Így találkozhattak a kalandozó magyarok a vikingekkel

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A IX. és a X. században a magyarok és a vikingek is gyakran indítottak rablóhadjáratokat Európa különböző részeire. Kérdés, vajon találkozhatott-e egymással a két nép – a válasz igen, ám nem úgy, mint azt elsőre gondolnád.

I. Károly frank császár hatalmas birodalmat hozott létre Európában. Egyesítette Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, sőt 800 decemberében III. Leó pápa még a császári koronát is a fejére helyezte azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Károly felélessze a Római Birodalom dicsőségét. Az uralkodó azonban 814-ben meghalt, fiai közül pedig egyedül Jámbor Lajos volt még életben. Ő is lett az utódja – I. Károly halála előtt egy évvel örökösévé koronázta –, ám amikor Lajos is elhunyt 840-ben, három fia egymásnak esett.

Német Lajos lett a Keleti Frank Királyság, Kopasz Károly a Nyugati Frank Királyság, Lothár pedig a Középső Frank Királyság uralkodója.

A viszálykodás azonban jelentős mértékben meggyengítette a birodalma(ka)t, amelyekre a délről újra és újra betörő mór hadak mellett más, még halálosabb veszélyek is lestek. 

Viking portyák Európában

Északról és nyugatról a vikingek fenyegették a kontinensen élőket – noha először a brit szigetekre csaptak le, később Európa más részei felé fordultak. Évről évre rengeteg várost fosztottak ki, 885-886-ban például Párizst is megtámadták. A hatalmas, a fennmaradt feljegyzések szerint 700 hajóval és 40 ezer harcossal (bizonyára erős túlzás) támadó

viking sereget végül a francia uralkodó eztüsttel, arannyal és kincsekkel vette rá, hogy inkább Burgundia felé folytassa útját.

A X. században a vikingek több települést, uradalmat, sőt, államot is létesítettek a kontinensen – a magyar-viking kapcsolat szempontjából a legfontosabb ezek közül a Kijevi Nagyfejedelemség, amely egy jó ideig a varégok (viking törzs) és a poljánok (szláv törzs) irányítása alatt állt. A nyelvészek többsége szerint az állam nevének (Kijevi Rusz) eredete a finn nyelvben a svédekre, illetve az északi germánokra használt ruotsi szóban vagy vélelmezett svédországi hazájuk, Roslagen nevében keresendő. Egy perzsa történetíró szerint jóval a honfoglalás előtt, amikor a magyar törzsek még a Fekete-tengertől északra elhelyezkedő sztyeppéken vándoroltak, őseink többször zaklathatták a kijevi ruszokat és szlávokat – foglyaikat pedig a bizánciaknak adhatták el. Más történészek szerint magyarok is részt vehettek Kijev városának felépítésében.

A térkép alapján felmerülhet a kérdés: találkozhattak?

Magyar leletek Svédországban

Noha a sárkányos hajóikból partra szálló vikingek minden valószínűség szerint sosem találták magukat szembe a lovas portyájuk során a tengerig elmerészkedő magyarokkal, más módokon és alkalmakkor volt kapcsolat a két nép között. Erre utal számos régészeti lelet is.

A Prágában őrzött Szent István-kard, melyet valószínűleg IV. Béla leánya, Anna hercegnő vitt magával atyja halálakor a királyi kincstárból,

valamint a Duna medrében talált lándzsa például igencsak hasonlít mind típusában, mind díszítésében a svédországi Gotland szigetéről ismert fegyverekre. A korai magyarságra jellemző íjak, süvegcsúcsok és veretes tarsolyok másai kerültek elő Ukrajnából, Oroszországból és Svédországból is.

A szláv követség arra kérte a vikingeket, hogy segítsenek a szláv állam megalapításában
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Font Márta történész szerint házassági kapcsolat is lehetett magyar királyok, fejedelmek és vikingek (ruszok) között. Kutatása szerint a többi között

Taksony fejedelem lánya a Rurik-dinasztia tagjához, Szvjatoszlavhoz, a Kijevi Rusz fejedeleméhez mehetett feleségül, Vazul herceg pedig a viking Predszlávát vehette nőül.

Magyar-viking szövetség  

A magyarok nemcsak zavartalanul engedték át 860-ban a Konstantinápoly megtámadására induló rusz flottát, de mintegy 100 évvel később, 970-ben a ruszokkal szövetségben indultak Bizánc ellen. A Szvjatoszlav vezette kalandozást persze nem dicsőséges emlékként jegyezték föl a magyar történelemben: a magyarokon és ruszokon kívül besenyőket és dunai bolgárokat is magába foglaló szövetségre döntő vereséget mért a Bardasz Szklerosz vezette bizánci sereg az arkadiopoliszi csatában – ezzel értek véget a magyar kalandozó hadjáratok. Mindezek után az sem lehet meglepő, hogy

a Kárpát-medencében nagy számban találtak olyan, a X. századra tehető leletet, amely skandináv vagy rusz eredetű: a többi között balta alakú amuletteket és kétélű viking kardokat.

A Kárpát-medencét elfoglalják a magyarok – az 1360 körül, Nagy Lajos király utasítására készült Képes krónikában
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Sok forrás utal arra, hogy a magyar államalapítás körüli időkben őseink előszeretettel alkalmaztak viking (varég) testőröket. Ennek az lehetett az oka, hogy 980 körül a nomád besenyők gyakran támadták a ruszok dnyeperi vízi útját Konstantinápoly felé, ezért a ruszok Magyarországon keresztül jutottak el Kijevből Konstantinápolyba. Ebben az időben szegődhettek el néhányan Géza, majd a fia testőrségébe. Győrffy György István király és műve című könyve szerint ugyanis

Idézőjel ikon

a magyar uralkodó testőrségében nemcsak német lovagok, hanem varégok is szolgáltak.

A skandináv harcosokat egyébként is előszeretettel alkalmazták ebben az időben testőri feladatok ellátására. Jó példa erre II. Baszileiosz – amikor a bizánci uralkodó 988-ban a birodalom belső egységét veszélyeztető lázadásokkal nézett szembe, a skandináv Rurik-dinasztiából származó kijevi fejedelemtől kért segítséget. Nagy Vlagyimir egy hercegnőért cserébe 6000 varég katonát adott – így született meg a Varég Gárda, a bizánci császár híres testőrsége. Szent István fia, Imre bizánci menyasszonyával is érkezhettek a magyar földre ruszok/varégok. Nyilván nem véletlen, hogy a hildesheimi évkönyvek Imrét dux Ruizorumnak, azaz a „ruszok vezérének” is nevezik.

Más érdekességek is akadnak a magyarság régmúltjából: például kereszténységre utaló bizonyíték került elő egy ásatáson az Árpádok korát megelőző időkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.