Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A nagy rendezőmágus, Alfred Hitchcock igazat mondott: a filmek uralhatnak minket.
A legendás rendező a Psycho kapcsán egyszer ezt mondta: „Nem érdekel a téma, nem érdekel a színészet, de igenis érdekel a film, a fényképezés és a zene, és mindazok a technikai összetevők,
amik által a közönség sikítani fog.
Manapság már nyílt titok, hogy a média ott próbál manipulálni minket, ahol csak tud. Persze hosszú lenne azt ecsetelgetni, hogy milyen reklámok milyen részletekbe menően befolyásolják az ember mindennapjait, és minden valószínűséggel nem is tudnánk a végére érni. Ám ha egy pillanatra végiggondoljuk, hogy a legutóbbi Trónok harca évadnyitó epizódját 17,4 millióan követték, eszünkbe juthat az is, hogy egy ekkora nézősereget ilyen régóta összeverbuváló sorozatnak mekkora szerepe van abban, hogy meghatározza jelenkorunk társadalmi normáit. Merthogy befolyásolja, az nem vitás.
Az már egy sokkal érdekesebb kérdés, hogy a film készülte során egy alkotó mennyire tartja szem előtt azt a lehetőséget, hogy manipulálja a közönséget, és ez mennyiben egyezik az általa elképzelt alkotói koncepcióval. Ahogy az is, hogy a manipuláció a történet szempontjából kihagyhatatlan, filmnyelvileg különleges, vagy pedig csupán az eladhatóságot szolgálja.
A filmnél a rendező az Isten
– mondta ezt Alfred Hitchcock. És teljesen igaza volt: a rendező kezében van az a képesség, hogy befolyásolja közönségét, felhasználva a mozi legkülönlegesebb eszközeit. Azért is fontos említeni Hitchcockot, mert különösen jelentős tehetség volt abban, hogy maradandó hatást gyakoroljon a nézőjére. Szerette a közönségének megmutatni a kamerán keresztül, hogy a történet főhőse mit lát, ez igen fontos elem volt a horror műfajánál. Hitchcock újító volt, az általa forradalmasított eszközöket mindmáig alkalmazzák, őt pedig azóta is a filmnyelvi manipulálás briliáns elméjének tartják. Tulajdonképpen az elsők között volt, aki felfedezte, micsoda lenyűgöző módon lehet a képi világgal, a zenével maradandó hatást elérni, mennyire lehet orránál fogva vezetni a közönséget, hogyan lehet kicsikarni belőlünk a lehető legtöbb érzelmi reakciót.
Hitchcock azt vallotta, hogy ha a képi és zenei összhatás erős érzelmi reakciót vált ki − tehát eléri a hatását, erősen befolyásol minket −, akkor a téma, a film tárgya lényegtelen. Minden csak a megfelelő vágáson, technikai részleten múlik.
Gyámoltalan nézők vagyunk
Hitchcock kijelentését rengetegen kritizálták, és vannak, akik mindmáig nem fogadják el. Pedig ez több esetben tagadhatatlan, nem is kell nagyon kutakodnunk példa után. Hogy lehet az, hogy szimpátiát érzünk a Breaking Bad Walter White-ja iránt, aki metamfetamint főz, és drogbirodalmat épít, családját pedig életveszélyes helyzetbe hozza, miközben éveken keresztül hazudik nekik? Nem úgy lenne helyes, ha a felesége, Skyler pártján állnánk, és nem Walternek szurkolnánk még a legvitatottabb jelenetekben is? Hogy is van ez?
Vagy vegyük Joker példáját A sötét lovagból: Christopher Nolan egy őrült sorozatgyilkost félreértett igazságtevővé formál, aki iránt − ha nem is olyan mértékben és formában, mint Walter White esetében − szimpátiát érzünk.
Az írók és rendezők nagyon mesterien forgatják a tollat és a kamerát úgy, hogy a lehető legképtelenebb helyzetű karakterrel és történettel is azonosulni tudjunk. Nem is olyan őrültség az, amit Hitchcock kijelentett: nem a film tárgya a fontos, hanem az, amilyen módszerrel előadod?
