FOMO vs. JOMO. Nem bolondultunk meg, de mostanság ezek az angol mozaikszavak írják le legújabb érzéseinket. A FOMO (fear of missing out) arról szól, hogy ha nem vagyunk jól értesültek, akkor kevesebbnek érezzük magunkat. Lemaradunk. A JOMO (joy of missing out) az ellenforradalom, a kimaradás nyugalmára buzdít.
Volt már olyan élményed, hogy körbenéztél, és körülötted minden ember a mobiljába bújva égette el az idejét? Ilyenkor nem bizsergett a kezed, hogy neked is meg kéne nézned, hátha kaptál értesítést valamelyik appon, hátha jött egy eseménymeghívó, egy üzenet?
De az is lehet, hogy pont te vagy az a rebellis, aki séta közben az épületek homlokzatát csodálja, rámosolyog a buszon egy kisgyerekre, esetleg épp útba igazít egy tanácstalan átutazót.
Kétféle ember létezik tehát: aki bizalommal megéli a jelent, akkor is, ha unalmasnak tűnik, és a másik, aki szorongva hajszolja az újabb izgalmas fordulatot életében, ami úgy tűnik, hogy másokkal gyakrabban előfordul.
Ezzel tápláljuk a FOMO-szörnyet – ellenünk is fordul
Ha tudományosan megpróbáljuk lehántani a rétegeket a FOMO-ról, a lemaradástól való szorongásról, akkor előbb-utóbb felbukkan a társas összehasonlítás elmélete. Ez egy folyamat, amiben társas valóságunkat próbáljuk a lehető legobjektívebben felrajzolni, már amennyire ez lehetséges a rendelkezésre álló információ alapján. Gyakran elég leegyszerűsítő kategorizálásokban és összehasonlításokban találjuk magunkat, de ez természetünk velejárója.
A társas összehasonlítás célja a gyors tájékozódás, de erős hatással van az énképünk kialakulására is. Közös tulajdonságok mentén hasonlítjuk össze magunkat a nálunk bizonyos szempontok szerint némiképp jobb társainkkal, amivel motiváljuk magunkat a fejlődésre.
Vagy létezik a fordítottja is, amikor lefelé történő összehasonlításba feledkezünk. „Nahát, nála még én is okosabb vagyok” – hangzik fejünkben az öntömjénező gondolat. Ez az élmény a kulcsa a megszaporodott trash reality és megbotránkoztató show-műsorok sikerének.
A közösségi médiával ömlik ránk mindkét szélsőség: a szenny is és mások elérhetetlen álomszerű világa. A divatos utazások, szakmai eredmények, gyönyörű gyerekek és ragyogó jövőkép. Mindez alááshatja a saját teljesítményünkbe vetett hitünket, és elbizonytalaníthat minket. Ez pedig mérhetetlenül káros, de elkerülni nem olyan könnyű. Azért csak tegyünk próbát, és fordítsuk át a FOMO-nkat, JOMO-vá.
Megelégedni a jelen pillanattal, örömmel nyugtázni a kimaradást
Az élettel való elégedettség fokozatosan növelhető a tudatossággal. Csak magunknak teszünk szívességet, ha aktívan olyan döntéseket hozunk, amikkel valóban elégedettség felé kormányozzuk az életünket. Nem arról van szó, hogy folyamatos örömérzet, hurráoptimizmus lengje be a hétköznapokat, inkább arról, hogy nem kívánkozunk ki a jelenünkből, nem vágyódunk folyamatosan valami más pillanatba, és pláne nem valaki másnak a pillanataiba.
Ehhez saját szabályokat kell kitalálnunk, szokásainkon kell változtatnunk.
3 tipp, hogy életünket inkább a JOMO jellemezze
A mindfulness segítségünkre lehet
Lehet, hogy már unalmas szólam, de kapcsolódni a környezetünkhöz vagy szűken véve a saját testünkhöz, testérzeteinkhez meghálálja magát. Belső melegséggel, energiával és tenni akarással tölthet fel az, ha észrevesszük a jó testérzeteinket, a szépséget magunk körül.
