A romantikus, kacskaringós utcácskákkal átszőtt Tabán a századelőn még a művészek kedvelt bohémnegyedének számított Budapesten, a harmincas években azonban a városvezetés úgy döntött, inkább lerombolják.
„Háborús képe van a halálra ítélt Tabánnak, mely félig romhalmaz már. Mintha nehéz gránát pusztította volna el Buda régi emlékeit, az apró házakat, a girbe-gurba uccákat, a lépcsős kapaszkodókat, mindent, mindent, ami a múltbeli romantikát jelentette. Pedig nem gránát söpörte el a Tabánt. Szorgos munkáskezekben csákány, ásó, feszítővas bontja a tetőzetet és a falakat. A használható ajtókat, ablakfóliákat, gerendákat halomba gyűjtik, a téglát és a köveket kupacokba rakják, a vállalkozó, aki a fővárostól megvette a Tabán ócska házait, mindezt el akarja adni, hogy más építkezésnél felhasználják” – tudósított 1934. január 21-én a Friss Újság Budapest legromantikusabb városrészének bontásáról, nem sejtve, hogy tíz év múlva valóban gránátok fogják pusztítani Buda utcáit – bár akkorra a Tabánból már csak alig néhány ház marad.
A Tabán (vagy Rácváros, ahogy szintén emlegették az egykor nagy számban itt élő szerbek miatt) ősidők óta lakott terület volt: a napsütötte hegyoldalak, a Gellért-hegy forrásai és a Duna közelsége már a neolitikum emberét is odavonzotta. A török időkben tímárok dolgoztak itt, innen kapta a nevét is: a Tabakhane jelentése magyarul tímártelep. A török hódoltság alatt azonban a lakosság nagyobb része elmenekült, majd németek és szerbek (azaz rácok) költöztek a területre. Az 1800-as évekre kialakult a Tabán jellegzetes arculata és hangulata: vendéglők, borkimérések, girbegurba utcák és nádtetős vályogházak sorakoztak a Duna fölött.
A képre kattintva galéria nyílik, amely után a cikk folytatódik!
A tabáni tűzvész
A természeti csapások azonban nem kímélték a városrészt. A Tabán többször leégett, a legnagyobb tűzvész 1810-ben, a szüret idején történt: a szőlőműveléssel foglalkozó lakosság éppen hordókat égetett ki, amikor az erős szél tovarepítette a parazsat, és a gyúlékony zsúpfedelek egyre-másra kaptak lángra. A tűzvészben 400 ház semmisült meg (annak ellenére, hogy állítólag borral is próbálták megfékezni a lángokat). Máskor árvíz pusztított, de a legnagyobb csapás talán az 1880-as években pusztító filoxérajárvány volt a szőlősgazdák számára.
Bulinegyed a századelőn
Lakói azonban ezt is kiheverték, és az 1900-as évek elejére a Tabán afféle budapesti bohémnegyeddé vált, kerthelyiségeivel, kiskocsmáival, macskaköves utcáival. A művészeket és írókat pedig vonzotta a letűnőben lévő hely romantikája – hallgassuk meg, mit mond róla az egyik leghitelesebb szemtanúja, Krúdy Gyula: „…a kanyargós utcákon, ahol olyan némák a házikók, mintha itt mindenki hangtalanul szülné meg gyermekét, nesztelenül talpalná cipőjét, a boldogtalanok nem mernek hangosan siránkozni, és a szerelmesek mindig csak egy falból kiálló, öreg kampós szegre irányítják szótlan tekintetüket, ahol már a nagymama is befejezte életét… Ó, ti hamvazószerda hangulatú, nagypéntekiesen búskomoly utcácskák a Tabánban, ti voltaképpen a szemérmesen surranó szegénység utcái vagytok.”
De mások sem maradtak érzéketlenek a Tabán vonzereje iránt.
A pesti ember igazi nyara akkor kezdődik, mikor először vacsorázhatik zöldben, odaát Budán, kis kocsmában, pirosabroszos asztalon, lankadt ecetfák lombjai alatt, cimpegő citeraszó mellett
– írta 1913-ban az Élet című hetilap.
Budapest nyomornegyede?
A Tabán a valóságban persze nemcsak ezt az arcát mutatta. A világvárossá váló Budapesten egyre inkább idejétmúltnak tűnt a szinte falu jelleget öltő városrész, amellyel kapcsolatban közegészségügyi aggályok is felmerültek: a csatornázatlan, sáros utcák, a nedves és egészségtelenül sötét, omladozó falú viskók a városvezetés számára a betegségek melegágyának tűntek.
Valójában a millenniumi nagy építkezések óta a városrész órái meg voltak számlálva: a Döbrentei téren pazar bérpaloták épültek, és minden bizonnyal már a tízes években elkezdték volna a bontást, ha az első világháború közbe nem szól. (Márai szerint a tabáni vendéglősök éppen abból éltek, hogy ezt a világvége-hangulatot kihasználták.) Végül a városrész sorsa az 1930-as évek elején pecsételődött meg. A városrendezés szakemberei szerint a Tabán a prostitúció, a betegségek és a bűnözés fészke volt, nem mellesleg állítólag Horthy feleségét is zavarta a kilátásban, így a bontás véglegessé vált.
Ilyen lett volna az új Tabán
A tervek szerint az új Tabán a Gellért-fürdő köré építendő fürdővárost szolgálta volna sétányokkal, parkokkal, területének pedig mindössze egyharmadát építették volna be.
Néhány szanatórium, panzióként működtethető kertes házak és villák, egy vízeséses tavacska és egy új tabáni körút volt az álom, amelyből azonban, mint tudjuk, semmi nem valósult meg.
Nem csak a második világháború miatt: a bontást követő évben már arról szóltak a hírek, hogy a telkeket túlságosan drágán akarták adni, és egyetlenegy jelentkező sem volt, aki szívesen fektette volna pénzét a még meg nem valósult fürdővárosba.
Noha tervek ezután is készültek (például Vágó Józsefé, aki átalakította volna szinte egész Budapestet), a területet végül lucernával vetették be. A háború után az egyik megmaradt templomot (Szent Demeter-templom) lebontották, arra hivatkozva, hogy találat érte. Ma már alig néhány ház őrzi a hajdani Tabán emlékét – a következő generációk számára a Tabán legfeljebb a rockfesztiválok miatt maradt emlékezetes. (Borítókép: Fortepan / Tarbay Júlia)
Ha szívesen olvasnál még a régi Budapestről, az alábbi összeállításunkat ajánljuk:
