A felületes szemlélő számára az Állatfarm és az 1984 is olvasható a Szovjetunió kritikájaként. Ez azonban korántsem így van: noha az előbbire valóban igaz ez a kitétel, az 1984 egyáltalán nem az orosz rendszert, és nem is a szocializmust bírálja. Orwell ráadásul lelkes híve volt a demokratikus szocializmusnak, amelyről azt gondolta, hogy sokkal igazságosabb alternatívája lehetne a kapitalizmusnak.
Ezek után joggal felmerülhet a kérdés, hogy mi is volt Orwell viszonya a Szovjetunióhoz, a szovjet rendszerhez és a szocializmushoz. Ennek megértéséhez át kell tekintenünk az író életének bizonyos meghatározó elemeit, élményeit.
Orwell és az imperializmus
Orwell – eredeti nevén Eric Arthur Blair – angol középosztálybeli családból származott. Nem voltak szegények, ám gazdagok sem – noha Orwell az Eton College-ba, az egyik legdrágább angol magániskolába járt, ehhez ösztöndíjat kellett elnyernie, másként nem fért volna bele a családi költségvetésbe. Mivel a középiskola után egyetemi ösztöndíjat nem sikerült szereznie, Burmába ment, és elszegődött a brit Indiai Birodalmi Rendőrségbe. Öt évet maradt, noha minden percét utálta. Saját szavai szerint:
„nem volt nekem való, és itt gyűlöltem meg az imperializmust”.
Ezek az évek a gyarmati birodalmak elutasítása szempontjából meghatározóak voltak számára. Erről az időszakról szól például Az elefánt leterítése című írása, amelyből kiviláglik, mennyire megvetették és utálták a burmaiak a brit csendőröket, és milyen nehezére esett a fiatal Orwellnek, aki maga erősen szimpatizált az elnyomottakkal, ezt elviselnie, földolgoznia.
Az elnyomottak, kisemmizettek között
Orwell egészen kicsi korától fogva tudta, hogy író lesz, ám ahogy ő fogalmazott: „nagyjából tizenhét és huszonnégy éves korom között megpróbáltam letenni róla, bár tudatában voltam, hogy ezzel valódi természetemen teszek erőszakot”. Kétségeit és bizonytalanságait az írói pályával kapcsolatban végül maga mögött hagyta, és miután kilépett a birodalmi rendőrségből, ennek szentelte életét. Párizsba utazott, ahol az sem tántorította el tervétől, hogy egy darabig nem voltak sikerei.
„Olyan novellákat és regényeket írtam, amelyeket senki nem akart kiadni”
– írta az Állatfarm ukrán kiadásához írt előszavában. Ez alatt az idő alatt egyik napról a másikra élt („sokszor nyeltem az éhkoppot”). Ezeknek az éveknek az élményei is meghatározóak voltak: első kézből ismerte meg a francia szegények, elnyomottak, munkások helyzetét, problémáikat, gondjaikat. A társadalmi egyenlőtlenségek iránti érzékenysége megmutatkozik „Így halnak meg a szegények” című, 1929-es írásában is. Ebben az évben ugyanis tüdőgyulladással bekerült egy hírhedt párizsi kórházba – az ott tapasztalt embertelen körülményekről, az orvosok és ápolók tárgyiasító viselkedéséről szól az esszé. „Ezelőtt még soha nem voltam semmilyen kórház közkórtermében, és ez volt az első tapasztalatom olyan orvosokkal, akik
úgy bánnak a beteggel, hogy nem szólnak hozzá, vagy emberként nem vesznek róla tudomást”
– írta ott-tartózkodásáról, amely azzal ért véget, hogy amikor jobban lett, megszökött. Érzékletesen ír arról, hogy mennyire más betegnek lennie annak, akinek elég pénze van ahhoz, hogy otthonában kapjon ellátást, és mennyire szörnyű azoknak a szegényeknek a sorsa, akiknek közkórházba kell befeküdniük.
A szovjet rendszer visszásságai
A következő sorsfordító esemény az író életében a spanyol polgárháború volt. 1936-ban összeházasodtak Eileen O'Shaughnessy-vel, és amikor kirobbant a konfliktus, amint lehetett, mindketten Barcelonába utaztak, hogy részt vegyenek a harcokban a spanyol kormány oldalán. Saját bevallása szerint egy sor véletlennek köszönhető, hogy az Egyesült Marxista Munkáspárt (POUM) milíciájához csatlakoztak, ám ennek majdnem súlyos következményei lettek. A POUM ugyanis trockista volt, ezért a párthoz tartozók ellen 1937-ben hajtóvadászatot indított a „kommunista” vezetés. Orwell és felesége szerencsésen hazajutottak, ám sok barátjukat, ismerősüket kivégezték vagy évekre börtönbe zárták.
Ez lehetett az a pont, amikor az író számára igazán világosan megmutatkozott az általa továbbra is vágyott szocializmus és a szovjet rendszer közötti különbség. „A spanyolországi embervadászat a Szovjetunióban zajló nagy tisztogatásokkal párhuzamosan folyt, és egyfajta függeléke volt azoknak” – írta. A szörnyű élmények azonban nem tántorították el, sőt, innentől kezdve még szenvedélyesebben harcolt a szocializmusért.
