Nem hittek a szemüknek a somogyi vízirendőrök, olyan jármű volt a Balatonon

Cserháti Szilvia
GettyImages-93090979
Olvasási idő kb. 2 perc

Nem mindennapi jármű ringatózott a Balaton vizén, amit leginkább a tákolmány szóval illethetnénk.

Sokan vágynak arra, hogy átszeljék a Balatont, akár úszva, akár kisebb-nagyobb hajókkal, csónakokkal. Valószínűleg ez motiválhatta azokat az alkalmi hajóépítőkké vált „ezermestereket” is, akik egy katamaránra hajazó eszközt alkottak bontott vízvezetékből.

Nem minden jármű alkalmas a Balaton meghódítására

Valószínűleg alaposan elcsodálkozhattak a Somogy vármegyei rendőrség vízirendőr kollégái, akik – ahogy ők fogalmaztak – egy szörnyszülött lélekvesztőre lettek figyelmesek. Érdekes megoldás, hogy a hevederrel hetykén felcsatolt zártszelvény vázra az ikonikus zöld-sárga szigszalag szorítja a csónakmotor-vezérlőt. Az utazás komfortjáért pedig két kényelmes kempingszéket tettek rá.

A fő probléma pedig az volt, hogy a jármű tulajdonosai típusjóváhagyási bizonylattal nem rendelkeztek. Azaz forgalomba nem állíthatták volna. Az egyetlen pozitívan értékelhető pontja az volt a történetnek, hogy legalább mentőmellényből volt rajta annyi, mint ahány utasra tervezték. 

A legfontosabb tanulság  mindebből az, hogy mindenkit óva intenek a rendőrök attól, hogy hasonló, saját készítésű tákolmányokkal induljanak neki a Balatonnak, mert komoly veszélybe kerülhetnek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek