Kozmutza Flórához a 20. század három jelentős magyar költője írt verseket, egyikük feleségül is vette. Flóra alakját – névvel vagy névtelenül – mintegy százötven vers őrzi.
Flóra, karcsú, szép kehely, állsz előttem,
mint csokor van tűzve beléd a mennybolt
s napvirág felhők, remegő levél közt
hajlik az estnek –
írta József Attila 1937 márciusában, megismerkedésük után alig egy hónappal a gyönyörű és okos pszichológusnőnek, Kozmutza Flórának. A komor, reményvesztett hangulatú kései József Attila-versek a barátok és a pályatársak nagy meglepetésére és örömére ismét egy kicsit derűsebbek lettek, s ez az általános vélekedés szerint Kozmutza Flóra érdeme. A költő nem volt ekkor már olyan állapotban, hogy komolyan udvarolni tudott volna; a pszichológusnőt azonban kétségkívül meghatotta József Attila szerelmi ostroma – és költői tehetsége.
Kozmutza Flóra egyidős volt József Attilával: 1905-ben született Budapesten, görögkatolikus családban. Orvos szeretett volna lenni, de a szülei ellenezték, így magyar–francia–német szakon végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Két szemesztert a párizsi Sorbonne-on hallgatott, majd a gyógypedagógia keltette fel érdeklődését. Szondi Lipót maga mellé vette a tehetséges fiatal nőt, s Kozmutza Flóra a Kór- és Gyógytani Laboratóriumban, majd a Lipótmezei Elmegyógyintézetben végzett lélektani vizsgálatokat, miközben a Gyógypedagógiai Főiskolán tanított.
A pszichológusnő és a költők
32 éves volt, amikor professzora kérésére Rorschach-teszteket végzett költőkkel. Így ismerkedett meg Illyés Gyulával, majd József Attilával. Mindketten heves érzelmeket tápláltak iránta; Illyés úgy emlékezett vissza, hogy a szíve nem is megforrósodott, hanem megfagyott Kozmutza Flóra láttán: tudniillik nős ember volt:
„Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem. Nős voltam ugyanis. A pillantás előtt is már ismertem. De csak a hangjáról, s az is megejtett. Mert úgy történt, hogy sötétben találkoztunk. Feleségem unokanővérével látogatóba jöttek hozzánk, hozzám, Rorschach-tesztet csinálni. De késtek, s nekem dolgom lévén, elindultam hazulról. Kint laktunk a Farkasréten, a hegyekben. A villamosmegálló előtt jöttek velem szemben. A decemberi alkonyatban épp csak alakjukat láttam. Fordultam hát velük vissza. Így történt, hogy otthon, a szobámban a villanyt fölgyújtva láthattam először Flóra arcát és tekintetét. És kaptam szívembe azt a végzetes ütést.”
Flóra József Attilát választotta, de nem sokkal megismerkedésük után megbetegedett: szívizomgyulladása támadt. (Talán így jelzett a teste, hogy mégsem a labilis József Attila a neki való férfi?) Hogy tisztába jöjjön érzelmeivel és hogy gyógyuljon, elutazott. Eközben a Nyugat hasábjain afféle költői párbaj vette kezdetét: mindkét poéta Flóra-verseket írt. Amikor Illyés versei azt sejtették, hogy a szerelem bizony testileg is beteljesült, József Attilán iszonyú féltékenység és bizonytalanság lett úrrá. Amikor Flóra Mátraházáról levelet küldött neki, betűiben régi barátja, Illyés Gyula kézírását vélte felfedezni. (Flóra és Illyés kézírása kísértetiesen hasonlított.) József Attilát olyannyira megviselte az ügy, hogy szanatóriumba került, ahol Flóra meglátogatta, és megígérte neki, hogy hozzámegy feleségül. Erre azonban soha nem került sor: a költő 1937. december 3-án öngyilkos lett.
Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra
Flóra összeomlott. A gyász után azonban Illyés Gyula iránti rokonszenve ismét feltámadt, s miután a költő elvált, 1939-ben összeházasodtak. Az irodalmi közvélemény ugyanakkor valamilyen szinten „bűnösnek” minősítette ezt a szerelmet, azzal vádolva Illyést, hogy „lenyúlta” barátja és vetélytársa menyasszonyát, ezáltal belekergette József Attilát az öngyilkosságba. Kozmutza Flóra (aki élete végéig Illyés Gyulánéként publikált) 1987-ben, Illyés halála után jelentette meg az erről az időszakról szóló vallomását, József Attila utolsó hónapjairól címmel. Ebben így emlékszik vissza: „Menedéket keresett. Az elképzelt minta lehetett meg benne, annyi csalódás, keserűség, árvaság után még fokozottabban, s erre a kész helyre tett be most, azonnal engem.”
