Mindenki életében más-más értelmet nyer a szerencse. Van, aki átok sújtotta, rossz kalandnak éli meg életét, míg mások sorozatosan zöld lámpát kapnak a felkínált lehetőségekben. Szélsőséges példák ezek, mint ahogyan a cikkünkben szereplő három ember háromféleképp hajmeresztő története is. Ők mindannyian esettanulmányként szerepelhetnének a lexikonokban a szerencsétlen címszó alatt.
Beléd csap a villám, háromszor, mégis mekkora esély van erre?! Úgy tűnik, szerencsétlen vagy, de mivel túlélted, végül is szerencsés. Majdnem az összes tömegközlekedési eszközzel balesetet szenvedsz, de megúszod mindet nagyobb sérülések nélkül. Lezuhansz, mérget iszol, felrobbansz – pár hét kóma, lerázod magad, folytatod, feltaláló leszel, vagy épp időskorodra lottónyertes. Ilyen őrületes élettörténeteket sem hall mindennap az ember. Kezdjük is rögtön a szaxofon feltalálójával.
Adolphe Sax, a szellemfiú
Senki sem gondolta, hogy Adolphe Sax számtalan halálközeli élménye után egyáltalán a gyermekkort túléli. De végül szerencsével határos módon felnevelkedett, és feltalált egy hangszert, amely forradalmasította a zenei világot.
Zenével való kapcsolatán kívül életének szerencsétlenségsorozata is meghozhatta volna számára a hírnevet. A pechsorozat hároméves korában kezdődött, amikor is kiesett egy lépcsőház harmadik emeletéről, egy hétig kómában feküdt, de felépült. Majd fejbe vágták egy téglával, lenyelt egy tűt, kénsavat ivott, felrobbant az apja műhelyében, arccal beleesett egy forró serpenyőbe. Ez csak néhány a kis híján végzetes balesetek közül, amit Adolphe Sax élt át. Úgy hangzik, mintha a vigyázó szülői figyelem nem lett volna az élete része, ami talán részben igaz is, ugyanis családjában 11 gyermek nevelkedett. Édesanyja megállapította, hogy ő a szerencsétlenségre ítélt gyermek, akit bizarr módon szellemfiúnak becézett.
Antoine-Joseph Sax 1814 novemberében született a belgiumi Dinant-ban. Azt máig senki sem tudja pontosan, miért kezdték az emberek „Adolphe”-nak hívni. Mindenesetre a családja Brüsszelbe költözött a fiú néhány hónapos korában. Apja asztalos volt és hangszerkészítő, így a kis Adolphe-nak lehetősége nyílt arra, hogy mindent megtanuljon műhelyében, 14-15 éves korában kezdett el saját készítésű hangszerén játszani, ez egy klarinét volt, amit később továbbfejlesztett, hogy jobban szóljon.
Nem sokkal később Sax fiatal felnőttként kölcsönt vett fel, saját műhelyt épített, és elkezdte gyártani az általa „szaxofonnak” nevezett hangszerét. Hatalmas vagyonra tett szert, amit hullámokban el is vesztett, mivel szerencséje finoman szólva forgandó volt. Háromszor ment csődbe a riválisok által indított perek és egyéb üzleti kihívások miatt. Későbbi éveiben az ajakrákkal és a nyomorral is meg kellett küzdenie a szakmai körökben csodált feltalálónak.
Walter Summerford, a villámhárító
Szerencsére a villámcsapás okozta halálozási arány viszonylag alacsony, de a túlélők többsége maradandó szív- és érrendszeri, valamint idegrendszeri szövődményekkel küzd élete végéig. A National Geographic szerint világszerte körülbelül 2000 ember hal meg villámcsapás következtében. Ez a szám 100 évvel ezelőtt egészen biztosan kisebb volt, mivel nem volt annyi tereptárgy, amely vonzotta volna a villámot. Éppen ezért teljesen valószínűtlen, hogy egy embert a 20. században háromszor is villámcsapás érjen, vagyis négyszer, de az utolsó már tényleg minden képzeletet felülmúl.
Walter Summerfordot először az első világháborúban érte villámcsapás. A jó családból származó brit többször is élve került ki a csatákból, de arra nem számított, hogy a belga fronton lovagolva egyszer csak villámcsapás éri. A férfi azt kívánta, bárcsak meghalt volna, mivel csípőtől lefelé lebénult, és tolószékbe kényszerült, a karrierje kettétört.
