Tizenhat munkahelye volt, egyre se járt be, mégis megkapta fizetését

Olvasási idő kb. 2 perc

Sanghaji villát vásárolt a béréből az a kínai nő, aki valószínűleg a világ egyszerre legtöbb betöltött állásával büszkélkedhet. Apró szépséghiba a történetben, hogy soha egyik munkáját sem végezte el. Most csalás vádjával kell bíróság elé állnia.

16 munkahelyen volt bejelentett állása három éven keresztül annak a nőnek, akit egy véletlen buktatott le nemrég. A munkabércsaló kínai az évek során mintegy 50 millió jüanra tehetett szert egy igencsak kreatív módszerrel. A több bankszámlán gyűjtögetett vagyonból egy sanghaji ingatlant is vásárolt. Évekig nem tűnt fel senkinek, hogy valami nincs rendben.

Guannak összesen 16 munkahelye volt, de egyikre sem járt be soha. Képtelenség is lenne, hiszen a nap 24 órájába még egy másodállást is csak komoly lemondásokkal, a pihenés rovására képes az emberek jelentős része elvállalni, főként a vállalati szektorban. Guannak azonban nem okozott problémát egyszerre ennyi helyen dolgozni, ugyanis fizikailag sehol sem jelent meg, sőt, a munkát sem ő végezte el. 

Az állásinterjúk koronázatlan királynője

Az állásinterjúkon kifejezetten jól szereplő hölgy egyszerűen embereket keresett arra, hogy elvégezzék a munkát helyette. Munkáját barátainak és ismerőseinek adta ki, majd levette a sápot, s közel 50 millió jüant keresett vele. Volt, ahol, miután felvették a céghez, saját csapatot épített ismerőseiből, s ezért szintén jutalékban részesült. Aztán hibázott.

A napokban 52 embert tartóztattak le rajta kívül, ők mind részt vehettek az évekig tartó csalássorozatban. 

Közel száz cég is érintett lehet a hatalmasra duzzadt botrányban, melyben férje is segítette a fifikás álmunkavállalót. A bukást egy véletlen fénykép okozta. Egy internetes technológiákkal foglalkozó cég vezetője – náluk 3 hónapig szintén alkalmazásban állt a csaló –a közösségi médiában szúrta ki egy másik cég fotóján egykori alkalmazottját. Azonnal értesítette a rendőrséget. Az efféle, munkabérrel kapcsolatos csalások a keleti országokban rendkívül gyakoriak. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.