Illyés Gyula írt Flórához verseket, de megszenvedte, hogy felesége keresztnevét nem írhatta le:
„Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét”
– állapította meg naplójában. Verseiben többnyire névtelenül idézte meg felesége alakját: „A nő, aki életemnek a gyökérzete lett, akinek birtoklásáért ma is küzdök, nekem gyermeket adott... Ez a nő főz rám, ő foltozza a fehérneműmet, ő intézi a gépírást, a levelezésem. Nincs olyan vágyam, amit ne teljesítene” – írta feleségéről Illyés, aki nem tudta, hogy Flóra egy másik férfi iránt is lángra lobbant – aki történetesen ismét költő volt, és ismét férje egyik legjobb barátja.
Szabó Lőrinc titokzatos múzsája
A kapcsolat Illyés felesége és Szabó Lőrinc között valószínűleg az ötvenes évek elején kezdődött. Szabó Lőrinc többször tartózkodott az Illyés házaspár társaságában Tihanyban vagy éppen Galyatetőn. Első ízben Balatonszárszón találkoztak: a költő Igalban, barátainál nyaralt, Illyésék Tihanyban. Szabó Lőrinc busszal érkezett, Flóra hosszan gyalogolt, és kompot kellett igénybe vennie. Az első együttlétre valószínűleg 1953. szeptember 6-án került sor. Szárszó több szempontból is „terhelt” hely mindkettejük számára: Szabó Lőrinc előző szerelmével, a később öngyilkosságot elkövető V. Korzáti Erzsébettel is gyakran találkozott Szárszón, Flóra pedig minden bizonnyal emlékezett arra, hogy József Attila Szárszón vetett véget az életének. A halott kedves emléke beleszövődik Szabó Lőrinc versébe is, amit az alkalomról írt:
Tegnap egy
nő, akiről tudnom kell, hogy szeret,
akarta, hogy benne érezzelek:
egymást öleltük, minket a sirod,
élet s halál hármunkon osztozott;
és sose voltunk még oly boldogok.
A boldog együttléteket azonban nem volt könnyű tető alá hozni. Flóra táviratban üzente meg a költőnek, hogy nem találkozhatnak a megbeszélt időpontban Szárszón, aki a távirat szövegét is felhasználta Flóra-verseihez. Verseiben Szabó Lőrinc sem írhatta le Flóra nevét; így leginkább egy bizonyos Zsizsinek tulajdonították a Káprázat-ciklus verseit, de az is felmerült – maga Szabó Lőrinc hintette el –, hogy csupán a költői fantázia termékei a szenvedélyes versek. Szabó Lőrinc és Flóra régóta ismerték egymást, az asszony alakjának említése azonban kínosan hiányzik Szabó leveleiből, naplójegyzeteiből.
Kölcsönkért lakásokban találkoztak
Szeptemberben a költő visszautazott Budapestre, a találkozóikra utaló dokumentumokat gondosan megsemmisítették. Szabó Lőrinc azonban gyorsírással mégis lemásolta „Zsizsi” üzeneteit, ezeket halála után a család fejtette meg, majd zárolta ötven évre. Nagyon kellett vigyázniuk, viszonyuk ki ne tudódjon:
Rendetlenség, aljasság dúl szívünkben:
Másé vagy; én is; halál volna, ha
Megsejtenék viszonyunk
– írta a költő. Budapesten barátoktól kölcsönkért lakásokban találkozgattak, majd verseinek keletkezéstörténetét Vers és valóság címmel „íródeákjának”, azaz Kozmutza Flórának mondta tollba, találkozóik így legálisan folytatódhattak. A házastársak nem gyanakodtak: Illyés Gyula „Arany óta a legnagyobb magyar költő”-nek nevezte pályatársát, amikor 1956-ban megjelent kötetéhez előszót írt.
Szabó Lőrinc 1957-ben bekövetkezett halála után özvegye valószínűleg tudta, ki a Káprázat-ciklus „fiktív szerető”-je, de megőrizte a titkot. Mint ahogy Kozmutza Flóra is: soha nem beszélt Szabó Lőrinchez fűződő kapcsolatáról, így csak 2014-ben derült ki a több mint fél évszázaddal ezelőtti titok. (Borítókép: YouTube)
