A hozzávetőlegesen 1947 és 1991 között dúló hidegháborút a terminus megalkotója úgy is jellemezte, mint két vak dinoszaurusz viaskodását egy gödörben. Ezzel nyilván nem a nagyhatalmak által támogatott harmadik világban zajló, súlyos áldozatokat követelő konfliktusokra célzott, hanem a homokozók „nekem van jobb műanyag vödröm” erőfitogtatására, ami olykor komolytalannak tűnő elképzelések hajhászásába is kergette a szemben álló szuperpotenciákat.
A Walter Lippmann amerikai politikus és író által találó szarkazmussal jellemzett időszak jelentős fejlesztéseket facsart ki az egymásra licitálni igyekvő nagyhatalmakból. A feszültséggel teli évtizedek kétségtelen előrelépéseket is produkáltak, egyet például a Holdra, bár a nukleáris fenyegetés és a fegyvergyártási hajsza minimum kétes megítélésű „hozadékai” a korszaknak.
A kapitalista és a kommunista világnézet egymásnak feszülése során a felekben egymás iránt felgyülemlett és kínosan egyensúlyban tartott feszültség sokszor komolytalannak tűnő, abszurd helyzeteket szült egy véresen komoly időszakban.
A KGB-ügynök mámoros bakija
A pattanásig feszült tojáshéjon táncolás legendásan megmosolyogtató abszurd szituációi között volt Oleg Ljajin zavarba ejtő esete. Az 1960-as évek óta Londonban tevékenykedő KGB-ügynök talán a hazai ízeket keresve 1971. augusztus 30-án enyhén szólva felöntött a garatra. Annyira jól sikerült a tudatmódosítás, hogy saját identitásáról már maga sem tudta pontosan, melyik személyazonossága is a valódi. Így esett, hogy ittas vezetésért lekapcsolták, és a londoni járőr autójába tuszkolták, a férfi pedig alkoholmámorában egyik lábát laza mozdulattal a rendőrautót vezető tiszt vállára helyezte, majd amikor a policeman számonkérte, KGB-ügynöki sérthetetlenségére hivatkozott.
A lojalitástól nem igazán megnyomorodott Oleg ugyan kihúzta magát a londoni hatóságok szorításából azzal, hogy átállt a nyugati oldalra és információkat adott ki a briteknek a KGB-ről, de ügyét felgöngyölítve
105 orosz kémként azonosított szovjet munkatársa került kiutasításra páratlan diplomáciai húzásként.
Felsejlő megoldás a láthatáron
Talán erre a csúfos malőrre sem került volna sor, ha időben sikerül a Szovjetunió nagyszabású terve az extraszenzoros észlelésről és a kibernetikus telepátia fejlesztéséről. Az amerikai információszabadságról szóló törvénynek hála nemrég három CIA-jelentés is napvilágot látott az 1960-as évek elejéről, melyek arról tanúskodnak, hogy
a Szovjetunióban komoly erőfeszítések történtek a gondolatátvitel fejlesztésére és gyakorlatba ültetésére.
A legnagyobb elért eredmény
A számos kísérlet és kutatás legkézzelfoghatóbb eredményeként D. A. Kerminov professzor beszámolója értékelhető a témában. A tudós nem kevesebbet állított, mint hogy a tudományos igényű, matematikai számításokon is alapuló gondolatátviteli technikákat olyan fokra sikerült a Szovjetuniónak emelni, hogy egy ízben kutatócsoportjuk tagjai képessé váltak szalagra rögzíteni egy kiválóan zongorázó egyén központi idegrendszeri jeleit virtuóz zongorajátéka közben. Ezután e jeleket a tudós társaságnak sikerült visszajuttatni sugárzás útján egy olyan illető karjaiba, aki pedig korábban még soha nem játszott a hangszeren.
Láss csodát, a hangszeren analfabéta ujjai életre keltek, és fergeteges zongorajátékba kezdtek Kerminov beszámolójának értelmében.
Igaz, a tudós publikációval vagy további részletekkel nem tudott szolgálni a megismételhetetlen szovjet bravúrról. A gondolatátvitel fejlesztésével ugyanekkor a másik fél is próbálkozott, tőlük azonban nem érkezett híradás ehhez hasonló hajmeresztő sikerről.
Ha olvasnál még hasonló szédületes szovjet vállalkozásokról, egy korábbi cikkünket ajánljuk figyelmedbe.