Sok évre rá Walter úgy döntött, hogy új életet kezd Kanadában, családot alapít, és újonnan megtalált szenvedélyének, a horgászatnak hódol majd élete végéig. Több horgászverseny nyerteseként, épp, mire kezdte visszaszerezni életbe vetett bizalmát, pecázás közben újból belé csapott a villám. Ezúttal nem közvetlenül őt érte, hanem a fölé magasodó fába csapott, de az áram áthaladt a fán, és sajnos Waltert is elérte. Öröm az ürömben, hogy most sem halt meg, sőt csodával határos módon két évre rá újra tudta használni a lábait.
Hat évvel az eset után egy meleg nyári napon Walter úgy döntött, hogy sétál egyet a parkban. A sors úgy hozta, hogy ez lett az utolsó sétája. A nyári égbolton ugyanis ismerős sötét és baljós felhők rajzolódtak ki. Hiába próbált menedéket találni, életében harmadszorra is elérte a villám, és olyan erővel csapott közvetlenül belé, hogy teljesen lebénult. Ezután rengeteg orvosi komplikáció nehezítette meg életét, mindössze két évet sikerült még élnie, majd 1932-ben elhunyt.
Négy évvel a temetése után, a vancouveri Mountain View temetőben fekvő sírkövébe, mit ad isten, villám csapott. Ekkor már mindent kétséget kizáróan elátkozottnak tartották Summerfordot.
Frane Selak, aki kipróbált minden közlekedési balesetet
Frane Selak 1929-ben született, és egy egyszerű horvát zenetanár életét élte, mígnem 1962-ben egy vonatbalesettel el nem kezdődött egyedi kálváriája. A férfi története egészen olyan, mintha egy morbid videójátékban kellett volna Super Marióként pályáról pályára haladnia, amíg el nem éri a várban az arannyal teli ládát.
Szóval 1962. január, vonatbaleset, de az sem egy átlagos fajta: a vonat ugyanis belezuhant a jeges folyóba. Selak kartöréssel megúszta. Mire mindezt kiheverte, jött is a második: 1963-ban édesanyja megbetegedett, és Frane sürgősen odautazott, hogy mellette legyen. Ehhez Zágrábból Fiuméba kellett repülnie, és volt olyan szerencséje, hogy a légitársaság a lehető legkorábbi járaton helyet szorított neki a stewardess széke mellett. Minden rendben ment egészen addig, amíg a gép landolás előtt meg nem hibásodott. Az egyik ajtó kiszakadt a helyéről, a vákuum azonnal a levegőbe repítette a légiutas-kísérőt, és a mellette ülő Selakot, majd végül lezuhant: a két pilóta és több mint tíz utas vesztette életét, köztük a kizuhanó stewardess is. Frane egy szénakazalra zuhant, és komolyabb sérülés nélkül megúszta. A barátai ekkorra már tényleg kezdtek elmaradozni mellőle, utazni pedig egyik sem volt hajlandó mellette, mondván: rossz karmája vonzza a vészhelyzeteket.
1966: buszbaleset. A folyóba zuhant járműből Selak képes volt kiúszni, hogy aztán pár évre rá két autóbalesetet is túléljen. Egy nyugalmasabb időszakot követően, 66 éves korában elütötte egy busz járókelőként, a következő évben pedig egy kanyargós hegyi úton autózva az ENSZ egyik teherautója miatt lesodródott az útról, neki a védőkorlátnak, ami nem tudta megtartani az autót. Frane kiröppent a kocsiból. Szerencséjére meg tudott éppen kapaszkodni egy fában, ahonnan végignézte, ahogy kocsija a kilencven méter mély szurdokba zuhan.
2003-ban, nem sokkal a 73. születésnapja után Selak végül kipörgette a videójáték-életét, és majdnem egymillió dollárt nyert a lottón. Egy kis fényűzéses epizód után visszafogta magát, a legtöbb pénzét elajándékozta, és 2015-ös haláláig szerényen élt feleségével. Interjúiban mindig elmondta, hogy a baleseteket szerencsétlenségnek élte meg, nem értette, miért pont ő került ilyen helyzetekbe, de erről sosem tudta meggyőzni azokat, akik a világ legszerencsésebb emberének tartották.
Mindezeket elolvasva mit gondolsz, ezek az emberek szerencsétlenek, vagy épp ellenkezőleg, szerencsések? Ha érdekel, mit mond erről a tudomány, olvasd el a szerencséről írt cikkünket is.
