Vilmosnak nem jár walesi hercegként az, amit apja kapott: ez lehet az oka

Olvasási idő kb. 1 perc

Az újdonsült király már kifejtette, hogy szeretné a monarchiát karcsúsítani: talán a walesi herceggel kapcsolatos döntését is a spórolás szülte.

III. Károly élete java részét walesi hercegként élte le: édesanyja 1952-ben lépett a trónra, amikor Károly mindössze négyéves volt. II. Erzsébet halálával Károly korábbi címe, a walesi hercegség Vilmosra szállt, ő azonban édesapjától eltérő módon lép az új szerepbe.

A jelenlegi tervek szerint Vilmosnak ugyanis nem lesz olyan beiktatási ünnepsége, mint amilyet Károlynak tartottak: őt 1969-ben ünnepélyes ceremónia keretében mutatta be édesanyja walesi hercegként. Az eseményen II. Erzsébet maga helyezett koronát fia fejére, majd a fiatalember felesküdött arra, hogy a királynő szövetségese lesz. A BBC cikke szerint ugyanakkor Vilmos walesi hercegként tett első hivatalos walesi útja kapcsán kiderült: most ilyen ceremónia egyáltalán nem szerepel a tervek között. Ennek könnyen lehet az az oka, hogy

a britek nem szívesen finanszíroznak hatalmas költséggel járó, a királyi családhoz kapcsolódó eseményeket,

amit III. Károly pontosan tud, ezért is akarja csökkenteni a királyi család dolgozó tagjainak létszámát is. 

Az előző walesi herceg beiktatási ünnepsége: II. Erzsébet és a későbbi III. Károly
Fotó: Mirrorpix / Getty Images Hungary

Az új walesi herceg, Vilmos számára nem idegen terep Wales: most ugyan először látogatott el oda új címét viselve, de korábban három évig él Anglesey-ben, első fiuk, György herceg is itt nevelkedett élete első néhány hónapjában. A közeljövőben is többször utaznak majd az országba. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.