Budapest első számú turistacélpontja a budai vár, ezen belül is a Nagyboldogasszony-, vagy ismertebb nevén a Mátyás-templom. Igazuk is van, a pompás épület megér néhány szelfit. De ha a Mária Magdolna-templom elmesélhetné, mit élt át, megmaradt tornyáról is több profilkép készülne.
Mikor leszállok a Déli pályaudvaron, és feltekintek a várra, egy szerény, magányos templomtorony látszódik a magasban, nincs a tetején se kereszt, se csillag, a téglakiegészítésekből pedig látszik, hogy látott már egy s mást az elmúlt évszázadokban. Ki tudja, talán a törökök elleni ostrom idején, a szabadságharc vagy talán valamelyik világháború idején sérülhetett meg. Azután már sietne is az ember tovább a dolgára. A sokarcú Budapestben talán az az egyik legizgalmasabb, hogy nincs egy olyan utca, tér, ami ne lenne tele történetekkel. Várok a 17-es villamosra, szemben egy nagy szürke épület, ablakai körül még látszódnak a sorozatok, amelyet egy gépkarabély ütött valamikor. A város talán mesélne is, csak meg kell szólaltatni épületeit.
Buda és a budavári magyar közösség felemelkedése
Ha felsétálunk a várba, a Kapisztrán téren lévő templomtorony mögött csak térdig érő falakat találunk, pedig a templom eredeti pompájában a várnegyed legnagyobb szakrális épületei közé tartozott valamikor.
A tatárjárás után komoly építkezések indultak a vár területén. Ekkoriban alakult ki a várnegyed mai szerkezete, déli részen a királyi székhellyel, közepén a Nagyboldogasszony-templommal, északi részén pedig a Szent Mária Magdolna-kápolnával, amelyet később Luxemburgi Zsigmond idején bővítettek ki: az eredetileg egyhajós kis templom háromhajós nagytemplommá nőtte ki magát, sőt egy ötemeletes tornyot is építettek hozzá, ami akkoriban komoly beruházásnak számított, nem is minden gótikus templomot láttak el toronnyal a kezdetekben.
De miért kellett ilyen kis területre két nagytemplom, mert bár nem sok látszik a Mária Magdolna-templom egykori fényéből, de a maga idejében bizony a Mátyás-templomhoz fogható méretekkel rendelkezett. A várat akkoriban – és jóval később is – főként német ajkú katolikus polgárság lakta, akik a betelepítéseknek köszönhetően vertek itt gyökeret. A német közösség a Mátyás-templomban tartotta istentiszteleteit. Csakhogy amikor Luxemburgi Zsigmond Buda várába tette át székhelyét, a helyben élő magyar közösség is szép számmal kezdett gyarapodni: magyar kereskedők érkeztek, akik viszont már a Mária Magdolna-templom környezetében telepedtek le, itt is miséztek, és idővel egyenlő jogokat kaptak a városban élő német polgárokkal, így létrejöhetett az önálló magyar egyházközség is.
A török időket még templommal együtt élte túl a torony
Ezt követően viszont igen keserű évszázadok következtek a magyarság életében, ebben a sorsban hűségesen osztozott az épület is. A törökök a budai vár bevétele után a Mátyás-templomot dzsámivá alakították, bármilyen nehéz ügy is volt ez. Az iszlám szakrális épületei többnyire négyzet alaprajzúak, és mentesek az emberábrázolásoktól. A keresztény építkezés pedig inkább a hosszanti, téglalap alakú elrendezést preferálja, így a például a pécsi székesegyház esetében is kénytelenek voltak leválasztani a templom egyik szárnyát. Nem beszélve arról a számtalan szoborról, ami egy keresztény templomban adott volt, és amit el kellett távolítani (levésni, letörni stb.) az iszlám előírásainak megfelelően. A törökök a Mária Magdolna-templomot sokáig meghagyták keresztény imahelynek, csakhogy a protestantizmus elterjedése miatt meg kellett osztani az épületet a katolikusoknak, mivel ez maradt az egyetlen megtűrt keresztény imahely a városban. A kérdést egy deszkafallal oldották meg, a templom egyik felében a protestánsok, másik felében pedig a katolikusok tartottak istentiszteletet. A templom így sem kerülhette el sorsát: a 16. században mecsetté alakították.
Bár a budai várat az 1686-ban sikerült visszaszerezni a törököktől, az ostrom során a város jelentős része romhalmazzá változott, köztük a Mária Magdolna-templom is, amelynek csodával határos módon (vagy mert a tornyok statikájára kiemelten figyeltek a kor építészei) nem esett komoly baja. A törökök kiűzése után a ferences rend vette kezelésbe a területet, akik a középkori romok eltakarítása után egy barokk templomot építettek a Mária Magdolna helyére. A korábbi imahelynek csak a tornyát és a szentély körüli részét hagyták meg.
Ferences szerzeteseink egy rendházat is építettek a templom mellé, ami a magyar történelem egyik véres fejezetének színhelye lett: ebben a rendházban tartották fogva a kivégzés előtt a magyar jakobinus mozgalom tagjait, Martinovics Ignácot és társait. Martinovicsot a Mária Magdolna-templomban fosztották meg papi méltóságától, majd társaival együtt az őrizet után a Generális-kaszálóra, a mai vérmezőre vitték, és lefejezték.
Rákosi óta csak egy torony áll a budai Várban a templom helyén
A második világháború során az egész város súlyos károkat szenvedett. A Mária Magdolna is komoly belövéseket kapott, de nem volt menthetetlen az épület. A kommunista hatalomátvétel után a párt vezetése, Rákosi Mátyásék viszont nem kívántak egy keresztény templomra (a várra sem) pénzt áldozni, így a torony kivételével a bontás mellett döntöttek. Ennek köszönhető, hogy a turisták ma egy templomától megfosztott tornyot és térdig érő romokat találnak a Kapisztrán téren.
Kíváncsi vagy, milyen volt az élet Budán a török időkben? Kattints ide!
