították.
Egy időre fel is hagyott a szobrászattal – döntésében az is szerepet játszott, hogy 1862-ben elhunyt a nővére, akinek haláláért bűntudat mardosta. Belépett egy szerzetesrendbe, igaz csak világi segítőként. A gyülekezet vezetője azonban felismerte Rodin tehetségét, ahogy azt is, hogy nem való neki a kolostori élet, ezért bátorította, hogy ismét szobrászként dolgozzon.
Újra kézművesmunkákat vállalt, ám közben órákat vett Antoine-Louis Barye-től, az elismert, főként állatalakok megformázásával foglalkozó szobrásztól. Sokat tanult tanárától az izmok és a részletek kidolgozásáról. Első műve, amely igazán komoly visszhangot váltott ki, az Érckorszak volt – bár nem volt kifejezetten kedvező a fogadtatása. Az életnagyságú szobor ugyanis annyira tökéletesen jelenítette meg a meztelen férfialakot, hogy több kritikus megvádolta: élő modellt használt az öntőforma kialakításához.
Ettől fogva Rodin szinte csak az éltnagyságúnál kisebb vagy nagyobb alkotásokat készített, hogy ne vetődhessenek föl ismét hasonló vádak.
Viták és visszautasítások
Noha Rodin művészete egyáltalán nem felelt meg a kor szobrászattal kapcsolatos elképzeléseinek, melyek a dekoratív, a sablonos vagy az erősen tematikus alkotásokat részesítették előnyben, a francia művész nem volt hajlandó stílusán változtatni. Ebből a későbbiekben is, amikor már országszerte ünnepelt alkotóvá vált, és egymás után keresték meg felkérésekkel, akadtak problémái.
Balzac emlékműve című, 1898-as alkotását például visszautasították és kigúnyolták, mondván, úgy néz ki, mint egy hóember.
Az egy évvel korábban elkészült „A calais-i polgárok” sem tetszett eleinte a megrendelőnek, és a város bizottsága azt akarta, hogy Rodin változtassa meg az kompozíciót – erről csak akkor tettek le, amikor a szobrász közölte: akkor inkább nem fejezi be az alkotást. Az elhelyezésben azonban megmakacsolta magát a város vezetése: nem voltak hajlandóak emelvény nélkül kiállítani, ahogy Rodin szerette volna, hanem magas talapzatra helyezték, és korláttal vették körül.
Bejáratot díszített volna a híres szobor
A viták és visszautasítások ellenére az 1880-as évekre Rodin ismertsége és elismertsége egyre nőtt. Ehhez a Sèvres-i porcelángyárnak készített vázatervei is nagyban hozzájárultak. Részben ennek is köszönhette, hogy 1880-ban megbízták egy tervezett művészeti múzeum kapujának megformálásával.
A múzeum és A Pokol kapuja sosem készül el – ez azonban nem akadályozta meg a művészt abban, hogy egészen haláláig dolgozzon a díszítéseken. Dante Isteni színjátékának poklát választotta a bejárat faragványai témájának, az olasz költő ugyanis ekkoriban roppant divatosnak számított. A tervek szerint a kapu nagy részét a pokol különböző jelenetei díszítették volna, míg
fölöttük, a bejárat tetején ült volna maga Dante, ahogy állát öklére támasztva személi a szörnyű jeleneteket.
A gondolkodó tehát eredetileg nem önmagában állt volna, Rodin a hatalmas kompozíció részeként képzelte el az alakot. A szobrász csak később döntött úgy, hogy önálló alkotásként használja – Költő néven. A név csak idővel változott meg: előbb „Költő/Gondolkodó”-ra, majd 1896-tól nevezték A gondolkodónak. Nem ez az egyetlen dolog, ami átalakult a híres szobron: az első verzióban Dante felismerését egy jellegzetes firenzei sapka segítette volna, ám ezt Rodin később elhagyta. A magassága is változott, a szobrász az eredetileg 70 centiméteres alkotást felnagyította, így nyerte el mintegy 181 centiméteres méretét.
Leghűségesebb szerelme sírját díszíti
A gondolkodó méltán Rodin talán leghíresebb alkotása: oly tökéletesen jeleníti meg a gondolkodó embert, hogy nem véletlenül szoktak a filozófia vizuális szinonimájaként tekinteni rá. Rodin saját alkotásáról így beszélt: „az teszi gondolkodóvá, hogy nemcsak az agyával, kitágult orrlyukaival és összeszorított ajkával gondolkodik, hanem karjának, hátának és lábának minden izmával, ökölbe szorított kezével és összeszorított lábujjaival is”.
Az idők során A gondolkodó mellett A Pokol kapujának más alkotásai is önálló éltre keltek. Rodin egy másik híres műve, A csók is a múzeum bejáratának faragványaként kezdte.
A gondolkodó még Rodin életében olyan népszerű lett, hogy a szobrász több másolatot is készített az eredeti (vagy a megnagyobbított) öntőforma felhasználásával. Több Párizsban található – az egyik elkészítésének költségeit a párizsiak adták össze nem sokkal az első kiállítás után –, ám akad közülük Melbourne-ben és Clevelandben is.
Egyet pedig maga Rodin – ezt a szobrász saját kezűleg készítette – Rose Beuret síremlékén helyezett el. A nő egész életében kitartott a művész mellett, annak ellenére, hogy Rodin szerelmi élete legalábbis viharosnak volt mondható. Csak életük legvégén, kapcsolatuk 53. évében házasodtak össze – Rose Beuret két héttel az esküvő után, Rodin kevesebb mint egy évre rá halt meg.
Nem A gondolkodó az egyetlen alkotás, amelynek roppant izgalmas a története: Michelangelo Dávidja is tartogat meglepetéseket.
