Amikor a feleség a mélyhűtőbe gyömöszöli a férjét: ezért tiltották be a művészeti alkotást

Olvasási idő kb. 2 perc

A talányos brit utcai művész, Banksy legújabb alkotását a Valentin-napra virradó reggel vették észre a járókelők. Az alapvetően falfestésben utazó provokatőr most egy installációt épített egy fehérre mázolt téglafal elé, aminek a tárgyi elemeit a közbiztonság érdekében azonnal elbontott a városi tanács. Egy helyi lakos szerint ez a sebesség annyira kivételes, hogy meglehet, a művész erre is szeretett volna rámutatni.

A falfestéssel egybekötött installáció egy 1950-es évekbeli háziasszonyt ábrázol, amint az a feltételezhetően halott férjét egy fagyasztóládában próbálja elrejteni. A fagyasztóláda mellett még feltűnik egy fejére fordult műanyag szék, sörösüveg és egyéb konyhai holmik. A Thanet kerületi tanács azért, hogy elejét vegye az illegális szemétlerakásnak, azonnal intézkedett, és „megrongálta” a művet.

Banksy utcai művészete

A képről egészen addig nem lehet tudni, hogy eredeti Banksy, míg a művész valamilyen úton-módon nem tesz róla vallomást. Ez esetben az Instagram-oldalára került fel pár fotó, Valentin-napi szempillaspirál címmel.

A képen jól látható, hogy a sárga mosogatókesztyűt és kék ruhát, valamint kötényt viselő nő fogát kiverték, szemét bezúzták, ennek ellenére arcára fagyott mosollyal ábrázolja a falfestés. Az év szerelmeseinek napján Banksy a figyelmet a családon belüli erőszakra irányítja, amiből mindkét nem kiveszi a részét bántalmazó és áldozati szerepkörben egyaránt. 

Nők és férfiak is áldozatok

A Nők a Nőkért Egyesület (NANE) szerint több mint 226 ezer magyar nő él fizikailag is bántalmazó kapcsolatban, de minden ötödik nő elszenved valamilyen mértékű fizikai bántalmazást a partnerétől életében. A pszichés bántalmazást nehezebb számokban kimutatni, mert nincsenek külső nyomai. A mentális és fizikai egészségre viszont sokszor kihatnak a lelki sérelmek.

Hogy miért nem olyan könnyű kiszakadni egy ilyen kapcsolatból? A bizonytalanság és a szégyenérzet megtartóerőként működteti ezt az erőszakrendszert, egy férfi áldozatban felmerülhet, hogy a környezete azt érezteti vele, képtelen volt kiállni magáért, kudarcot vallott férfiként, férjként vagy apaként. Egyesek vallási meggyőződésből tartanak ki a bántalmazójuk mellett, de előfordul az is, hogy a bántalmazás során olyan alacsonnyá vált az önbecsülésük, hogy azt hiszik, ennél nem érdemelnek jobbat. Nehezítő körülmény lehet, ha közös gyerekek is vannak a kapcsolatban, vagy ha az áldozat anyagi problémákkal küzd.

Bárkiből válhat áldozat.

Erre próbál rámutatni ez a megbotránkoztató graffiti is.

A műalkotás azóta egy hagyományos angol tengerparti vidámparkban, a Dreamland Margate szórakoztató központban tekinthető meg teljességében. 

Már a Segítők Hálózatához is fordulhatsz segítségért, ha te is erőszak áldozata lettél, amelyet a NANE Egyesület és a PATENT Egyesület közösen hozott létre. 

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.