A magyar főnemesi családban született dr. Batthyány-Strattmann László egész életét a nélkülözők, nincstelenek szolgálatába állította, a „szegények orvosaként” vált ismertté. A mélyen vallásos grófot halála után hét évtizeddel II. János Pál pápa boldoggá avatta, ma mégis kevesen ismerik a nevét.
A betegek és a szegények segítésére tette fel az életét
Batthyány László 1870-ben született családja birtokán, a Mosonmagyaróvárhoz közeli Dunakilitin: édesapja, gróf németújvári Batthyány József az ősi főnemesi család másik ágából származó Batthyány Ludovikát vette feleségül, László a pár hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot. A fiú gyerekkorát a sorozatos sorscsapások határozták meg: hatéves volt, amikor a nagy dunai árvíz miatt a család a közeli Köpcsényre (ma Ausztria, Burgenland része) költözött, nem sokkal később édesapja otthagyta a családot egy másik asszonyért, új felesége kedvéért még katolikus hitéből is kitért. Édesanyját súlyosan érintették a történtek, egészsége megrendült, és hosszú betegeskedés után, mindössze 39 évesen elhunyt – László ekkor töltötte be tizenkettedik életévét.
A fiatal gróf kamaszkorában nem élt sem szentekhez, sem tudósokhoz méltó életet: kicsapongó viselkedése és rossz tanulmányi eredményei miatt háromszor kellett iskolát váltania; az érettségit követően Bécsben kezdetben kémiát és csillagászatot tanult, végül mégis bölcsészdiplomát szerzett. Tanulmányainál azonban sokkal jobban érdekelték a nők, egy felelőtlen szerelmi kalandból lánya született, akiért egész életében felelősséggel tartozott. 25 éves korában mégis hirtelen változás következett be Batthyány életszemléletében: részben az édesanyja halála miatt érzett gyász és tehetetlenség hatására úgy döntött, beiratkozik a bécsi orvostudományi egyetemre, és életét a betegek gyógyításának és a nincstelenek segítésének szenteli.
Egyetemi évei alatt Batthyány megismerkedett az osztrák hercegi családból származó, mélyen vallásos Coreth Mária Terézia grófnővel, akinek szemléletmódja szintén nagyban hozzájárult saját emberbaráti buzgalmának kiserkenésében; a pár 1898-ban mondta ki egymásnak a boldogító igent, 13 gyermekük született, akik közül tízen érték meg a felnőttkort. Diplomája kézhezvétele után Batthyány visszaköltözött az apjától örökölt köpcsényi kastélyba, ahol saját költségén (vagyona mintegy kétharmadát fektette a projektbe) modern magánklinikát nyitott, ingyen gyógyította a rászorulókat, ha szükséges volt, még az útiköltséget is fedezte. Felesége asszisztensként segítette a munkáját. Batthyány letette a sebész-, szemész- és szülészorvosi vizsgát is, hogy minél szerteágazóbb tudással és szakterületeken segíthessen a betegeknek.
Klinikáján ingyen kezelte a rászorulókat
1915-ben nagybátyja, Batthyány-Strattmann Ödön halálával megörökölte a Strattmann nevet és a hercegi címet, a Batthyány-család feje, az Aranygyapjas rend lovagja és a parlament felsőházának képviselője lett, továbbá az ő tulajdonába került a család körmendi birtoka. Feleségével és gyerekeivel Körmendre költözött, ahol a családi kastély egyik szárnyában 25 ágyas szemészeti klinikát nyitott; az új magánkórházban továbbra is ingyen várta az ország minden részéről érkező betegeket, gyakran a gyógyszert és a szemüveget is kifizette számukra, csupán annyit kért, imádkozzanak el érte egy miatyánkot. A kastélyban Batthyány laboratóriumot is berendezett, ahol főként fényképészettel és fémtannal foglalkozott; folyamatosan nyomon követte a szemészet fejlődését, konferenciákra járt és előadásokat tartott, az elsajátított ismereteket pedig a gyakorlatban is alkalmazta, tevékenysége elismeréseként tagjai közé választotta a Magyar Tudományos Akadémia.
A végtelenül szerény, puritán életvitelt folytató doktor igyekezett távol tartani magát a politikától, utálta a rivaldafényt és a felesleges csillogást, ugyanakkor csendes, de jó viszonyt ápolt a Habsburg uralkodói családdal. Lelkesen támogatta a magyar egészségügyet, alapítványokat hozott létre annak fejlesztésére, saját alkalmazottainak pedig nyugdíjbiztosítást folyósított. A nővére így jellemezte a herceget: „Gyűlölte a cél nélküli szalonbeszélgetéseket. Azt mondhatom, hogy soha nem szólt rossz szót másokról, de nem is engedett másokról rosszat szólni. A család berkein belül ezt megtiltotta, vendégségben pedig vagy elhagyta a szobát, vagy úgy irányította a beszélgetést, hogy más téma merüljön fel.”
Méltósággal viselte a halálos betegséget
1929 szeptemberében Batthyánynál hólyagrákot diagnosztizáltak, ezt követően 14 hónapig a bécsi Löw Szanatóriumban kezelték, állapota azonban minden igyekezet ellenére fokozatosan rosszabbodott. Méltósággal, megnyugvással kezelte a betegségét, és másokat is arra biztatott, hogy így tegyenek; kórterme egyfajta zarándokhellyé változott, ahová folyamatosan érkeztek a tisztelők. A halála előtti napon Batthyány arra kérte a családját: „Vigyetek ki az erkélyre, hogy onnan kiálthassam a világba, milyen jó is az Isten!” A szegények orvosa 1931 januárjában, 60 évesen hunyt el; holttestét a körmendi kastély kápolnájában ravatalozták fel, hogy barátai, tisztelői nyilvánosan leróhassák kegyeletüket, majd a németújvári családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
Végrendeletében Batthyány így foglalta össze küldetését: „Életem egyik fő feladatának tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek, és ezáltal a jó Istennek tetsző dolgokat cselekedjem”. Másfél évtizeddel a halála után, 1944-ben kezdeményezték az orvos-herceg boldoggá avatását, de csak az 1990-es években kezdődött meg az egyházi eljárás, II. János Pál pápa végül 2003-ban Rómában emelte a boldogok közé Batthyány személyét. A szegények orvosának nevét viseli a körmendi és a köpcsényi városi kórház is.
