A legenda szerint Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálója, amikor találmányát tesztelte, a „hallom” szóval nyugtázta, hogy működik, s ebből ered a ma világszerte használt „halló”. Mi ebből az igazság?
A telefon feltalálása után kezdetben az ismerősök csak egymás között tudtak használni egy-egy készüléket. Puskás Tivadar magyar feltaláló agyából pattant ki a gondolat: mi lenne, ha a távíróközpontokhoz hasonlóan telefonközpontok is létrejönnének, s így a telefonvonalakat egyidejűleg több személy is használhatná? Magyarországon azonban a hatóságok mindenféle mondvacsinált akadályt gördítettek tervei elé. (A legenda szerint ekkor mondta, hogy „Ha Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, akkor Magyarország meg a korlátlan lehetetlenségeké.”) Puskás végül ellátogatott Amerikába, ahol észrevette, hogy a távíró- és telefonvonalak pókhálóként szövik be a városokat. Felkereste a telefon feltalálóját, Alexander Graham Bellt, de a tudóst ekkor már nem foglalkoztatta a telefon, Puskás így egy másik feltalálónál, Thomas Alva Edisonnál próbált szerencsét.
A telefonközpont feltalálója?
Edisonnal több szerencséje volt: sikerült meggyőznie a „Menlo-parki varázslót” terve fontosságáról, s Edison munkatársa, majd 1877 és 1886 között Edison európai képviselője lett. Mindez ismét egy legendának adott táptalajt: annak, hogy a telefonközpontot is Puskás találta fel. Puskás valóban közreműködött a telefonközpontok terveinek elkészítésében, de a budapesti telefonközpont, amely indulásakor 25 előfizetővel bírt, a negyedik ilyen létesítmény volt Európában.
Az előfizetés 180 forint volt egy évre, amely két mázsa kockacukor vagy egy mázsa kávé árának felelt meg.
Puskás és fivére, mivel nem találtak befektetőket, saját pénzüket fektették a vállalkozásba.
Magyar eredetű a halló?
Puskás és Edison tehát valóban szoros munkakapcsolatban álltak egymással, s állítólag ők folytattak a világon először interurbán telefonbeszélgetést egymással: 1878. április 2-án New York és Philadelphia között. Maga Edison is úgy emlékezett vissza, hogy a telefon tesztelésénél jelen lévő Puskás használta elsőként a „halló” szót. 1943-ban a Pesti Hírlap cikket közölt dr. Farkas József tollából, aki szerint az Edison műhelyében dolgozó magyarok a „Hallod? – Hallom” szavakkal tesztelték a telefonokat, innen vették át a formulát az angol munkatársak.
A feltételezést azóta többször cáfolták, s ma már a nyelvtudomány koincidenciának tekinti a magyar „hall” és a nemzetközi „halló” hasonlóságát. 1881-ben egy magyar tanulmány, amely foglalkozik az akkor friss találmánynak számító telefonnal, ezt írja: „ Az amerikai [telefon-]állomásokon (…) alkalmazott személyzet nagyobbára fiatal leányok s fiúk, folyton figyelemmel kísérik a számokat [az előfizetők számait], s mihelyt egyik-másik előtűnik, az előfizető egy »halloh « megszólítással lesz értesítve arról, hogy észrevétetett.” Puskás 1875-ben látogatott Amerikába, tehát elméletileg nem lehetetlen, hogy tőle ered a kifejezés, viszont igencsak kétséges, hogy ilyen rövid idő alatt széles körben elterjedt volna.
Egy kis etimológia
A magyarban egyébként is létezett egy „halló” indulatszó, amelyet főként a vadászok használtak, s a nyelvészek szerint a német nyelvből vették át. A németben az ófelnémet halon (ma: holen) igéből származtatják a hallót. A franciák az allons (menjünk) ige egy változatának tartják, az angol etimológiai szótárak pedig vagy a német eredetet valószínűsítik, vagy még kacifántosabb magyarázattal szolgálnak: e szerint az eredetileg vadászati műszó az ófrancia halou (ma: loup, farkas, farkasra) kifejezésből ered. Egy kevésbé népszerű elmélet szerint az óangol „hál béo þu” kifejezésből származhat, ami annyit tesz: jó egészséget.
A halló jobb, mint az ahoy
Akárhogy is, végül Edison ezt a szót javasolta a telefonbeszélgetések indításához, és nem a Bell által bevezetni kívánt ahoyt. 1877-ben a pittsburghi Központi Körzeti és Nyomtatott Távirati Társaság elnökének írt levelében azzal indokolta választását, hogy
szerinte csengő sem kell, mert ezt a szócskát 10-20 láb távolságból is hallani lehet.
Az 1878-ban New Havenben nyitott első amerikai telefonközpont kézikönyvében a Hello és a What is wanted? egyaránt szerepelt, de két évvel később már nyilvánvaló lett: a halló (azazhogy a hello) győzött.
„Korunknak legelmésebb találmánya”
A telefonhírmondó viszont valóban Puskás Tivadar találmánya volt. A „telefonújság” (ahogy a szabadalmi hivatalnak beadott kérelmében nevezte) előfizetői óránként meghallgathatták a híreket, a tőzsdei jelentéseket, valamint esténként és hétvégente hangverseny-, opera- és színházközvetítésekkel, irodalmi felolvasásokkal szórakoztatta a hallgatóit. Jókai Mór is lelkesedett érte: „A Telefonhírmondó korunknak legelmésebb találmánya. Egy élő hírlap, mely minden nyomtatott hírt megelőz, a nap eseményeit odahozza helyünkbe: nappal értesít, tudósít, este pedig a színházi élvezeteket osztja szét otthon ezereknek” – írta.
