Első felesége Kun Béla titkárnője volt, a második arcát te is ismered: a magyar festő képe hollywoodi filmben tűnt fel

Olvasási idő kb. 5 perc

A 20. század egyik legjelentősebb magyar festője, Berény Róbert egy Városmajor utcai villában élt második feleségével. A ház olyan rossz állapotban volt, hogy egyszer még a plafon is leszakadt, a vakolat pedig a levesestálba hullott.

2008 karácsonyán Barki Gergely művészettörténész filmet nézett a gyerekeivel. Választásuk a Stuart Little, kisegér című hollywoodi produkcióra esett, amelynek egyik jelenetében Barki számára ismerős, ám mindaddig elveszettnek hitt műtárgy tűnt fel: Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című festménye. A művészettörténész hosszas nyomozás és levelezés után végül egy év múlva, Washingtonban találkozott a kép tulajdonosával. Amikor egy kölcsönkért csavarhúzóval lefejtette a festmény hátáról a védőborítást, meglátta a kép hátoldalán a Munkácsy-céh pecsétjét – így bebizonyosodott, hogy valóban az eredeti, elveszettnek hitt Berény Róbert-kép került elő.

Senki nem volt közömbös iránta

Berény Róbert, a 20. század egyik legjelentősebb magyar festőművésze Backofen Róbert néven született jómódú, budapesti zsidó családban. A tőzsdeügynök-gabonakereskedő édesapa nagypolgári körülményeket teremtett, a család egy Városmajor utcai villában lakott. A Berény-fiúk közül Manót a sport és az országjárás, Róbertet pedig a művészet érdekelte.

Berény Róbert fiatalkori fényképe
Fotó: Wikimedia Commons

Szülei mindenben támogatták: zongorázni, hegedülni és festeni tanult, utóbbiban iskolatársa, Pór Bertalan volt segítségére. 1905-ben arra is lehetősége adódott, hogy néhány hónapot a híres-neves párizsi Julian Akadémián töltsön el. Hazatérése után képein a posztimpresszionisták, a vad színeikről ismert fauve-ok és a kubisták szellemisége érződött, amivel nem kis felfordulást okozott: egy 1911-es kiállításon – egy visszaemlékezés szerint – például „a vélemények megoszlottak, de csak két kategória volt, a dühöngők és lelkesedők. Közömbös nem volt senki.”

Berény Róbert, a sokoldalú művész

Berény Párizsban, a Julian Akadémián ismerkedett meg a festészetet tanuló Spitzer Lilivel, aki bemutatta neki húgát, a mindenki által Léninek becézett Spitzer-Somló Ilonát. Akárcsak a festőt, Lénit is érdekelte a zene és az új tudomány, a pszichológia. 

1912-ben házasodtak össze, és házaspárként a munkában is inspirálták egymást: faliszőnyegeket és díszpárnákat terveztek.

Berény zongorázott, hegedült, zenét szerzett, s otthonukban szívesen látták vendégül a magyar zenei élet színe-javát, Weiner Leótól kezdve Bartók Béláig: Berény Bartók egyik legkorábbi rajongója volt, a zeneszerzőről festett arcképe pedig a magyar expresszionista portréfestészet egyik legjelentősebb alkotása. Gyakran megfordult náluk Ferenczi Sándor pszichoanalitikus is, aki úgy tartotta: senki nem érti olyan jól a pszichoanalízist, mint Berény.

A festő a leghíresebb magyar politikai plakátot 1919-ben tervezte
Fotó: Wikimedia Commons

A leghíresebb magyar plakát, a Fegyverbe! tervezője

Az első világháborúban a festőt besorozták katonának. Hazatérve festőiskolát nyitott a Városmajor utca 36-ban, ahol egykori tanítványai visszaemlékezése szerint szabad, elfogadó, inspiráló légkör uralkodott. A festőiskola a Tanácsköztársaság idején is működött; Berény pedig 1919-ben elkészítette a máig talán legismertebb magyar plakátot, Fegyverbe! címmel. Politikai szerepet is vállalt a kommün idején: a művészeti ügyek szakreferense lett, ellátta festékkel a művészeket, segélyt osztott, és kulturális programot dolgozott ki, miközben felesége Kun Béla mellett dolgozott titkárnőként.

Letartóztatás és börtön

A Tanácsköztársaság bukása után Berényt feljelentették. Szomszédja, „Hegedűs Pál, aszalói születésű, 45 éves ref. vallású rézöntő” volt a besúgó:

Idézőjel ikon

„Az I. ker. Városmajor u. 36. számú házban lakik Berényi [!] festőművész, aki a proletár-diktatúra idejében Kun Bélával sűrűn érintkezett, nagy kommunista volt, Kun Béla sokszor ottan vacsorált”

állította a szomszéd. A festőt letartóztatták, majd bebörtönözték, ahonnan – állítólag – barátja, Márffy Ödön festőművész (néhány év múlva Boncza Berta férje) hozta ki. Felesége időközben Bécsbe emigrált, ahová Berény is követte, de a házasságot már nem lehetett megmenteni.