Most mi leszünk a manipulátorok
De hogy ne csak nagy nevekre hivatkozzunk, mi is kipróbáltunk a filmnyelvi trükkökből egy ősit: a Kuleshov-hatást. Egy orosz rendező és esztéta, Lev Kulesov fedezte fel a trükk egyszerűségét, amit aztán később számtalan alkotó használt. Minden bizonnyal te is találkoztál vele, még ha nem is tudtál róla.
Egy rendkívül apró, alig észrevehető, viszont kifejezetten trükkös részletről van szó, amit olyan filmek használtak fel, mint az Amerikai pszicho, a Mechanikus narancs, a Túl a barátságon, a Vissza a jövőbe, a Titanic, és aki pedig csúcsra járatta, és tulajdonképpen népszerűvé tette, az maga Alfred Hitchcock.
Ahelyett, hogy Wikipédiát idéző definíciókkal elmagyaráznánk, miről is van szó, egy egyszerű példát hoztunk, amit sebtiben magunk forgattunk le a szerkesztőségben, Réka segítségével.
A Kuleshov-hatás teljes mértékben alátámasztja Hitchcock korábbi kijelentését. Réka az első snittben a kamerába néz, arca jellegtelen, a végén pedig nagyon halványan elmosolyodik. Gondolhatunk arra, hogy mit láthat, mit nézhet, mire gondolhat? Mire fel ez a jellegtelen kifejezés, mi miatt mosolyodik el? De automatikusan tudjuk, hogy a válasz a következő snittben fog megérkezni. (Ezt a hatást járatják csúcsra oly sokszor a horrorfilmek, amikor hosszú pillanatokig mutatják a főszereplő rémült/ijedt/meglepődött arcát, de nem árulják el, hogy mi okozta nála ezt a reakciót.)
A válasz érkezik, mégpedig a következő snittel, amikor látjuk az eperrel teli tálat: így egyből arra gondolunk, Réka szemez azzal a tál eperrel, tehát éhes, és talán úgy döntött, bele is fog enni a tál eperbe. Ezt követően újra Réka arcát láthatjuk, de már azzal a többletinformációval, hogy ő éhes. Ezt a feltételezést máris felülírja a következő jelenet, amelyben egy félmeztelen férfit látunk, így rögtön arra asszociálunk, hogy Rékának tetszik a látvány. De ha a harmadik szekcióban egy kicsiny gyermek van az édesanyjával – ekkor Réka arca máris újabb jelentést kap: boldogságot, elégedettséget, harmóniát, egy érzést, miszerint örül annak, hogy a gyerek boldog az édesanyjával.
Aki pedig szemfüles, az azt is észrevehette, hogy a színekkel is manipuláltunk: az elsőnél zöld színárnyalatot kapott a bevezető szám, illetve Réka felvétele is, ami általában az agyunkban könnyebben simul az egészséges táplálkozáshoz. A másodiknál rózsaszínűre festettük a videót és a felvételeket is, ami az erotika, a szerelem színe. A harmadik tesztnél pedig pasztellszíneket és világoskéket használtunk, ami a harmóniát jelképezi.
Milyen könnyű befolyásolni a nézőt! Mennyire nem Rékán múlt, hogy te éppen mit gondolsz, hiszen ugyanaz a felvétel játszódott le mind a háromszor!
De ez a végtelenül egyszerű – annyira, hogy mi is rekonstruálni tudtuk – trükk a bizonyíték arra, hogy a filmkészítők nagyon komolyan tudnak minket vezetni, akár a jó marketing céljából, akár azért, hogy tényleg a lehető legnagyobb élményben legyen részünk. Innen pedig már csak egy lépés az, ahogy a rendezők rendkívül hatásos módon vágják össze például az előzeteseket, matematikai pontossággal elhelyezve a leglényegesebb jeleneteket, aminek eredményeképp aztán ott ülsz az első sorban, még ha nem is vagy életre szóló rajongója a filmnek.