„1936-tól kezdve komoly munkáim minden sora, közvetlen vagy áttételes módon, az én értelmezésemben, a totalitarizmus ellen és a demokratikus szocializmusért íródott”
– fogalmazta meg ars poeticáját. A szocializmus eljövetelében teljes szívével hitt, azt tartotta, hogy meg vannak számlálva a kapitalizmus napjai. „Angliát csak a forradalom mentheti meg, ez évek óta világosan látszik, és most megindult a forradalom, és elég gyorsan célba is érhet… Két éven belül, talán egy éven belül, ha ki tudunk tartani, olyan változásoknak lehetünk tanúi, amelyeken csak azok az idióták lepődnek meg, akik nem látnak semmit előre” – írta 1940-ben.
A szocializmus híve maradt
Az áhított a szocializmus és az eszméből eltorzulva megvalósult sztálini rendszer közötti éles, áthidalhatatlan különbséget tisztán látta. Ennek köszönhető az Állatfarm megszületése, amely Nagy-Britanniában sokáig nem jelenhetett meg – lévén a háborús szövetség az ország és a Szovjetunió között. Ez nem is lepte meg különösebben Orwellt, számított rá, ahogy az eredetileg tervezett előszavából ki is derül. (Noha a regény 1943-ban elkészült, csak két évvel később adták ki; az eredeti előszó pedig csak 1971-ben került elő.) Tulajdonképpen a kiadatásért vívott küzdelemről szól az írás, amely később külön esszéként látott napvilágot. Orwell határozottan elítélte nemcsak a sajtószabadság ilyenfajta sérülését – a legtöbb kiadó nem felsőbb utasításra, hanem önmagát cenzúrázva utasította vissza a regényt –, hanem az angliai baloldal kritikátlan Szovjetunió-pártiságát is. „A szovjet rezsim bármilyen komoly kritikája, bármilyen tényfeltárás, amelyet a szovjet kormány inkább eltitkolna, szinte azt jelenti, hogy kinyomtathatatlan” – fogalmazott. Felhozza példának, hogy a BBC Trockij említése nélkül készített műsort a Vörös Hadsereg fennállásának 25. évfordulójáról.
„Ez legalább annyira volt hiteles, mint ha Nelson admirális említése nélkül tartottak volna megemlékezést a trafalgari csatáról,
ám ez az eset semmilyen tiltakozást nem váltott ki az angol értelmiségből” – írta. (Trockij alapította a Vörös Hadsereget; Nelson admirális a napóleoni háborúk során döntő jelentőségű trafalgari csata győztes hadvezére volt.)
Az Állatfarm tehát valóban egyértelműen a sztálini rezsim szatirikus kritikája. A regénnyel azonban gyakran egy kalap alá szokták ilyen szempontból venni az 1984-et is, amelyet azonban egyáltalán nem ezért írt Orwell. Ahogy azt Robert Weaver író-szerkesztő, az Állatfarm eredeti előszava elé írt magyarázatában kifejti: „az Állatfarm és az 1984 későbbi népszerűsége abban is állt, hogy milyen jól lehetett támadni általuk a Szovjetuniót és a Kommunista Internacionálét…
Orwell még ma is ismertebb e két műve miatt, a két, látszólag nyílt szocializmuskritika miatt, mint a számos, szocializmus iránt elkötelezett műve miatt”.
Miről szól az 1984 valójában?
Weaver szerint, noha az Állatfarm valóban a szovjet rendszer szatírája, „az orosz vezetőket illető legnagyobb kritikája az, hogy kiárusították a szocialista elveket, hogy közös nevezőre jussanak a kapitalista országokkal”. Ezzel ellentétben az 1984-et nem a Szovjetunió és Sztálin ihlette, hanem James Burnham amerikai filozófus írása, A menedzserek a társadalmi uralom felé haladnak. Ebben Burnham amellett érvel, hogy a kapitalista osztályharc nem úgy fog alakulni, ahogy azt Marx elgondolta. Nem a proletariátus fog győzedelmeskedni (és felszámolni a kapitalizmust, az osztálytársadalmat és így saját magát is), hanem egy új osztály, a menedzserek fogják átvenni a hatalmat, technokrata módon igazgatva a gazdaságot és a társadalmat. Weaver szerint ezt gondolta tovább szatirikusan Orwell az 1984-ben, felvázolva egy ezen az elveken alapuló berendezkedést. Az író továbbra is a szocializmus híve maradt, Weaver véleménye szerint az angszoc, angol szocializmus kifejezés használata a regényben csak azt mutatja, hogy „Orwell egyértelműen borzalmasabbnak találta azt a lehetőséget, ha egy szocialista rendszer torzul el elnyomó katonai totalitárius rendszerré, mintha egy kapitalista államban történik ugyanez.
Az utóbbi esetben ugyanis a szocializmus még mindig jelenthet kiutat.”
Azt azonban, hogy a szocializmus tiszta formájának tényleges megvalósulására egyre fogy az esély, maga is látta. Teljesen világosan kiderül ez „Az európai egységért” című, 1947-es írásának első, meglehetően pesszimista mondataiból. „Ha ma valaki szocialista, olyan szerepben van, mint az orvos, akinek egy voltaképpen menthetetlen esetet kell kezelnie. Orvosként kötelessége életben tartani a beteget, ennélfogva azt kell feltételeznie, hogy a betegnek van esélye a gyógyulásra. Tudósként kötelessége szembenéznie a tényekkel, és ennélfogva el kell ismernie, hogy a beteg valószínűleg meg fog halni.”
A cikk elsődleges forrása George Orwell: Miért írok? – írások politikáról, társadalomról című kötete volt.
Pablo Picasso egyik híres festményét a spanyol polgárháború borzalmai ihlették, így született meg a Guernica.
