Büszke vagy a hatodik érzékedre? Van még 4 másik, amire nem is gondoltál

Olvasási idő kb. 3 perc

Az öt alapérzék mellett – látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés – léteznek kevésbé ismert érzékek is, amelyek ugyanúgy segítenek eligazodni a világban.

Az alapvető érzékeid arra szolgálnak, hogy megismerhesd a körülötted lévő világot: láthasd, hallhasd, megízlelhesd stb. annak dolgait. Léteznek azonban olyan érzetek is, amelyek nem ennyire maguktól értetődőek, mégis sokat segítenek a tájékozódásban és a mindennapi életben. A Discover írása négy kevésbé ismert érzéket mutat be.

1. A végtagok és a test térbeli érzékelése

Csukott szemmel is képes vagy pontosan rámutatni a fejedre, megérinteni az orrodat, vagy megpiszkálni a füledet. Ez a propriocepció képességének köszönhető, ami nem más, mint a végtagok és más testrészek egész testhez viszonyuló helyzetének érzékelése. Ennek révén nem kell látnod az adott testrészt ahhoz, hogy irányítani tudd. Figyelheted az utat, miközben a kormányt kezeled, a kottát nézve is képes vagy pontosan leütni a hangokat a zongorán, sőt ezért nem kell állandóan a lábad elé nézned séta közben.

Fontos az egyensúlyérzet
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

2. Egyensúlyérzékelés

Azt, hogy séta közben nem esel orra, a belső fülben található vesztibuláris (egyensúlyi) rendszernek köszönheted, amelynek segítségével érzékeled a tested térbeli helyzetét, a gyorsulást, lassulást, irányváltoztatást. A belső fül folyadékot tartalmaz, ami attól függően mozog, hogy milyen irányba fordítod a fejed, merre változtatsz irányt, gyorsulsz vagy lassulsz. A folyadék mozgása által kiváltott ingerek segítenek egyensúlyban tartani a testet mozgás közben. A vizuális és hallási ingerekkel együtt ezek jelzik az agy számára, hogyan kell az izmokat mozgatni és koordinálni, hogy egyenletes és biztos mozgás menjen végbe.

3. Éhségérzet

A túléléshez rendszeres időközönként táplálékot kell magadhoz venned, a tested pedig jól bejáratott riasztóként jelez, amikor itt az ideje enni valamit. De vajon honnan tudod ezt ilyen pontosan? Onnan, hogy amikor üres a gyomrod, az emésztőszerveidben egy ghrelin nevű hormon termelődik, amely a véráramon keresztül feljut a hipotalamuszba, és ott éhségérzetet kiváltó idegsejteket aktivál. Minél régebben ettél, annál több ghrelin termelődik. Miután belakmároztál, a ghrelin szintje lecsökken, és helyette más hormonok – például inzulin és leptin – lépnek színre, amelyek közlik az agyaddal, hogy eleget ettél.

4. Magnetorecepció

A magnetorecepció, vagyis a Föld mágneses terének érzékelése régóta ismert különböző állatfajok esetében – a madarak például ennek segítségével képesek elnavigálni magukat repülés közben a hosszú vándorlások során. Az utóbbi években egyre több kutatás foglalkozik a kérdéssel, hogy vajon az ember is rendelkezik-e hasonló képességgel, és képes-e tájékozódásra használni a mágneses teret. Egy friss kísérletben a tudósok egy kicsi, mesterségesen gerjesztett mágneses térrel körülvett fülkébe zártak alanyokat, akiknek az agytevékenységét EEG-vel mérték. A vizsgálat azt mutatta, hogy a résztvevők agya reagál a mágneses hullámokra, hasonlóképp, mint a vizuális vagy hangi ingerekre.

A kutatás egyelőre csupán azt bizonyította, hogy az agy érzékeli a mágneses hullámokat, de az egyelőre még nem tisztázott, hogy pontosan mi is megy végbe ilyenkor, és hogy ténylegesen létezik-e emberi magnetorecepció. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a kísérlet eredményeit egyelőre senkinek sem sikerült megismételnie.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?