A festő Berlinben ismerte meg második feleségét, akit szívesen festett meg hangszere társaságában
Fotó: Wikimedia Commons

A magyar festő kalandja Marlene Dietrichhel

A művészt megviselte a válás. Berlinbe költözött, ahol pszichoanalízisbe járt, és bár néha-néha festett, ebben az időszakban inkább a zene volt fontos számára. A technikai újdonságok izgatták, de ezekkel sem volt szerencséje: a golyóstoll végül a szintén magyar Bíró László szabadalma lett, mozigépe megépítése pedig technikai nehézségekbe ütközött. Akadtak szerelmi kalandjai is, egy magát Anasztázia hercegnőnek kiadó nővel és Marlene Dietrich-hel is közelebbi kapcsolatba került – utóbbi ekkoriban még Berlinben tanult hegedűművésznek.

Eta és a cselló

Berény az 1920-as évek elején, Berlinben ismerkedett meg Breuer Etával, aki végül élete végéig társa lett. Miután Magyarországon amnesztiát hirdettek az 1918–1920 között politikai bűnökért elítéltek számára, hazatértek, és 1926-ban, Budapesten összeházasodtak. A Berlinben ígéretes csellistának számító Etában azonban a házasság után elhallgatott a művész, egyre ritkábban vette elő hangszerét:

Idézőjel ikon

„A sarokba kényszerült cselló azonban mint néma vádló nézett mindkettőjükre”

emlékezett vissza a náluk sokszor megforduló festőművész, Bernáth Aurél

Az alvó nő fekete vázával című festmény szintén a művész feleségét, Breuer Etát ábrázolja
Fotó: Wikimedia Commons

Berényt zavarta, hogy felesége szakított a zenével, pszichológusoktól kért segítséget, de ők sem tudták megfejteni Eta viselkedésének okát. Festményein gyakran feltűnik a nő alakja – leghíresebb képe, az 1928-ban született Csellózó nő is Etát ábrázolja. (A valóságban ekkor Eta már nem nyúlt a hangszerhez.) Az Alvó nő fekete vázával című képen – ami a hollywoodi produkcióban is feltűnt, nyolcvan évvel később – szintén Etát ábrázolja, aki úgy tűnik, megelégedett a múzsa- és anyaszereppel.

Berény Róbert portréja
Fotó: Arcanum adatbázis / Szíj Béla: Berény Róbert (Budapest, 1964

Vendégek a Városmajor utcai villában

Berénynek két házasságából két lánya született: 1915-ben Veronika, 1930-ban pedig Etával közös gyermeke, Anna. Otthonuk a 30-as évekre már kissé lepusztult, repedezett falú Városmajor utcai villa volt – a ház állapotát jól érzékelteti, hogy gyakori vendégük, Bernáth Aurél szerint „nemegyszer a plafonról vakolatdarabok hullottak a levesestálba”. A villa a pszichoanalízis iránt érdeklődő művészek állandó találkozóhelye volt; megfordult itt József Attila, Karinthy Frigyes, Füst Milán, sőt Sigmund Freud is.

Idézőjel ikon

Eta „a gordonka vonója helyett főzőkanalat vett a kezébe, s felejthetetlen rangú ebédeket, vacsorákat rendezett, az asztalterítésnek – mondhatnám – hercegi rangján”

– emlékezett vissza Berény feleségének háziasszonyi erényeire Bernáth. Mások szerint Eta „betegesen lusta volt, néha ebédhez sem jött”, ám ha este megjelent gyönyörű, fehér ruhájában, minden szem rászegeződött.

Az 1930-as években Zebegényben töltötték a nyarakat
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Berényék a nyarakat Zebegényben töltötték, 1934-ben pedig véglegesen odaköltöztek, miután nem tudták fizetni a házuk renoválására felvett kölcsönt, és a Városmajor utcai villát elvesztették. Zebegényi műteremlakása és az itt készült festményeinek nagy része a második világháború során elveszett vagy megsemmisült, miközben a házaspár bujkálva próbálta meg túlélni a vészkorszakot.

Berény Róbert műtermében (1947)
Fotó: Arcanum adatbázis / Szivárvány, 1947

A Tanácsköztársasággal rokonszenvező Berény az 1945 utáni időszakban az új rendszer elismert művésze lett: 1948-ban a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki, 1950-ben és ’52-ben Munkácsy-díjat, 1951-ben Kossuth-díjat kapott. A festő ennek ellenére nem tudott azonosulni a korszakban kötelező sematizmussal, s ez ismét passzivitásra késztette, az 1953-ban bekövetkezett halála előtti években már alig alkotott. A düledező, romos Városmajor utcai villa sem áll már: lebontották az 1950-es években.

Ha szívesen olvasnál egy másik magyar festőről is, ezt a cikket ajánljuk.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.