Lehet, hogy egy lakótelepen élünk, de ha azt is észrevesszük, hogy mennyi fa zöldell körülöttünk, milyen jó hangulat van a környező cukrászdában, mennyire jó látni, hogy szomszédaink gondozzák az illatos rózsabokrot, akkor talán nem is olyan rettenetes az összkép.
A tudatos jelenlét nem veleszületett képesség, rendszeres gyakorlással sajátítható el, és fejleszthető! Olyan, akár az edzés, lehet, hogy nem megy minden elsőre, de fokozatosan fejlődhetünk benne.
Digitális detox – egészséges kapcsolat kiépítése a technológiával
Az eszközök csodásak, megkönnyítik az életünket. Mi lenne, ha arra használnánk ezeket, amire valók?! Ne a hiányérzet vezéreljen minket, amikor a telefonhoz nyúlunk, legyen valami koncepciónk a telefonunkkal való kapcsolatra.
Napjaink sztárfilozófusa, a koreai–német Byung-Chul Han szerint a multitasking képessége nem fejlődés az ember számára, hanem visszazuhanás az állatok szintjére. A vadon élő állatoknak kell készültségi állapotban lenniük a túlélés ösztöne révén, ezért képtelenek elmerülni olyan összetett tevékenységekben, amire az ember viszont képes. Ne dőljünk hát be a multitasking illúziójának, eddzük agyunkat a fókuszálás képességére úgy, hogy megszabadulunk a felesleges figyelemelterelő értesítésektől.
„Ha szeretnénk feltalálni egy olyan eszközt, amely átprogramozza az elménket, ha szeretnénk létrehozni egy olyan társadalmat, amelynek tagjai folyamatosan figyelmetlenek, elszigeteltek és kimerültek, ha szeretnénk rontani a memóriánkat, kárt tenni a koncentrálással és az elmélyült gondolkozással összefüggő képességünkben, ha szeretnénk visszaszorítani az empátiát, mindenkit visszabújtatni a csigaházába és átalakítani a társas illemszabályokat, valószínűleg az okostelefon lenne a megoldás.” Catherine Price: Digitális detox – Győzd le a mobilfüggőséget
Rövid táv helyett néha lépj át a hosszú táv perspektívájába
Gyakran azért nem tudod, hogy mit akarsz hosszú távon az életedben elérni, mert még sosem lassítottál le, hogy alaposan átgondold. Rövid távú döntéseink sodrásában nem biztos, hogy ott kötünk ki egy év múlva, ahol valójában szerettünk volna.
A gyors döntéshozatalt erőltető, sebes tempójú világunkban a lassítás, időkérés, sőt megállás (!) rémisztően hat. Dorie Clark a The Long Game: How to Be a Long-Term Thinker in a Short-Term World (Hosszú játszma: Hogyan gondolkozzunk hosszú távon a rövid táv világában) című könyvében rámutat arra, hogy teljesen emberi gyors eredményekre vágyni – látni, hogy erőfeszítéseink azonnal működésbe lépnek, és rögtön kifizetődnek. De az igazság az, hogy legjelentősebb eredményeink többnyire azok a dolgok, amelyekbe gyakran sokkal több időt kell fektetnünk, mint amennyit szeretnénk. Ez a hosszú táv perspektívája. Arról szól, hogy hajlandók vagyunk rövid távon áldozatokat hozni, és kitartani, még akkor is, ha a dolgok nehéznek vagy túl nagy kihívásnak bizonyulnak.
Gyakran úgy tűnik, hogy másnál ez nem így működik, főleg a közösségi média világában, ahol csak az eredményekkel szembesülünk. A hosszú távú gondolkodás egyik kulcseleme annak megértése, hogy a bizonytalanság velejárója a folyamatnak. Ezért az összehasonlítgatás és mások életének figyelgetése, majmolása csak arra jó, hogy elszakítson vágyainktól és a lehetőségtől, hogy örömünket leljük saját életünkben.
